(1506-nál nem később)[1]
Az szent alázatosság
Szerzetös asztalát
Ékösejti, dicséri,
És felmagasztatja.
Az szent vesztegségtartás
Őtet igön gyöngyözi,
És megverágozja.
Az szent ájetatosság
Őtet megédösejti
És érdömösejti.
Az alázatos szerzetös
Nagy édösdön eszik,
Mert ő méltó reája,
Amit eszik-iszik.
És őneki a Krisztus
Nyájaskodó barátja
És ő asztalnoka.
Mert előtte mi vagyon,
Mind az Krisztus szerzötte,
Kiről adjonk nagy hálát!
[1] A vers forrása: Winkler-kódex 351, kritikai kiadása: RMKT I2 116-117, szövegközlésünk forrása: Szöveggyűjtemény 513.