KAZINCZY FERENC: AZ ÉN ÉLETEM. 0185
1801. június
Hogy az itt mindjárt következõ
nevezetes dolgokat sokszor félbe ne kellessék szaggatnom,
elõrebocsátok holmit.
1800. augusztus 25d. késõ éjjel
Bastendorf Hörde és Lormxiller nevû tisztek, kik bennünket
Kufsteinból elhoztak, általadának a munkácsi vár
kommendánsának, penzionált ( (lat.): nyugalmazott )
fõstrázsamester Fritsch úrnak. Ezen utunkban francia
generális, Fiorella Antal, ki Kufsteinben esztendeig vala fogva,
a bUda és Pest közt fekvõ Margitszigetig, francia obester
Chipault pedig Gátig, Munkácshoz egy stációnyira,
útitársaink valának. Fiorella Péterváradra ( nagy
erõdítmény és börtön Újvidékkel szemben, a Duna partján
) rendeltetett, de a staféta Soroksáron utolérte, s megvitte
a parancsolatot, hogy eresztessék szsbadon; Chipault pedig
Gáton éjjel elszökött. Augusztus 28-dika táján Naményban
( Vásárosnamény a Tisza partján ) elfogták, s utánunk
hozák. Mi, Kufsrteinból ide hozott magyar foglyok, ezek
valánk:
1. Szulyovszky Menyhért
2. Laczkovics László (
a Martinovics-perben halálra ítélt Laczkovics János
huszárkapitány öccse )
3. Szlávy János ( a jakobinus
mozgalomban való részvételéért elítélt bihari
fõszolgabíró, Szlávy György, joghallgató öccse, akit
eredetileg halálra ítéltek 772-184 )
4. Úza Pál (
királyi kúriai ügyvéd; a jakobinus mozgalomban való
részvételéért eredetileg halálra ítélték 763-?182 )
5. Szmethanovics Károly ( pesti joghallgató, a Martinovics-
mozgalomban való részvételéért õt is halálra ítélték
eredetileg 775-1815) )
6. Hirgeist Ferenc ( pesti
joghallgató; a jakobinus mozgalom vádlottjaként halálra
ítélték, de kegyelmet kapott 774-180; Kazinczy plátói
szerelmének, Hirgeist Annának bátyja )
7. én
A munkácsi
várnak némely foglyukai ( (rég.): zárka, börtöncella )
már el voltak foglalva régtõl fogva itt szenvedõkkel, és
így bennünket nem lehetett egymás mellé szállítani.
A
státus-foglyainak ( (rég.): politikai fogoly ) kínzására
rendelt szobák a vár dombjának közepén három sorban vannak,
ily formán, napnyugatról tekintve:
[p 0186] (2 ... ]
A.
Grádics.
B. Az ajtó, vasrostélyból. - A rabok szobájinak
ajtaja elõtt álló folyosót itt nem lehete feljegyezni.
Ezen
21 szoba így foglaltatott el:
n 1. Doktor Menz
2. Schédel,
würzburgi születésû fiatal ember
3. Úza Pál
4. én
5. Báró Riedele András
6. Egy magát senkinek ki nem
jelentett öreg.
Riedele, ki mindennap általhallatá, hogy
misei éneket mond, és az ördögöt arra kénszeríti, hogy
neki hozzon hírt famíliája felõl, ezt Mágusnak nevezte el.
7. Ruzsicskay György
8.
9. Hirgeist Ferenc
10. Hackl,
bécsi polgár és Glückshafenes ( (ném.): "szerencsefazék",
szerencsés fickó )
11. Szmethanovics Károly
12. Jelinek.
Talán nevelõje valamely nevezetes bécsi ház gyermekeinek
13. Angiolini Ferenc
14. Egy tirolis ( (rég.): tiroli )
paraszt, ki olvasni sem tudott
15. Szlávy János
16.
17.
Sigmonde nevû francia obester
18. Laczkovics László
19.
Grossiynger
20. Chipault francia obester
21. Szulyovszky
Menyhért. De ez egy hólnap [p 0187] múlva azután, hogy ide
szállíttatott, általvitetett a fõprofósz szobájinak egyikébe.
