KÓNYI JÁNOS: DÍSZES ERKÖLTSEKRE TANITÓ BESZÉDEK. 0003


ELÖL-JÁRÓ-BESZÉD.

KEDVES HAZÁM' SZÛLEMÉNYE!

Gyenge elmém' múnkájának már töbszöri kellemes foganatja, ollyatén ösztönt, 's fáradságot nem tekéntö kész kedvetx nyomott szívembe, hogy fontos foglalatosságim között-is e' jelen-való múnkára, éjtszakai óráim közt, álomtalanítván szemeimet pénnámnak pertzegésivel serkengeté.

Nem pedig ok nalkül ajánlom ezen írásomat Hazám szüleményének: mert nóha tsiklandós újjdoni magyarságomnak fürgenszségével elöre kérkednem nem illik-is; de tsak meg-kell vallanom, hogy, nemes magyar nyelvünknek elégtelen értöi 's idegeni, haszontalan pengetik nyelveken jatszodozó elmémnek mostani tetszése szerént [p 0004] külömnössen ki- faragott 's rámázott leleményes szavait.

A' mi a' munkának tulajdnoinát illeti, való, ha meg-fontoljuk, hogy senkit erköltstelen vagy el-fajult indulatra nem gerjesztget; söt ellenben szép erköltsü példákat láthat benne 's mint egy tükörben szemlélhet az olvasó. Mert Laurette példássan adja-elö, hogy az Attyához való szeretetének lángját, ámbár a' Világ' hivalkodása tsábitó édesgetésivel, szívében meg-tsillapította-is, de tellyességgel el-nem oltotta.

Fonrosze arra tanit bennünket, hogy az Ifjúságnak nem mindenkor tanatsos látásunkat 's hallásunkat füleik' hegyeire kötni; föképen a' mi a' szerelem' állapotját illeti, mellyre azonkivül-is a' fiatal indulatnak tüzes lobbanása vagyon: mert sok galibát 's alkalmatlanságot hoz fejekre a' kegyes szülöknek.

Lausus igen szép peldával éltet bennünket, hogy ámbár a' kegyetlen Atyáknak meg- vesztegetett indulatjok a' fiakra el-hat-is, de ezeknek ditséretes [p 0005] magok' viseletek, rendetlenségben keveredett Attyoknak dühösségeket el-széllyesztik 's engesztelökké tészik. Ugy szintén Lausus az, igaz barátságnak hüségét igen szép formában rajzolja szemeink' eleibe. Igy tehát azon virágzó Ifjúság' kedvének örömét, a' mellyel más szomszéd népek-is élnek, kedves Hazámhoz viseltetö hüségemböl, idegen nyelvekben tudatlan Nemzetemmel méltán közlenemtetszettt.

Am-bátor az eredeti-irástól helyközben, majd a' verseknek, majd pedig a' leveleknek többitésekkel toldozván el-kanyarodtam-is, de mindazonáltal a' dolognak értelmét lehetöképpen rakontzázván meg-tartottam.

Továbbá, ha munkámnak némely kori kétszeres olvasására kisztem, ki- tsapdozó pennám' kanyargatásának meg-foghatása véget, a' kegyes olvasót, azzal-elméjét fárasztó eszmélkedésének terhességét sajnosan érezvén fájlalom, 's azért kérem, hogy azt inkáb nyelvünk' szaporátlanságának, mint sem leleményes újj szokkal való [p 0006] tzikornyázását munkámnak tulajdonítsa, 's e' mellett a' büszke dítséretért való ásítozásomat se gondolja.

Ha pedig tsekélységü munkámnak ámbár méltóságos ditséretével nem-is, tsak kellemetes el- fogásával érdemeltetvén, különös kedvellöit sajdithatom, valójában mondom, hogy jövendöbéli udvarlásomnak készségével maradok adóssá, a' ki mostanság is mindenkor vagyok.