(1506-nál nem később)[1]
A jó szerzetösnek
Szíve Krisztus kerte
Mert őbenne plántálta
Verágoknak szépségét.
Mert szent alázatosság
Verágozik őbenne,
Mint kék viola,
Szeretetnek rózsája,
Tisztaságnak lilioma,
Benne kevélködnek.
Szerzetösnek gonosza,
Mit terólad mondjonk?
Teljes szíved méröggel
És nagy álnoksággal.
Mert az engödetlenség
És az gonosz gyűlölség
Tégöd mind elgyőzött,
Az kevélség meghatott
És ekképpen ördög bír.
Ki elviszön nagy kénra.
[1] A vers forrása: Winkler-kódex 352, kritikai kiadása: RMKT I2 117, szövegközlésünk forrása: Szöveggyűjtemény 513.