Kibédi Varga Áron: Hántani, fosztani

 

 

223

Szertelen csillaghullás...

225

Akit a költészettől megfosztottak...

228

Alámerült a habzó éjszakába...

230

Az ég emészt, a múlt időt kedveli...

234

(Erdély)

A sziklákat szeletelik...

236

Inog a táj, arcom elmerül, retteg...

238

Kérlelhetetlen himnuszok...

247

Aki átlát, annak a szeme elborul...

248

Vidékről jöttek (így kezdődik a történet)...

250

Ha a madár érvénytelen...

251

„a harangok és a valóság”...

252

Ez még állomás, ez még világít, és befedi a futó árnyékokat...

254

Egy fecske nem...

255

Híre ment, hogy megfutamodott...

256

Delel, mert eddig nem volt...

258

(Neubauer Jánosnak)

Amikor a tegnapokat soroljuk...

260

A fügefát nem lehet lefordítani...

261

Az utas hasznot hajt...

262

Nem lehet fokozni...

269

Nem válogatós, akár meg is szűnne...

270

Ez jelenés: gyöngyözött, megkoszorúzták és felfüggesztették...

271

Nem hiányzik a bensőséges élet...

272

Magányát kergeti, pedig árnyékot vet, és nem hibásodik...

273

Most az üldözőket keresik...

275

Az ember változik, a szó marad...

276

Halmozhatatlan mólók...

277

A történet ritkul, hiába verik dobra...

278

Amit elvesztettünk, az még nem „túlhaladt”...

279

Most arra várnak, aki akarva-akaratlan...

280

Az üres tájakat most kifordítják...

281

Aki az elvont királyságok felét kitalálta...

282

Engem is hallgatnak, valamit rám sütöttek...

284

A szóbeszédet nyilván kell tartani...

286

Lelketlen a kert, pedig gyümölcsöző...

287

A napnak ára van, a vizet kiöntik...

288

Már a legszebb dolgokat is beindítottuk...

289

Megindult, bekapcsoltak...

292

Aki kiköltözött az ég szélére...

293

Keresetlen, nem huhog, nem kelepel...

304

Magasztos Nárcisz, önműködő...

305

Megírom a királyok válaszait...

306

Beszélni nem tudok, nem ez a szerepem...

307

(Millecentenárium)

A félelem eredendő: temetni szeretnénk...

313

Szedelőzködnek a szép napok...

314

Felhőfutamok és üstököstervezetek...

315

A negyedik levél után a feltámadás...

316

A nap átölel, de madarat nem hallasz...

317

Ez a beszéd a beszédé, nem a Tied...

318

(Provence)

Hányan kövesednek meg a fényben...

320

A levegőbe csak nullát lehet írni...

321

Aki fél, az egészet nem ismeri...

322

(Quimiac)

Ez a fa olyan vén...

323

A jelen jeltelen, a jelent fasorok ékesítik...

324

(Pour Sophie)

Ezen az úton kevesen indulnak el...

325

(Tóth Miklósnak)

Álmatlan Tamás...

326

kedden kereket keres...

327

Aki elfordul, és a hajnalt siratja...

328

(December)

Fehér és támadhatatlan...

329

Letépted a hullámok taraját...

330

Lobog a zászló, mint fényes strandon a lángok...

331

Kinyílt és elfogyott...

332

Bár sokan végigmentek előtte (a portrék előtt)...

334

Felragyog a sárkányok bőre...

335

Keresem a kékülő eget...

336

Aki magára öltötte életét...

337

Nem mindenki néz ki az ablakon...

339

Olyan ez, mint a tölgyfák rejtélye...

340

Aki elhatároz, elhatárol...

343

Baj van a szavakba foglalt érzésekkel...

345

A vég indítéka...

346

A megszólaló, aki csendet nyit...

347

A síneken fekszik. Felbontható...

348

Az évszakok hajthatatlan mellőzése...

353

Az írás széttépi a szálakat...

354

Látatlanul is bebocsájtást kérünk...

355

A levél személytelen, csak a bimbó üzen...

356

A világot le lehet vezetni...

360

(Ecce Homo) Meghatározhatatlan...

364

A királyok után a bánat hordozói...

366

Megtölteni az esti szeleket...

368

Kedden kedélyes kedvtelés...

370

A felhők fellépése után...

373

A színek tarthatatlansága...

374

Micsoda tarkaság! Micsoda szomjúság...

375

Először csak gyengélkedett...

376

Vihar előtti csend: osztozkodunk a homályon...

378

(A végesség dicsérete) Az éneket nem lehet befejezni...

379

Hol maradnak, hol füstbe mennek a tervek...

 

 

 

 

[kezdősormutató]

[impresszum]

 

Gépeskönyv

2002