PÉTZELI JÓZSEF: HERVEY' SÍRHALMAI ÉS ELMÉLKEDÉSEI.


[p 057 ] "Az én Ifjúságomnak bolondságai elegedendö matériát szolgáltattak nékem a' gondolkozásra az én vénségemben; és minthogy jó ideje már, hogy el váltam a' világtól, és mint egy önként el temettem magamat: mind ezt az idömet arra fordítottam, hogy sírassam régi büneimet, 's úgy éljek, hogy botránkozás nélkül való légyen az én életem mind Isten mind emberek elött, Meg tanúltam már, hogy egyedül az Istenben vessem bizodalmamat, tsókoljam sujtoló veszszejét, és áldjam ötet az ö látogatásiért, a' mellyek ingyen sem vóltak olly fájdalmasok, a' millyeneet érdemlettem vólna. Ö az, a' ki meg nyitotta az én szemeimet, meg esmértette velem határ nélkül való jóságát, 's az én háládatlanságomnak szörnyüségét, úgy, hogy igazán ezt kiálthatom én a' tékozló fiúval: Atyám vétkeztem Te ellened, és az ég ellen, és nem vagyok arra méltó, hogy Te fiadna hívattassam! Az én egésségem [p 0058] bútsút vett én tölem, 's kevés reménységem vagyon a' felöl, hogy meg gyógyúlhassak. Hálákat adok az én Istenemnek, azért, hogy az ö szent akaratjában egészen meg nyúgodtam. Eléggé szemléltem e' világnak hijábanvalóságait és bolondságait; de meg is esmértem, hogy ennek minden javai a' halhatatlan Lelket meg nem elégítik. Meg gyözettettem én az én nyavalyásságomról, az én semmiségemröl, 's níntsen is másban reménységem, hanem egyedül amaz Idvezítöben, a' ki azért szállott a' földre, hogy meg halljon a' bünösökért. Ez az a' köszikla, a' mellyhez ragaszkodom, hogy ama' felém özölgetö örökkévalóság elött bátran meg álhassak. Adja az Úr! hogy soáig élhess még te e' földön azokkal a' gyönyörüségekkel, a' mellyek származnak a' virtusnak gyakorlásából, 's a' másokal közlött jótéteménynek kedves emlékezetéböl! Adja az Úr, hogy a' [p 0059] te ártatlan életedne példájával, sok tévelygö bünösökért a' Jézushoz vihess! Ezt kívánja a' te Barátod Boyse.

Mikor Hervey e' Levelet vette, már maga is a' halálla küszködött, de még is, az ö halálos nyoszolyájából így írt viszsza néki: "Kedves Barátom! hallom, hogy a' betegség van a' te házadban, és a' halál a' te ajtod elött. Jer kedves Barátom, üljünk le együtt a' sírhalomnak szélén, függeszszük szemeinket ama' bóldog örökkévalóságra, 's bátoríttsuk egymást a' halál révén való által menetelben... Szint ollyan szükségem van nékem, mint néked, a' vígasztalásra, 's úgy fordúlhat, hogy elébb zárattatom, mint te, a' koporsóba.... Tsak hamar, hogy a' te kedves Leveledett vettem, olly eröszakos fájdalom vett környül, hogy mindeneknek szájok tele vólt ezzel, meg hólt Hervey! Úgy van, igen közel vóltam a' halálhoz, 's a' mindenttúdó Isten tudja, hogy most sem vagyok meszsze...."
[...] [p 113 ]
Téged is itt talállak hát óh szerentsétlen, 's eléggé meg sírathatatlan Sofrónia... Az a' fekete márvány, melylyel e' fejér oszlop bé fedeztetett, azt juttatja eszembe; hogy ide helyheztetett annak az édes Anyának teste, a' ki akkor hólt meg, a' mikor másnak életet adott. Óh sokszor elö fordúló keserüség! A' tsemete születteti, a' törsök meg hal! A' tsetsemö bé szívja az életnek leg elsö lélekzetét, a' mikor annak édes Anyja ki lehelli a' leg utólsót. Óh még a' kö-szíveket is szánakozásra indítható szomorú látás! Ímé ki múlt ö az édes Anyjai mosolygások között, ugyan azon szempillantásban lett Anyjává, 's érzéketlen testé. Bóldog leg alább; ha nem minden haszon nélkül valók vóltak az ö fájdalmai, 's az ö méhe nem lett az ö kisdedéne koporsója. [p 0114] De mit mondok. Valóban kevesebbé fájdalmas ez a' szerentsétlenség. Jobb hogy ez a' gyenge útazó meg állíttassék, minekelötte által menne a' semmiségböl a' lételre; hogy sem mint ki jövén az életre, a' szerentsétlenségnek kegyetlenségeinek tárgyává tétessék, Jobb hogy el- temettettessék a' méhben, a' mellyben fogantatott, hogy sem mint ki tétettetnék e' világnak szélveszes tengerére, minekutánna meg fosztatott az édes Anyjától, a' ki lett vólna erötelen tsetsemöségének dajkája, 's Ifjúságának bölts vezére.

