KAZINCZY FERENC: FOGSÁGOM NAPLÓJA. 0023


1794. December 14. d. Vasárnap. - Szombat pés vasárnap közt egyszerre fagyott meg a sár, s oly keményen, mintha a fagy két hét elõtt állott volna be. Szombaton még irtóimnál voltam, közel az 1791. épülni kezdett házamhoz a liget elõtt; vasárnap egész nap írtam. Az anyám estve álmos volt, s sietteté a vacsorát, hogy lefekhessen. Én is lefekvém József öcsémmel.

(2 ... ] Az anyám az a. betû alatt feküdt, én a b, alatt az öcsém c.

Midõn az anyám már csaknem elszunnyada, két szobaleánya elijede, hallván, hogy ablaka rostélyát, s d betû alatt, valaki megcsapta. Hallá a csattanást a szomszéd szobában az anyám is, s úgy hívén, hogy vendég jöve, parancsola, hívják elõ a szakácsot, vacsoráljon a vendég, s feküdjék, mert maga nyugodni kívánt.

Az egyik leány ment a gyertyával megnyini a pitvar ajtaját az e. alatt, s elsikoltá magát, midõn egy [p 0024] ulánus tiszt a Terebesen fekvõ báró Mészáros János generális regementjébõl, fõhadnagy Ehrenstein, linei póstamester fia, a pitvarba belépett, két ulánus közlegény pedig kivont karddal az ajtónál megállott.

- Hol Kazinczy úr? - kérdé a tiszt. A leány azon szoba felé vezette, hol az öcsém feküdt. A leány vitte a gyertyát, s a tiszt utána.

- Herr von Kazinczy - mondá a tiszt az öcsémnek, - ich habe Befehl Sie nach Ofen zu begleiten. Kleiden Sie sich, wir müssen alsogleich fort.

[ - Kazinczy úr, parancsom van, hogy Budára kísérjem önt. Öltözködjék, azonnal indulnunk kell.] (2 ... ] [ - Kicsoda?...

- Ön K. úr.

- Melyik Kazinczy?

- Kazinczy Ferenc úr.

- Az nem én vagyok.]

A tiszt majd lerogyott ijedtében; mert cesszálás [elbocsátás] vala neki ígérve, ha elszalaszt vagy eltéveszt. - Harmadnap óta egy gubába burkolt embere a kapunk elõtt álló ocsmában iddogált, tudakozódván, otthon vagyok és vasárnap otthon leszek-e, tartok-e töltött fegyvereket, s a feleleteket naponként megküldé Terebesre.

- Und wo ist denn Ihr Herr Bruder? er war ja heute noch zu Haus.

[ - És hol van a fivére? hiszen ma még itthon volt.]

Az öcsém mutatta hol fekszem, s a tiszt jött, s egész nyájassággal elmondá amit az öcsémnek.

[p 0025] (2 ... ] [ - Õ királyi fensége, Sándor Lipót fõherceg nádor parancsára jövök, hogy önt Budára kísérjem.

- Õ királyi fensége parancsainak alávetem magam... mikor akarja, hogy induljunk?

- Minden haladék nélkül. Jogában áll önnek magával vinni mindent, ami kényelméhez szükséges; csupán a pénzét kell átadnia nekem, amit nyugta ellenében veszek át a parancs szerint, hasonlóan az iratait.

- És hány kocsija van fõhadnagy úrnak?

- Saját kocsiján, saját lovaival utazik Újhelyig; azután elõfogattal utazunk. Iratait, melyeket nem vihet magával, lepecsételem, és kiküldenek majd valakit átvételére.]

Midõn én öltözni kezdék, az anyám a pitvarból a szomszéd szobába lép, úgy ordítván mint az oroszlánanya, kinek kölykeit elszedték:

- Fiam, Ferenc, az Istenért!...

- Édes asszonyám - mondám, - látja, hogy én nyugva vagyok; ne rettegjen asszonyám, nem telik [p 0026] bele két hét, s itthon leszek megint. - Szavam az anyámat elcsendesíté.

