KOHÁRY ISTVÁN: ÛDÕ MULATÁS KÕZBEN SZERZETT
VERSEK. 0044
TIZEN EGYEDIK RÉSZ.
A'tkozott gazdagság, nagy
veszélyek árja,
sillyesztõ habjait, ha valaki járja,
fel tátott szájával, ezer gonosz várja,
sok ezer
inségben, rekeszti s-be zárja.
Ezer galibának,
tenyészõ tanyája,
sok mételt fel szedett, s-
rihesedett nyája,
minden féle rosznak, bõvséges
bányája,
sziveket szaggató, Titius kányája.
[p 0045] Az gazdagság mellet, van ágya restségnek,
uralkodó széke, pompás kevélységnek,
múlatozó helye,
az rút fõsvénységnek,
rakott tõvis fészke, az nagy
irigységnek.
Teritett asztala, ott van torkosságnak,
vetett nyoszolyája, ocsmány bujaságnak,
harag fegyver
háza, gyilkos mordályságnak,
sik tágas mezeje, minden
gonoszságnak.
Annak gyõpe látczik, zõldnek s-igen
szépnek,
mennek azért oda, s-arra sokan lépnek,
ott
van sétálása, sok eleven képnek,
van múlató helye,
minden féle népnek.
Ki ki õrvendezik, ki terûlt
mezején,
vigad õrûl tapsol, úttyának elején,
de
vész mint az madár, az fáknak tetején,
akad
madarásznak, ha lépes veszszején.
Éri
csúszamodás, ott kõnnyen lábokot,
meg botlás s-el
esés, el kezdett úttyokot,
sok féle akadály, kõveti
dólgokot,
vesznek el sok képpen s-ott hadgyák fogokot.
Jút lelke sokaknak, az kárhozatságra,
õrõk
véghetetlen, boldogtalanságra,
mégis ugyan sokan, futnak
gazdagságra,
ûgetnek s-nyargalnak, világj hivságra.
Ugy
szintén, mint à kik, Hippodámiáért,
futtattak s-
futottak, Schoeneus Léânyáért,
mindennél ékesûlt, fris
Atalantáért,
ékes személlyének, kegyes mivóltáért.
Az Hippodámia, vólt Oënomausnak,
Atalanta mondám,
léânya Schoeneusnak,
sokaknak tetczettek, mint Daphne
Phaebusnak,
vagy mint Andromeda, tetczet Perseusnak.