Mind a' márványnak szépsége, mind a' reá metszetett képeknek elevensége meg külömbözteti ezt az oszlopot a' többektöl. Kétség nélkül ollyan túdós kéz készítette ezt, a' mellyet vezérlett az érzékeny szív; kétség nélkül a' metszö a' maga könyvhullatásival öntözte meg minden metszéseit, hogy avagy tsak néminémü részben, ama' kegyes Sofróniának áldott emlékezetét meg tisztelhesse. [p 0115] Ez a' köböl ki metszetett rend kívül való fejérségü szönyeg, ez a' minden leg kissebb darabosság nélkül való tündöklö símaság, ezek az egygyügyü, nem pompás, de még is igen szép, 's a' nézökre mosolygó ékességek mind ezek eszembe jutatják nékem az ö ártatlanságát rendkívül való szépségét, nyájasságát, maga kedveltetését, egyenes szívüségét. Igazán ö vólt minden virtusoknak eleven képe! De óh szerentsétlen Sofrónia, mit használtak néked mind ezek az ékességek! mit használtak azok a' nyájas és vídám ragyogások, a' mellyek szikráztak a' te szemeidben! mit használt tündöklö Familiád, 's a' te ki virágzott ifjúságodnak szüz gyönyörüségei! Mind ezek a' drága ajándékok nem menthettek meg tégedet amaz engesztelhetetlen halálnak eröszaos kegyetlenségétöl. Sem a' te barátidnak forró kívánságok, sem szerelmes Férjednek éretted való szíves esdeklése, sem a' te ártatlan virtusaid, nem hoszszabíthatták meg egy nappal a' te életedet. [...] [p 175 ]
REGGELI SÉTÁLÁS.

Mihelyt kijöttem a' sírhalmok közzül, még azon vizes lévén a' setét kriptáknak nedves páráitól, egy virágos kertbe mentem bé, hogy ott meg pihenjek. Minden érzékenységeim meg nyíltak a' gyönyörüségnek. Az én fel elevenedett 's meg vídúlt képzelödésem nagy örömel repdesett egyik tzélról a' másikra; a' ki nyílt virágról a' másiknak még mostan hasadó bimbójára.

