ÜRMÉNYI MAXIMILIAN: ELMÉLKEDÉS AZ EMBERRÖL. 0046
A Z Ember a' Természetnek egy része, és pedig
minden ellenvetés nélkül egy leg tökélletesebb része.
- És, ki kételkedhetik abban, ha vallyon az ember' esmérés
szükséges légyen è az embernek boldogságára? midön olly
szoros, és belsö az emberiség szerentséjének 's
természetének az egy más között való szövetsége?
Háromféle tekéntetböl lehet az embert vizsgálni.
1szöe. Szembe tünö az ö mesterséggel tellyes
test alkotmánya, el merülhetünk az ebben lakozó
halhatatlan léleknek, eröknek, 's szokásoknak meg
fontolásiban.
2szor Az emberiség mivoltának meg
esmérése, melly nagy okot adhat a' mély gondolkozásra, hogy
ebböl magának ki ki tulajdon boldogságára, 's az emberekhez
való maga viseletére szükséges szabásokat
vonhasson.
3szor. Végtére, ugyan azon tzélra
való nézve, az egyes embereknek, 's azok tselekedeteinek meg
ítélése is, nemde szükséges? - És ugyan ez a' két
utolsó lészen e' jelen való elmélkedésünknek tárgya.
[p 0047] De mindenek elött az ember' esmérésének
érdeméröl meg kell gyözettetnünk; melly azonnal szèmbe
tünö lészen, mihelyst eszünkbe juttattyuk azt a'
szoros öszve tsatlást, mellyben kinek kinek boldogsága
felebaráttyának boldogságával öszve vagyon foglalva.
Az
ember, ember nélkül el nem lehet.
1. A' közönséges
természeti szükség, melly minden emberrel születik, 's
töle éreztetik, kútfeje a' bennünk mindenkor meg maradandó
kívánságnak, mellyel a' körülünk lévö tárgyakat vígan
szemlélni óhajtyuk. Valamint a' homályos vagy setét g
minket kedvetlenekké 's szomorúakká tesz; ellenben pedig
a' természetnek vidámabb tekintete, 's az eztet szemeink
eleibe terjesztö ragyogó napfény minket örvendezésre
bír; úgy leg hathatósb érzékenységtöl élesztethetik
szívünk azon teremtményeknek örvendetes szemlélése
által, mellyek velünk a' Természetnek egyenlö adományival
fel ékesítettek az Alkotótól. Egy némellynek komor
tekintete, nemde ízetlen érzékenységet okoz bennünk? de
ellenben egy örvendetes artza melly nagy örömre 's
vidámságra gerjeszti szívünket? A' barátságos tekintet,
úgymond Salamon, egy állandó gyönyörüség.
2. Éppen
illy tagadhatatlan szükség az is, hogy mi az emberekkel való
tréfalkodás által, öröminket, 's fájdalminkat velek
közöllyük, és az övékben viszontag részesüllyünk.
Kérdezzük tsak erröl a' természetet, 's önnön magunk
tapasztalását. - Minden keres magához hasonlót. -
[p 0048] A' részesülés, és a' részesítés mindent
gyönyörködtet. - Nints tökélletes öröm, mással való
közlés nélkül. Eüs ugyan ez okból, miképen lehessek
én ember, 's ember esmérés nélkül?
3. Söt, az emberi
társaságon kivül az életnek még tsak egyedül való
gyönyörüségében sem lehet részesülni. Mert ugyan is
nemde még azt is, a' mit a' másokkal való közlés nélkül
egyedül magunkénak tartunk, 's rövideden szóllván, nemde
minden javainkat az emberi Társasságnak köszönhettyük?
mert vallyon kitöl veszszük leg közelebbröl magát az
itt létünket, nevelésünket; tartásunkat, tudományainkat,
lakásunkat? Nem munkálkodik è érettünk naponként ezer kéz?
- De ezt vethetné talán egy némelly ellenem: az embereket,
úgymond, hogy érettünk fáradozzanak, 's munkálkodjanak, az
ö tulajdon hasznok ösztönözi, és nem más. Én erre nem
felelek egyebet, hanem, hogy ez nem tsak nem igaz, hanem
szörnyü háládatlanság volna, ezért az emberiséget meg
vettetésre méltónak tartani.
4. Mert az embereket, kik
szükségeinknek helyre hozásán munkálódnak, nem tsak a'
tulajdon haszon vonsza hozzánk, hanem leg föképen a'
szeretetnek az erös tsattya, melly által a' hozzánk
hasonló teremtményekkel egybe foglaltatunk.