KAZINCZY FERENC: AZ ÉN ÉLETEM. 0256


Marháim

Elfogattatásomkor maradt, amint itt következik:

Cúgbeli ( (ném., rég.): hámba való ) gyönyörû postilion, ( (fr.): postaló, futárló ) pej, holdas homlokkal, N 4. - A belgrádi zsákmány csõdör, melyet egy megszorult tiszttõl huszonhét aranyan vettem meg. Leküldöttem a nagyanyám semlyéni ménesébe. Ez a jó asszony meghala fogságom alatt, s mihelyt meghala, a ménes eladattatott. Józsinak igen bölcs tanácsából. - Szürke belgrádi kanca. - Ennek fija. - A Kólyon vett ló. - A Mufti, belgrádi herélt. - Mindöszve kilenc lovam.

Visszajövén fogságomból ezek közül csak a Muftit kaptam meg. De helyébe a postillonnak két vad moldvai kancát száztíz forinton vett az anyám, a két másik lovat (két fakót) a felsõ-regmeci zsidótól és az újhelyi vásárban vevém.



Tehenek, 1794. 1. Bojta, négyesztendõs. - 2. Vendula, négyesztendõs. - 3. Vidlás, négyesztendõs. - 4. Kicsiny, négyesztendõs. - 5. Polcse, négyesztendõs. - 6. Muma, ötesztendõs. - 7. Zsidovcsa, ötesztendõs. - 8. Szõke, háromesztendõs. - 9. Rongyos, háromesztendõs. - 10. Szarvaska, háromesztendõs. - [p 0257] 11. Malucska, háromesztendõs. - 12. Bogár, háromesztendõs. - 13. Hegyes, 14. Szarvas, bicsok, azaz tinó, és két darab 1792-beli borjú.

Ha ez a j ó testvérem s tútorom csak ezeket nevelgette volna azalatt, s visszajövetelemksor kezembe adá vala a procreációt ( (lat.): nemzés, szaporulat ) vagy az eladattaknak árokat, mire fogék mehetni? Került-e az én fogságom annyiba, amennyit lovaim, teheneim s sertéseim béhozhattak volna, ha az öcsém mindazokat magáéivá nem tudta volna tenni?

Ezek helyébe nékem az anyám 1801. augusztus 4-dikén egy bikát, tizenegy üszõt és tizenkét harmadfû ( (rég.): hároméves ) tinót ada, az üszõk esztendõ múlva elletteklegelõször.

Bivalyom vala elfogattatásomkor három tehén: egy háromesztendõs, kettõ pedig kétesztendõs. Fáy Mihály úrtól cseréltem egy kocsiért.

1804-ben az anyám szeptemberben nékemm egy tavalyi üszõborjút ada. Az anyját két borjával Álmosdon vevém az anyám pénzén az anyámnak, parancsolatja nélkül, 51 rénes forint 30 krajcárért, február 18d. 1802.

Mennyi disznóm volt, nem lelem a jegyzést. De elfogattatásom elõtt 200 forint árát adattam el Jászón. ( Jászóvár, helység a régi Abaúj-Torna vármegyében ) Akkor igen olcsó lévén még minden, hihetõ, hogy az harminc darab is volt, amit eladaték, s a nyájon meg sem látszott, hogy híja van.

Kaptam 1801. az anyámtól ezek helyett hat ellõ kocát, tizenhárom kétesztendõs süldõt, egy esztendõs kant, húsz idei malacot.

Juhom fogságom elõtt nem vala. Az anyám azt is vétete most, nyolcvannégy fiatal darabot, s azt a nékem szánt s általam el nem fogadott Jesztebre parancsolá József úr, nékem és mindens terstvéreimnek urunk. MInt bána juhaimmal, látni fogjuk 1804- ben, október a november havaiban. - Mely istentelen, mely utálatot érdemlõ ember az, aki fogságából hazaszabadult testvérével bán így! Még mindég [p 0258] remélte, hogy elvétetheti velem azt a kisasszonyt, akirõl feljebb szó volt. Meglett embernek nehéz egy gyermek muzsikája szerént táncolni; hát ha még a tanács bolond tanács. "Mely kevélység van a bátyámban! - így kiáltoza fel - azt mondja, hogy nem illik õhozzá!!! pénzért házasodni." - Én vagyok-e vajon bolon, vagy az, aki engem meg nem ért?

