„Dehát [...] még egyelőre az sem bizonyos, hogy csakugyan eladjuk a lelki üdvünket, ha statisztikákat készítünk.”

 

Horváth Iván[1]

BEVEZETÉS

 

Dolgozatom egy évekkel ezelőtt elkezdett kutatómunka eredményeit igyekszik bemutatni abban a reményben, hogy az elkészült leltár segítséget nyújthat a témával foglalkozni akaróknak. A leltár összeállításának igénye illetve az összeállítás szempontjai ahhoz a tevékenységhez, mondhatjuk: hagyományhoz kapcsolódna, amelyet a Corpus Poeticarum készítői indítottak el. „A Corpus minden nemzet minden verselési rendszerének teljes és kimerítő leírását gyűjti: az egyes nemzeti poétikákat az emberiségnek ugyanolyan közös kulturális kincsének tekintve, mint a világ nyelveit.”[2] E versrepertórium munkálatai Léon Robel és Roman Jakobson kezdeményezésére indultak meg 1973-ban, mostanság jórészt Jacques Roubaud irányítása alatt folynak tovább. Magyarországon Horváth Iván és „munkacsoportja” foglalkozik a témával: a Corpus egyik köteteként elkészült a régi magyar vers repertóriuma[3], hozzáférhető már CD-ROM-on, nyomtatott alakban, és olvasható az Interneten is. Így a leltár nem csak metrikai repertórium, hanem a versekről minden szabványosan feldolgozható könyvészeti, irodalomtörténeti, poétikai adatot rögzít, s úgy tudom, az utolsó verzió már teljesíti azt a kitűzött célt is, hogy az adattár betűhíven tartalmazza minden régi magyar vers minden értékes szövegváltozatát, „kritikailag helyreállított alapszövegét pedig modern, nyelvészetileg pontos, morfémikus átírásban”. Az ilyen leltár egyrészt nagyon nagy segítséget nyújt a sok szempontú kutatáshoz, költői szótárak készítéséhez, a költői képek vizsgálatához, szemantikai stb. kutatásokhoz, s alapul szolgál a későbbi interpretációkhoz. Másrészt ezek a leltárak meg is kívánják az interpretációt, vagy ahogyan Horváth Iván fogalmaz: „[E] leltárakban eleve megvan a szellemiség lehetősége, mert eleve arra várnak, hogy megszólaltassák őket.” A leltárt megszólaltató kutató is interpretál: látszólagos objektivitása ellenére ez a típusú anyagkezelés maga is interpretációs művelet. „A lajstromozó irodalomtudóst, a hivatásos könyvészt nem a transzcendencia élteti, de még csak a transzcendencia tagadásának az eszméje sem. Ilyen gondjai nincsenek, ha már egyszer megvalósult benne a tárgyilagosság követelménye. A múlt irodalmát, mint leltározó személy, sok szempontú repertóriumokba foglalja (nem tudhatni, melyik szempontra lesz szüksége a majdani felhasználónak, akinek a szolgáltatást szánja), mint szövegkiadó, a hűség és teljesség igényével lemásolja, mint irodalomtörténész pedig, tetszőleges, tehát káotikus rendezéseket valósít meg rajta.[4]

Az én leltáram több tekintetben is eltér a előbb leírtaktól. Amennyiben tól-ig időhatára van a Répertoire által feldolgozott anyagnak (legalábbis egyelőre), annyiban érintkeznek leltáraink: én a XVII. századból fennmaradt versek egy részével foglalkozom, melyeket a Régi Magyar Költők Tára XVII. század 1-15. kötet (továbbiakban: RMKT) tartalmaz. A Répertoire-ral ellentétben az általam vizsgált szövegek tematikusan is határoltak: az említett versgyűjtemény halált tematizáló verseit vizsgálom. Az idő és a téma megválasztása nem egyéni döntés alapján történt: a vizsgálódás irányát Szigeti Csaba jelölte ki és a szemináriumán elkezdett csoportmunka alakította tovább.[5]

A dolgozat első fele azokat a táblázatokat közli, amelyek a katalogizált versek metrikai adatait tartalmazzák. Olyan versforma-mutatók ezek, amelyek a versformákat a sorok szótagszám-növekedésének megfelelően sorolják fel, és nincsenek tekintettel a rímekre. A táblázat jelzi az egyes képletek előfordulásának gyakoriságát is. A táblázatokat levonható tanulságok, következtetések és esetleges szabályalkotási kísérletek követik. A rímek vizsgálata a ritmusképletekhez hasonlóan kerül csoportosításra. A rímsorozat-analízist Szigeti Csabának az RMKT XVII./10. kötetének versein végzett vizsgálatának szempontjai alapján mutatom be.[6] Az így előállított leltár nagyjából a Corpus- vagy Répertoire-féle leltárnak felel meg, azzal a jókora különbséggel, hogy a kisebb terjedelem miatt a versek szövegeit nem tartalmazza, és kapcsolódó számítógépes program hiánya[7] miatt pedig nem nyújtja az említett kutatási és interpretációs lehetőséget. Az anyag rendszerezésének modellje a függelékben közreadott katalógussal együtt azonban bárkinek megadja a továbblépés lehetőségét, akár az interpretáció, akár a technikai fejlesztés irányába.

A dolgozat második fele a leltár egyféle megszólaltatására tesz kísérletet. Felhasználva a katalógust, a metrikai táblázatokat, és segítségül híva más kutatási módszereket, illetve más szaktudományok kutatási eredményeit, megpróbálom rendszerezni a XVII. század halállal foglalkozó verseit. Különböző műfaji csoportokat igyekszem felállítani. A „bármiféle rend és összefüggés” kialakításának reményében gondolom kezelhetővé tenni ezt a több mint kétszáz darabból álló versanyagot.

 



[1] Horváth Iván: A vers. Gondolat Kiadó, Budapest, 1991 196.p.

[2] Horváth Iván, i.m. 197.p. Horváth Iván mellett főleg Szigeti Csaba munkái (elméleti szövegek fordításai ill. gyakorlati alkalmazásai, verstani kutatások, szépirodalmi fordítások) interpretálják nálunk a Répertoire-gondolat mentén húzódó külföldi elméleti és gyakorlati fejleményeket, ill. csatlakoznak is ezekhez.

[3] Répertoire de la poésie hongroise ancienne I-II. (Horváth Iván et als) Édition Nouvel Obiet, Paris, 1991

  abCD (CD-rom folyóirat) 1994/2.

  magyar-irodalom.elte.hu/repertorium/

[4] „Ez a történelemgeometriai elrendezés is realitást ábrázol: csakhogy a káosz realitását, ami nem a rend és összefüggés hiányát, hanem a bármiféle rend és összefüggés lehetőségét jelenti.” Tatár György. Idézi: Horváth, i.m. 202.p.

[5] Itt kell megköszönnöm Balázs Dóra, Bártfai Andrea, Nánay Fanni és Szakonyi Zsófia csoporttársaim munkáját, akikkel közösen készítettük el azt a verskatalógust, amely az egész leltár alapjául szolgál.

[6] In: Szigeti Csaba: A hímfarkas bőre. Jelenkor, Pécs, 1993 49-70.p.

[7] A program elkészítésére az IKB-támogatás sajnos már nem terjedt ki.