KÓNYI JÁNOS: DÍSZES ERKÖLTSEKRE TANITÓ BESZÉDEK. 0089


AZ ALPESI AVAGY AZ HAVASOKI JUHÁSZNÉRÓL.

A'
szavojai hegyeknek kebelekben Modavenak Briánkon névû útjától nem meszsze vagyon egy magános róna-hely, mellynek kedves tekinte az útazóknak tsendes és kellemes gondolkodásokat okoz. Három halmok, mellyek mint egy játék- nézö helyül szolgálnak, a' mellyeknek sikjaiban egymástól nem távol júhász-tanyák láttatnak, az hegyekröl alá-tsergö patakok, emit amot utza rendre plántáltatott szép árnyékos fák, mindenkor zöldellö pásitok kedvesítették ékességét e' kies-helynek. A' Fonrosze Mark-Gróf azon útaza szerelmes párjával Frantzia országból olasz országba [p 0090] viszsza, Azomban szekereknek tengelye el-törvén, és mivel már a' Nap lehanyatlott, kénteleníttettek e' térvölgyben olly helyre hatolni, az hol az éjtszakán által nyugalmasan meg- maradnának. Midön pedig a' távolról meg-sajditott juhász kalyibáknak egyike felé mennének, meg-látának egy azon útat vévö sereget, melly egy juhászné által vezettetett, kinek helyes test-állása 's nemes járása öket tsudálokztatta. Közelítvén hallának olly éneklö szózatot, mellynek panaszolkodással és keserüséggel egyesült érzékenyítö hangja az Echót kellemesítette és az halgatóknak füleit gyönyörködtette; illyenkxéppen:
Oh! kedves nap mint fénylik
Tsendes le-áldozásod!
Melly ragyogva tündöklik
Piros sugározásod!
Tsak te valál életünknek
Öröme, 's kedve-szívünknek;
De már tölünk bútsuzol,
Réán setét gyászt húzol.

Igy múl a' mi életünk,
Ha az órája el-jön;
[p 0091] Testünktöl el-váll lelkünk,
'S mindentül vég-bútsut vön:
Ki midön pálya-futását
El-végzé fáradozását
Él halhatatlanságban
Iszik szép forrásában.

De, oh! melly távol tölünk
Vettetett ez a' határ!
Ha unalmas életünk!
Erre melly nehezen vár!
Mert ki a' bú örvényébe
Szállott jajos törvényébe,
Nints szívét gyógyító ír,
Sohajt 's reméyny nélkül sír.
E' szók után fejét le-hajtva el-halgata a' Juhászné: de az ö búslakodó maga-el-hagyása, ugy járását mint teste- allását nemesb' nem és felségesb' nem magasztalni látszatta. A' Mark Grófné és a' férje az által, a' mit láttak vagy inkáb' hallottak fel-indúlván fris lépéseket kettöztették, hogy a' tsudálkozásokat okozó Juhásznét el-érnek. De melly nem kitsiny komorodásak lön, a' kegyességgel egyesült szépnek egy rosz fö- kötövel és tsekély ruhával fedeztetett találásokon! Édes Léányom, ugy [p 0092] mond a' Grofné, midön látná, hogy öket ki-kerülni akarná, ne félj tölünk: utazók vagyunk, kiket a' bal-eset kénszerit árnyékoztatásunk véget e' tanyák közül egygyikhez folyamodni, és a' virradtát el-várni; akarsz-e' vezetönk lenni? Sajnálom kegyelmeteket, Aszszonyom felele a' Juhászné, az alatt hogy szemeit le-függeszté és el-pirula; a' tanyák boldogtalan szegényekkel lakatnak, és félö, hogy ne talámtán igen soványon fognának kegyelmetek gazdálkdtatni azokban. --- Kétség kivül, hogy magadnak is itten légyen lakásod, felele a' Grófné: híszem egy éjtszaka én-is el-türhetem azt az alkalmatlanságot, a' mellyet néked mindenkor kell szenvedned. --- Én arra születtem, mond a' Júhászné, mint egy tetszö szelidséggel. --- Valójában nem, mond a' Gróf maga, ki már érzékenyitöségének furdallásit tovább nem titkolhatá, söt a' szerentse igen balul bánik véled! Valyon lehetö- e' az, szerelmes Léányom, hogy ez a' puszta hely, e' sovány fedezet alatt illyeten felséges kegyességet viseljen berhében? ---
A' szerentsét, viszszanozá Adelhaid, (mert é vala neve a' Júhásznénak) a' szerentsét addig kegyetlennek nem kárhoztathatjuk, miglen [p 0093] tölünk adományát viszsza-nem víszi. Az én állapotom kedves nékem, mivel mást nem esmérek, és a' szokás másoknak böségben duskálkodó éleméseket olly szükölködéssel fájlalja; a' minémüt a' Júhásznak nem éreznek. ---- Azt meg-engedem, ugy mond a' Gróf, ha-kit az Egek ollyatén setét állapotban kívántak születtetni: de te, szerelemre-méltó Léanyzó mostani sorsodra nem születtettél; személyednek finom képe, szavaidnak fogó lépe, énekednek szép zengése, járásodnak gyöngy lépése, mind ezek elégképpen vádolnak téged. Mostani egy pár szavaid jelentik nemes Lelkednek böltsességben eszmélkedö gyakorlását. Tudosits bennünket, hogy e' szegénységnek idegenségébe minémü bal sors helyheztetett? --- A' szerentsétlenségnek keleptzéjében került férfiú személyeknek ezer meg ezer módjok vagyon a' ki-mentösö hatolásra: de az Aszszony személyeknek illy állapotjokban egyébb betsülettel illö menedék nem adatik, a' mint tudhatja az Ur, mint a' szolgálatnak járma alatt nyögö békességes türés, és tehát ugy vélem, hogy némelly szolgálatnak választásában a' jó embereket elsösiteni ditséretesb'. Lássa-meg az Ur az enyimeket; kiknek ártatlan [p 0094] életeket, állapotbéli rendességeket, és tisztes öregségeket meg-fogja tsudálni.

Az alatt hogy igy beszélgetvén a' tanyához érének. Kalyibájokat az akoltól tsák egy sövényezett külömböztette; mellybe nyáját az esméretlen bé-hajtá, minekutánna azt a' jövevényekkel való további foglalatossága nélkül valóságos figyelmetességgel meg-számlálta. Egy tar fövel hajatlanodott éltes jámbor feleségével együtt, kik Filemon és Baucis le-ábrázalásokhoz hasonlittathattanak, ollyatén paraszti tisztelettel, a' minémüt nékünk a' régi arany-idö példáz, jövének a' vendégek-eleibe. --- Semmink sintsen egyéb, monda az öreg Aszszony, a' mivel kegyelmeteknek udvarolhatnánk, mint friss szalma ágygyal, tejjel, gyümöltsel és tönkö kenyérrel: mindazonáltal a' mi tsekélységgel bennünket az- Egek meg-áldotak, azt örömest részeltetjük kegyelmetekkel. --- Az utazók elsö bé-lépésekre- tsudállák a' kalyibának minden szegletiben tetszetö rendességet.