KÓNYI JÁNOS: GELLERT' PROFESSORNAK ERKÖLTSÖS MESÉI ÉS ELÖ-BESZÉLLÉSEJ. 0019


EGY BETEGRÖL.

Egy ember, ki soká köszvényben kinlodott,
Mindennel orvoslá magát, ki mit mondott; De nyavalyájából még-is semmiképpen
Ki-nem gyogyulhatott 's lehetett szép épen!
Egykor egy banyának meg-panaszolkodott,
Ki neki fülébe titkon igy susogott:
Korán reggel, ugy mond, menny a' temetöbe,
Egy jámbor' sirjának ülly a' tetejébe;
Az esett harmattal kezeid' háromszor
Mosd-meg, nem külömben lábad-is annyiszor.
[p 0020] El-hidd, használni fog ha igy tselekeszel,
Illy jó Aszszonyodról el-nem felejtkezel.
A' beteges korán a' temetöbe ment,
Hogy nyavalyájától legyen szabad és ment.
A' rosz betegségnek el-háritasáért
Sokat merünk, 's teszünk meg gyógyításáért.
Ez-is, mint a' banya néki javaslotta,
Elöbb az oszlopon volt irast olvasta.
Ugy mint: ha vándorló e' kö mellett el- mégy,
Tehát kétség nélkül meg-hitt bizonyos légy,
Hogy itt' Isten-félö jámbor ember fekszik,
Kiröl a' község még most' sem felejtke-zik;
Ö vala egy szóval a' Világ példája,
KIért most-is soknak sírván áll a' szája.
Itt a' beteg magát le-telepítette,
Kezeit lábait meg-nedvesítette.
De éppen nem használt néki az orvosság
Söt kinja sulyosb' lön mint a' száraz korság.
Szomoruan nyula azontul bottyához,
És el-hurtzolodott ma's ember' sírjához,
[p 0021] Az hol semmi némü irás sem látszatott;
Azonnal fájdalma enyhülésre vállott.
Ismét az elöbbi mód szerént probállott,
'S mindjart egéséges lábaira állott
Botja 's kínja nélkül a' sírtul el-mégyen,
Hogy gyógyulásáról örülve hírt tégyen.
Ah! ugy mond, sajnálom, hogy nem olvashatom,
Ez az áldott jámbor ki volt, nem tudhatom?
Történetböl azon jöve a' sír-ásó
Kérdé töle: kijé itt ez a' koporso?
A' sír-ásó soká nem akart felelni,
Mint ha szégyenlené néki meg- beszélni.
Ah- fel-fohászkodván, igy szólla végtére:
Az Isten vigyázzon szegénynek lelkére!
Mivel mint eretnek a' Jámbor ugy meg-holt, - Azért néki tisztes sirt nem engedtek volt;
Ö tsak Komediát, szerelmes verseket
Irt, 's tsinált más egyéb illetlenségeket.
Hogy kurtán meg-valljam azt a' mi szent igaz:
Részeges volt, búja, szitkos, korhel és gaz.
[p 0022] Távol-légyen, ugy mond, azt nézni belöle,
Hogy olly rosz lett légyen, mint szónak felöle
Hanem amaz, a' kit jámbornak tartanak,
KI felöl sok jókat a' köre irtanak.
Bizonyára az volt tsak egy istentelen,
Világ tsaló, lator, fgeslet, 's erköltstelen.

A' RÓKA ÉS A' SZARKA.

A' szarkának egyszer a' róka igy monda:
Miért hogy a' te szád olly tsatsogó ronda?
Vagy talám valamelly jövendö-mondó vagy!
Hogy egész nap estig a' beszéded olly nagy.
Hirdetem, igy felel, én az igazságot,
A' melly sok jámbornak szerez nagy agságot.
Szorgalmatosságom által én azt tészen,
Hogy a' fürjtöl fogva a' sasig hat eszem.
Ha kérdezésemnek, mond viszon a' róka,
nem vállna valamelly haragra az oka:
Szeretnék tsak bár egy részt tanulni töled,
Hogy nagy ditséretet mondhatnék felöled.
[p 0023] Hánnya veti magát mint egy hires Doktor,
Fel 's alá jár mint egy Romai Senator;
Ki a' böltsességet fennyen feszegeti,
Selyem keszkenövel magát szellözgeti.
Im' igy a' szakra-is ugrál ágról ágra,
Tekergeti nyakát tekinget a' fákra;
Ezután valóban igy kezde szollani:
Bölts tudományommal kész vagyok szolgálni.
'S nem azért tanultam, hogy magamnak tartsam,
Hanem hogy a' község javára fordítsam
Nem-de ugy véled-é, hogy négy lábod vagyon?
Róka Uram ebben de hibázol nagyon.
Tsak hallgass-réá kérlek az én beszédemre,
Meg-mutatom néked szépen rendröl rendre.
A' te lábod mozog midön jár vagy sétál,
'S azután nem mozog hogy ha egyszr megáll;
Jól réá figyelmezz, hogy mi lesz belöle,
Mert ez még nem egész; de ne irtózz töle.
Valahányszor lábod járásra indítod,
Ugy-é hogy farkad-is utánna mozditod?
[p 0024] Látod-é, mihelyest lábad meg-állítod,
Véle egyetemben farkad-is szállítod.
Lábod fellyebb 's alább a' midön botorkáz,
A' farkad-is véle a' földön kotorkáz.
A' midön a' szégeny tyukokat vadászod,
Bójtos farkaddal-is azokat hadászod.
Ebböl vövideden [!] tsak azt tanulhatod,
Hogy ötödik lábnak farkadat tarthatod
A' mellyet valóban im meg-is mutattam,
'S azt Róka Uramnak meg-bizonyítottam.

Már tsak éppen ebböl voltunk héjánosok,
Lám az állatok közt-is vannak tudósok! Ezt pedig a' Róka nékem így beszéllte,
Hogy a' történetet önnön maga élte.
A' rövid értelmü, végre még igy mond ö,
Szokott lenni mindég leg nagyobb fetsegö.