[Nn4v]

ARIANNA
SIRASA.

1.
ADria tengernek fön forgo habiai
Vallyon oly nagyoké mint szemem árjai,
Vallyon oly nagyoké Mongybél lángiai?
Mint égö szüvemnek langos hatalmai.

2.
En éijel, én nappal keserven ohajtok,
Miként fülemile vérs-tajtékot hányok;
De nagy nyavalyámbul gyogyulni nem tudok,
Söt sebben, söt kinban uyulton uyulok;

3.
Nagy sebet mert chinált Cupido szüvemben,
Kinek orvossága ninch Dictamus füben,
Mint Egek forognak örök környületben:
Ugy bum, ugy bánatom forog örökségben;

4.
En Márst éneklek haragos fegyverrel,
Kinzo szerelmemet hogy feleitsem evel,
Más felöl kis Isten meg-kerül fegyverrel,
Hartzol, vagdalkozik lángozo szüvemmel;

5.
Két nagy hartzban meg-gyözöt immár engemet,
Es midön sokáig hurczolna engemet,
Illyen nehéz okkal nékem kegyelmezet,
Hogy irjam Teseus nagy hitetlenségét.

[Oo1r] 6.
Bizony nagy büntetés, mert én inkáb irnám,
Miképpen árult-el engem szép violám,
Mennyi sok ohajtást érette heában
Sürü fölyhök közzé szélnek bochátottam.

7.
Mennyiszer könyvemmel ezt az sebes Drávát
Arasztottam, s’neveltem haragos árját,
Mostis könyveimtül forgó örvényt forgat,
Es maga magában neveli haragiát,

8.
Es ezt mind érette, és mind chak heában,
Heában fárattam magas Parnassusban,
S-ot érte fejemet ágoztam Laurusban;
De szelet fogtam, pénzt gyüitöttem álmomban.

9.
Ah háládatlan! és nem hajt meg én kinom,
Kiben éijel nappal untalan kinlódom,
Nem hajt-meg szép versem, s’ utánnad járásom,
Egö-tüzem, ár-vizem, sok sohajtásom.

10.
Hallyad-meg most Téseus hitetlenségét,
Es annak magadra vegyes értelmét,
Hallyad Ariannának siralmas versét,
S-nagyobnak véllyed háládatlan éltedet.

11.
Tebrus vize mentiben szép Ariánna,
Nyugszik vala kegyessen fel-vont Sátorba,
Mert Cupido örömöt mutat álmába,
Azt tudgya kogy Teseus fekszik ágyába.

[Oo1v] 12.
De fülemülének ékes szollásával
Fel-zöndült elméie igen gyorsasággal,
Fel-nyittya szép szemét, láttya hogy szép hajnal
Röpdözve elöl-jün harmatos szárnyával.

13.
Ölelni kivánván Teseus életét,
Gyöngén tapogatva viszi ágyba kezét;
De semmit nem talál chak az üres helyét,
Meg-hidegült ágyát, és hitetlen jelét.

14.
Akkor mintha menykü szörnyü szelletivel
Esztelenitette volna keménységgel,
Sokáig nem szollal, mert szava elmével
Maga jüvendöjére röpült vala el;

15.
Mindazáltal azonnal elméje meg-tér,
Mihent az szüvérül el oszlék fojto vér,
Ö mesztelenenis sátorbul futni mér,
Körül körül keresi és ismét be-tér;

16.
Üti fejér mellyét szaggattya szép haját,
Teseus Teseus nagy erövel kiált,
Ki fut Tebrus partra, hon maga folyását
Tengerben adóul önti hamarságát.

17.
Ot széles tengeren szemét meg forgattya,
Az partot üressen emberektül láttya
Es semminek másnak szavát nem halhattya,
Chak szép Alcionnak mint társát sirattya;

[Oo2r] 18.
Echois bánattal s
zol Ariánnának,
Chinál öregbülést választal bujának,
Mert ha ő panaszol szol az küszikláknak,
Echo-bus választal nevet bánattyának.

19.
De ő az sötétben hajót meszi láttya,
Dagat vitorláit hogy könyü szél hajtya,
Teseus Teseus ismétlen kiálty
a,
Amaz ütet nem hallya, s’ nemis halhattya:

20.
Int, és visza-hija gyönge kezeivel,
De az hajót viszi szél nagy sebességgel,
Arianna késéri végig szemeivel,
Mig hajó szeme-elöt tengeren tünt-el.

