Himnusz Szent István királyról

Gaude mater Hungaria

(13. század)[1]

 

Gaude, mater Hungaria,

prolis agens praeconium

cum laude multifaria

patronum lauda proprium.

 

Hic tibi verus lucifer

lumen fidei praebuit,

datus et ad hoc legifer

viam salutis docuit.

 

Geisae duci decrepito

divina fit promissio,

Stephanus a Stephano

vocatus est in utero.

 

Cuius ortus praedicitur

patri caelesti nuntio,

martyr ad matrem mittitur

nascentis vaticinio.

 

Nato gaudet Hungaria,

damnatur idolatria,

caelestis datur gloria,

beata fit memoria.

 

Puer crescens progreditur

sicut cedrus in Libano,

praedictum nomen inditur

huic a beato Stephano.

 

Dignis datur doctoribus

imbuendus in litteris,

probis ornatur moribus

sub annis adhuc teneris.

 

Adolescens aggreditur

cibum salutis serere,

gens Hungara convertitur

et baptizatur propere.

 

Olim erroris populus

lumen divinum conspicit,

pulsis tenebris sedulus

se Christi iugo subjicit.

 

Trino Deo et simplici

sit laus, honor et gloria,

qui sancti regis supplici

concedant caeli gaudia.

Amen.

 

Örvendj, magyar hon, jó anya,

fiad dicséretét dalold,

zengjen dicséneked szava

ahhoz, ki mindig pártfogolt.

 

Ő néked igaz fényt hozott,

hit fényét adta át neked,

hozzá törvényt is alkotott,

üdvösség útján vezetett.

 

Őt Géza élte alkonyán

István mártír[2] nevezte el

az égi küldetés nyomán

Istvánnak, anyja méhiben.

 

Ég hírnöke jelezte meg

atyjának, hogy születni fog:

a vértanú elküldetett

anyjához szólni jóslatot.

 

Örült is a magyar haza,

ledőlt a bálványok hada,

zengjen hát égi glória,

boldogság róla szólni ma.

 

Mint libanoni cédrusok,

a gyermek úgyy növekedett,

s miként előre mondatott,

Szent Istvántól kapott nevet.

 

Oktatták őt híres doktorok,

öntözték bölcsességgel őt,

s jámbor erkölcse ragyogott

már zsengén, férfikor előtt.

 

S már életének hajnalán

osztotta üdvnek életét,

s a magyar nemzet, a pogány

hamar keresztény hitre tért.

 

Feltünt az égi fényesség,

s a nép, mely tévelygésben élt,

elhagyva sűrű éjjelét,

Krisztus szent igájába tért.

 

Imádás legyen, tisztelet

néked Hármas-Egy Istenünk,

segíts elérnünk mennyeket,

mit szent királyunk kér nekünk.

Amen.

 

Fordította Csanád Béla

 



[1] A himnusz vallásos óda, már a régi görögök is művelték. A keresztény himnusz a Kr. u. 4. században keletkezett. Liturgikus (az egyházi szertartáshoz kapcsolódó) műfajként a zsolozsma része. A himnusz utolsó versszaka a doxológia (hitvallás). A magyar és a latin szöveget egyaránt a Szöveggyűjteményből vettük át (266-267).

[2] Első királyunk védőszentje az Apostolok Cselekedeteiből ismert István, első keresztény vértanú volt. (Ap. Csel. 7.)