Egy igen kies nyári napnak reggele vólt ez. Úgy látszott, hogy különösen könnyü és friss vólt a' levegöég, [p 0176] és az új életet nyert természet víg kedvvel mosolygott. A' lármás világ még mély álomba merülve nyúgodott. a' maga hasznát felettébb vadászó ember fel függesztve tartotta az ö calculusit. A' dobzódó el fáradván a' bor italban, pihentette még az ö bünös fejét; noha már a' nap nagymaga kedveltetésével mutogatta a' magáét. Az örvendezö patsirta el hagyván fészkét, magasan fel emelkedett a' levegö égben, hogy köszöntse a' születtetett napot, hogy ki híjja a' szántó vetöt a' munkára, hogy öszve gyüjtse a' több madarakat is ama' nagy onertbe, mellyet a' természet ád minden napon a' Teremtönek... Óh melly nagy tsendességet érzek az én Lelkemben! melly édesek minden gondolatim, a' mellyek elmémbe ötölnek! Óh melly szép minden hajnalban így elmélkedni, a' harmatnak tseppjeivel mint meg annyi gyöngyökkel meg ékesíttetett füvek között sétálni, 's a' meg tisztíttatott levegö égnek leg frissebb [p 0177] lehelletit bé színni! Óh ti lomhaságnak fiai és leányi! soha sem kóstoltátok ti e' gyönyörüséget. Valóban érzéketlen 's bóldogtalan az a' rest, a' ki a' maga' életének felét vesztegeti az álomnak, melly a' halálnak eleven képe. Ímé miképpen változik el lassan lassan az egeknek szürke ábrázatjok ama' fényes súgáro által, a' mellyek özönvíz' módjára bé öntik az eget és a' földet. Ímé már a' mi láthatárunk veres bársonnyal bé vonattatott. Óh melly illendö dolog, hogy mikor a' nap hozzá kezd a' maga' futásához, mikor a' madarak az ö zengedezéseknek adáját bé viszik a' Teremtönek, az ember is fel keljen akkor, borúljon artzra, és a' természetnek gyönyörüséges illatjaival egygyütt a'maga' alázatos könyörgését fel küldje a' Teremtöne széke eleibe. Tsak nem természettel vonattatik arra az ember, hogy mihelyt fel serken, leg elöször is szemeit az egekre vesse. Nagy gyönyörüséggel szemléli ö ama' nagyságos [p 0178] bóltozatot, ama' ditsöséges theátrumot, a' mellybena' villámlás szórja a' maga' sebes tüzeit, a' mellyben nagy ropogással zúgnak a' mennydörgések, a' mellyböl ki jönek a' földet pusztító szélveszek, és a' mellyben minden akadály nélkül sok ezer millió világok szüntelen forognak.

Nézzük, miképpen jö ki a' nap a' keletnek méhéböl. Az ö közelgetésével meg nyílnak a' sürü ködök, és mint a' fel vonattatott sirhangok, úgy futnak el elötte. Mitsoda nemességgel és pompával hág fel a' láthatárra! melly méltóságos és felséges az ö tekintete! Óh világ' fijai! gyüjtsétek öszve az emberi mesterségnek minden tsudáit, és mutassatok nékem az égész földön olly ditsöséges spectaculumot, mint a' napnak fel költe. Óh melly sok bámúlásra méltó tulajdonságokat lehet látni a' napban, ebben a' Teremtönek leg igazabb képében. Mentséget érdemelnek igazán azok a' Pogányok, a' kik azt tisztelték. [...] [p 189 ]
A' Mezönek meg Tekintése.

Óh melly külömbkülömbféle színekkel kedveskedik e' széles mezö! Mitsoda nagy gyönyörüséggel nyúgosznak meg azon a' gondos nézönek szemei! Az illyen sík mezöség a' természetnek leg gazdagabb kintses háza; így készít ez a' gondos Anya szükséges eledeleket sok ezer millió állatoknak számokra.... Úgy vagyon, valóban a' természet egy ki nyílt könyv: bóldog ember az, a' ki ennek olvasásában gyönyörködik! Minden levelen újjabb bizonyságát találja a' Mindenhatónak ki fogyhatatlan jóságának 's kegyelmességének. Úgy tetszik, mintha látnám, miképpen ül a' Teremtö a' világnak közép pontján egy tündöklö [p 0190] fellegen, böltsen kormányozván minden testekne tsudálatos forgásokat, és a' maga' böségfes kezeiböl szüntelen töltvén mindenfelé az életet és a bóldogságot.