21.
Akkor osztán szaggattya aranyos haját,
Körömseli körmével kegyes ortzáiát,
Nem meszi meg-szemlélt egy magas küsziklát,
Rá-hág és tengernek igy kezdi panaszát:

22.
Jaj szerenchétlen én, jai én boldogtalan!
Mint chalám magamat Cupido hatalmán,
Kit Hesperus adot, Lucifer or modgyán
El lopta, el-ragatta tülem hamarján;

23.
De nem ragat-el senki Teseus téged,
Chak az te mondhatatlan hitetlenséged,
Hon esküt szerelmed? Hon van igaz hited?
Talán vitorláddal szélnek eresztetted;

[Oo2v] 24.
Te hitetlenséged viszen oly hirtelen,
Es nem ez gyönge szél, ki röpül tengeren,
Eredgy, eredgy Teseus, eredgy hitetlen,
Az én lelkemetis viszed te fenyödben:

25.
De ha hajód lelkemet veled hordozza,
Miért halandoját magával nem huzza,
Nem oly nehéz, el-hidd, ez az Arianna,
Hog
y te hajód őtet-is el nem birhatná.

26.
El-mentél kegyetlen, el-mentél mint gyors szél,
Es engem bús örökös gyázban kevertél,
Söt örök halálban engem el-temettél,
Hit-ronto, engem-vesztö keményeb értznél;

27.
Bizol országodban hogy mensz triumfussal,
Aval az kegyetlen holt Minotaurussal;
De ha ki fog kérdeni gyözted mi moddal,
Tagadsze? Ariánna okosságával.

28.
Michodas látattya lesz vitézségednek,
Hogy aztot el-hidgyék idegen emberek,
Nem tulajdonittya senki ezt kezednek,
Hanem Ariánna esztelen szüvének;

29.
Ki fogia mondani hogy labirintusbul,
Az magad eszével ki-jüttél halálbul,
Sok száz mind okossab mind vitézzeb abbul
Ki nem tudot jünni chalárdos fogságbul.

[Oo3r] 30.
Ah! mert Ariánna adá ezt tenéked,
Az ő cérnájával magadat vezetted,
Ihon mint fizet most nagy hitetlenséged,
Prćdául vad helynek hagyál és tengernek.

31.
Miért nékem nem hadsz cérnát és tanáchot,
Ki után láthassam egyszer ez világot,
Ah miért nem chaptad nyakamban az kardot,
Chináltad volna meg elöb az koporsót:

32.
De töb triumfustis számlálnál házodban,
Ha az Ariánnat el-vinnéd hajódban,
Osztán ott hirdetnéd széllel országodban,
Egy leánzót meg-chalál hamisságodban;

33.
De nézd meg kitül futsz és ki elöt szaladsz,
Nézd-meg hitetlenséged miát mit chinálsz?
Ki néked életet, annak te halált adsz,
En Labirintusbul te nagy fogságban hadsz:

34.
Eregy eregy hitetlen szelek szárnyával,
Istennek haragia nagyob hamarsággal
El-siet utánnad, és el-jün károddal
Mert nevekre esküttél nagy hazusággal:

35.
De talán azt tudod Istenek meg-holtak,
Mellyek Enceladust küvel buritották,
Prometeust kányákkal el-szaggattatták,
Az kik Salmon Királyt föld-alá rontották.

[Oo3v] 36.
Vagy kik Atlást forditák nagy küsziklára,
Licaont rút vadra, Acteont szarvasra,
Atreust, Terodatmant, merges Sárkányra
Hecubát ebbé, Scillát ugató habra.

37.
Sem siet, sem késik haragia Istennek,
Mert örvényes habbá teheti könyvemet,
Szélvészé fordittya sohaitó kedvemet,
En bánatimmal el-buritnak tégedet.

[záródísz]

[Oo4r] 1.
AZ Vadász el-zyugszik,
Ha az nap le-mégyen,
Az Juhász le-fekszik,
Hogy ha haza megyen,
Szánto vigan észik,
Dolga végben megyen:
En penig mint bolond, mint esti denevér,
Járom az erdöket, mert az nagy bánat vér,

2.
Mint szarvas gém vagyok,
Mely fiát el veszté,
Üvöltök, kiáltok,
Mert búm meg-emészte,
Violámért fagyok,
Az ki engem veszte;
De ahon szép violám dio-fa-alat,
Nyugszik az én halálom zöld arnyék alat.

3.
Kely-fel édes Violám dio-fa alól,
Nem tudodé it nyugszol mely ártalmasul?
Minket bölch Mślibćus tanitot arrul,
Iuhok sem legelnek, kely-fel ily árnyékbul.

4.
Mit bánkodol mostan az szép kikeletben,
Nézd mint nönek virágok az szép üdöben,
Eolus meg-lagyitotta haragiát,
Boreas szereti szép Oritját.
Szent Gergely meg-hozta nagy orru gólyát
[Oo
4v] Gilice meg-találta kedves társát,
Hallottál már bömbölö bölöm bikát,
Mennyei kechkét tarka babutákat,
Láttál már rosákat,
Chuszo kigyokat,
Mint gyönyörködnek,
Szerelmeskednek:
Chak te vagy egyedül,
Elsz kegyetlenül
O, te szép virág szál.

