Motívumok használata más szerzőknél

A világirodalom epikus műveinek nagy részében találhatunk ismétlődő szavakat vagy képeket. Ezek azonban csak akkor tekinthetők motívumnak abban az értelemben, ahogy Füstnél, ha jelentősen hozzájárulnak a műértelmezéshez vagy a struktúrateremtéshez.

A motívum ugyanakkor ilyen értelemben is az egyik legősibb eszköz. Az Ószövetség is bőven él vele. Jákób és József történetében például a kút vagy az álom a történetek megértésében is fontos motívum. Tehát ha azt vizsgáljuk, ki hathatott Füstre, nem csak a huszadik század irodalmát kell szemügyre vennünk.

E vizsgálat azonban nem jelen dolgozat tárgya. Akiket e fejezetben a motivikus szerkesztés példájaként felhozok, csupán illusztrációul szolgálnak (bár nem tudom eltitkolni azt a benyomásomat, hogy Tolsztoj motívumai hatottak Füstre – ez a kijelentés azonban alátámasztásra szorul).

Szőke György[1] az Anna Karenina visszatéréseit említi (járás, mosoly, éber fantáziák, szemek). E motívumok mind a regény alapkérdését: a látszat és a lényeg viszonyát vizsgálják, s ezáltal a psziché működését mutatják be[2]. (Épp ezen motívumok miatt van szükség Anna és Vronszkij megegyező álmára – melyet Füst annyira kifogásolt[3] –: ennek motivikus párja Kitty és Levin „titkosírásos”levele[4] vagy az első moszkvai út alkalmával az, amire Anna gondol és amit Vronszkij kimond[5].) E nagy motívumcsoport mellett nyilvánvaló például a vonat motivikussága (nemcsak a két gázolásra – I.18. és VII.31. – gondolok).

A Háború és béke tölgy-motívumát dolgozatom elején már említettem. Közismert a magas ég- (és alacsony Napoleon-) motívum is[6]. Úgy tűnik, a Háború és békében az efféle motivikusan ismétlődő helyek egymás közelében vannak, csupán néhány fejezet választja el őket. Együttesen azonban egy nagyobb motívumcsoportot alkotnak, mely igen közel áll az Anna Karenina központi motívumához (látszat és valódi), kifejezési formájául viszont inkább a természet képeit használja (ettől allegorikusabbak is e motívumok).

A 19. századi magyar epika legismertebb alakja Jókai Mór. Általában művei témája, leírásai szépsége, történelemszemlélete áll a figyelem középpontjában. Holott műveinek megszerkesztettsége is figyelemreméltó, s bőségesen használ motívumokat. Az arany emberben a sziget mellett fontos visszatérő elem a víz (minden megjelenési formája: a jég, a köd, a folyó), a szem, a kincs.

Mikszáth, a másik népszerű szerző, nem kevésbé motivikus. A Szent Péter esernyőjében az esernyő maga is motívum, tágabb értelemben: hozzá kapcsolódik minden, ami védelmet ad (pl. a faág adta lombernyő, amely alatt a fiatalok eljegyzése megtörténik vagy a befalazott üst, mely lefordított – nyeletlen – ernyőre hasonlít), így a vallás és a hiedelem tárgyai és eszközei is. A két kocsitörés és a két megtalált ékszer (a fülbevaló és a gyűrű) ugyanúgy a másik központi motívumhoz, a véletlenhez kapcsolódik, ahogy a véletlen és az esernyő együtt a mű központi szimbólumát: a gondviselést jelképezi.

Krúdy motivikussága talán a legismertebb. Nála egy-egy ismétlődő jelenséghez (evés, virág, színek) állandó jelentés társul, így – bár számos műve magában is motivikus – nála fontosabbak az életműmotívumok.

Kevésbé közismert, hogy a pályakezdő Kassák milyen nagyszerűen használ motívumokat például a Misilló királyságában. A színek motívuma mellett a központi gyümölcs-motívum azért fontos, mert a gyümölcs különböző megjelenései jól érzékeltetik a szereplők különféle jellemvonásait: Misilló Lavicska szavaival „jó fának a gyümölcse”, végleges műlába meggyfából készül, húsos almákkal kínálja a fürdőző asszonyokat, mielőtt erőszakot tesz Marikán, felesége a gyümölcsösbe jár megcsalni őt (apósát is itt rejtegetik), s a kisregényben önállóan is motivikus bor almabor.

Füst Milánnak tehát bőven volt kitől vennie a motivikus szerkesztés ötletét. A feleségem történetében tapasztalt motívumszámhoz és előfordulási sűrűséghez foghatót azonban a világirodalom egyetlen más művében sem tapasztaltam.

[1] Szőke 1974. 93.old. Fontos, hogy a nyelvi kifejezésmód motívumaira is felhívja a figyelmet.

[5] Tolsztoj 1960. I. 30. fejezet: „– Hisz tudja – mondta [Vronszkij], azért [vagyok itt], hogy ott legyek, ahol maga.”

[6] Tolsztoj 1971. I. 3/16. és I. 3/19. fejezet.