2.42.

És nagyon mosolyog: úgy tesz mint aki e véletlen találkozásnak nagyon örül. – Te óriási kapitány – mondja nekem, és megbök az ujjával.

Hogy kísérjem el őt bizonyos De Mercier nevezetű nemesurasághoz. Ott ma puncs lesz, továbbá dió is érkezett Dél-Franciaországból, a falujukból. És mért ne mennék el egyszer én is oda?

S hogy a kisasszonyt látta-e? Ma se tudom, de lehet. Mert, bár rövidlátó volt, viszont a szemei csillogtak, s valami mérkőzésszerű vágy is volt bennük kifejezve.

S egy pillanatra felmerültek még előttem a kislány forró szemei is. Az utca sarkán várt ugyanis rám, s mikor a feleségemet észrevette, rám nézett. S az ő szemei már nem azt mondták: – te óriási kapitány. – Nem azt mondták.

– Te szegény kapitány – mintha ilyesmit akartak volna kifejezni.

*