Ímé már egy felöl sárgúlnak a' szántó vetöknek ízzadásaik, a' búza kalászok, a' napnak forgatván fejeiket, érlelik a' bennek el rejtetett magvakat. Örömmel nézik a' gyors munkások, miképpen nevekedik napról napra az ö reménységek, és áldják a' Teremtöl, a' ki így koronázza meg fáradságokat.

Más felöl a' természeti koszrúk kerítik körül 's ékesítik meg a' réteket, a' mellyekben tsomónként omolnak ki a' füvek, egésséges eledelt ígérvén a' vígyázó ökörnek akkorra, mikor a' fagyok és havak bé zárják a' földnek kebelét. Óh melly tiszta patakotska tsergedezteti itten az ö vizeit, mintegy kígyó úgy tekeregvén gyönyörüségesen a' zöld füvek között; az ö két partjait ollyan virágok ékesítik, mellyek még [p 0191] a' nyári hévségben sem hervadnak el. Az égnek kékellö bóltozatja mint egy örömmel szemléli a' maga' ábrázatját e' mezei tükörben. a' magánosságot szeretö füzfák vígan förödnek ennek vizeiben, és a' bennek úszkáló halatskák az ö alá 's fel való futkosásokkal kívántatják magokat a' halászszal, a' ki az ö meg fogásokra hálóját el készítette. Az adakozó embernek eleven képe ez a' tsergedezö patakotska; a' melly nagy sebességgel viszi le flé a' böséget 's termékenyseget ezüst színü vizeiben.

Ama' halmok, mellyeket túl szemlélek, bé vagynak vonattatva a' legelésre alkalmatos füvekkel. a' jármot toló ökör ott meríti az ö erejét; ott hízlalja a' bárány az ö egésséges húsát: a' még meg nem hódoltatott ló ott kapálja lábával a' földet, 's gyakorolja magát a' futásban, hogy az embernek hasznára lehessen. a' halmok alatt szemlélek egy erdötskét, mellynek élöfái szintén a' felhökig emelik az ö fejeket, 'sa' [p 0192] mellyek kínálkoznak híves árnyékjokkal mindazoknak, valakik kerülvén a' város' lármáját, oda mennek elmélkedni. Bátorságos tanyája ez az erdö a' vadállatoknak, 's kedves menedék helye a' bóldog madaraknak. E' támogatja a' mi házainknak roskadozó fedeleit: e' táplálja azoknak a' meg élemedett öregeknek tüz- helyeiket, a' ki azok mellett melengetvén fagyni indúlt hideg véreket, az ö ifjúságoknak régi történeteit beszélgetik elö az azokon tsudálkozó familiájoknak. Mint a' festett tábláknak a' mesterséges árnyékozások, úgy szolgál ékességére e' kies mezöségnek ez a' setét erdötske. Ólly egészséges füvek nönek körülette, a' mellyek leg hasznosabb patikái a' beteges embernek. Az ö jó nedvességjeknek ereje meg tsendesíti a' fájdalmakat, ki üzi a' hideglelést, a' maga' hajdani rendes forgására viszsza téríti a' vért, hogy a' földnek ama' fö java az egészszég meg koronázza fejeiket. [...] [p 266 ]
Idönek rövidsége, 's annak el vesztegetése.

