KERESKÉNYI ÁDÁM: MAURITIUS TSÁSZÁR. 0005

Maurit. ): Héjában ah Fiaim! héjában ah szerelmes kintseim! E' mai végsõ nap választ el minket egy-mástól. Oh Theodosi! vesztére tért nemzetségûnknek egyetlen egy gyamola. Oh Justine Atyádnak minden gyõnyõrûsége. Theodorice! bóldogtalan szûlédnek nem kétséges remény. [p 006 ] Vaj! adta volna az Isten, hogy soha ne lettem volna Atyátok; vagy soha veletek egyûtt illyen sulyos veszélybe ne sûllettem vólna! Jaj miért koholtam a' Ti, 's az én fejemre illy kegyetlen nyomorúságokat! tudni-illik a' Fejedelmi koronát annyira bétsûllém. Illy darágan fizetem most, rõvid ideig szemem-világát tsiklandoztató fényességet! Ah néha Napjában valóban bóldog; de most immár felette bóldogtalan magzatim. Theod. ): Oh édes Atyám. Maur. ): Vallyon honnét, 's kitõl várhatok immár segedelmet? kinek hívségére bizzalak? melly bátorságos helyre rejtselek titeket. Theod. ): Atyam! talám el hadtz minket? hova, 's melly felé igyekezõl? minémû városokba, meszsze tartományokba bújdosol? Maur. ): Mitsodas városokba, 's tartományokba; majd meg értitek. Theod. ): Atyám! hadgy értsûk, a' mit olly sûrû homallyal borétasz? kitõl, vagy mitõl rettegsz? talám míg mi tõlûnk-is félsz? Maur. ): Féltelek titeket kedves gyermekeim, és magamot-is; de kévált félek az Istentõl. Theod. ): Hova ragad, a' Méltóságodhoz termett nagy bátorságú szíved? hova, tiged illetõ józan szép erkõltsõd? Te Romai mind a' két birodalomnak Fejedelme, 's Félelme! ki tõrvényt adál e' világnak; ki fegyvereddel meg szelédétetted a' [p 0007] déltzeg nemzeteket; és tsak eléb, gyõzedelmi diadalmokra oktattad magzatidat Atya, most mit félsz nagy héjába? Maur. ): Héjában félek! - vajha ugy volna kedves Gyermekem Nem érzed-e, mi kegyetlen sorsra szorúlt gyámoltalan ûgyûnk; ki mély õrvénybe taszéttattunk a' magas Méltóságról nem látod-e? - Le esett a' korona fejemrõl; fonákul forgattatott a' Házunk; 's országunk. Oh várak! annyi Tsászárok gondos faradsagi! oh Váras! hajdanában, nemzetemnek fõ disze, és ékessége. Most gyalázatos, és utolsó rejtek helye; sõtt Mauritiusnak koporsója. Vérengzõ Fôkas keleptséjébe jutottam minden országomtól meg fosztatván; a' népemnek sõtt mindeneknek gyûlõlségébe esvén. Hát ezekre tartatott életem? ah inkább halotti halmok szornyû terhe alatt nyõgnék! vagy bár az el kõvetett gonosságom elõtt a' sûrû setétségû ej, el nyomott volna, hofy sem ezen meg fertõztetett napot szemléllyem. Mi: a' kiket e' Világ térdhajtással eddik tisztelt, 's imádot a most: most meg vettettûnk; meg útáltattunk, tsúffá tétettûnk. Ah! ki álhatatlan az emberek sorsa! Fokás nékûnk parantsolgat, kinek, mi tõlûnk kelletett volna venni parantsolatokat. Fokás életemet! - ah! Theod. ): El hagyod-e e' miátt Tieidet Atya?