KÓNYI JÁNOS: MAGYAR HADI ROMÁN. 0001
Mint egy vén termékeny tölgy-fa a' térségen,
Melly magasan fel-nött, 's áll a' régiségen,
Keménységet mutat az hideg dérségen,
Meg-nem indúl minden
dib-dáb ledérségen.
Melly bár nem kérkedik-is zöld
levelekkel,
Álhatatos még-is ellent-tételekkel,
Küszködnek ágai haragos szelekkel,
Bátran tartózkodik
kopott gyökerekkel.
Ha ellene rohan a' sebes viz' árja,
Meg-nem ijjedt szívvel még azt-is el-várja,
Noha nintsen
néki védelmezö párja,
De még-is nem lészen
tökéllettes kárja.
Egynéhány helyt ugyan bé-este a'
féreg,
De minthogy nagy testü, 's vastag rajt' a' kéreg,
El-nem futhatta mind egészszen a' méreg;
Ontották már
érte sok nemzetek vérek.
Igy Magyar Ország-is akkor
mint egy árván
Láttatott, számtalan ellensége járván,
Mindenfelöl szíves segedelmét várván,
Domború
melyében bátor szívet zárván.
[p 0002] Nagy Szulimán
Tsászár kövér 'sirját szelte,
Országunknak, 's
népét adó alá vette,
Kintses várasinkat birtokába
tette,
Mellyekben Basáit belé helyheztette.
Ösönktül
maradott arany szabadsága
Hazánknak, meg-rekett ebbéli
vigsága,
Anya-várasinknak saját gazdagsága
Pogány
kézben hevert majd fél urasága.
A' jó termékeny föld
gazzal parlagodott,
Mert még a' Polgár-is fegyverre aggodott,
A' sok ellenségtöl majd nem bátorkodott
Mivelni a'
földet, 's tsak úgy nyomorkodott.
Sohajtó Hazánknak
követi menének
Szulimán Tsászárhoz, kik hogy nem
vivének
Néki ajándékot, mint elöbb tevének,
Azontúl
rabságban 's zárban tétetének.
Mérgében Szulimán majd
nem tud mit tenni
Hogy a' szokott adótt fel-nem lehet venni
Vélvén magát mint egy meg-vettetnek lenni,
És eztet
felette kezde szégyenleni.
Azért hamarjában Vezérit
gyüjteti,
Boszszúsága okát kiknek beszélgeti,
Illy
nagy bántódását el-nem felejtheti,
'S igy szóllott, a'
mint tsak nyelvét emelheti.
