KOVÁTS FERENTZ: A' PULPITUS. 0072


Vezérje' szemléltén meg-elevenedve,
Nyomúl egyenesesn felém kevélykedve,
'S a' mint a' székemben ülnék szép módjával,
Rám rohan süvöltö nyelve' fúlánkjával.
Kiáltok segédre --- de ám nem akadék;
'S a' mint dühössége elött meg-szaladék,
Izzadtan, fáradtan a' nagy ijedtségre,
Kinos gyötrelmim közt fel- serkenék végre.
A' Kántor meg-álla el-mondván ezeket,
Tsak könyves szemei szólják a' többeket.
Zsirót bátoítva Urát enyhítgeti,
Illy tsekély okon nöt5t félelmét neveti,
Látását valamelly göztöl lettnek mondja,
De mind tsak hijába fáradoz hív gondja.
A' meg-rémült öreg, ki minden tréfákat
Gyülöl mint hívságra vezetö postákat,
Meg-tíltja, hogy több szót ne halljon szájából,
Azzal dühösséggel fel- ugrik ágyából,
[p 0073] Leg-pompásbb ruháját az inas fel-hozza,
Mellynek tafotáját hattyú pejh habozza;
Egygy földig ért dolmányt a' nyakába vete,
Mellynek selyemböl font a' készülete;
Viola szín kesztyüt húz-fel a' kezére,
Mellyt ditsösségének tart emelésére,
Könyvei' árjában lábbognak szemei,
Midön Albájához nyúlának kezei,
Az irígy Prélátus tulajdon kezével,
Mellyböl három újjnyit a' minap metszett-el.
Ezzel a' süvegét nyomván ösz fejébe,
Megy a' Templom felé, palástja kezébe;
'S laknadott inai' siettetésével
Fut, repül, 's leg-elsö lön fel-érkeztével.
Músa! a' ki hajdan ott vóltál azokon
A' motsáros vizek mosta tág partokon,
[p 0074] Hol az egereknek ( A' közénséges vélekedés szerént Homérus írt egygy költeményt a' Békák' és Egerek' hadairól. ) láttad záporokat
Vívni a' Békáknak roppant táborokat;
A' ki egygy vakmerö ( Tassóni Olasz költeményje: Secchia rapita. ) kéznek etsetjére,
Egygy pajkos fej' tsuda képzelödésére,
Egész Itáliát ( Querengo Páviai Poéta; Taszszónak ideje-béli barátja így ír a' veder' elragadtatásáról: (2 ... ] ) indítád fegyvernek,
El-ragadtatásáért egygy hitván vedernek:
Szálj-le, jöjj közelebb tsendes tollan felé,
Önts mennél kegyetlenbb festékeket belé,
Hogy tudjam valóba le-írni azokat
A' dühös méreggel dagadt haragokat,
[p 0075] Mellyeket a' Kántor érze hév mellyében,
Látván a' Pulpitust állani székjében.
Eleénte ugyan el-hal ábrázatja,
Torkán akadt szavát ki-nem botsáthatja'
Remeg kékült ajka, hol fázik, hol hevül'
Haragos mérgében egész' el- merevül,
Keserves fájdalma' sullyánmak alatta;
Mint valamelly kö-Szent ( Seneca Trag. Hyppol. Act. II. 6õ. (2 ... ] ) tsak némán hallgata.
De végre meg-tolyúlt zokogási között
Által-szökött szava tág térre ütközött,
Mellyen a' szájára szabadbb útját látja
'S illy igékre hangját azonnal botsátja:
Látod Zsirót! --- óh jaj! melly igaz az álom!
Rettentö Hidrámat ím itten találom!
Itt a' Sárkány! engem' el- nyelni van készen,
Ez a' Pulpitus az, melly bé-fed egészen.
[p 0076] Prélátus! de vallyon mit tettem ellened?
Illy irigy dühösség hogy támada benned;
Melly elméd' olly éles állapotra hozza,
Hogy illy gyötrelmekkel lelkemet kinozza.
MI dolog kegyetlen! 's hát még dühösséged
Miatt a' leplek közt sints-é tsendességed?
Óh Egek! --- Mitsoda gyalázatos eset!
E' tsúf miv székemben melly helyet keresett,
Tömlötztzé tészi-é világos hellyemet,
Mellybe hóltig rejtsen ezután engemet?
Hát már engem' soha senki ne lásson-é?
Fényem e méretlen itt el-aludjon-é?
'S lévén itt láttára tsupán tsak Istennek,
El-kell-é rejtenem elötte mindennek?
Ah! belölem inkább mint-sem tégyen vázat,
Tsak egygy pertzentésig e' motskos gyalázat,
Végyük az óltártól veg bútsúzásunkat;
Tegyük-le, hagyjuk-el szent hívatalunkat;
'S nem terhelvén többé az Eget ezekkel
A' felesleg való éneki terhekkel,
[p 0077] Ne kívánjuk tovább e' Karban Helyünket
Látni, mellyben a' nép nem láthat bennünket!
Menjünk! --- De az alatt ha én nem leéndek,
'S boszúm illy tsekélyen állva el- menéndek,
Ellenségem marad tsendesen székjében,
Örvendezvén rajtam vett gyözedelmében,
'S látja a' Pulpitust, hova keze tette,
Forogni tengelyén székemnek felette ---
Nem! Nem! -- Ha azt onnan le-nem vettethetem,
Élertemet tovább éppen nem vihetem.
Magam; Zsirót; Magam! --- E' tulajdon karom! ---
Ez által a' bálványt le-törni akarom!
Am veszszünk, nem bánom, ha már meg-kell lenni!
De még mikor sírba kelletik-is menni,
Apró pordorjára tört töredékjeit
Vigyük-el, mint ditsö gyözelmünk' jeleit.
Ezzel bátor karját dühösséggel teli,
A' Pulpitus felé ám fel-is emeli:
[p 0078] Midön szerentsére e' szent helyre egygy pár
Izmos nevendékje a' Kórusnak bé-jár.
Zsirár egygyik, ( János költött személy. Girard a' Szent Kápólnának tsengettyüsse, már ekkor meg-hólt; ki- is a' Seqvana vizébe veszett, midön azt egymás után kilentzer akarta vólna fogadásból által úszni. Olly vakmerö ember vólt, hogy egykor a' Kápolna' fedelének ormójára egygy palatzk borral fel-ment, mellyet ott számtalan rettegö nézöknek láttára meg-is ivott egygy hajtókában, 's azzal szerentsésen le-szállott. Az Író ezt, mint oskolába járó gyermek, maga-is nézte. ) kire a' tsengettyüt bízta;
Másik János ama' jeles Diskántista.
Mánnak mind a kettö született polgára,
Hol a' versengésnek juthatsz otthonjára;
Járások kelések nagy most-is ezeknek
Tudományaiban a' versengéseknek.
Kik látván nagy vóltát boszszantásának'
Mind ketten azonnal pártjára állának.