Generális Fiorella az úton nehány ízben tett bennünket
bizonyosokká az eránt, hogy Bernadotte bécsi követségébõl
Párisba visszamenvén, vele Strassburgban öszvejött, s néki
azt beszélte, hogy a francia nemzet, valamint másutt, úgy itt
is megkötött békének egyik cikellyévé tette, hogy a
revolucionáris gondolkozás miatt fogva tartott rabok
eresztessenek el. Ugyanily biztatással bocsátott el bennünket
a budai várból hozzánk a Margitszigetéig lelovaglott
generális, és így mi a munkácsi foxgság alatt mindég csak
azt lesénk, ha a békesség meg van-e kötve. Hogy meg van
kötve, azt onnan gyanítottam, mivel februárban, betegségem
miatt egész éjjel nem alhatván, meghallottam a
postakürtölést, mely a Chipault eleresztése eránt hozá a
parancsolatot. Chipault másnap reggel szabadon eresztetett.
Június 4-dikén eleresztetett Szulyovszky Menyhért, maga. Õ
nyerte vissza szabadságát elõször a Munkácson szenvedõk
közül.
Június 14d. reggeli ajtónyitás alatt jelt ád nekem
az éppen alattam lakó Szmethanovics, hogy a profósz minden
rend ellen az õ második szomszédjánál múlat; vigyázzak,
nem történik-e valami. - Fél óra múlva a profósz megáll
külsõ ajtóm elõtt, mely egészen nyitva volt betegeskedéseim
miatt, s megkövet, hogy a külsõ ajtót bezárja, mert,
úgymond, a folyosón valamit kell dolgoztatnia. Belsõ ajtómnak
nyitva álló kis szárnyát azonban nyitva hagyta. Az volt a
célja, hogy ne lássam s ne tudjam meg, hogy a Mágust viszi. -
Én dalolva jártam fel s alá a szobámban, s nem hihetvén,
hogy mi, magyarok nem leszünk az elsõk az eleresztetésben, nem
figyelmeztem arra, ami történik.
Azonban báró Riedele, a
szomszédom, azt kopogja: [p 0188] Magus deductus est ad
hortum. ( (lat.): Magust levitték a kertbe. ) A
hortus a mi lexikonunkban azt a sáncot jelentette, ahová
bennünket sétálni hordottak. Kérdém Riedelétõl, honnan
gondolja ezt. Felel: Unus venit, duo abiverunt. (
(lat.): Egy jön, ketten elmentek. ) Szmethanovics nagy
örömmel kopogja: Elszabadult az olasz. - Nagy vala az
öröm. Hackl egy marsot ( (fr.-ném.): menetinduló ) vert a
falon.
Június 15d. - A profósz megnyitotta belsõ ajtómat,
hogy menjek sétálni. Kilépvén a folyosóra, lepillanték, s
egy öreg embert láték lejõni a kommendáns grádicsán a mi
udvarunkra. Réklicskéje molnárszín ( (Táj.): világos
szürkéskék ) kék volt. Úgy elõre vala hajolva, hogy feje
hátulja egy lineában állott mellyével.
(2 ... ]
Elborzadtam. Járni is alig tudott. Ez vala a szegény Mágus.
Hetven esztendõs öreg volt, és tíz esztendeig
szenvedett fogságot. - Midõn feljövék a sáncból, hová
bennünket egyenként, de tiszt vagy profósz által kísérve,
szellõzni s járni hordtak, megláttam Angiolinit is a mi
udvarunkon. Neki is, nekem is meg volt tiltva, hogy egymásra
még csak ne is köszönjünk. [p 0189] Egy fiatal ember,
vereses szõke. Fel-felhányta pálcáját, s el-elkapdosta. Ezt
[tette], hogy én gorombaságnak ne vegyem, hogy nem köszönt.
Néki és a Mágusnak históriáját másutt. Itt csak azt
jegyzem fel, hogy ezt báró Rill vagy Rielnek hívták.