5.
Viola. O, ne legyen néked soha kikelet,
Ne adgyon Isten soha meleg szelet,
Vad konkoly teremjen fejér buzád helyet,
Semmitül ne vehes vigasztaló kedvet.

6.
Igézö sem lássa bárányochkákat,
Az métély meg foitsa minden juhaidat,
Talály menta helyet mérges cicutákat,
Haly tengelic helyet keserves baglyokat;

7.
Mert szerenchétlennek ily kivánságok jók,
Az melynek az szép Violák nem szagossak,
Feketének tetzenek az Liliumok,
Magamnakis magam jobbat nem kivánok.

8.
Eregy távozzál-el Titire én tülem,
Mert te verseidet mostan én gyülölöm,
Azt tudodé talán nem vettem eszemben,
Hogy harmatos hajnallal vagy szerelemben.

[Pp1r] 9.
Titirus. Ne fogd, kérlek, én rám azt édes Violám,
Hogy most kivülötted kerestem s’ találtam,
Vertumnusnak engettem hajnalt, s’ nem talán,
Chak te gyönyörüségem vagy szép Violám.

10.
Viola. Fus tülem, verseid mert nekem éles tör,
Dér virágnak,
Kü buzának,
Horog Halnak,
Lép madárnak,
Háló Vadnak,
Métély Juhnak,
Nyil szüvemnek,
Bus kedvemnek,
Mirigy életemnek.

11.
Titirus. Ne szolly ollyant nékem édes Violam,
Miért haragszol most ártatlanul reám,
Vagy hogy talán tréfálsz, tudni kivánnám,
Ne üz-el magadtul szerelmes Violám.

12.
Viola. Fus, mondok, én tülem,
Eregy hajnalodhoz,
Nem kellesz ennékem,
Mert nékem chak bút hosz,
Mert te szerelmedben
Engem soha nem hosz;
Noha te meg gyözöd Amfiont, es Pánt,
Orfeus kezében sem szol igy az lant.

[Pp1v] 13.
Titirus. Ha Isten akarná bizony nem tréfálnál,
Lágyab szüvelis verseimre halgatnál,
Alázatos versemre nem haragudnál,
Nem nevetnél, neveznél és nem chufolnál.

14.
Nem vagyok Amfion, nem Pán, nem Orfeus,
Mert szerenchétleneb azoknál Titirus,
Pán meg-lágyitotta Diánát, Amfius
Az hideg halakat, vadakat Orfeus.

15.
Meg-gyözhetném el-hidgyed Licaon sipiát,
Ha az volnék, te kedves szüved hajlékát;
Viola. Ugy van igen szeretem, mit akarsz tahát,
Szeretem Licaont, s’ az ő Musikáját.

16.
Titirus. Kegyetlen mit mondasz?
Engem versz beszéddel,
Szépet ruttá chinálsz,
Rutat irsz föstékkel,
Engem azért ochálsz
Hogy esmérjem evel:
Mennyivel Oroszlány haragosb báránynál,
Annyira kegyetleneb te Oroszláninál.

17.
De mennyire ismég
Rozmarin az chalánt,
Mennyire gyözi-meg
Viola Tulipánt,
Es mennyi külömbség
Valtya esztet s’ hajnalt:
[Pp
2r] Annyira gyözöm én az rút chipás ebet,
Te biroságodbanis ted le rosz keduedet.

18.
Berleba mert nékem
Sokszor koszorukat
Küldöt szerettében,
De én nem kedueltem,
Ö noha átkozot:
El szaggattam koszoruiát, s’ azt mondottam,
Nem kel nékem Berleba, chak szép Violám.

19.
De te én elöttem,
Mint Daphne második,
El-futsz s’ nem szolsz velem,
Kin szüvem aggodik
Aspissal szegöttem
S-az siketeb alig;
Mert ennyi szép versel chillagokat égbül
El-hoznám Euridicet Pluto kezébül.

20.
Viola. Farkas bárányokkal
Elöb fog járkálny,
Nyulat agarakkal
Elöbbis fogsz látni;
Engem Titirussal
Hogy sem hallani:
Nem kel te szépséged, sem sipod, sem versed,
Velem szintén magadat el-gyülöltetted.

[Pp2v] 21.
Titirus. Látom, de nem tudom Licaon tégedet,
Miért szidogatod, mégis te szereted,
Engem penig gyülölsz, ki vagyok melletted,
Mint az ragadozó borostyán töly mellet.

