KAZINCZY FERENC: A' VAK LANTOS. 0117


Sokára tért magához Dorglasz, mint midön az esös öszi napnak reggeli felhöin szokott késedelmesen kiütödni a' Nap. Eltikkadtt szempillái, megnehezülve könnyeitöl, tunyán nyiltak-meg: de még nem látta Leányát; bánatjának vize szemeit elfogva tartotta. Gyengéded kezecskékkel nyomogatta-ki azt Alvína, 's Atyjának elsö feltekintése öreá esett. -- Örvendö hebegések, forró csókjaik, kétségeskedö hitele hogy megvan a' mit annyira óhajtottunk, az elbizonyosodás ez eránt - ó ki festheti ezt? -- Bóldog a' ki illyet szemlélhet: nincs festö, a'ki lefesse; Lantos, eldalja.

Dorglásznak égö tüze szunnyadni kezdett, és már szóllhatott. Ekkor parancsolá, hogy a' Lantot, fiastúl, vigyék szobájába. Tudni akarta öszveroncsoló szavának titkos értelmét. - Kedves Alvínáját el nem eresztette karjairól, hogy másod ízben ne vesszen-el. Rinold remegö lépésekkel vezette tiszteletet érdemlö Atyját.

Selyem szönyegenn ült Dorglász, fejét leánya' mejjén nyugtatván, midön Ulfár és Rinold beléptek. - Alvína Atyjának hideg homlokán hütögette égö orcáit.

Ulfár, - monda Dorglasz, a' nélkül hogy feltekintett vólna. Magyarázd-meg azon szavaidat, mellyek a' haláltól megmentettek, Mért emlékeztetél engemet a' Dulcsína halálára?

[p 0118] ULFÁR. : Vezess engem a' jó KIrály' lábához, Rinold, hogy elötte a' porba borúljak.

Rinold oda vezette. Ulfár letérdelt, 's általölelte a' Király' lábait. - Jó KIrály, monda, tudjad, én váltam a' Húgod' férje.

Te? - kérdé Dorglasz. - Te é?

Én, felele Ulfár, 's - Rinold az ö gyermeke és az enyém; Rinold néked rokonod. Ha elö nem jött vólna engem megszabadítani, jele lett vólna ereiben nem foly az én vérem. - Úgy bízvást meghalhattam vólna hóhérim' kezei köztt; úgy megvetve élhetett vólna bízvásyt, mert az, a' kinek ereiben nem foly nemes vér, a' kinek mejjében nem vér nemes szív, meg nem érdemli hogy Király légyen.

A' KIrály - az Alvína - a' Rinold elremülését, - forró ölelések 's csókjaik köztt való reszketéseket - elnémúlásokat, - rebegéseket -- ó kinek adott anyi eröt a' Természet hogy ezt festhesse? - "Megbocsátok néked! ez vala elsö szava Dorglásznak, 's benned, Rinold, véremet, fiamat, vömet, 's halálom után Követömet ölelem, a' Királyságbann. - Fogd, Alvína, az ö jobbját. Szüléiteknek szerencsétlensége légyen az a' magv, mellyböl a' ti bóldogságtok sarjadzék. Az Isten legteljesebb áldása légyen rajtatok! -- Némánn ölelék - meg egymást ezek, mintha eggyé akartak vólna forradni. Dorglász az [p 0119] Ulfár nyakán függött, 's forró csókokkal nevezte Sógorának.

Uther és Hurszt az ajtónál várakoztak. Titkos sejdítéssel érezvén a' dolog' szerencsés kimenetelét, mind a' kettö utánnok indúlt. - - Uther megszorítá a' Hurszt kezét; 's fuldokva, 's öröme miatt reszketö hanggal ezt mondá; Nézzd mint bóldogítja azt a' Reménység, a' ki benne bízott!