Látván kínoztatásaimat és hogy semmi remonstrációim nem használnak, mert Józsi az anyámnak azt tanácslá, hogy ezután ne is feleljen szavaimra, hanem tegye, amit õk ketten elvégeznek, február 12-dikén én Barna István semléyni embertõl az anyámnak s Józsinak hírek nélkül, de Semléynben létekben, megvettem három tehenet, egy bika süldõt és egy rúgott üszõborjút 2000 váltóforintért Szellõ Ferenctõl, egy kétesztendõs tehenet 22 és 1
2 váltóforintért; Nánitól egyet 25 forint 30 krajcárérét. Midõn az udvarra béhajták a Barnától vett marhákat, kérdi az anyám, micsoda marha ez? Feleltem, de nem akarva kínosan, hogy én vettem, Józsi szemtelen vala beléavatni magát, kiment, visszajött, s szarkasztikus ( (gör.-lat.): maró gúnnyal telt ) nevetéssel mondta, hogy jól meg van adva az ára; tudniillik, hogy éreztesse velem és kivált az anyámmal, hogy nem tudok venni. Pedig ez a marha volt a gulya dísze. Én rajtok sokat nyertem, s Kövér Imrétõl kölcsönvett pénzeket megfizették gazdagon.

Ide vetem, hogy Józsi az anyámat arra vevé, hogy a Hericztõl kapott pénzen vegyen az anyám is ezer forint ára, õ is ugyanannyi marhát a debreceni vásáron. Kétezer forintot tehát belétettek, nem tettek az én számomra is. A marha mételyes volt, s mind eldöglött azon esztendõben. Az anyám megszánta, s odaengedé Józsinak a tõkepénzt.

[p 0259] 18. - Asszonyám Debrecenbe. Viszen engemet is. Domokos Lajos úrnál megszállunk, s ott hálunk, sõt ott ebédlünk másnap is. - Az öreg úr ebéd elõtt pipázgat, és nehezteléssel fakad ki Kant ellen. Tisztelettel hallgatám szavait, s az öreg úr tudta, hogy én nem vagyok az, aki mást ingereljen, leginkább nem pedig egy ily korú s tekintetû rokonomat. - Urambátyám - mondék - nagyon haragszik Kantra. Megenged-e, nekem, ha bátor vagyok kimondani, hogy az ellen haragszik, akit minden bizonnyal nem ismer. - Meghökkent. - "Csak ismerem annyira, hogy rá nagyon haraghassam." - Úgy õtet nagyon illik ismerni. Én megvallom pirulás nélkül, hogy õtet nem ismerem, mert akik ismerik, azt mondják, hogy három- négy esztendõ kell, míg a kezdõ annyira jut, hogy megérthesse; nekem pedig annyi elveszteni (azaz más tárgytól elvonattatni) való idõm nem vala. De kettõt-hármat populáris ( (lat.): népzserû(sítõ) ) írásai közül olvasván, s felette szépeknek s igazaknak találván, aszerént ítélek nem populáris írásai felõl, mint Socrates ítélt a Heraclitus érthetetlen írásai felõl: " Amit értettem, mind igen szép; s innen azt húzom ki, hogy az is szép lehet, amit nem értettem." - Igen, de bántja a vallást. - Én olyanra nem akadtam populáris írásaiban. Igaz, hogy a Streit der vier Facultäten ( (ném.): A négy fakultás (tudományszak) vetélkedése ) nevû munkában az Izsák parancsolt megáldoztatását ( a bibliai történet szerint Isten úgy tett próbára Ábrahám õsatya hitét, hogy megparancsolta, áldozza föl neki gyermekét, Izsákot; majd látva engedelmességét, megakadályozta az áldozatot ) mítosznak nevezi s állítja, de azzal még vallástalanságra senkit nem vezérel. Én magam is azt hiszem, hogy nem árt, hanem szolgál a vallásnak, aki liberális lélekkel bán annak tanításában. Itt elbeszélém ami következik:

