3.6.

 

Csakhogy én nem hagytam annyiban a dolgot.

– Hisz ez nagyon érdekes akkor – folytattam szinte vidáman –, ha te is ismered őt. Nem beszélnél róla kicsit? – Oly könnyedén tettem fel a kérdést, mintha repülni akarnék.

– Ugye hogy remek ember? – A kisasszony rám bámult.

– Ej, no, már mért ne volna remek, mikor az. Nézd meg a kezeit, hogy milyen finomak. Én nem értek hozzá, de mondják. Meg a száját, hogy a milyen csucsori a formája, igazi csókos…

– Mint egy tépett szív, hát nem olyan? – Kezdett zavarba jönni a kisasszony.

– Ugye hogy tréfálsz? – kérdezi rémülten.

– De mért tréfálnék? Nagyszerűen mulattam vele az éjjel. – Ezzel az utálatos emberrel?

– Hát utálatos, igazán? – kérdeztem ekkor, és belekaroltam. – Mit tudsz róla? Hát a feleségemről? – Miss Borton hallgatott.

– Hogy megalázott, sokszor, ezerszer, aljas volt? Ne szégyelld, úgyis tudom én azt. S hogy én magam mi vagyok ebben? Utálatos a lelkem fenekéig – no de mit akartok? Hogy szégyelljem magam ezért? Nem szégyellem. Mert nagyobb ez az ügy, mint ami belefér a kis fejetekbe. No látod, most őszinte vagyok, meg is lehetsz hát elégedve velem.

– Hisz mindig panaszoltad, hogy nem vagyok az. De most aztán el is kell viselni, szívem. S hogy szerettelek-e téged? Igen. És őt? Megvetettem. S már az első percben, mikor először rakta előttem keresztbe a lábát, és rágyújtott. És mégis. Tudtam, hogy ez így lesz, mindent, hogy ez a végzetem, de megérte. No látod, ennek a belátására jutottam, eddig a pontig, és akármi következik is. Hogy megérte a poklot. Mert mit tehetek én arról, ha ez a gyönyörű világ a pokol? Most pedig mondd el, amit akarsz, hadd szégyelljem végre magam.

Szinte suttogva beszéltem. – No látod, milyen csacsi vagy te. Nagy út vezet ám el idáig. Mert van-e róla fogalmad, hogy tudok én eltaposni egy embert? Mint a legyet. S őket mért nem? Mi védi úgy őket, mit gondolsz? Hogy ez az asszony csupa sóvárgás, mindig is az volt, s minden sarokból bukik elő valaki, akinek a torkát jobban áhítom, mint a túlvilági életemet… Felnőtt lány vagy, most mondd meg te magad, mért nem fog rajtuk semmi erőm? Mért olyan ez, mint a delej, mintha meg volnék tőlük babonázva?

*