Szabadkai Mihály éneke Beriszló Péter veszedelméről

(1515)[1]

 

 

1. Mind ti népek bánkódjatok pispek veszedelmén,

mert tudjátok, míg Isten segélé az ű jó szerencséjét,

nem uralkodék terek császár soha az ű fején.

 

2, Ím látjátok, ellenségit sok helen meggyűzte,

terekeknek sokaságit rólatok elízte,[2]

mellettetek megholtát ingyen[3] ű nem nézte,

 

3. Kitek tudja itthon ülvén az ű sok költségét,

és koroskint mindenféle nagy gondviselését,

mert az tivé ű fejében ű megűszölését.[4]

 

4. Hadakozó soha nem nyer egy viadalban es,

ha nem leszen igaz hitű még az nyereségben is,

vagy tisztaság kivel nincsen akár mikoron is.

 

5. Az szót mondja szandzsák vajda[5] az ű fogságában:

„Jaj, hogy veszék, szégyent vallék én bátorságomban,

egy pap miatt nagy kárt vallék én vajdaságomban.

 

6. Én nem valék igaz hitű szegín horvátoknak,

sok rabolást én is töttem az ű velálokban,[6]

azért fogván tart mast engemet egy haragos pap-bán.

 

7. Lám nincsen mast, ki engemet megszabadítana,

menthet Isten, ha mikoron ezt megtudhatnája,

és énreám ű szemeit vajha fordétanája.

 

8. De ha engem ű ezúttal itt meg nem segílend,

és innejten ez fogságból engem ki nem viend,

többé neki én nem hiszek, ha itt elfeledend.

 

9. Én, ki valék Szendürüben egy haragos nagy bán,

sokat dúltam mindenfelé az én lovam hátán,

azért fogván tart mast engemet egy haragos pap-bán.

 

10. Szeretném azt, ha engemet magyarok nem látnának,

bátor inkább ez fogságban itten levágnának,

az angyalok Mennyországban ottan ragadnának.

 

11. Az sem csoda, hogy én vagyok mast ill nagy fogságban,

mert lakozik nagy sok Isten az Magyarországban,

kik segéllék az pap-bánt az ő bánságában.

 

12. Bátorsággal űk segíllik és nagy nyereséggel,

tisztességgel, vitézséggel, pínzzel és bűséggel,

avagy peniglen terek vajdáknak az ünnen fejekkel.

 

13. Ahol vínak ű huszári, ott vígan osztoznak

ű szolgái, az morháért[7] csak meg sem bántatnak,

gyakor helen vígan laknak, mind magyaról szólnak.

 

14. Tegetlen ím az patyolatot mind kopjával mírék,

némel terekek fa tetejérűl azt orozva nízék,

nem merínek leszállani, mert űk azt restellék.

 

15. Kevés kár nékil nem lehetnek szegén kerésztények,

de meghalának immár kétszer oly nagy sok terekek,

siralmas mast Terekországban az ű énekek.”

 

16. Kenyeregjünk Úristennek mi mind fejenkint,

hogy ne hagyjon terekeknek dúlnia koroskint,

bátorítson viadalhoz minket mind fejenkint.

 

17. Ez éneket ezerütszáz tizenüt esztendűben

Szabatkay Mihály szerzé egy nagy jó kedvében,

egy Szent Gyergynek innepének nemes kezdetében.

 



[1] Szabadkai Mihály a törökök éllen hadakozó Beriszló Péter veszprémi püspöknek, majd horvát bánnak embere volt. 1515-ben, urának egyik hadi kudarca után szerezte versét. A verset a kritikai kiadás nyomán közöljük: Gerézdi Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Akadémiai Kiadó, Bp., 1962, 68-69.

[2] elűzte

[3] hiába

[4] megőszülését

[5] főtiszt

[6] területükön

[7] kincsért