3. Epitáfiumok

Az epitáfium sírvers, versben megfogalmazott sírfelirat, amely a halott testét őrző tárgyon, építményen, síremléken vagy tágabb értelemben bármilyen más formában (szájhagyomány, írott-nyomtatott alakban) olvasható. Lehet a műfaj konvencióit és modorát követő fiktív sírfelirat is. Az eredeti görög sírversek disztichonban íródtak és E/1. személyben, mintegy a halott lelkét megszólaltatva. A búcsúztatók azonos beszélői pozíciójának ugyanúgy lehet ez az eredete, mint ahogyan az E/1. személynek a halottat dicsérő elbeszélővé válása a dicsőítő énekek különböző típusainak (laudatio, epicédium) kialakulását eredményezhette.[1]

Nem tartozik a vallási irodalom műfajai közé, a halotti költészethez viszont igen, s így beépülhetett a különböző felekezetű halotti beszédek és szertartások szövegeibe. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a korban közkézen forgó retorikai kézikönyvek antik példáit kimondottan azzal a célzattal tárták az olvasó elé, hogy az a görög és római költőkön gyakoroljon, olvasson és megfigyeljen, majd „elméjét a profán tanulmányoktól a kegyességhez fordítsa”.[2] Piscator „Artis poetica praecepta”-jának műfajelméleti részében a bemutató (demonstrativum) nemben találjuk az epitáfiumot, a „siralmak” között: „Epitaphium, a sírhantra írt költemény;”[3] Szenci Molnár és Pápai Páriz szerint „koporsói vers”.[4] A műfaji meghatározás mellett az epitáfium szót a verset hordozó tárgy megnevezésére is használták. Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című művét[5] idézem: „[...] egyfelől az megholtnak az címere, másfelől valami szép epitaphium, az is az holtnak fejinél állott”. Ez címerhez hasonló, kriptára vagy templomi sírhelyre helyezett táblát jelent.[6]

Az epitáfium mint vers másik hordozója a koporsó vagy a sírkő, amelyet viszont nem neveznek sehol tárgy értelemben epitáfiumnak. Az epitáfium mint vers eredeti meghatározásai között – a hordozóra vonatkoztatva – pl. ilyenek szerepelnek: „az kövire”, „az másik kövön”, vagy „temetesi kövire iratatot versek”. Előfordul azonban, hogy az epitáfiumot mint verset a halotti búcsúztató szövegébe illesztik, vagyis a végéhez csatolják, és nem tudható hogy ez a szöveg megegyezik-e azzal, amit a sírra írtak.[7] Így előfordulhat, hogy az epitáfiumot nem különbözteti meg más temetési versektől tárgyi hordozója, csak a műfaj más jellegzetességei.

A hely megjelölésének, megjelöltségének és a megszólításnak (halott az élőt) ősrégi igénye, ami ezeket az – írott vagy vésett, emlékező és emlékeztető – „köveket” emeli, nem dolgozik új eszközökkel: a kifejezésformái – melyeknek behatóbb vizsgálatába itt és most nem bocsátkozom – jól ismertek, formuláik követik a hagyományt, s nem mutatnak különösebb eltérést a ma használatban lévő motívumoktól sem: „e sírban nyugosznak Nyíresi Bálintnak...”, „valaki itt elmégy...”, „itt fekszik Gilanyi Gergely nemzetes úr...” stb. [8]

Az epitáfiumok csoportjába 23 darab vers került. Ezek, jól elkülöníthetően, négy típusra oszthatók. Az első csoport a valóban alkalmi, vagyis konkrét temetésre írott sírfeliratokat tartalmazza. A 11 vers nagy része az említett tárgyakon – epitáfium és sírkő – és/vagy a temetésre írott szövegeket tartalmazó kiadványokban található. A második csoport 3 verse, műfaját tekintve nem különbözik az előbbi epitáfiumoktól, ám tárgyi hordozója egészen különleges. Az epitáfiumra jellemző, „Siralmas teste Zsigmondnak”, „Itt nyugszik Rákóczi Lajos” és „It fekszic Rakoczi Sigmond” kezdetű verseket[9] ún. halotti zászlóra írták. Szokás volt a különböző hadi jelvényeket, így a díszes temetési zászlót, vagy a címert is a sír fölé függeszteni.[10] A versek latinul és magyarul kerültek fel a zászlóra, amit a később könyvben kiadott versekhez fűzött jegyzetek a következőképpen mondanak el: „fön allo fekete viragos kamokabol chinalt zaszlora illien Deac verseket irtunc”, melyet „Magiarul igy mondhattiuk”. Vagy egy alcímben, lefordítva: „Nagyságos Rákóczi Lajos úrnak a szerencsi templomban függő gyászlobogójára írtam, mint szerző, azokat, amik következnek”. Mivel mindhárom vers szerzője Miskolczi Csulyak István és azonos család tagjainak halálára íródtak, azt hihetnők, hogy nem is létezik több ilyen vers, hanem helyi vagy családi szokással van dolgunk. A Magyar nyelvű halotti beszédek... azonban idézi Bethlen Miklósnak Teleki Mihályhoz írott levelét, amelyben apja temetési előkészületeiről írván megtudhatjuk, hogy Bethlen János, az apa, a „Zaszlot szeghény megh tiltotta sokszor,”[11]. A következő szöveg pedig, amelyre Szigeti Csaba hívta fel a figyelmemet, bizonyítja, hogy a zászlóra írás elterjedt hagyományként értelmezhető, olyannyira, hogy kissé ironikusan szemlélhetjük, amikor a szöveg (t.i a zászlóra írandó versé) – rövidsége ellenére – a jóval nagyobb terjedelmű búcsúztatók vagy a halotti beszédek precizitására törekszik:

„Spectabilis ac Magnifice domine, domine mihi semper gratiosissime; Gratia, pax et misericordia a deo patre et domino Jesu Christo, Servatore nostro.

