KÓNYI JÁNOS: GRÓF VALTRON, AVAGY A' SZUBORDINÁTZIO. 0048


HATODIK JELENÉS.

Elöbbiek. Strázsamester. Egynehány Káplárok.

(Gefráiterek és sok köz emberek Valtron Kompániájábol a' sátor eleibe jönnek. Hathatossan beszélnek egymás között.)

Strázsamester. : Nagyságos Obester Uram! Könyörgünk alázatosan az egész Kompánia nevében!

Obester. (egyszer-'s mind.) : Oh Egek!

Vinter. : Még tsak ez hibázott.

Helszinger. : Viszsza innét! hogy merészel kentek. (KI akarja öket hajtani, de ök még-is tsak kiáltanak.)

Strázsmester. : Könyörüljön Nagyságod! Az Isten kedvéért! A' mi kapitányunkon. Mi mindnyájan inkáb -

Helszinger. (Mind tsak ki-akarja öket úzni, de haszontalan, ök tsak Kiáltanak.) :

Strásamester és Káplár : Mi mindnyájan készek vagyunk meg-halni érette, tsak tartsa- meg Nagyságod a' mi kedves Kapitányunknak az életét.

Grófné. (Reszker, [!] a' Strázsamesterhet ugrik, Karon ragadja.): Meg-állj ember! Mitsoda ez? Ez a' félelem, (a' mellyére mutatván) és ezek a's néma ábrázatok - szollj; mellyik Kapitány?

[p 0049] (Az Oberster, Vinter, Kronenburg és Helszinger, intenek nékik, hogy halgassanak, de a' Strásamester éppen nem nézettreájok.)

Strázsamester. (örülve) : Ah Nagyságos Aszszonyom! éppen az Isten hozta ide. Segéljen nékünk könyörögni, imé Kapitány Uram Valtron. -

Grófné. : Valtron -

Strázsamester. : A' Standrekt által -

Grófné. : Oh egek! az én Uarm! (tapos a' földön mintegy esze veszett és el-ájul.)

Õrsike. : Ah! Nagyságos Aszszonyom!

Mindnyájan. : Nagyságos Aszszony! édes hugom! Grófné! (mindnyájan Segitségére ugrottanak.)

Oberster. : Mit tsináltatok? Ti boldogtalan emberek! Hát nem eléggé tetéztetett-é fajdalmam?

Strázsamester. : Ah, Nagyságos Oberstler Uram, tartsa-meg a' mi kedves Kapitányunkat, én örömest oda adom életemet érette.

Mindnyájan. (Egyik a' másik után.) : Én-is, én-is, én-is.

Kronenburg. : Lehetetlen ki-állani - Édes jó barátim, vigasztaljátok-meg magatokat, Oberster Uram nem segíthet nékünk, már nem áll ö rajta; Hanewm én mind valamennyi Zászlótartókkal a' Regementbül a' Feldmarsalhoz áz én Nagy-bátyámhoz sietek. [p 0050] Egynehányon közületek el- jöhetnek vélünk, minden közembernek szabad ö véle beszélleni, ugy szeret benneteket mint saját gyermekét. Addig el-nem botsátom térdeit, miglen kérésünket meg-nem halgatja. Istennek ajánlom Oberster Uramat!

Obester. (Meg-tsókolja.) : Az Isten vezéreljen édes fijam! (Meg- szorítja a' kezét a' Strázsamesternek és egy öreg köz embernek.)Barátim! részemrül ugy, valamint Kapitánytok nevében köszönöm fáradságtokat. (Ezek meg-tsokolni akarák kezét, de nem engedte, szomorúan menének-el mindnyájan.)

Vinter. : Vezessük-ki ezt a' szegény Aszszonyságot a' szellöre.

Helszinger. : Én pedig azt tanátslanám, hogy tennénk-fel ötet a' hintóba, és vinnék-el a' Lagerbül minek elötte magához jönne. Én el-késérem; mert mire maradjon itt? hogy mind magának mind pedigannak a' szegény Kapitánynak a' szívét még jobban nehezítse? Az ö Kiáltása és Zokogása meg- nem szabadítja ötet.

Vinter. : Az igaz. Még valami rendetlenség is történhetnék -

Oberster. : A' mint az Urak góndolják. Szegény hugom! Isten hozzád! Kapitány Uram, az Urnak gondviselése alá ajánlom ötet, mintegy leg drágáb kintsemet a' világon! Estvére az Urhoz megyek, vitesse-el Spinsbergbe, melly az Armadiátul egy órányira fekszik.