KOVÁTS FERENTZ: A' PULPITUS. 0072
Vezérje' szemléltén meg-elevenedve,
Nyomúl
egyenesesn felém kevélykedve,
'S a' mint a' székemben
ülnék szép módjával,
Rám rohan süvöltö nyelve'
fúlánkjával.
Kiáltok segédre --- de ám nem akadék;
'S a' mint dühössége elött meg-szaladék,
Izzadtan,
fáradtan a' nagy ijedtségre,
Kinos gyötrelmim közt fel-
serkenék végre.
A' Kántor meg-álla el-mondván
ezeket,
Tsak könyves szemei szólják a' többeket.
Zsirót bátoítva Urát enyhítgeti,
Illy tsekély okon
nöt5t félelmét neveti,
Látását valamelly göztöl
lettnek mondja,
De mind tsak hijába fáradoz hív gondja.
A' meg-rémült öreg, ki minden tréfákat
Gyülöl mint
hívságra vezetö postákat,
Meg-tíltja, hogy több
szót ne halljon szájából,
Azzal dühösséggel fel-
ugrik ágyából,
[p 0073] Leg-pompásbb ruháját az inas
fel-hozza,
Mellynek tafotáját hattyú pejh habozza;
Egygy
földig ért dolmányt a' nyakába vete,
Mellynek
selyemböl font a' készülete;
Viola szín
kesztyüt húz-fel a' kezére,
Mellyt ditsösségének
tart emelésére,
Könyvei' árjában lábbognak szemei,
Midön Albájához nyúlának kezei,
Az irígy
Prélátus tulajdon kezével,
Mellyböl három újjnyit a'
minap metszett-el.
Ezzel a' süvegét nyomván ösz
fejébe,
Megy a' Templom felé, palástja kezébe;
'S
laknadott inai' siettetésével
Fut, repül, 's leg-elsö
lön fel-érkeztével.
Músa! a' ki hajdan ott vóltál azokon
A' motsáros vizek mosta tág partokon,
[p 0074] Hol az
egereknek ( A' közénséges vélekedés szerént Homérus
írt egygy költeményt a' Békák' és Egerek' hadairól. )
láttad záporokat
Vívni a' Békáknak roppant táborokat;
A' ki egygy vakmerö ( Tassóni Olasz költeményje:
Secchia rapita. ) kéznek etsetjére,
Egygy pajkos fej'
tsuda képzelödésére,
Egész Itáliát ( Querengo
Páviai Poéta; Taszszónak ideje-béli barátja így ír a'
veder' elragadtatásáról: (2 ... ] ) indítád fegyvernek,
El-ragadtatásáért egygy hitván vedernek:
Szálj-le, jöjj
közelebb tsendes tollan felé,
Önts mennél kegyetlenbb
festékeket belé,
Hogy tudjam valóba le-írni azokat
A'
dühös méreggel dagadt haragokat,
[p 0075] Mellyeket a'
Kántor érze hév mellyében,
Látván a' Pulpitust
állani székjében.
Eleénte ugyan el-hal ábrázatja,
Torkán akadt szavát ki-nem botsáthatja'
Remeg kékült
ajka, hol fázik, hol hevül'
Haragos mérgében egész' el-
merevül,
Keserves fájdalma' sullyánmak alatta;
Mint
valamelly kö-Szent ( Seneca Trag. Hyppol. Act. II. 6õ. (2
... ] ) tsak némán hallgata.
De végre meg-tolyúlt
zokogási között
Által-szökött szava tág térre
ütközött,
Mellyen a' szájára szabadbb útját látja
'S illy igékre hangját azonnal botsátja:
Látod
Zsirót! --- óh jaj! melly igaz az álom!
Rettentö
Hidrámat ím itten találom!
Itt a' Sárkány! engem' el-
nyelni van készen,
Ez a' Pulpitus az, melly bé-fed
egészen.
[p 0076] Prélátus! de vallyon mit tettem
ellened?
Illy irigy dühösség hogy támada benned;
Melly
elméd' olly éles állapotra hozza,
Hogy illy gyötrelmekkel
lelkemet kinozza.
MI dolog kegyetlen! 's hát még
dühösséged
Miatt a' leplek közt sints-é
tsendességed?
Óh Egek! --- Mitsoda gyalázatos eset!
E' tsúf miv székemben melly helyet keresett,
Tömlötztzé tészi-é világos hellyemet,
Mellybe hóltig
rejtsen ezután engemet?
Hát már engem' soha senki ne
lásson-é?
Fényem e méretlen itt el-aludjon-é?
'S
lévén itt láttára tsupán tsak Istennek,
El-kell-é
rejtenem elötte mindennek?
Ah! belölem inkább mint-sem
tégyen vázat,
Tsak egygy pertzentésig e' motskos gyalázat,
Végyük az óltártól veg bútsúzásunkat;
Tegyük-le,
hagyjuk-el szent hívatalunkat;
'S nem terhelvén többé az
Eget ezekkel
A' felesleg való éneki terhekkel,
[p 0077]
Ne kívánjuk tovább e' Karban Helyünket
Látni, mellyben
a' nép nem láthat bennünket!
Menjünk! --- De az alatt ha
én nem leéndek,
'S boszúm illy tsekélyen állva el-
menéndek,
Ellenségem marad tsendesen székjében,
Örvendezvén rajtam vett gyözedelmében,
'S látja a'
Pulpitust, hova keze tette,
Forogni tengelyén
székemnek felette ---
Nem! Nem! -- Ha azt onnan le-nem
vettethetem,
Élertemet tovább éppen nem vihetem.
Magam;
Zsirót; Magam! --- E' tulajdon karom! ---
Ez által a'
bálványt le-törni akarom!
Am veszszünk, nem bánom, ha
már meg-kell lenni!
De még mikor sírba kelletik-is menni,
Apró pordorjára tört töredékjeit
Vigyük-el, mint
ditsö gyözelmünk' jeleit.
Ezzel bátor karját
dühösséggel teli,
A' Pulpitus felé ám fel-is
emeli:
[p 0078] Midön szerentsére e' szent helyre
egygy pár
Izmos nevendékje a' Kórusnak bé-jár.
Zsirár egygyik, ( János költött személy. Girard a'
Szent Kápólnának tsengettyüsse, már ekkor meg-hólt; ki-
is a' Seqvana vizébe veszett, midön azt egymás után
kilentzer akarta vólna fogadásból által úszni. Olly
vakmerö ember vólt, hogy egykor a' Kápolna' fedelének
ormójára egygy palatzk borral fel-ment, mellyet ott
számtalan rettegö nézöknek láttára meg-is ivott egygy
hajtókában, 's azzal szerentsésen le-szállott. Az Író
ezt, mint oskolába járó gyermek, maga-is nézte. ) kire a'
tsengettyüt bízta;
Másik János ama' jeles
Diskántista.
Mánnak mind a kettö született
polgára,
Hol a' versengésnek juthatsz otthonjára;
Járások kelések nagy most-is ezeknek
Tudományaiban
a' versengéseknek.
Kik látván nagy vóltát
boszszantásának'
Mind ketten azonnal pártjára
állának.