5. Gyászversek

 

Az eredeti címekben, alcímekben, a jegyzetekben és a szakirodalomban talált, egy verstípusra vonatkozó megnevezéseknek a legszélesebb skálájával talán ebben a csoportban találkozhatunk. A gyászvers, gyászdal, gyászének, halotti vers, halotti dicséret, temetési ének, epicedium stb. megjelölések közös jellemzője az általánosság. A Világirodalmi Lexikon meghatározása szerint „olyan lírai költemény, amelynek témája a halál, a temetés, a siratás, a halott emlékének megőrzése”.[1] Ez a megfogalmazás olyannyira általános, hogy jóformán minden verses halotti műfajról ugyanezt elmondhatnók. Valójában tényleg nem szűkíthető tovább a tematikus határ ebben az esetben. Mivel a halotti irodalom hasonlóan tágan behatárolható prózai műfaját gyászbeszédnek nevezzük, helyesnek tartom ennek lírai „megfelelőjére” a gyászvers kifejezést használni.[2]

Ezek a versek olyan alkalmi versek, amelyek az eddig felsorolt műfajok minden tematikus ismérvét magukon viselik, de sem szerkezetük, sem a beszélőjük kitüntetett pozíciója vagy szenvedélyességük mértéke nem kölcsönöz nekik megkülönböztető jelleget. Általánosságukat a XVII. századra odáig fokozzák, hogy „nem igazi érzés szólal meg bennük, csak kötelességszerű, sőt megrendelt ‘festett vérzés’.”[3]

A gyászversek között találunk olyanokat, amelyeknek alcímében a halotti charta kifejezés található. Ez nem műfaji meghatározást, hanem egy bizonyos szöveghordozót jelent. Az eredeti elnevezések ígért tisztázásának okán célszerűnek tartom ezt a kis kitérőt megtenni.

A halotti charta kifejezetten protestáns szokás volt: kártákra, vagyis negyed- vagy nyolcadrészt hajtott papírokra nyomtatták a halott életét, és a temetésre írott szövegek közül a dicsőítő és búcsúztató verseket. „Voltanak az megholtnak dicséretiről való kinyomtatott versek is chartákon felfüggesztve.” – írja Apor Péter már idézett művében.[4] A nagyobbakat a temetés napján a templomban plakátszerűen kifüggesztették, vagy a templom papi székének hátára erősítették fel[5] a kisebbeket, füzetszerűeket pedig szétosztogatták a temetés résztvevőinek.[6]

Ide kívánkozik még a pompa funebris vagy halotti pompa magyarázata is. A „pompa funebris”-ről, bár jelöl önmagukban álló verseket is, bizton állíthatjuk, hogy nem műfaj, hanem a temetésre írott összes verset és gyászbeszédet magába foglaló gyűjtemény (alkalmi vagy utólagos kiadás) neve. A „pompa” önmagában is jelenti a temetési menetet, sokaságot, pompát[7], „Pompás kéóület”-et[8], „Ekes kebületü rend, Pompa kebület”-et[9] , a szövegekre nézvést a szókapcsolat jelenti tehát a versek sokaságát, a halottas versek pompázatos menetét (ld. „Szomorú halotti pompa, „Halotti pompa” mint könyvcímek).

A korabeli főúri temetés pompázatosságának mértékét illusztrálandó, álljon itt egy hosszú példa. A XVII. században dívó temetési szokások szerint az elhunytat néhány napra felravatalozták. Ha nem otthon halt meg, díszes, akár több hétig-hónapig tartó menetben szállították temetése helyére, ahol ideiglenes sírboltba helyezték.[10] Az ilyen esetekben a szertartás a későbbi temetés helyére való szállítással indult, és a közbeeső megállók számától függően egészen hosszúra is tudott nyúlni. Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsanna[11] Halotti pompája, azaz a temetésére írott összes prózai és verses szöveget tartalmazó gyűjtemény szerint, a fejedelemasszony több állomásos temetési szertartásán 19 (!) beszéd hangzott el:

 

 

„Halotti pompa

[ versek, előszó, latin vers, kronosztikon, magyar nyelvű bibliai idézetek felsorolása; főrész: 19 beszéd, két részben (classisban)]

