KÓNYI JÁNOS: DÍSZES ERKÖLTSEKRE TANITÓ BESZÉDEK.
0089
AZ ALPESI AVAGY AZ HAVASOKI JUHÁSZNÉRÓL.
A'
szavojai hegyeknek kebelekben Modavenak Briánkon névû
útjától nem meszsze vagyon egy magános róna-hely,
mellynek kedves tekinte az útazóknak tsendes és kellemes
gondolkodásokat okoz. Három halmok, mellyek mint egy játék-
nézö helyül szolgálnak, a' mellyeknek sikjaiban
egymástól nem távol júhász-tanyák láttatnak, az
hegyekröl alá-tsergö patakok, emit amot utza rendre
plántáltatott szép árnyékos fák, mindenkor zöldellö
pásitok kedvesítették ékességét e' kies-helynek. A'
Fonrosze Mark-Gróf azon útaza szerelmes párjával Frantzia
országból olasz országba [p 0090] viszsza, Azomban
szekereknek tengelye el-törvén, és mivel már a' Nap
lehanyatlott, kénteleníttettek e' térvölgyben olly helyre
hatolni, az hol az éjtszakán által nyugalmasan meg-
maradnának. Midön pedig a' távolról meg-sajditott
juhász kalyibáknak egyike felé mennének, meg-látának egy
azon útat vévö sereget, melly egy juhászné által
vezettetett, kinek helyes test-állása 's nemes járása
öket tsudálokztatta. Közelítvén hallának olly éneklö
szózatot, mellynek panaszolkodással és keserüséggel
egyesült érzékenyítö hangja az Echót kellemesítette és
az halgatóknak füleit gyönyörködtette; illyenkxéppen:
Oh! kedves nap mint fénylik
Tsendes le-áldozásod!
Melly ragyogva tündöklik
Piros sugározásod!
Tsak
te valál életünknek
Öröme, 's kedve-szívünknek;
De
már tölünk bútsuzol,
Réán setét gyászt húzol.
Igy múl a' mi életünk,
Ha az órája el-jön;
[p 0091]
Testünktöl el-váll lelkünk,
'S mindentül vég-bútsut
vön:
Ki midön pálya-futását
El-végzé fáradozását
Él halhatatlanságban
Iszik szép forrásában.
De,
oh! melly távol tölünk
Vettetett ez a' határ!
Ha unalmas
életünk!
Erre melly nehezen vár!
Mert ki a' bú
örvényébe
Szállott jajos törvényébe,
Nints szívét
gyógyító ír,
Sohajt 's reméyny nélkül sír.
E'
szók után fejét le-hajtva el-halgata a' Juhászné: de az
ö búslakodó maga-el-hagyása, ugy járását mint teste-
allását nemesb' nem és felségesb' nem magasztalni
látszatta. A' Mark Grófné és a' férje az által, a' mit
láttak vagy inkáb' hallottak fel-indúlván fris lépéseket
kettöztették, hogy a' tsudálkozásokat okozó
Juhásznét el-érnek. De melly nem kitsiny komorodásak
lön, a' kegyességgel egyesült szépnek egy rosz fö-
kötövel és tsekély ruhával fedeztetett találásokon!
Édes Léányom, ugy [p 0092] mond a' Grofné, midön látná,
hogy öket ki-kerülni akarná, ne félj tölünk: utazók
vagyunk, kiket a' bal-eset kénszerit árnyékoztatásunk
véget e' tanyák közül egygyikhez folyamodni, és a'
virradtát el-várni; akarsz-e' vezetönk lenni? Sajnálom
kegyelmeteket, Aszszonyom felele a' Juhászné, az alatt
hogy szemeit le-függeszté és el-pirula; a' tanyák
boldogtalan szegényekkel lakatnak, és félö, hogy ne
talámtán igen soványon fognának kegyelmetek gazdálkdtatni
azokban. --- Kétség kivül, hogy magadnak is itten légyen
lakásod, felele a' Grófné: híszem egy éjtszaka én-is
el-türhetem azt az alkalmatlanságot, a' mellyet néked
mindenkor kell szenvedned. --- Én arra születtem, mond a'
Júhászné, mint egy tetszö szelidséggel. ---
Valójában nem, mond a' Gróf maga, ki már
érzékenyitöségének furdallásit tovább nem titkolhatá,
söt a' szerentse igen balul bánik véled! Valyon lehetö-
e' az, szerelmes Léányom, hogy ez a' puszta hely, e'
sovány fedezet alatt illyeten felséges kegyességet
viseljen berhében? ---
A' szerentsét, viszszanozá
Adelhaid, (mert é vala neve a' Júhásznénak) a'
szerentsét addig kegyetlennek nem kárhoztathatjuk, miglen
[p 0093] tölünk adományát viszsza-nem víszi. Az én
állapotom kedves nékem, mivel mást nem esmérek, és a'
szokás másoknak böségben duskálkodó éleméseket
olly szükölködéssel fájlalja; a' minémüt a'
Júhásznak nem éreznek. ---- Azt meg-engedem, ugy mond a'
Gróf, ha-kit az Egek ollyatén setét állapotban kívántak
születtetni: de te, szerelemre-méltó Léanyzó mostani
sorsodra nem születtettél; személyednek finom képe,
szavaidnak fogó lépe, énekednek szép zengése,
járásodnak gyöngy lépése, mind ezek elégképpen vádolnak
téged. Mostani egy pár szavaid jelentik nemes Lelkednek
böltsességben eszmélkedö gyakorlását. Tudosits
bennünket, hogy e' szegénységnek idegenségébe minémü
bal sors helyheztetett? --- A' szerentsétlenségnek
keleptzéjében került férfiú személyeknek ezer meg ezer
módjok vagyon a' ki-mentösö hatolásra: de az Aszszony
személyeknek illy állapotjokban egyébb betsülettel illö
menedék nem adatik, a' mint tudhatja az Ur, mint a'
szolgálatnak járma alatt nyögö békességes türés,
és tehát ugy vélem, hogy némelly szolgálatnak
választásában a' jó embereket elsösiteni ditséretesb'.
Lássa-meg az Ur az enyimeket; kiknek ártatlan [p 0094]
életeket, állapotbéli rendességeket, és tisztes
öregségeket meg-fogja tsudálni.
Az alatt hogy igy
beszélgetvén a' tanyához érének. Kalyibájokat az akoltól
tsák egy sövényezett külömböztette; mellybe nyáját az
esméretlen bé-hajtá, minekutánna azt a' jövevényekkel való
további foglalatossága nélkül valóságos
figyelmetességgel meg-számlálta. Egy tar fövel
hajatlanodott éltes jámbor feleségével együtt, kik
Filemon és Baucis le-ábrázalásokhoz
hasonlittathattanak, ollyatén paraszti tisztelettel, a'
minémüt nékünk a' régi arany-idö példáz, jövének a'
vendégek-eleibe. --- Semmink sintsen egyéb, monda az öreg
Aszszony, a' mivel kegyelmeteknek udvarolhatnánk, mint
friss szalma ágygyal, tejjel, gyümöltsel és tönkö
kenyérrel: mindazonáltal a' mi tsekélységgel bennünket az-
Egek meg-áldotak, azt örömest részeltetjük
kegyelmetekkel. --- Az utazók elsö bé-lépésekre-
tsudállák a' kalyibának minden szegletiben tetszetö
rendességet.