A szoba hidegecske volt, s a német örült, hogy megkapta; az neki elég volt. Így én alkalmat és idõt kapék szerelmes leveleim csomóját író szekrényembõl kivenni, és az ablakon kitenni. Titkon megkérém az anyámat, hogy azokat vegye gondviselése alá míg haza érkezem.

A tiszt megengedé, hogy némely barátimtól búcsúzam, de céduláimat elébb meg akará olvasni, amit én nem ellenzettem.

Tizenkét dzsidás ulánus által kísérve így postakocsimon négy szép lovaimon Újhelybe beértem. Töretlen lévén az út, menésem lassan folyt, s éjfél vala midõn Újhelybe a kispiac fogadójának felsõ szobáiba beszállíttatám. A hold oly tisztán világíta, mint ködös idõben a nap.

December 15-dikén. - Estve öt órakor kapitány Zsigárdi úr ugyan azon regementbõl Szulyovszky Menyhérttel, Jelaschich gyalog magy. regementbeli kapitány Ivánkai Fekete pedig Tancsics Ignáccal lépe be szobámba. A nádor ezt a kapitány Feketét küldé elfogatásunkra Budáról, s õ fogta el Tancsicsot, a még akkor gyermek gróf Sztáray Albert udvari tanítóját, Nagy Mihályt, Szulyovszky Menyhértet pedig tulajdon házánál Rákóczon. - A példátlan keménységû hidegben nem elébb mint reggeli három óra felé érénk Liszkára.

December 16-dikán. - Tiszteink vigyáztak, hogy egymással titkon ne szólhassunk, s a szekereken mindhxármunk külön üle a maga tisztjével és két katonájával; de Szulyovszky valahol hozzám férhete, kért, könyörgött, el ne áruljam; emlékezzem hogy eladó leányai vagynak. - Hagyjon békét, uram bátyám, mondám neki; én ismerem magamat, s magamért felelek: de azt is kimondom, [p 0027] hogy uram bátyám lesz az, aki engem és magát elront.

Ebédre Szerencs, hok az ex-apáca báró Sennyei kisasszonnyal együytt evénk; õ Pest felõl jött. Éjjelre Köröm.

December 17-dikén. - Ebéd Keresztes, éjszaka Kály.

December 18-dikán. - Ebéd Árokszállás, éjszaka Hatvan.

December 19-én. - A kegyetlen tél miatt senki sem utazott, én pedig mindég azt óhajtám, hogy ismerõsöket találjak elõ, vagy olyanokat, akiktõl hallhassak valamit, akik hírt hozhassanak az enyéimeknek, hogy láttak.

Kerepes elõtt, a gödöllõi erdõben, egy pataki tógátus gyalog méne innepi lágatiojába.

- Hová megyen az úr? - kiáltám neki a kocsiból, a tisztecske oldala mellett. Felelt.

- Hát a tekintetes úr hova megyen?

- Nem megyek én - felelék, - hanem menettetem. Köszöntse Prof. Szent-Györgyit. - A szót Szulyovszky nevetve hirdeté el Zemplényben, s azt a dévajkodók sokat emlegetik.

Kerepesen a szekérszín alatt kiszállánk szekereinkbõl, s a többi szaladt a meleg szobába; én ott maradék, mert megpillantám Borsod vármegyei fõszolgabíró Pogány Ádám urat, s reménylém, hallhatok tõle holmit, amit tudnom használni fog. Ez, nem látván vasat rajtam, hamis hírnek vélé amit Pesten hallott, hogy én is elfogattattam. Úgy tettem, mintha semmit sem tudnék, s kérdém, kiket fogtak el hát? Kezembe adá az elfogottak neveiket és a causar. regg. [Causarum regalium] director actióját [a királyi ügyigazgató vádiratát] ellenek. [p 0028] Azt Németh közönségessé tette, hogy a publicum elcsendesíttessék. Kérém Pogányt, múlasson addig, míg a két írást egy úti társammal a szobában megolvashatom.

Szulyovszky is megolvasván a két írást, felkiálta:

- Hála Istennek, ha ez a delictum [vétség] nyomoztatik, úgy õ ment, mert vétlen. - Ugyanezt mondám én, ugyanezt Tancsics. Kapitány Fekete megtámadá Pogányt, s fenyegette hogy beadja; de hallván hogy a director ezt a két írást maga szélesztette el, s látván, hogy Pogány bennünket nem ismerhete foglyoknak elcsendesedett; neki elég volt, hogy parancsát teljesítette.