22.
Viola. Itten én teneked bánatomnak okát
Meg beszellem szüvemnek nagy nyavalyáiát:
Az minap egy reggel ezen az hegyen föl
Gondolkodva jártam, harmaton sétaltam,
Szép eperjet szettem, kerékben kötöttem,
Licaonnak szántam, és adni a
kartam;
Azonban ugyan ő goromba mint ŕ kü,
Meg-látá kezemben eperjet kötésben,
Ki-kapá kezembül ő nagy kegyetlenül,
Es szemem láttára töre pozdorjára;
Még az ki nehezeb s’ nékem keservesseb,
Monda szeretödnek másnak ezt kötötted,
Ezen
nagy bánatom, erös boszuságom,
Azért ez hegyekre és kemény küvekre
Jüttem lakni immár, ahol juhász nem jár,
S-nemis szol az madár, nem szánt it az szánto,
Nem jár az vadászo: chak keserves Echo
Lesz szüvem boszonto.

23.
Titirus. Ne kegyetlenkedgyél édes violám,
Enged-meg hogy lakjam veled az pusztán,
Licaont hadd-el már,
Gyülöllyön téged bár,
[Pp
3r] En lészek te veled,
Társod és remetéd,
Szebb vagyok nálánál,
Bátrabbis nálánál,
Erösbis nálánál,
Jobbanis szeretlek,
Lám ugyanis égek.

24.
Viola. Ugy légyen édes szüvem, az mint akarod,
Mert engemet az te szép versed meg-hajtot,
Immáron ez után lészek te szolgálod,
Társod és szeretöd és te szép virágod.

 

1.
TE ki gyönyörködöl az én nyavalyámban,
Töredözöt szokban, meg-rekedet hangban;
Feleich bánatodat, szoly ebben barlangban,
Egé miattam Julia lángban (Echo) abban.

2.
Vajha az ugy volna s’ velem nem jatzanál,
Chufot én belölem nem chinálnál (Echo) annál,
Hát ha annál nékem kegyelmet találnál,
Vigasztalnálak egy szép notával, (Echo) aval:

3.
Volt egy kis méhechkém,
Gyönyörüségechkém,
Kin meg-nyugot volt szüvem,
[Pp
3v] Mézes harmatokkal,
Kerti illatokkal
Az ő szája teli volt,

Engemet tápláltis
Chak látattyávalis,
Meddig kertemben lakot:

4.
Sokszor szép két lábát,
Melynél nap nem láthat
Szöbbet, valamerre jár;
Hercules oszlopa,
Az hol non plus ultra,
Hidgyed, lenni gondoltam;
Kivántam dülne rám
Szép márvány Palotám,
Miként rá dült Sámsonra.

5.
De mit mondok néked?
Ha nem lesz ellened,
Méh meg unta az rosát,
Jai! szállot rút nádra,
Undok béka nyálra,
Soha nem lesz enyim már:
Siry hát teis velem
Nymfa keservessen,
Ma holtnak kel lennem (Echo) nem.

6.
Engem szomoritó hamis választokkal, (E.) okkal,
Nem okkal, s’ nem jokkal hanem nagy boszukkal,
[Pp
4r] Választod chufbul ál és rakva játékkal, (E.) ál,
Aly hát és ne tréfály eresz ió valasztal, (E.) osztán.

7.
Miért vagy szép Echo oly igen boszontó? (E.) ontó.
Te vagy az vér-ontó én kőnyvem hullató, (E.) tó.
Te bizony sirásom, te penig forditó,
Keserves panaszos versem hamisitó, (E.) o.

8.
O, Ciparissusnak húga te szöb Echo, (E.) Béko
Békot, lántzot viselek nyakamon mint tacskó
Nem tagadom bizony de te légy mególdo,
Es követségemet méhechkémnek adó. (E.) adom.

Ha kérdi éleké, mondgyad hogy én égek,
Ha kérdi kichoda, mondgyad hogy van oda,
Az te rosa virágod,
Kirül te harmatot,
Gyönge illatokat,
Gyönyörködve szedtél,
Benne gyönyörköttél,
Mostan el-árultad,
Mert talán nem tudtad,
Az nád töredéken
Noha nevedéken,
Hogy meg-unod mindgyárt,
Mert rá neznyis árt,
Nézd hináros szemét,
Choportos üstökét
Széltül hajtot nyakát
Nem állo derekát,
[Pp
4v] Nézd az ő gyökerét
Meg-látod erejét,
Mert ninch az ő benne,
Ki néked kellene,
Hadd-el én méhechkém,
Edes szép képechkém,
Meg találod nála
m,
Ki bizony nem álom,
Mely fris az rosa szál
Noha tüskében ál,
Nem szur-meg tégedet
Nem sérti szemedet,
Az virágia vörös,
Az gyökere erös,
Maga szép illatos,
Hozzad hasomlatos;
Lám sokan szeretik,
Szépségnek viselik,
Chak te iüj és szály rá,
Kivánod mászorra
Ö állandoságát,
Rothatatlanságát:
Igy izene néked
Az ki szeret téged.