Még 1794 elõtt egy téli estve Regmecen a kandalló mellett ültem. Egy felsõ-regmeci születésû hetven esztendõs inszurgens (Horváth Ferenc), kit az anyám házánál tartott, elunván magát, megszólít, beszélnék neki valamit abból a németbõl, melyet akkornap olvastam. Az a német nem olyan könyv volt, amibõl neki lehetett volna beszélni, s ahelyett [p 0260] egy bibliai történetrõl gondolkozám, melyet neki elbeszélhessek. Az Ábrahám áldozatja juta eszembe, kevéssel azelõtt olvasván azt Matestasiónak ( Pietro: a XVIII. század népszerû olasz költõje és drámaírója 698-178] ) írásaiban. Az öreg nem szólott, de nem is tekintett reám, hanem haragjában egy- két hasáb fát teve fel a tûzre. - Mi baja kendnek, öreg? - Nem felel. - De szóljon kend, mi baja. - Ej, uram! az Istenel nem jó bolondozni - Hogy érti kend azt? - Hogy parancsolt volna az Isten oly bolondot? - Az Isten nem akarta, hogy Ábrahám a maga fiját megáldozza, csak próbálgatni akará a hitét. - De istenuccse, tudta azt az Isten próba nélkül is. Hát ha valami huncfut ráfogná, hogy az Isten azt parancsolta, hogy ölje meg a tekintetes úr a tekintetes asszonyt (az anyámat), hinné az úr, hogy az Isten parancsolta? - Elhûltem, édes urambátyám, hogy a józan ész hogy tud triumfálni minden hibás vagy akarva gonosz institúción. - ( (lat.): oktatás ) De már csak elmondom az egész történetet. Nem magyaráztam tovább az inszurgensnek semmit, tudván, hogy ha majd a szomszédunkból egy korhely pap hozzánk jön, igen rendesen feslik ki ez a dolog. A pap (Deli László, Legenyérõl) elõjöve. Asztalnál ülénk, az öreg inszurgens pedig a szomszéd szobában evetta kandallónál. Én kértem, beszélné elõ az Ábrahám történetét: egy környülállásra nem jól emlékezem, s a pap szokott szelességével mondá el, amit bibliájából tuda. Imhol jõ Horváth Ferenc, felemeli a papra karját, s fenyegeti, hogy ha magát pap létére meg nem becsüli, s az Istenbõl tréfát csinál, beadja a vizitációkor ( (lat., rég.): egyházlátogatás, - ellenõrzés ) az esperesnek, s dókájátt ( (Táj.): dolmányforma hosszabb felsõkabát, amilyet a református papok viseltek ) környülnyirbáltatja. A pap reárivalkodik az öregre; ez fele: régen tudom én kend felõl, tisztelt uram, hogy kendet egy kulacs borral þjhelyig is el lehet csalni; de ilyen-amolyan teremtettét etc. etc. etc. - ( (lat.): satöbbi ) Ilyen hecc volt az, amelyet Horác beszél: Proscripti Regis Rupili. - ( (lat.): "a számûzött Rex Rupiliusról." Rex Rupilius római lovag volt, aki számûzetésben élt Kis Ázsiában, s ott a gazdag, félgörög Persiusszal csúnya vitába keveredett. Piszkolódó pörlekedésüket Horatius írta meg (Sat. I. 7); erre a szatírára utal Kazinczy Horatius- idézete. (Kazinczy tévesen Rutili-t írt.) ) Ezt a történetet Kant mítosznak nevezi, és ha mítosz képében adjuk elõ Horváth Ferenc rajta nem fog megbotránkozni. Domokos [p 0261] azt felelé, hogy az nem vala mítosz, hanem formális akarat, noha megváltoztatott akarat. - Elborzadtam. - "Hogy atya ölje meg fiát? lehetetlen!" Domokos: Azt nem mondhatni; ember nem ítélhet az ember relációja felõl az Isten eránt és megfordítva. Domokos még érthetetlenebbül magyarázta érthetetlen szavát, s azzal rekeszté bé, hogy ha ez mítosz volt volna, Szent Pál nem mondhatta volna: fidess Abrahamae imputata ei est in justitiam. - ( (lat.): Ábrahámnak az õ hite javául tulajdoníttatik ) Az Isten mentsen meg mindent az ilyen teológusságtól.

24. Falkenhausen Váradról jõ. Ez egy Hohenzoller regementbeli szép növésû s színû hadnagyocska. Sophie Szatmár vármegyében, Sárközön múlatott báró Wécsey Miklósnénál s gyermekei közt, mind a közel rokonság, mind a Wécseyné és Törökné által óhajtott Pepi és Mici házasságok miatt, s Falkenhausen az óbersternével s más tisztekkel oda kijárt, s Sophie-e megkedvelé. Tudván, hogy én a kázméri házzal jól vagyok, s Sophie-t testvéri módon szeretem s igen becsülöm, sokat beszéle velem Sophieról. Sophie is azt hitte, hogy yén Marie-t melegebben nézem, mint csak baráti indulattal, ha a Marie álmai talán nem egyebek is, mint álmo k. Szó lévén Sophie és Falkenhausen közt rólam, Sophie elbeszélé akkori szövetségünkety, mikor õ hét, én pedig talán huszonnyolc esztendõs valánk. - Én Sophie-t vexáltam, mondá Falkenhausen, hogy õ utoljára is tiéd lesz. - Sophie megvallá, hogy becsül, megvallá, hogy õtet ilyen kultúrájú s hajlandóságú férj boldoggá tehetné: de hogy én legyek valaha férje, azon jókedvvel kacaga. - Az istenért, monda Falkenhausen, érezd annak a jó leánynak az érdemét, s lépj fel nála. Irtóztató volna látnom, hogy azt valami érdemetlen ember kapná el.

27. Úza Pál barátom eleresztetik Munkácson. Õ vala utolsónak hagyva közöttünk.