Apáti Ferenc Cantilenája

(1520-as évek)[1]

 

1. Félelmes szüőnek[2] engem alejtátok,[3]

régi jó barátim nekem kik valátok

gyakorta szép szóval hozzám járolátok,

engem megcsalátok!

 

2. Reméntelen dolog, ki hazugnak hiszen,

mert szép beszédével csak szót tőled veszen,

avagy túl másfelől ellenséged leszen,

rajtad szégyent teszen.

 

3. Azok nem gondolnak ez íly beszédekkel,

ki magokat kelletik hízelkedésekkel,

nyájason beszélnek ő fejedelmekkel,

elvesznek nyelvekkel.

 

4. Nagy urak kik vagytok, szólok, ne bánjátok,

fejér, szép, ezüstös, ékes tü szablyátok,

vele pogán népet – kérlek – ne vágjátok,

és tü ne bántsátok.

 

5. Csintalan dolgokat tü ne szerezzetek,

fodor hajatokot meg se fésöljétek;

diákok elmentek, leányokot néztek; –

szegénséggel nősztök.

 

6. Ügyedet ne viseljed egyházi papokkal,

mert ha beveteté magat nyájasságra,

nem kell neki pénzed, vigad leányodval,

megcsalnak szavokkal.

 

7. Serényen futamnak táncban az leányok,

nyilván ott meglátjuk az ő jámborsagit,

szertelen ha leend az ő jámborságok,

ott elholl pártájok.

 

8. Csepkék,[4] házatoktól messze ne lépjetek,

időnek javában tikakot ültössetek:

szemérem kapálni, bölcsőt rengessetek,

avval elélhettek.

 

9. Sámsonnak alejtá az pór önnön magát,[5]

látod nagy haragját, nem tiszteli urát;

fogjad meg szakállát, vedd el csak jószágát,

megalázza magát.

 

10. Azkort az papoknak vala tisztességek,

mikoron egészlen áll vala szerzetek,

távol vala tőlök gallérus köntösök,

veres beretrájok.

 

11. Pénztől elfutamtak, szűrben beöltöztek,

szépen ha beszélnek, keveset nem vesznek,

foréntokot kérnek; ládában győtnek,[6]

vele nem épejtnek.

 

12. Az régi jó kerályok míglen országlának,

igazak valának az szegén országnak;

az szent koronának híven szolgálának,

avval áldozának.

 

13. Tennie kellene ezt az nagy uraknak

nagy sok lika vagyon erdőn az ravasznak,[7]

nincsen birodalma rajta agaroknak,

halál az nyulaknak.

 

14. Igen kevés hajok, számtalan jószágok,

erős regulájok, kevés zsolozsmájok,

bársonyos szolgájok, fekete kápájok

az apáturaknak.

 



[1] Apáti Ferenc dunántúli középnemes, az ún. "köznemesi párt" híve: a főurakat és a főpapokat a török harc elhanyagolása illetőleg fényűzésük miatt állítja pellengérre, s megvetően szól a Dózsa-féle parasztfelkelésről is. A vers forrása: Peer-kódex, 337-342, szövegét a kritikai kiadás nyomán közöljük: Gerézdi Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Akadémiai Kiadó, Bp., 1962, 215-222.

[2] szívűnek

[3] gondoltatok

[4] menyecskék, fiatal nők

[5] Az 1514-es Dózsa-féle parasztháborúról van szó.

[6] gyűjtenek

[7] rókának