2.8.

Ott ült a szoba közepén és haragudott.

– Most miért haragszol? – kérdeztem tőle. De nem. – Hogy ő nem haragszik.

– Most mért mondod, hogy nem, mikor igen? – s próbáltam megcsókolni a kezét. Csak épp ez az, amit nem lehet ilyenkor, semminemű formában, ha már elkésett vele az ember. Felgyújtottam hát a villanyt, s ezt még kevésbé lehet ilyenkor. Mert néha jobb a sötétség.

– No, ne haragudj már – hajoltam oda hozzá.

– Eh, ördög, bolond – kiáltotta mérgesen. Hogy ne kínozzam annyit, ő különben se szokott senkire se haragudni. S ebbe aztán úgy belezavarodott, szinte könnyek szöktek a szemébe.

– Maga nem ismer minket, mi ír népek vagyunk – mondta vérpirosra válva. – Ne feledje, kivel van dolga, én nem vagyok holmi francia teremtés.

S hogy ez aztán mit jelent? Hogy az írek olyan emberek-e, akik nem is szoktak soha haragudni? Megpróbáltam tréfára fordítani a dolgot.

– Hát annyira haragszol a francia nőkre? – De semmit se felelt. – No, nézd csak – mondtam én –, te most a feleségem miatt haragszol énrám is, ez csak nem becsületes eljárás. Különben is, mi dolgod vele neked? Mikor megmondtam, hogy úgyis el akarok válni rövidesen.

– Ej, dehogyis – vágott a szavamba. – Te úgysem fogsz engem elvenni soha.

S ezt már olyan végleges erővel és úgy elkeseredve, alig tudtam rá felelni valamit.

– Hát sohasem akarsz már hinni nekem?

Dühösen elfordult. Igaz, nem volt már elég meggyőző a szavam, ezt magam is éreztem. Hogy korántsincs annyi ereje, mint mikor sötét volt még a szobában.

– Ennyire türelmetlennek lenni mégse volna szabad – kezdtem el újra. – Mert meg kell gondolnod, elválni sohase könnyű dolog. Hát még az ilyen esetben.

Fogalmam se volt, mit kellene mondani neki.

– Mert itt van például a másik fél is – jutott a mentő gondolat eszembe. – Hisz azt se tudom még, hogy ő akar-e? Egyszóval, nem olyan egyszerű az ilyesmi. Mert megvan ugyan minden reményem, hogy menni fog a dolog, de mit csinálok, ha mégse tudok boldogulni vele, ha kijelenti, például, hogy ő nem akar?

– Akkor öld meg – felelte dühösen.

No, már erre nevettem. Mert ez praktikus ötlet volt legalább.

S hogy mért kellene megölnöm, már nem is tudakoltam. Olyan érdekes mindenféle kezdett el kavarogni a fejemben.

*