3.7.

 

Sose hittem volna, hogy ennyi erő van ebben a gyerekben.

Mert meg sem rezzent, még erre sem, úgy állta mindezt, mint a fák a vihart.

Nem tiltakozott a szemérmes hajadonok szokása szerint, pedig elég kényesek is voltak e közlések, ugye – s ő mégis mindvégig belenézett a szemembe. Egy pad mellett ácsorogtunk az esőben, mert csakugyan zivatar lett, hideg szélrohamokkal… S végül is csak ennyit adott értésemre:

– Hogy ő hazudni sose tudna nekem, ő megvallja tehát, hogy amit mondtam, ha fáj is neki, de jól is esik, mert úgy érzi, hogy igaz. Mert ha nem is hiszem el, ő mindezt tudta rólam, vagy, ha nem is tudta egészen, de érezte.

– S hogy ő azért tovább is szeretni fog engem, mindaddig, míg ez az érzés magától el nem enyészik. S akkor ő boldog lesz, és hálát fog adni az Istennek.

S mindezt könnyek nélkül, szinte keményen.

– Mert ha sok szertelenség volt is abban, amit tett és mondott ő ezt elismeri magáról –, de volt azért ebben olyan érzés is, amelyet elfeledni talán sohase fog, és nemcsak azért, mert nem is akarja, de mert úgy a hatalmába kerítette, hogy ezt ő nem is hitte volna magáról. Hogy ővele történhet ilyesmi.

– És most Isten áldja magát – nyújtotta felém a kezét. Ő arra kér engem, hogy próbáljak megnyugodni kicsit, mert ő megvallja, most rettenetesen fél, hogy ő is oka volt valaminek. Mert olyan végtelen szomorú a szemem, s oly különös a kifejezése. S nehogy olyasmit csináljak, az Istenért…

Majd hirtelenül felfortyanva s egész gyerekesen:

– Hogy nem is érdemes ezért az asszonyért annyit szenvedni nekem, ő megmondja most már ebben is az igazat. És, ha nem is szép tőle – mert ez egy szívtelen asszony.

– Azt akarod mondani vele, hogy nem szeret engem? – Igen, azt.

– Csakhogy ez nem igaz ám. S ha ő maga mondta neked, még akkor sem igaz.

Miss Borton a haja tövéig elpirult.

– Hogy a feleségem ezt sose mondta neki.

– Csak éppen rábeszélt, hogy szeresselek téged – jelentette ki a kisasszony, s még egyszer, másodszor is belepirult. De most már oly erősen, hogy könnyek szöktek a szemébe.

– Ó – azt mondja –, amit erről az úrról hallani lehet, ahhoz nekem semmi közöm. De én azt mondtam neki Párizsban: – Lizzy. Én becsületes lány akarok lenni. Egyszóval, megmondtam neki, hogy szeretlek. De hogy úgyis hamar eltűnök innen.

– Amire ő azt felelte nekem, hogy mért akarok én eltűnni? S akkor én megöleltem örömömben. – Hát ilyen nagylelkű vagy? – kérdezem tőle. Még annyira gyerekes voltam.

Csakhogy a feleségem nem azt akarta, hogy ezért megöleljék.

– Ó, te csacsi – felelte neki keményen. – Én nem vagyok nagylelkű. – És kicsit túl sokat nevetett már ezen is. Egyszóval, kinevette. – Én nem vagyok nagylelkű, szó sincs arról. Én egy rossz asszony vagyok – nézett keményen a szemébe.

– S akkor hát fel is ébredtem – fejezte be a kisasszony.

*