KÓNYI JÁNOS: ELME-FUTTATÁSOK. 0070
Elöbb hogy-sem útnak eredtek, a' Printzesné
valamelly italt vett-bé, melly lábainak erösségét és
sebességét okozta. Ezt látván Gyors-mint-szél, kéri,
hogy néki-is adjon eggyet inni belöle, talám majd jobban
futhat. Miért nemx, mond a' Leány, én nem vagyok olly irigy;
és azonttúl adat néki egy pohárral. MIvel pedig Goyrs-mint-
szél az illyetén erös szerekkel nem szokott élni,
tehát hamar fejébe szállott. Mindazonáltal ezzel nem
gondolván, a' harmadik fel-adásra mind a' ketten meg-indúltak.
Volt pedig a' nevezett Alléénak a' tulsó végében egy
márványköböl építtett igen szép mulatozó-ház,
ebböl kellett a' futóknak bizonyságúl egy fekete rózsát
hozni.
Azonban kívánta Fortunátus tudni, hogy mint volna
Gyors-mint-széllel, mondja Hangos-fülünek, [p 0071] hogy
halgassa, ha még meszsze volnának-é? Ho, ho, Uram!
így mond Hangos-fülü, a' Printzeszné már meg-is fordúlt,
de bezzeg a' mi emberünk még oda sem ért, mert az erös
ital meg-kábította, innétt négy mért földnyire el-esett,
és egy fa alatt aluszik, ugyan hortyog. Mindjárt szalad a'
lovához, édes pajtásom oda vagyunk, úgy mond néki, Gyors-
mint-szél aluszik, a' Printzeszné pedig már viszsza
felé jön. Nosza! felele a' ló, Jó-lövö fogjon egy nyilt,
és löjje a' füle' gombájába, hogy fel-ébredjen. Ez meg-
lön; mellyre Gyors-mint-szél felugrik, tétova tekínget,
hát látja, hogy a' Leány már haza felé mégyen; erre meg-
rugaszkodik, és egybe a' fekete rózsánál termett, 's
onnét, midön egyet le-szakasztott, tsak hamar el-érte
volna a' Leányt, de ö-is hátra-tekíntvén, meg-látta.
Azontúl el-vetett egy fej veres-hagymát, mellyre olly nagy víz
áradott utánna, hogy ha Gyors-mint-szél úszni nem tudott
volna, még most-is benne kerzmeregne; de még-is nagy nehezen
ki-vántzorgott, és utánna sietett. Ezt meg-látván a'
Leány, hogy ismét majd eléri, tsak hamar el-vet egy
borostát, és olly [p 0072] nagy sürü erdö támadott,
hogy alig tudott belöle ki hatolni,a' ruháját-is mind le-
szaggatta a' sok tüskés ág. Végre hogy ki-ért, az Udvari
népeknek öröm-kiáltásokat-is hallotta, mivel már a'
Leány nem meszsze vala. Ezen meg-durállá magát Gyors-
mint-szél, és olly sebessen ment, hogy nem tsak
elhagyta a' Printzesznét, de egyben a' feltett tzélra ért,
és még a' nyilat-is a' fülében vitte feledékenységében.
Matapa Tsászár annyira meg-illetödött e' háromféle
nagy tsuda-tételeken, hogy magában el-tökéllette a'
KIrálynak mindenét viszsza-adni; mert azt hitte, hogy az
Istenek ötet pártúl fogván, minden segedelemmel
volnának hozzája. Mindazonáltal mégis máskép gondolt.
Magához hivatja Fortunátust, mondván: Hallod-é jó Követ!
értsd-meg utólsó végezésemet; én a' te KIrályodnak
kintséböl mind azt, a' mit magad, vagy szolgaid közül
egyik el-vihet, oda adom. Mert hogy én az ö Katonáit,
Jobbágyit és lovait viszsza-adjam, abból semmi sem
lessz. Fortunátus meg-hajtván magát, monda: Ezt-is nagy
kegyelemnek tartom; tehát parantsolja-meg [p 0073] Felséged,
hogy a' kintses kamarák fel-nyittassanak.
Matapa, ki a' dolgot
fel-sem vette, parantsolta a' Tárnak-mesternek, ámbár nem
jó szívvel, hogy a' Tárház fel-nyittassék; azután el-ment
egy a' Várostól meszsze lévö mulatozó Várába.
Annakutánna meg-nyittatának Fortunátusnak a' Tárházak, és
meg-is engedték néki mind azt öszve-rakni, a' mit egy ember
el-vihet. Midön minden együtt volt, Vasgyuró fel-rakta,
úgymint: öt száz oriás nagyságú arany-bálványokat,
temérdek sok drága gyöngyöket és köveket, arany és
ezüstöt, magam sem tudom, hány mázsát, és más
számtalan drága eszközöket. Mind ezzel olly frissen mint
Vasgyuró, mintha tsak egynéhány fontot vitt volna.