KÓNYI JÁNOS: ELME-FUTTATÁSOK. 0161


Midön illy elmélkedésben fondorlódna, ímé ott termett a' JUhásza, ki néki a' parton, a' hol legeltetett, utánna tsammagott. Egy szép virágból való bokrétát adott néki. Hol tévelygel olly régólta, kedves Juhászném! úgy mond, már régtöl fogva kereslek, és alig akadok reád. Édes barátom! felele ö, valamelly álmélkodtató dolog vala oka, és meg-nem bocsáthatnék magamnak, ha töled azt el- halgatnám. De azt mondom, hogy a mit tölem hallassz, azt úgy tartsd, mint leg nagyobb titkot. Gondold-meg! én Printzeszné vagyok! mellyet úgy-is tudtam; de hogy a' Juhász Sublimis, KIrály, és az én Atyám, ezt most tudom.

A' Printz ezen az újjságon annyira meg-komorodott, hogy egy szót sem szóllott, valamíg a' Juhászné a' történetét hoszszan elö-beszéllette. Valójában volt-is néki oka szomorkodni, mert majd attól félt, hogy Sublimis, mint KIrály, a' Leányát töle könnyen meg- foghatja, majd pedig, hogy magának-is, mint Printzesznének, más gondolatja jönne. (Mert másképp' gondol az ember a' szerentsétlenségben, és másképp' a' szerentsében) Oh, kegyelmes Printzeszném! fel-kiálta, tehát én oda vagyok, oda az én éltem-is! Te a' Trónusra születtettél! felséges Szüleidet meg-találtad! de én, oh nyomorodott! sem Szüleim, sem Hazám! Egy Sas nevelt, Anyám helyett, fészke vala a' bötsöm! Eddig kedveltél, de oh! talám már [p 0162] ezután meg-szünöl attól. Kárpilló egy kevesé gondolkodvá n, osztán fog egy darab szenet, és egy fának oldalára ezt írá:
Ha te-is úgy szeretsz, mint én-is szívellek,
Ki téged elmémböl soha ki-nem vetlek.
A' Juhász pedig tsak hamar alája írja:
Tsak éretted égek szerelem langjával,
Sebheted szívemet szíved' fullánkjával.
A' Printzészné ismét alája ír:
Élj a' szerentsének leg-nagyobb kintsével,
Szeress, szerettessél szívemnek betsével.
Az örömében magán kivül lévö Juhász a' Printzesznének lábaihoz esett, kezeit tsókolgatván, monda: Oh drága kintsem! ismét újjra elevenítesz, ha fogadásodat meg állod! Én nem szoktam, felele ö, szavamat meg-másolni; bizzál az én szívemben, melly inkább a' te javadra, mint-sem az anyimre gondol. Az éjtszakának közelítése félben-hagyatta édes beszélgetéseket, azért nyájjakat haza hajtani siettek.

Az alatt a'két Öregek oda haza tanátskozván az ö Leányok és a' Juhász eránt. Addig míg nem tudták, hogy ki légyen, öröxmest látták a' Juhászhoz való szeretetét, és örökké való egyességeket kivánták. Egészen meg- fordúlt a' dolog, miólta Kárpillót magok Leányának esmérik, a' Juhász felöl pedig olly vélekedésben vagynak, hogy ö valami el-vettetett árva gyermek. Rövideden, el- végezték magokban, Leányoknak azt meg parantsolni, hogy a' Juhászról egészen le-mondjon.