KÓNYI JÁNOS: ELME-FUTTATÁSOK. 0070


Elöbb hogy-sem útnak eredtek, a' Printzesné valamelly italt vett-bé, melly lábainak erösségét és sebességét okozta. Ezt látván Gyors-mint-szél, kéri, hogy néki-is adjon eggyet inni belöle, talám majd jobban futhat. Miért nemx, mond a' Leány, én nem vagyok olly irigy; és azonttúl adat néki egy pohárral. MIvel pedig Goyrs-mint- szél az illyetén erös szerekkel nem szokott élni, tehát hamar fejébe szállott. Mindazonáltal ezzel nem gondolván, a' harmadik fel-adásra mind a' ketten meg-indúltak.

Volt pedig a' nevezett Alléénak a' tulsó végében egy márványköböl építtett igen szép mulatozó-ház, ebböl kellett a' futóknak bizonyságúl egy fekete rózsát hozni.

Azonban kívánta Fortunátus tudni, hogy mint volna Gyors-mint-széllel, mondja Hangos-fülünek, [p 0071] hogy halgassa, ha még meszsze volnának-é? Ho, ho, Uram! így mond Hangos-fülü, a' Printzeszné már meg-is fordúlt, de bezzeg a' mi emberünk még oda sem ért, mert az erös ital meg-kábította, innétt négy mért földnyire el-esett, és egy fa alatt aluszik, ugyan hortyog. Mindjárt szalad a' lovához, édes pajtásom oda vagyunk, úgy mond néki, Gyors- mint-szél aluszik, a' Printzeszné pedig már viszsza felé jön. Nosza! felele a' ló, Jó-lövö fogjon egy nyilt, és löjje a' füle' gombájába, hogy fel-ébredjen. Ez meg- lön; mellyre Gyors-mint-szél felugrik, tétova tekínget, hát látja, hogy a' Leány már haza felé mégyen; erre meg- rugaszkodik, és egybe a' fekete rózsánál termett, 's onnét, midön egyet le-szakasztott, tsak hamar el-érte volna a' Leányt, de ö-is hátra-tekíntvén, meg-látta. Azontúl el-vetett egy fej veres-hagymát, mellyre olly nagy víz áradott utánna, hogy ha Gyors-mint-szél úszni nem tudott volna, még most-is benne kerzmeregne; de még-is nagy nehezen ki-vántzorgott, és utánna sietett. Ezt meg-látván a' Leány, hogy ismét majd eléri, tsak hamar el-vet egy borostát, és olly [p 0072] nagy sürü erdö támadott, hogy alig tudott belöle ki hatolni,a' ruháját-is mind le- szaggatta a' sok tüskés ág. Végre hogy ki-ért, az Udvari népeknek öröm-kiáltásokat-is hallotta, mivel már a' Leány nem meszsze vala. Ezen meg-durállá magát Gyors- mint-szél, és olly sebessen ment, hogy nem tsak elhagyta a' Printzesznét, de egyben a' feltett tzélra ért, és még a' nyilat-is a' fülében vitte feledékenységében.

Matapa Tsászár annyira meg-illetödött e' háromféle nagy tsuda-tételeken, hogy magában el-tökéllette a' KIrálynak mindenét viszsza-adni; mert azt hitte, hogy az Istenek ötet pártúl fogván, minden segedelemmel volnának hozzája. Mindazonáltal mégis máskép gondolt. Magához hivatja Fortunátust, mondván: Hallod-é jó Követ! értsd-meg utólsó végezésemet; én a' te KIrályodnak kintséböl mind azt, a' mit magad, vagy szolgaid közül egyik el-vihet, oda adom. Mert hogy én az ö Katonáit, Jobbágyit és lovait viszsza-adjam, abból semmi sem lessz. Fortunátus meg-hajtván magát, monda: Ezt-is nagy kegyelemnek tartom; tehát parantsolja-meg [p 0073] Felséged, hogy a' kintses kamarák fel-nyittassanak.

Matapa, ki a' dolgot fel-sem vette, parantsolta a' Tárnak-mesternek, ámbár nem jó szívvel, hogy a' Tárház fel-nyittassék; azután el-ment egy a' Várostól meszsze lévö mulatozó Várába.

Annakutánna meg-nyittatának Fortunátusnak a' Tárházak, és meg-is engedték néki mind azt öszve-rakni, a' mit egy ember el-vihet. Midön minden együtt volt, Vasgyuró fel-rakta, úgymint: öt száz oriás nagyságú arany-bálványokat, temérdek sok drága gyöngyöket és köveket, arany és ezüstöt, magam sem tudom, hány mázsát, és más számtalan drága eszközöket. Mind ezzel olly frissen mint Vasgyuró, mintha tsak egynéhány fontot vitt volna.