KERESKÉNYI ÁDÁM: MAURITIUS TSÁSZÁR. 0063


NEGYEDIK KI-MENETEL.

Fokas. Theodosius. Justinus. Drusus. Agrippa. Vitézek.


Fok. ): De hol, Agrippa; Theodoricus? nem láttad e' valahol? e' gyõtri elmémet. Az három Atyafi gyermek kõzûl valamelyik (mi távul légyen tõlûnk) báttyainak segedelmére lehet az õ keserves sirásával, a' gyenge, ártatlan, sûrû kõnyvezés-is néha tõbbet vihet végbe a' fegyvernél. Agrip. ): Akár hová rejtekezett, nem sokaig lappanghat, elõ kerûl rõvid idõ alatt, mert el állották minden utyát az örállók. Vitéz. ): Mit tegyek? Theod. ): Ah fûstbe tûnik minden fáradságtok! Fok. ): Jõszte, vald meg mindgyárt, vagy - - Vitéz. ): Camillus ragadá ki õtet a' mi kezûnkbõl. Theod. ): Jáj oda életûnk! mi-is hasonló képpen el vesztyûk Theodoricust! Fok. ): De hová, 's merre siete? mond meg szaporán. Vitéz. ): Trophimus õnnõn maga házába vezette. Fok. ): Trophimus õnnõn maga házába vezette? tûstint mind a' kettõt alétsd elõmbe. Vitéz. ): Meg lesz, 'a' mit kévánsz. Fok. ): De Druse! a' Fiamról való busúlásom felettéb kinoz: ez egyetlen egy magzatom: félek hogy a' nagy keserûség õtet éktelen tselekedetekre ne ragadgya. Nem rugtam [p 0064] míg el tellyességgel magamtól az Atyai kegyességet. Enyim Camillus, szeretem, õtet, ám bátor vétkes légyen. Akár hónn ét sértegetem, egyszersmind magam vérit õntõm. Meg vallom mind innét, mind pedig amonnét-is ijeszget a' nagy veszedelem. Te egyedûl jó tanátsoddal utat, 's modot mutathatz. Drus. ): Ha az én tanátsomat meg nem veted, azt javallom; hogy meg botsáss a' fiadnak. Mert mit fog mondani az egész világ? minémû szível, 's kedvel tûrik el az unokáid e' kegyetlenségednek emlékezetit? Fok. ): Mi tévõ legyek tehát? ha engedek, gondatlan Atyának mondattatom; ha bûntetem, kegyetlennek a' magzatomhoz. Theod. ): Felséges Tsászár ime az ellenségedet ûldõzzed. A' Fiadon szánakodgyál. Nem vétett õ semmit ollyast, hogy halált érdemelne. Mi õrõmmel ki kõltõzûnk e' világból, tsak Camillus élhessen. Fok. ): Jol vagyon. Két példát adgyunk magunkról: egyet a' boszúállásról, masikát a' kegyelmességrõl. Ugy akarom, élyetek ti, 's veletek Cammillus-is. Theod. ): Igy mutatod magadat Tsászárnak, így kegyes Fejedelemnek. Fok. ): Engem illet, hogy az életet, és halált egyaránt osztogasam. Justin. ): Fenn marad e' Atyánk élete. Fok. ): Az Atyátokról éppen ne busúllyatok. Theod. ): Az Atyánkról [p 0065] éppen ne búsullyunk? Ah inkáb ihon életem, hogy sem ezt tõlûnk meg nyerjed. Fok. ): Mauritius Atyátok ugyan, ugy de vétkes. Justin. ): Mienk mind az által míg imigyen-is. Fok. ): Agrippa! vezesd ide tûstént a' fiamat: beszéd meg néki, hogy a' kedves Barátinak dolga jol vagyon: néki-is el engettetett vétke. Tegye fére a' félelmet: Hitemet le kõtõttem, 's meg-is tartom. Igy illik a' magzatokat szeretettel, 's egyszersmind félelemmel igyengetni. Agrip. ): Meg lesznek mindenek.