Aldja meg az jo Isten mindem lelkin testi jockal N., mind az N. kedvesivel egyetemben.

Az minemü zazlora valo versöket tegnap Nagyságodnak revidealanc feledekensegunkből esött (mellyről magunkban az uton gondolkottunc) hogy az utolso versben egy szot helén hattunc. Az utolso vers ez:

Astra, triumphanti sacra tiara datur.

Ez versöt igy köl meg emendalni, hogy az tiara helött irjanac coronat, illen modon:

Astra, triumphanti sacra CORONA datur.

Illendöb leszen az Corona, hogy sem mint az tiara, az melly magyarul patyolatot jegez.

Ezt akaram annakokáért Nagyságodnac, ezen utunkbol, ez levelem altal meg jelenteni. Nagyságod azert ugy emendaltassa meg, hogy az tiara helött, irattasson Coronat.

His eandem Sp. ac Mag, D. V. una cum suis providentiae altissimi commendo.

Datum in Septe, 7 die Septembris, anno 1623

Sp. ac Mag. D. V.

Servitor humillimus

Joh.P.Canisaeus, Minister Ecclesiae Papensis”[12]

manu propria

A harmadik csoportban két verset találunk: Kátai Mihály epitáfiumát[13], amelynek szövege az ő búcsúztatójának első négy strófájával egyezik, és ebből önállósulva „Epitaphium Michelis Kátay” néven élt tovább, bár vélhetően nem a szó szoros értelmében vett sírfelirattal van dolgunk. A másik vers a nagy népszerűségnek örvendő epitáfium egyik XVIII. századi újrafeldolgozása, amely azért került be a katalógusba, mert az RMKT adott kötete is tartalmazza azt.[14] A negyedik csoport tagjai nem konkrét halálesetre készült, hanem különböző indíttatásból íródott epitáfiumok. Pápai Páriz Imre két verse pl. általa tisztelt szerzőknek – Janus Pannoniusnak és Descartes-nak – állít emléket[15], Prágai András pedig tanulságos epitáfiumokat fordít.[16] Ezek azt az 1520 után a humanista költészetben általánossá vált gyakorlatot követik, amely az epitáfium formáját öltő, mestert, barátot vagy más kiváló személyt dicsőítő és egyben elsirató gyászversek divatját teremtette meg.

---

[1] Ld. Világirodalmi lexikon/13. 184-187.p.

[2] Bán Imre, i.m. 38.p.

[3] Uo. 32.p.

[4] Szenci, 1990 és Pápai, 1782

[5] Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae (1736) Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978

[6] „A temetés után az elhunyt epitáfiumát a templomban sírja fölé akasztották. Ilyen sírfelirat lehetett az az aranyozott ezüsttábla, melyet Károlyi Zsuzsanna temetési menetében vittek, díszesebb formája pedig a festett-faragott epitáfium vagy a temetési menetek leírásában említett címer volt” In: Magyar nyelvű halotti beszédek..., i.m. 16-17.p.

[7] Ld. Ifju Telekesi Török Bálint búcsúztatója, In: Magyar nyelvű halotti beszédek..., i.m. 352-358.p.

[8]RMKT XVII./14. 50.sz. vers 177.p., RMKT XVII/14. 27.sz. vers 101-102.p.,

RMKT XVII/11. 93.sz. vers 277-278.p.

[9] RMKT XVII./2 38.sz. vers 60-61.p.; RMKT XVII./2 29.sz. vers 52-53.p.; RMKT XVII./2 24.sz. vers 47-48.p.

[10] Magyar nyelvű halotti beszédek.., i.m. 17.p. és Szabó Péter: A végtisztesség (A főúri gyászszertartás mint látvány) Magvető, Budapest, 1989

[11] I.m. 11.p.

[12] Kanizsai Pálfi János pápai prédikátor levele Batthyány Ferenchez In: A körmendi Batthyány-levéltár reformációra vonatkozó oklevelei I. 1527-1625. Iványi Béla anyaggyűjtése. Adattár 29/1. JATE, Szeged, 1990.

[13] RMKT XVII./1 88/II.sz. vers 373.p, az említett búcsúztató: uo. 88/I.sz. vers 371-372.p.

[14]RMKT XVII./1 88/VI.sz. vers 373-374.p.

[15] RMKT XVII./13 26.sz. vers 477.p. ; RMKT XVII./13 34.sz. vers 519.p.

[16] RMKT XVII./8 15/c.sz. vers 24-25.p. és 5.sz. vers 12-13.p. Ez utóbbi egy görög nyelvű sírfelirat után írt Guevara vers fordítása, melyet egy saját sorral egészít ki: „Isten oltalmazzon minden Fejedelmet illyen Epitaphiumtól.”