ÜRMÉNYI MAXIMILIAN: ELMÉLKEDÉS AZ EMBERRÖL. 0046


A Z Ember a' Természetnek egy része, és pedig minden ellenvetés nélkül egy leg tökélletesebb része. - És, ki kételkedhetik abban, ha vallyon az ember' esmérés szükséges légyen è az embernek boldogságára? midön olly szoros, és belsö az emberiség szerentséjének 's természetének az egy más között való szövetsége? Háromféle tekéntetböl lehet az embert vizsgálni.

1szöe. Szembe tünö az ö mesterséggel tellyes test alkotmánya, el merülhetünk az ebben lakozó halhatatlan léleknek, eröknek, 's szokásoknak meg fontolásiban.

2szor Az emberiség mivoltának meg esmérése, melly nagy okot adhat a' mély gondolkozásra, hogy ebböl magának ki ki tulajdon boldogságára, 's az emberekhez való maga viseletére szükséges szabásokat vonhasson.

3szor. Végtére, ugyan azon tzélra való nézve, az egyes embereknek, 's azok tselekedeteinek meg ítélése is, nemde szükséges? - És ugyan ez a' két utolsó lészen e' jelen való elmélkedésünknek tárgya.

[p 0047] De mindenek elött az ember' esmérésének érdeméröl meg kell gyözettetnünk; melly azonnal szèmbe tünö lészen, mihelyst eszünkbe juttattyuk azt a' szoros öszve tsatlást, mellyben kinek kinek boldogsága felebaráttyának boldogságával öszve vagyon foglalva.

Az ember, ember nélkül el nem lehet.

1. A' közönséges természeti szükség, melly minden emberrel születik, 's töle éreztetik, kútfeje a' bennünk mindenkor meg maradandó kívánságnak, mellyel a' körülünk lévö tárgyakat vígan szemlélni óhajtyuk. Valamint a' homályos vagy setét g minket kedvetlenekké 's szomorúakká tesz; ellenben pedig a' természetnek vidámabb tekintete, 's az eztet szemeink eleibe terjesztö ragyogó napfény minket örvendezésre bír; úgy leg hathatósb érzékenységtöl élesztethetik szívünk azon teremtményeknek örvendetes szemlélése által, mellyek velünk a' Természetnek egyenlö adományival fel ékesítettek az Alkotótól. Egy némellynek komor tekintete, nemde ízetlen érzékenységet okoz bennünk? de ellenben egy örvendetes artza melly nagy örömre 's vidámságra gerjeszti szívünket? A' barátságos tekintet, úgymond Salamon, egy állandó gyönyörüség.

2. Éppen illy tagadhatatlan szükség az is, hogy mi az emberekkel való tréfalkodás által, öröminket, 's fájdalminkat velek közöllyük, és az övékben viszontag részesüllyünk. Kérdezzük tsak erröl a' természetet, 's önnön magunk tapasztalását. - Minden keres magához hasonlót. - [p 0048] A' részesülés, és a' részesítés mindent gyönyörködtet. - Nints tökélletes öröm, mással való közlés nélkül. Eüs ugyan ez okból, miképen lehessek én ember, 's ember esmérés nélkül?

3. Söt, az emberi társaságon kivül az életnek még tsak egyedül való gyönyörüségében sem lehet részesülni. Mert ugyan is nemde még azt is, a' mit a' másokkal való közlés nélkül egyedül magunkénak tartunk, 's rövideden szóllván, nemde minden javainkat az emberi Társasságnak köszönhettyük? mert vallyon kitöl veszszük leg közelebbröl magát az itt létünket, nevelésünket; tartásunkat, tudományainkat, lakásunkat? Nem munkálkodik è érettünk naponként ezer kéz? - De ezt vethetné talán egy némelly ellenem: az embereket, úgymond, hogy érettünk fáradozzanak, 's munkálkodjanak, az ö tulajdon hasznok ösztönözi, és nem más. Én erre nem felelek egyebet, hanem, hogy ez nem tsak nem igaz, hanem szörnyü háládatlanság volna, ezért az emberiséget meg vettetésre méltónak tartani.

4. Mert az embereket, kik szükségeinknek helyre hozásán munkálódnak, nem tsak a' tulajdon haszon vonsza hozzánk, hanem leg föképen a' szeretetnek az erös tsattya, melly által a' hozzánk hasonló teremtményekkel egybe foglaltatunk.