KÓNYI JÁNOS: ORFEUS, ÉS EURIDITZE. 0026
ORFEUS. : Melly kellemetes levegö-ég! melly
tündöklö szép nap! és melly kellemes illattal hizelkedö
zöldség, minémüt még soha nem láttam,
gyönyörködtetik szemeim világát. Oh édesgetö
zengedezés! mellyet a' madaraknak kedves éneklési, és a'
patakoknak kedveltetö tsörgési, úgy színtén a'
tsendesen lengedezö szuellönek fújdogalási öszve-
egygyesedve méltóságosítanak. Ez az Isteneknek boldog
lakó-helyek, itt' uralkodik a' mindenkor' vígasztaló
nyúgodalom; még sem találtatik itt' nékem semmi
vígasztalásom-is, mert valamig kegyesemet fel nem
találom, mind addig szívemnek örömét nem számlálhatom.
Az én paraditsomom egyedül tsak az én kegyesemnek,
mellyért olly' búzgó szeretettel égek, édesgetö
szavában, az ö tsillogó szemeiben, és az ö kedves
szájának mosolgós mozgatásában áll. De már hová
fordúljak, merre vessem könyvel nedvesítetett szemeimet,
hogy ötet fel-találjam? )öszve keresi a' [p 0027]
Jádszó-helyet) Amott' jön a' boldogúlt lelkeknek egyik
serege, azoknak kell kérdöbe vennem. (a' jövö
seregnek eleibe-mégyen.) Hol vagyon az én Euriditzém?
SEREG. :
Tsak jõvel még továb' te igaz, és hü
férj,
E' kedeves Országba bátrabban bellyeb' térj,
És
te ritka példás jámbor bár mindent kérj,
De fel-tett
tzélodban óhajtott véget érj.
Elöbbi testébe immár'-
is õltõzik
Kintsed, szépségében-is nem
kûlõmbõzik,
Véled eggyütt innét vígan ki-
kõltõzik,
Adandó tõrvényed hogy ha bé-tõltözik.
Siet Euriditze már tellyes õrõmmel,
Él még szíve
hozzád erös szerelemmel,
Kettözteti jõttét
lépéssel,
Majd' meg-fog õlelni nagy õrvendezéssel.
ORFEUS. : Ah! boldog árnyékok! alkalmatlankodásom
nálatok terhes ne légyen; mert ha rajtatok a' szerelem
annyira mint az én elmémben gyözedelmeskedett volna, tehát
azon fütössen lángaló kívánságnak próba-kövén,
mellyen engem' olly' szörnyen kínoz, és szüntelen
gyötör, bizonyára ti magatok-is [p 0028] gonddal
állhatnátok-meg; azért-is, ezen örömmel tellyes
lakóhelyetekben, az én búzgón kívánt kegyesemnek jelen-
léte nélkül, a' boldogságnak tsak nyomát sem találom.
SEREG. : Már jõn.
Ezzel Euriditzéhez fordúlván
mondának.
Oh te kegyes térj-viszsza víg kedvvel
Férjedhez, és lakjál békével szíveddel;
Az Egeket
gyözték kûlõnõs sorsotok,
És szívekre vették
számtalan sirástok.
MIvel meg-sajnálják
egymástól létetek,
Meg-adják még egyszer kíván'tos
él'tetek';
Térjetek hát vígan felsö hazátokba,
Éljetek tsendesen pompás házatokba.
Azért Euriditze
soha se bánkodjál,
E' boldog sorsodon ne
sopánkodjál,
Mert férjedet égi remeknek tarthatod,
Nagy
szerelmét hozzád ki-sem mondhatod.
A' Fél
Isteneknek egyik Serege vezeté Euriditzét Orfeushoz, a' ki
ötet nagy õrõmel, de reá tekíntése nélkül hírtelek
kezénél fogván maga után vezeté. Erre a' Fél Isteneknek
ès Aszszonyoknak tántzolások következett; a' fellyeb'
való versek énekeltettek, a' mellyek mind addig változtatva
meg nem szüntek, valamig a' hü Orfeus az ö
Euriditzéjével az hóltaknak tartományokból egészen ki nem
kõltözõtt.