ELŐSZÓ Vissza [Tartalomjegyzék] Tovább [A felvilágosodástól a romantikáig (1780-1849 )] Jelen munkámmal mindenekelőtt az irodalom érettségi előtt álló diákon szeretnék segíteni. Aki - miután szorgalmasan átrágta magát a kásahegyként elé meredő anyagon, végképp elbizonytalanodik, mert - elveszik a részletekben, nem látja a fától az erdőt. Olyan, a magyar irodalom másfélszáz évét felölelő történeti áttekintésre vállalkoztam, amely elsősorban a nagyobb folyamatokat, mozgásokat kívánja bemutatni, átfogóan és ugyanakkor igen röviden, a legfontosabb trendekre és életművekre szorítkozva. Az óhatatlan szűkítést azzal próbáltam ellensúlyozni, hogy ifjú olvasóm nemcsak az iskolai órák kötelezően előírt szereplőivel fog találkozni, hanem számos más, sokszor hasonlóképp jelentős alkotóval is - s az arányok módosulásával új megvilágításba kerül(het)nek az ismert művészek és művek is. A könnyebb tájékozódást kívánja szolgálni a gondosan válogatott, gazdag képanyag is. Nemcsak írók portréit és karikatúráit, könyvkiadások címlapjait és illusztrációit adjuk közre, hanem az irodalmi élet néhány fontos színhelyéről és sorsdöntő eseményéről készült képeket is. Mivel a modern magyar irodalom csaknem születése pillanatától szorosan érintkezett a politikával, ki kellett térnem a leglényegesebb nagypolitikai folyamatok ismertetésére is. Könnyebben belátható, hogy - legalább némely korszakban - szükséges volt utalnom a társművészetekre, sőt a civilizációs fejlődésre is. A nagyfokú tömörítés pedig azzal járt (az elkerülhetetlen kihagyások és hiányok mellett), hogy az értékelő gesztusok olykor a kívánatosnál hangsúlyosabbá váltak. Ezt belátva és előrebocsátva, szerzőként nem tehetek többet, mint hogy elismerem, sőt felhívom rá a figyelmet: a magyar irodalom másképp, más hagyományokat követve is értelmezhető és értékelhető. Nincs és nem lehetséges „objektív” megközelítés, mint ahogy nincs és nem lehetséges össznemzeti konszenzus - még a múlt század eleji jelenségek és teljesítmények megítélésében sem. Az elmúlt években számos szakember kifejtette kétségeit az irodalomtörténet-írás hagyományos alapelveit illetően. Főként az irodalomtörténet nemzetformáló (küldetéselvű) és kultúraépítő (fejlődéselvű) modelljeit érte bírálat. Természetesen nem azt vitatják, hogy az irodalomnak van-e nemzetformáló és kultúraépítő funkciója, hanem hogy minden egyéb visszavezethető volna erre. Hozzátenném: egyik is, másik is az evolúcióelmélet jegyében fogant ugyan, de míg az első a nemzeti kultúrára összpontosította, illetve korlátozta figyelmét, addig a második egyetemes méretekben gondolkodott s ez sok szempontból előnyösebb a másiknál. Abban viszont mindkettő ludas, hogy olyan, egy-egy társadalom egészét befolyásoló, sőt meghatározó szerepet tulajdonít az irodalomnak, ami annak értelmezését fölöslegesen megterheli s ugyanakkor függő helyzetbe hozza. Azzal próbáltam enyhíteni e hagyományos modellek érvényét, hogy előtérbe állítottam az irodalom(történet) önképének változását. Mint önszabályozó rendszernek, az irodalmi életnek is szüksége van kánonok kiépítésére és lebontására, illetve periodikusan ismétlődő cseréjére. (A kánon voltaképpen intézményesített értékelés.) Igyekeztem hangsúlyozni az irodalom belső megújulását kiváltó késztetéseket; a stílusirányzatok váltakozásában is elsősorban ennek érvényesülését látom. Más kérdés, hogy megközelítésem módszerét mindenekelőtt gyakorlati megfontolások alakították: nem tekinthettem el attól, hogy a mai középiskolai tankönyvek túlnyomó többsége az életrajzokat és pályaképeket részesíti előnyben. Tehát mintegy másfélszáz év magyar irodalomtörténetét kívánom bemutatni. A kezdő- és végpontot jelölő évszámok természetesen csak közelítő érvényűek; épp oly vitathatók, mint majdnem minden korszakhatár esetében. Például Bessenyei György Ágis tragédiája című műve 1772-ben, Báróczy Sándor A télnek közelgetése című verse 1774-ben jelent meg. Az 1944-es év pedig csak a politika történetében egyértelmű fordulópont - újabb szakirodalmunk hajlik rá, hogy az 1945 utáni néhány év termését a két háború közötti időszak poétikai teljesítményéhez sorolja. Mégis célszerűnek látszik, az egyáltalán nem vagy csak részben elkerülhető pontatlanságot is vállalva, hogy ezekhez az időpontokhoz ragaszkodjunk. Végül is a 18-19. század fordulóján alakultak ki nálunk a folyamatos és folytonos irodalmi élet keretei. 1945 után pedig olyan, irodalmunk egzisztenciális feltételeit is érintő változások kezdődtek, amelyek hatásai napjainkban is érzékelhetők, s ezért az utolsó félszáz év magyar irodalma többé-kevésbé a jelenhez tartozik. Hasonló gondok jelentkeznek a korszakolásban is. A politikai és poétikai történések hol egymással érintkező, hol pedig egymástól függetlenedő ingajátékát akként próbálom a címekben is érzékeltetni, hogy a nagyobb fejezetek esetében a poétikai, míg a kisebbekében a politikai fordulatokat emelem ki. Eljárásom természetesen vitatható, ám az itt követett „vegyes” szempontú korszakolásnak legalább annyi előnye van, mint amennyi hátránya az egynemű kritériumok alapján állónak. Mivel nemcsak folyamatképet kívánok adni, hanem a jelentősebb alkotók életművét is igyekszem bemutatni, a kettő eltérő időszámítását úgy próbálom meg áthidalni, hogy az egyes életműveket lehetőleg abban a korszakban tárgyalom, ahol az alkotó teljesítményét a legsikeresebbnek vagy a legjellemzőbbnek ítélem. Bizonyára nem kerülhetők el sem az ismétlések, sem a súlyozás szubjektív buktatói. Végül szeretnék köszönetet mondani mindazon kollégámnak, akiknek tanulmányaiból és tanácsaiból merítettem. Egy összefoglaló munka esetében s az újabb kutatási eredmények beépítésére törekedve, ez elkerülhetetlen volt. Igyekeztem hasznosítani a részben általam írt gimnáziumi tankönyvek eredményeit és tanulságait is. Különösen sokkal tartozom mesteremnek, Németh G. Bélának és lektoromnak, Zemplényi Ferencnek. Veres András Vissza [Tartalomjegyzék] Tovább [A felvilágosodástól a romantikáig (1780-1849 )]