2.22.

 

S mihelyt kitettem lábamat az utcára…

Igaz, álombéli furcsa világ is volt odakinn. Ilyesmit ritkán él meg az ember.

Mert nagy csend volt előbb és borulat. Mintha víz alatt tenyészne a világ, csupa derengésben, hangtalanul.

S ilyenkor gyönyörűek ám a színek. London olyan sötétbarna lett hirtelenül, mint egy afrikai város.

S a következő pillanatban fehér. Mert jött ám a vihar teljes erejével, s úgy rázott és röpített, mint egy üres fazekat.

S az emberek persze menekülőben, az autók pedig hápogni kezdtek, mint a kacsák.

Haj, haj – gondoltam én.

Így halt meg Harry Barbon, a kémiatanárunk. S ugyancsak London kellős közepén, mert csak itt vannak ilyen váratlan fergetegek. Jeges volt, bővizű, kiadós. Hideg levesekkel lett teli az arcom meg a nyakam. De le se töröltem. Hadd csorogjon az ingem alá. Csináljon velem, amit akar.

Hátha még szakállam is volna – ujjongtam én magamban csupa nevetés közt. – Milyen hideg volna most a szakállam. Így kezdődött. S ezt is csak azért mondom el, mert ilyen remekül én ritkán éreztem magam e világon. Betértem aztán valahova, s egy bordó színű kis kabinetbe, amely a mennyezetéig sötétvörös posztóval volt beborítva, s már ezért is olyan volt, mint egy kis bordélyházi búvóhely – mondom, e végleges űrben megittam egy üveg oportóit egész egyedül.

Egy lélek nem volt ott kívülem. S hogy mire gondoltam, arról semmit se tudok. Süket és templomi csend volt bennem, s ha valaki megkérdezi akkor, hogy mi bajom van? – Túl nagy erőfeszítések után voltam én így azelőtt.

Egy kép volt velem szemben a falon, azt néztem. Vízhordó szamarat ábrázolt, valaki vezette… s ennek a valakinek széles kalap volt a fején.

Jókora szalmakalap.

S én még a víz kotyogását is hallani véltem a vedrekben, s a szőlő mézes illatát éreztem a hegyekből. Továbbá: távoli kékségek voltak a szemem előtt, s mintha dalolnék.

S méghozzá spanyolul, ami furcsa. Egy gyönyörű, gitáros dal járt ugyanis a fejemben, Isten tudja, hol szedtem fel valahol. S ez csak azért különös, mert spanyolul én sose tudtam jól, különösen még akkor alig.

*