Prima classis (1) 1. lap: Melotai István 14. Maji a testnek koporsóban való tétettetésekor- (2) 11. lap: Gyöngesi András palotában a test fölött...die 18. Maii- (3) 23. lap: Keserüi D. János palotában a test fölött...die 19. Maji - (4) 34. lap: Melotai N. István palotában a test fölött die 20. Maii- (5) 44. lap: Keserüi D. János a test fölött a palotában die 22. Aug.[!]- (6) 57. lap: Szilvasi Márton palotában a test fölött die 22. Maji- (7) 68. lap: Gyöngyesi András palotában a test fölött...23.die Maji- (8) 80. lap: Melotai N. István die 24. Maji a kapu közben , mikor a test Feiervár felé mozdíttatnék- (9) 91. lap: Deesi István mikor a test Tordáról a kamoraháztól megmozdíttatnék Enyed felé reggel die 25. Maji- (10) 112. lap: Gyöngyösi András Enyedről a testnek Fejérvár felé való mozdításakor, reggel die 26. Maji- (11) 124. lap: Keserüi D. János Fejérvárra érkezvén...die 26. Maji- II. Classis: (12) 140, lap: Cegledi János Fejervárat az udvarban...ad castrum doloris ... a test még helyben odabent a boltban lévén...die 29. Junii- (13) 150. lap: Szikszai Hellopeus János die ultimo Junii... ad castrum doloris- (14) 168. lap: Keserüi D. János, mikor a test a boltból kihozatott..die 1. Julii- (15) 191. lap: Gönczi József a nagy templom előtt... in secundum doloris castrum die 1. Julii- (16) 208. lap: Alvinczi Péter a nagy templomban a sir felett, mikor immár a test majdan beszállíttatnék nyugodalmának helyére: a genealogia előszámlálásával egyetemben 1. die Julii- (17) 221. lap: Keresszegi István a nagy templom ajtaja előtt... a kinnmaradt sokaság előtt... 1. die Julii- (18) 235. lap: Szepsi Mihály a temetés után másodnap, úgy mint die 2. Julii- (19) 250. lap: Váradi István a temetés után harmadnappal, azaz 3. Julii.”

 

A könyv végén hibajegyzéket találunk, és egy „Mutató táblája az emlékezetesebb dolgoknak” elnevezésű listát, amely a beszédekben található nagyobb példákat és retorikai hasonlatokat sorolja fel betűrendben. Az emlékeztetés mellett mintakönyvül is szolgál tehát ez a könyv. Ez nem meglepő, hiszen a forráskutatás bebizonyította, hogy „a prédikátorok [...] egymás műveit is forrásként használták.”[12] Az előszó tanúsága szerint a Bethlen Gábor parancsára nyomtatott könyvet a fejedelemasszony emlékére, a gyászolók vigasztalására és egyúttal a lelkészek segédkönyvének is szánták temetési prédikációkhoz.



[1] I.m. 4.kötet 95-96.p.

[2] Sokszor a gyászversek szerzői is azonosak annak a gyászbeszédnek a szerzőjével, amely beszédnek közelében a gyászversek elhangzottak. Ld. pl. Keserűi Dajka János gyászverseit a Gróf Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsanna halálára íródott összes szöveget tartalmazó Exequiae principales, azaz halotti pompa című, 1624-ben Gyulafehérváron megjelent kötetet.

[3] Uo. 98.p.

[4] Apor, 131.p.

[5] Herepei János: Egyleveles kárták a Farkas utcai templomban és kollégiumban. In: Adattár III. 215-224.p.

 Herepei János: Levéltári adatok a XVII-XVIII. századbeli egyleveles nyomtatványokról. Uo. 225-243.p.

Idézi a Magyar nyelvű halotti beszédek..., i.m. 15.p.

[6] Magyar nyelvű halotti beszédek..., i.m. 15.p.

[7] Tegyey Imre: Latin-magyar zsebszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.

[8] Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Hungaro-Latinum... Hochmeister, Szeben, 1782.

[9] Szenci Molnár Albert: Dictionarium Latinoungaricum... Nürnberg, 1604.; Bibliotheca Hungarica Antiqua XXV. MTA Irodalomtudományi Intézet., Akadémiai Kiadó, 1990.

[10] „Mikor valamely úr, házán kívül, kivált valami városon megholt, azt rendszerént harmad-negyed napján koporsóban tették, akkor éneknél s prédikációnál egyéb nem volt, ritkán búcsúztatás, az katolikusoknál háznál mise de requiem, az más vallásoknál ritkán volt magyar oratio is. [...] Mikor osztán az testtel hazaérkeztek, ott, ha katolikus volt, újólag szentmise volt de requiem, énekelve és prédikáció, az más vallásúaknál csak prédikáció és énekszónál valamelyik boltban vagy alkalmatos helyre az testet addig bétették, az míg az temetéshez hozzákészülhettek.” In: Apor Péter, i.m. 123-127.p.

[11] Meghalt 1622. május 13-án, Kolozsvárott. Ugyanitt történt első felravatalozása. Ezután átszállították Gyulafehérvárra, ahol ideiglenes sírkamrába helyezték, május 27-én. A temetési szertartás július 1-én folyt le. A Prima classis beszédei Kolozsvárott és útközben, a Secunda classis beszédei a temetés alkalmával ill. az azt megelőző és követő napok alkalmával hangzottak el. In: RMNY 1306.sz. szöveg jegyzetei

[12]Magyar nyelvű halotti beszédek..., i.m. 31.p.