Fekete ebéd után mingyárt indult, egy óra mulva Zsigárdi és Szulyovszky, ismét egy óra mulva Ehrenstein és én. Meg vala hagyva Feketének, hogy Budára együtt ne menjük be.

Még én ott valék, és már csak magam, midõn jõ Fáy János és Soos György, mindketten Pestrõl, Kassa felé. Ezek is beszéllék, kik fogattak el, és hogy Pest és Buda zúg; nem hiszik a mesét, s a dolgot csak a terrorismus munkájának tekintik. Fáytól hallám, hogy az ynja testvérének férje, locumtenális secretarius [helytartósági titkár] Fodor József, kit jól ismertem, magát Dormándházán, ipának Báró Sághy Mihálynak házánál, keresztül lõtte s a Csõsz-árkában temettetett. Ki vala küldve a tiszt hogy Fodort fogja el, s éjjel akara indulni. Fodor elébe terjeszté, hogy õ beteg; a hideg iszonyú; induljanak reggel. Éjfélig kártyázának. A tiszt mélyen elalvék, Fodor kiillantott, s a kémény alatt szívének szegzé puskáját s halva dõxlt el.

Szulyovszky és Tancsics szélén állának szekereiken, midõn én oda érkezém. Mindég hírek után vágyván, kértem Ehrensteint, térne be a Kávéházba velem, mert fázom. A Kemniczerébe, tehát, hol a hidra szokás menni, bémenénk.

Szent-Iványi Benedek kir. fiscalis, Rátonyi Gábor, és egy ismeretlen, abba hagyák a kártyát, s épen házaikhoz akarának menni, midõn beléptünk. Szent-Iványi [p 0029] összecsókolt, Rátonyi, ludasnak érezvén magát, nem. Ezt megvetéssel néztem. Én, ha ludas voltam volna is, megöleltem volna barátomat, fogva látván.

Tíz óra vala midõn csónakra tevének bennünket s párnazsákjainkat, s Budán a Duna vártaházában váránk a rendelést mellyikünk vitessék. A sok pór német serege dalla, éktelenûl. Én Regmecz olta csak pillanatokig aludtam, s itt eldõlék a sok német közt, s mély álom nyoma le. A lárma egyszerre lecsendesedett, midõn a káplár meghozá a hírt, hogy Tancsics vitessék. Egy óra mulva Szulyovszky indult.

- DomIne frater, sit forti animo, nihil fateatur [Öcsém uram, tegyen bátor lélekkel, ne fecsegjen] - súgá nekem, midõn ment.

Engem tizenkét óra után ére a sor. Csikorgott kerekem a jeges hóban, midõn a vár dombján s az úczákon elmenének. Végre a franciscanusok klastroma elõtt megállánk. Szekeremrõl hallám mint nyitják a zéárakat. Minden hatodik lépésre a folyosón más meg más katona, puskával, s fejét a fejér szûr kámzsájába burkolva. Kapitány Novák úrhoz vezettek, ki itt Sztáray- regementbeli fõhadnagy Astleitnerrel és a két civilis comissariussal Kramerlauf és Bschérer Budai polgárokkal együtt viselé a felvigyázás terheit.

- Herr von Kazinczy - mondá Novák, nyájas arccal, - Sie müssen erlauban, dass man Sie visitiere; dies sit mir auf das strengste befohlen. [Kazinczy úr, meg kell engednie, hogy megmotozzák; szigorú parancsom van rá.]

Két közember letérdelt lábomhoz, s végig tapogatta egész testemet s minden ruhámat. Kivált zöld magyar mentém gallérát motozák nagy gonddal; jele, hogy valakinéll kés vagy plajbász találtatott. Nadrágom céklaszínû, zsillém [mellényem] fehér, s mentémre egy vattával vastagon béllelt úgynevezett setétzöld Kutscherpelzet [kocsibundát] öltöttem fel, kiprémezve medvével.