2.25.

S ha most így értelmezzük Gregory Sanders szavait, akkor igaza van: igen, lehet azt is szeretni, ami rossz. Sőt. A gonosz gyönyöröknél nincs is nagyobb a világon.

– Van egy üres szobája? – kérdeztem az öregtől. S nem tagadom, majd elvágódtam, úgy dobogott a szívem. Vagy a félelem is okozta? – Most látom, van itt egy fontos levelem is, el akarom olvasni előbb. Aztán folytatjuk a swedenborgi vitát.

S ő be is tessékelt egy fűtetlen szobába, ahol karosszékek voltak összetologatva. S itt magamra zártam az ajtót, és leültem lihegni kicsit. Istenemre, mint a tigrisek, mert azok se mindjárt esnek neki a zsákmányuknak, hanem hörögnek előbb és nyalogatják. Így én is. Jól megnéztem a leveleket még egyszer. Aztán újra. Kettőt a négyből én küldtem, ez rendben van. S volt egy idegen képeslap, ez tévedésből került ide, s végül az, amiről szó van: a feleségemnek szóló, saját nevére címzett levél. De különös! – – –

Hogy ilyen könnyelmű legyen valaki, aki csal. Ilyen vigyázatlan és vakmerő. A vadonatúj itatósra leitatja: mon cher. És ideküldeti a leveleit. És mégse lehessen megfogni? – Dehogynem! – mondtam én. – Ez egyszer megfogtalak, én édes aranyom.

– No látod, akkor hát mégse vagyok olyan őrült. Akkor mégiscsak összealkudtatok ezzel az ájtatos, vén csirkefogóval. Párizsból jött a levél. Ez állt benne kalligrafikus írással:

Fölül ez állt: „No 19.” – S ezután:

„Kedves Madame (vagy még a kedvesnél is több, és akármilyen kicsi is Ön) –, a múlt heti levelem kiegészítéséül: Epiktetusszal, valamint Spinoza Traktátusával: tehát a jog és a hatalom viszonyával végleg elkészültem, a szigorlatom viszont egy nappal eltolódott. (Párizsban annyi a filozófus, hogy rekesztik a Szajnát.) Mihelyt újságom van az Ön számára, azonnal írok. Addig is az Öné, illetve mindenkor, amíg dobog ez az elhanyagolt szív: Maurice Tannenbaum.” – S utóiratul: „Hogy el ne feledjem, amit már régen akartam: a papucsok dicsően szolgálnak. Nemcsak szelídek és hűségesek, a rajtuk levő két madár még fütyöl is nekem reggelente. (Tehát gyönyörűek a reggeleim.)”

– Egy filozófus? – bámultam magam elé.

– És ez talán nem is szerelmes levél? Mert szigorlatok benne, filozófia? Mi ez?

Egyszóval, le voltam én hűtve kicsit, nem tagadom. Mert hiába volt ott az elhanyagolt szív meg egyebek. A fura stílus, amely precíz is volt, gunyoros is, elegáns, a rajzolt betűi, miegymás, mégiscsak zavarba hoztak a végén. S méghozzá meg is számozza a leveleit talán pénztáros a fiatalember? Nem pénztáros, filozófus. Tétován bámultam a levelet.

Mert hogy ilyen fiatal fiúkkal kezdjen ki csakugyan? S mármost ez kérte volna meg a kezét? Vagy ez küldte volna neki Párizsból az ibolyákat? – sehogy se ment a fejembe. Viszont itt vannak még a papucsok is, ezt se lehetett megérteni sehogy. Mikor a Dedin szeme láttára vesződött velük a St. Luc-kávéházban – egy másiknak csinálta? Vagy két gavallérnak egyszerre csinált papucsot?

*