KAZINCZY FERENC: GESZNER' IDYLLIUMI. 0270


De hová ragad engem' az el-tüzesedett bosszankodás? Térjetek-vissza kedves képek, térjetek-vissza 's derítsétek-fel elmémet! Vezessetek engemet alatsony hajlékomhoz. Az istenfélö jámbor Földmívelö légyen az én szomszédom, füstös kalyibájával. Szíves segedelem 's baráttságos tanátrs tesz' majd jó szomszédokká bennünket, mert mi lehet édesebb, mint azt látni hogy szerettetünk? mint jó-tétel által érdemleni- meg valakinek baráttságát?

MIdön azt, a' ki Városbann lakik fület öklendezö zajgás és lárma veri-fel álmából; midön szomszédjának fala elfogja a' fel-jövö Nap' kedves súgárit elölle, 's tömlötzre vetett tekintete nem láthatja a' Hajnal' hasadását: engemet akkor a' Reggel' lassú szellötskéji 's a' kedvesen tsevegö madarak ébresztenének-fel. Üressen hagynám ágyamat 's elibe [p 0271] szaladnék a' fel-jövö Napnak a' hímes rétekre, vagy a' szomszéd halmokra, 's tetejekenn énekleném örvendezésimet. Mert mi tölt nagyobb örömet szívünkbe mint a' szép Természet, midön rendes rendetlenséggel zavarja-öszve véghetetlen külömbségü szépségeit? Vakmerö Ember, hogy mered te a' Természetet szerentsétlen majmolású mesterség által ékesíteni? Építs bár Labyrinthust zöld falakból, 's ki-mértt messzeségre ásasd hegyesre nyirbáltt Taxusodat; útaid rostáltt fövenyböl légyenek, hogy a' dudva ne akadályozza' lépésidet: én részemröl a' természeti rétet választom, 's a' gazos ligetet. A' Harmoniának titkosabb törvénnyei szerént rendelte-el az ö külömbségeket 's öszve-zavarásokat a' Természet, 's Lelkünk titkos örömmel érzi azt.