KAZINCZY FERENC: HERDERNEK PARAMYTHIONJAI. 0035


X.

AZ ECHO.

Ne higyjétek, hiszelékeny Gyermekek, ne higyjétek a' Poéták' költésének hogy a' szemérmes Echó szemtelenül szerette vólna Narcisszuszt; sem azt ne, hogy kibeszéllte Istennéjének titkait; mert avagy látta é öt valaha emberi szem? hallotta é valaha megszólító szavát fül? Jertek, hadd beszéljem-el én az ö igaz történetét!

A' Szerelem' gyermeke, Hamónia, munkás segítöje vala Jupiternek a' teremtésbenn. Anyaisonn adott tulajdon szívéböl egy hangot, egy zengezetet minden Valóságnak, melly ennek belsö részeit ált' hatja, egész lételét öszvefonja, 's minden más rokon Valóságokkal eggyesíti. Végre elfogyasztá magát az igen is hiv Anya! 's minthogy születésére nézve csak Félisten vólt, el kellett válnia gyermekeitöl. Ó mit szenvedett [p 0036] szíve az elválás alatt! Könyörögve bukott-le a' Jupiter thrónusa elött, 's ekképen szólott: "Hatalmas Isten, oszlassd-el bár az Istenek között alakomat: csak szívemet, csak érzéseimet ne hagyjd soha kifogyni; 's azoktól ne szakassz-el, a' kinek tulajdon szívemböl adtam lételt. Láttatlanúl akarojk legalább körültök lebegni, hogy kesergéseknek vagy örömeiknek, mellyeket tölem vettenek, mindenik hangzatját vélek érezhessem!"

'S mi hasznod abból, ezt felelé az Isten, hogy nyomorúságokat láttatlanúl érezd velek, ha rajtok nem segíthetsz? Tudod pedig hogy a' segítéstöl a' Végezés' visszavonhatatlan szava tiltott-el.

"Csak azt engedd-meg, hogy felelhessek gyermekeimnek; csak azt, hogy szívek' lantja hangzását én is zenghessem; 's anyai szívem meg lessz vigasztalva."

[p 0037] Lágy illetéssel ért Jupiter hozzája, 's a' szegény Harmónia legottann eltünt, 's a' mindenütt jelenvaló, alaktalan Echóvá vált. - Valahol gyermekeinek szava hangzik, megszólal ottann az Anya' szava is; 's harmóniai húroknak eggyezéseivel felelget mind az öröm', mind a' kesergés' zengésére minden teremtésböl, minden rokonos Valóságból. A' kemény sziklát is általjárja ö; meglelkesíti a' legsivatagabb, legmagánosbb erdöt sis. És, ó be sokszor nyújtottál már te, szertö Anya! félénk Lakosa a' Magánosságnak 's néma Ligeteknek! bánatomban nékem édesbb enyhülést, mint a' mit a' zengzetlen emberszívek' és emberlelkek' tömött sokaságában hasztalanúl kerestem! Szelíd szánakozással adod te vissza nékem epedéseimnek sóhajtásait; 's légyek bár mennyire elhagyattatott, légyek akármennyire félr' értetett bár, de akadozó hangjaidnak mindenik ízéböl világosann értem, hogy egy mindentátható, mindetöszveszerkeztetö Anya ismér, hall!