KÓNYI JÁNOS: ORFEUS, ÉS EURIDITZE. 0026


ORFEUS. : Melly kellemetes levegö-ég! melly tündöklö szép nap! és melly kellemes illattal hizelkedö zöldség, minémüt még soha nem láttam, gyönyörködtetik szemeim világát. Oh édesgetö zengedezés! mellyet a' madaraknak kedves éneklési, és a' patakoknak kedveltetö tsörgési, úgy színtén a' tsendesen lengedezö szuellönek fújdogalási öszve- egygyesedve méltóságosítanak. Ez az Isteneknek boldog lakó-helyek, itt' uralkodik a' mindenkor' vígasztaló nyúgodalom; még sem találtatik itt' nékem semmi vígasztalásom-is, mert valamig kegyesemet fel nem találom, mind addig szívemnek örömét nem számlálhatom. Az én paraditsomom egyedül tsak az én kegyesemnek, mellyért olly' búzgó szeretettel égek, édesgetö szavában, az ö tsillogó szemeiben, és az ö kedves szájának mosolgós mozgatásában áll. De már hová fordúljak, merre vessem könyvel nedvesítetett szemeimet, hogy ötet fel-találjam? )öszve keresi a' [p 0027] Jádszó-helyet) Amott' jön a' boldogúlt lelkeknek egyik serege, azoknak kell kérdöbe vennem. (a' jövö seregnek eleibe-mégyen.) Hol vagyon az én Euriditzém?

SEREG. :
Tsak jõvel még továb' te igaz, és hü férj,
E' kedeves Országba bátrabban bellyeb' térj,
És te ritka példás jámbor bár mindent kérj,
De fel-tett tzélodban óhajtott véget érj.

Elöbbi testébe immár'- is õltõzik
Kintsed, szépségében-is nem kûlõmbõzik,
Véled eggyütt innét vígan ki- kõltõzik,
Adandó tõrvényed hogy ha bé-tõltözik.

Siet Euriditze már tellyes õrõmmel,
Él még szíve hozzád erös szerelemmel,
Kettözteti jõttét lépéssel,
Majd' meg-fog õlelni nagy õrvendezéssel.


ORFEUS. : Ah! boldog árnyékok! alkalmatlankodásom nálatok terhes ne légyen; mert ha rajtatok a' szerelem annyira mint az én elmémben gyözedelmeskedett volna, tehát azon fütössen lángaló kívánságnak próba-kövén, mellyen engem' olly' szörnyen kínoz, és szüntelen gyötör, bizonyára ti magatok-is [p 0028] gonddal állhatnátok-meg; azért-is, ezen örömmel tellyes lakóhelyetekben, az én búzgón kívánt kegyesemnek jelen- léte nélkül, a' boldogságnak tsak nyomát sem találom.

SEREG. : Már jõn.

Ezzel Euriditzéhez fordúlván mondának.
Oh te kegyes térj-viszsza víg kedvvel
Férjedhez, és lakjál békével szíveddel;
Az Egeket gyözték kûlõnõs sorsotok,
És szívekre vették számtalan sirástok.

MIvel meg-sajnálják egymástól létetek,
Meg-adják még egyszer kíván'tos él'tetek';
Térjetek hát vígan felsö hazátokba,
Éljetek tsendesen pompás házatokba.

Azért Euriditze soha se bánkodjál,
E' boldog sorsodon ne sopánkodjál,
Mert férjedet égi remeknek tarthatod,
Nagy szerelmét hozzád ki-sem mondhatod.
A' Fél Isteneknek egyik Serege vezeté Euriditzét Orfeushoz, a' ki ötet nagy õrõmel, de reá tekíntése nélkül hírtelek kezénél fogván maga után vezeté. Erre a' Fél Isteneknek ès Aszszonyoknak tántzolások következett; a' fellyeb' való versek énekeltettek, a' mellyek mind addig változtatva meg nem szüntek, valamig a' hü Orfeus az ö Euriditzéjével az hóltaknak tartományokból egészen ki nem kõltözõtt.