Vége van ismét egy napnak: elrepültek ennek órái, 's már most a' világ' Bírájának széke elött állanak, hogy az embereknek tselekedeteikröl néki számoljanak. El törölhetetlen betükkel írja bé egy mennyei kéz az ö számadásokat az élet' könyvébe, melly az utólsó napon fog meg nyittatni. Bóldogok azok, a' kiknek virtusok nevekedett e' napon, 's a' kikre nézve lett az idö a' böltsesség felé való haladásoknak igaz mértéke! Óh melly hírtelen el tünik az idö! sebessebben fut ez mint a' sarkantyúk közzé vétetett paripa a' Márs' vérengezö mezején; gyorsabban mint a' hajó, mellynek vitorláit kedvezö szél hajtja söt sebessebben mint a' saskeselyü, melly az el kapott prédával [p 0267] hasítja a' levegö eget, 's meszsze hagyja lábai alatt a' fellegeet 's szélveszeket. Melly rövidnek tetszik a' nap minekutánna egyszer el végeztetett! Melly keskeny határok közzé szoríttatott az a' szélesen ki terjedö tágasság, mellyet az én fel hevült képzelödésem elöre hízelkedö elözményekkel reménységekkel, 's gyönyörüségekkel töltött vala bé! Így tünnek elaz IFjúságnak szédítö projektumai 's reménységei, mihelyt a' sokat próbált tapasztalás az ö hideg kezeivel illeti azokat. Már az én képzelödésem tüze el aludt, hízelkedö örömem el oszlott, 's az örökké valóság mutatta meg magát; meg esmértem, melly nagy balgatagság légyen állandó örömet 's bóldogságot keresni itt, a' hol minden múlandó. Ti ifjak, kik a' gyönyörüségektöl 's búja örömöktöl meg részegedtetek, ha nem hisztek nékem, kérdezzetek meg valakit az olly tisztes öregek közzül, a' kik által élték e' világot, [p 0268] 's tudakozzátok meg tölle, hány esztendöket élt, majd meg látjáto mikléppen fogja tsóválni meg öszült fejét, ezt felelvén néktek: Nyóltzvan esztendök folytak el felettem, 's nem hagyták nálam egyébb nyomaikat ezeknél a' rántzoknál 's ösz hajaknál. Hoszszúnak tetszhetik ez a' pálya a' maga gondolatlan ifjúságnak; de melly rövid annak a' ki viszsza tekint a' koporsó széléröl el folyt életére, 's tselekedetek által mérsékli annak hoszszúságát! Majd még esméritek ti is illyen korotokban, melly közel légyen a' böltsö a' sírhalomhoz. -- Nézzétek meg melly gyorsan jár a' Takáts' bordája, 's melly szemlátomást szaporodik az ö vászna: eleven képe ez annak a' gyorsaságnak, mellyel a' napok nyújtják életünk' fonalát.

Nagy hallgatás a' természetben.

Mitsoda mély hallgatás vette körül a' világot! Olly nagy ez, hogy az [p 0269] én füleim hallják szívem' dobogását, 's leg kissebb mozdúlásom zengedezteti a' sík mezöt. Az el fáradt munkás nyugszik az ö kunyhójában, az énekes madarkák el hallgattak, még a' fáknak leveleik is nem mozognak, tsak ama' kis patakotskának lassú mormolása hallattatik néhánykor, melly a'réteket öntözi tiszta habjaival.... Ha e' mély hallgatásnak idején hirtelen meg tsattanna az Ég, 's a' menydörgések ropognának; melly nagy rémülés fogná el szívemet! Talán el sárgúlt testem artztzal dülne a' földre, 's meg állna véremnek folyása..... Óh halandó emberek! nem sokára nagyobb tsattanás fogja meg reszkettetni sírhalmaitokat, 's meg rettenteni a' ti tsontjaitokat. Egynehány száz ezer eszténdökig tartó aluvástok után meg nyílnak a' temetök hogy útat adjanak meg lelkesíttetett poraitoknak; az Árkangyalnak szava, 's az örökkévalónak trombitája harsogtatja az egeket, meg nyitja a' földnek 's tengereknek [p 0270] méheket, hogy ítéletre híjjon mindenembereket. Óh melly nagy lészen akor az Istenteleneknek kétségbe esések, mikor amaz igaz Bírónak rettenetes széke elébe hívattatnak! Óh én lelkem! figyelmezz az Eüvangéliomnak idvességes intésére: így ezek a' rémítö kiáltások olly kedves hangok lésznek te reád nézve, a' melly édes a' réten senyvedett raboknak a' szabadúlásnak örvendetes híre: a' te bóldogságod el kezdödik e' szóra: Keljetek fel hóltak, jöjjetek az ítéletre.

Tsak ez elött két órával, a' gond és a' munka fárasztott majd minden fejeket; a' város hasonló vólt a' hangya zsombikhoz, melybe kiki hordja eledelét; a' mezö tellyes vólt munkásokkal; a' levegö eget szüntelen mozgatta a' madarak' repdesések a' legyek' és méhek' zúgások. Ezt a' nagy lármát 's közönséges foglalatosságot meg szüntette a' napnak le mentte, a' madarak bé ültek fészkekbe, 's a' munkások nyúgovásnak [p 0271] eresztették fejeket: nem nyögnek többé a' pörölyök a' kalapátsnak ütései alatt, álomnak eresztették testeiket a' mester emberek, 's az egész természet el szunnyadott; de még is az életnek érzése dobog minden testekben, mellyeket elevenít. - Így lesz vége mi reánk nézve mindennek, 's így szakad félben idvességünk' munkája, mikor a' halál' estéje bé fedez bennünket sürü homályával. - Munkálódjunk azért addig, míg a' nappal tart, és siessünk míg amaz örökké való éjtszaka bé nem fedez. - [...] [p 306 ]
Váltság.

Ha vérengzö hartzaink után az Isten' Angyala a' békesség' zöldellö ágát meg mutatja nékün, az örömnek 's háládatosságnak záporjai tsorognak szemeinkböl. Hát mikor az Örökké-való szerelmes Fiját küldi le, hogy meg petsételje véle való meg békéllésünket; mikor ez az ö ortzájának mássa halandó testet öltöz magára; mikor a' földre száll, még pedig nem azért hogy maga alá hódítsa a' KIrályokat, hanem hogy mindeneknek szolgájok legyen: hol találhatunk elégséges háládatosságot 's örömet ennek meg hálálására? Valóban ez a' váratlan 's képzelhetetlen kegyelmesség, hihetetlennek tetszenék elöttünk, hanem ha a' hazudni nem tudó Istennek beszéde kiáltaná azt. [...] [p 345 ]
A' szélvész meg tsendesedett egy szempilantásig; de tsak azért, hogy új eröt vegyen. Az ö dühössége felsö póltzra hágott; a' levegö ég eröszakossan mozgattatik, a' magas tornyok ingadoznak, az erös épületek repedeznek, a' kösziklák' darabjaik bé borítják a' mezöket, 's öszve törik a' pásztorok' kunyhóikat. Hol találjunk menedék helyet? a' városok reszketnek, a' Házak' tserepjeik széljel repülnek, az iszonyú setétség kezet fogott a' pusztítással, a' félelem' nyilai szaggatják a' szíveket, 's kietlen pusztához hasonló a' természet. - Tsak kezdete pedig e' még az Isten' haragjának, és az ö boszszúállásának pohara még nem meríttetett ki. - Óh ember! melly igen meg aláztatik akkor a' te kevélységed, mikor az Örökké való látható képpen mutatja meg magát [p 0346] a' természetnek, 's fel áll, hogy az el rémült Világot meg ítélje. -

A' tengernek mélységes öblei meg háborodnak, a' dühös habok hegyek' módjokra emelkednek fel, míglen a' kösziklák által öszve törettetnek. A' szélveszek mint a' tsepü fonalat széljel tépik a' vas matskák' köteleiket, hempergetik habról habra a' terhes hajókat; a' tajtékzó tenger meg nyitja örvényét, hogy azt bé nyelje, a' mikor egy hab oda fut, bé zárja a' mélységne el tátott torkát, meszsze veti a' hajót, hogy a' dühös szélvésznek még tovább is tárgya lehessen. Óh melly hijjábavaló a' órmányos' böltsessége! melly haszontalanok a' leg bátrabb evezönek erölködéseik! A' hajó gyorsabban repül a' nyilnál, majd egygyik örvényböl a' másikba vettetik, és sebessebben kering a' tsigánál, melly forog a' játszó gyermek' korbátssa alatt. a' kétségbe esés el foglalja a' kórmányos' lelkét, minden fel emelkedett habban láttatik [p 0347] szemlélni a' halálnak képét. - Ne veszesd el magad' rémítésével leg betsesbb idödet. Azért, hogy meg siketültek füleid a' menykövek' tsattogásaik által, 's a' sürü villámlások fényjeik el fogták szemeidet: ne véld, hogy a' Mindenhatónak karja melletted ne vólna. Vesd fel szemeidet az Égre, hídd segítségül az ö hatalmát, a' szélveszek az ö szavána engedne, 's a' tengerne minden vizeit marába szorítja. Mihelyt ö egygyet szóll, a forgó szél viszsza tér mély barlangjába, a' tenger színe meg egyenesedi, a' vitorlák meg telne lassú széllel, 's a' meg szakadozott hajó el ér az óhajtott rév partra. -

Néha az únalmas nappalt még szomorúbb éjtszaka követi. a' sürü gözölgések 's fekete fellegek rettenetes szönyggel vonjá bé a' földet, az órak lassú lépésekkel haladna, 's a' nagy setétség miatt tsak nem a' Hóld is el téveszti útát. Úgy látszi, hogy [p 0348] ama' kezdetbéli zürzavar viszsza jött a' földre, míg a' nap búsan lövöldözte sárgálló világát, adig a' szélvész pusztította a' természetet, most pedig az éjtszaka félelemmel és rémüléssel vette környül fekete sátorát. - Meg esett ollykor, hogy a' víg mulatság' helyét oda hagyván, illy iszonyú setétségben mentem házam felé. Noha a' sürü homályba egészszen bé merültem, de még is nem sajnáltam azt; söt inább mosolyogtam az én lelemnek, 's örvendeztem az ö bátorságán. - Gyönyörüségesne és szédítöne tetszett nékem ez a' setétség, ha hasonlítottam annak a' társalodásnak szörnyüségéhez, a' mellyet el hagytam. - Az én barátimna beszédeik (óh mivel érdemlik e' titulust) igazán setétségne szavai, a' léleknek szörnyüsége 's a' füleknek gyötrelmeik vóltak. - Jaj! miért is kénszeríttetem rólok emlékezni? - Az ö nyelvek áspis kígyónak mérgébe mártattatott; az ö torkok ollyan vólt, [p 0349] mint a' meg nyílt oporsó, a' mások' betsületekne 's ditsösségekne bé nyelésére. A' sárga és ékellö irígység vólt e' gyilkos estvéli gyülésekne prézesek. - - Néha a' kevélység 's zabolátlan vakmeröség istentelen nyilakat lövöldözött az Ég felé. - A' halandó féreg ellene mondott a' Teremtönek, 's hibát keresett az ö munkájában. - Gyakorta láttam, hogy az oktalan állatokhoz tetté magokat hasonlókká, 's a' leg fajtalanabb tisztátalanságra vetemedtek. Hallottam, hogy annak vesztegették a' dítséretet, a' ki leg több gonoszságokkal vólt meg terheltetve. A' bújaság 's el fajúltság azokat az el sárgúlt fejeket koszorúzta meg, a' mellyeket alig bírtak a' tisztátalanság által minden velejekböl ki fogyott 's el száradott testek. - A' valóságos öröm 's édes gyönyörüség meszsze repült ez undok helyböl, hogy a' böltsnek szívében meg nyúgodhasson. -