Június 26d. nagy szerencsétlenség érhetett volna, ha vége
nem volt volna szenvedéseimnek. -
Februárban vagy márciusban
az orvos azt rendelte, hogy ablakunkon és belsõ ajtómnak
szárnya, a külsõ ajtóm pedig egészen nyittassanak meg, hogy
szobám tisztább levegõt kapjon. Alig méne el az orvos, s
azonnal próbát tevék, ha a szárny-lyukán kiférhetnék-e.
Oda vontam asztalomat. Nem fértem ki. Hogy kiférhessek,
levetettem nadrágomat, s megtettem a próbát. Kifértem,
diagonaliter ( (gör.-lat.): ferdén, rézsút ) ejtvén
csípõmet a négyszögû szárnyan: de oly gondolatlansággal,
hogy nyakamat vagy karomat törhettem volna, semmiben sem
támaszkodhatván karommal, míg lábamat kivontam. Másodszor
már nem fejjel, hanem lábbal mentem ki, veszedelem nélkül.
Ekkor végigjártam a folyosót, s társaimnak ajtajok elõtt
megállván, hallgattam, ki mit csinál. - A szegény Mágus
misét recitált, ( (lat.): mond ) s lassan vont, neheztelõ
hanggal így szóla az ördöghöz: "Geist der Lügen, ich
befehle dir im Namen des Gottes der Wahrheit, dass du mir
Nachricht bringst, ob meine Gattin und Kinder leben, gesund sind
etc." ( (ném.): Hazugság Szelleme, parancsolom neked az
Igazság istenének nevében, hogy nekem hírt hozz, vajon
feleségem s gyermekeim élnek-e s egészségesek-e stb. ) s
ismét visszamentem.
Riedelének is nyitva vala az
ajtószárnya a belsõ ajtón, de a külsõ ajtó zárva volt.
A belsõ vaspléhvel vala béborítva, de nem a külsõ. Ennek
deszkája repedést kapott, s midõn én a Mágus ajtaja elébe
csúsztam, Riedele a hasadékon meglátta, hogy ott emberi figura
suhan el. - Fél óra múlva kopog: Amice, circumdati sumus
exploratoribus. - ( (lat.): Barátom, megfigyelõkkel vagyunk
körülvéve. ) Hogyan? - Per fissuram januae meae observari
unum ex his diabolis qui nobis insidiatur et collocutiones
[p 0190] nostras, prodito alphabeto nostro, connotant. - (
(lat.): Az ajtóm hasítékán át láttam egyet azokból az
ördögfajzatokból, akik nyakunkra jöttek, s
beszélgetéseinket, elárult ábécénk segítségével
följegyzik. ) KI akartam verni fejébõl, nem akartam
megvallani, hogy az a spion én voltam, s Riedelét meg nem
tudám nyugtatni. Egykor ismét kinn jártam, s Riedele hitt. Nem
kapván feleletet, megsejtette, hogy én kinn járok. Kért,
vallanám meg, nyitva-e az ajtóm. - A külsõ nyitva van,
mondám, nincs a belsõ. - Nem igaz; hogyan járhatnál ki? -
Tagadtam. - Hát miért nem feleltél kopogásomra? - Aludtam. -
Másszor ismét tudakozza: Miért nem feleltem. - A lemenõ
nap szcénáját néztem az ablakomról (hová csak úgy
juthattam, ha asztalomra tettem fel székemet, s a székre
állottam). - De nem aludtál? - Nem. - Ha nem aludtál,
tudhatod, hány ízben kopogtam. - Tudom is. - Hányszor tehát?
- Háromszor. - Vártam a feleletet, s csak kétszer kopogtam.
Megkaptalak; valld meg, hogy nyitva az ajtód. Ímé, te vagy,
akit spionnak gondoltam; hallottam, mint csúsztál ajtódhoz.
Megvallám neki, hogy kis lyukon búvok ki. - Ó bravo! -
kiálta nagy hanggal -, megvan, amit óhajték. Barátom, adj
ennem, majd elveszek éhen. - Szívesen, de miként? - Bújj bé
a kemencelyukba, azon csak horog van, nincs zár. Én
vaskemencém gombját leveszem, s leereszstek neked egy
strimflit. Még hárman vagyunk oly szerencsések, hogy a gombot
leszedhetjük; adj azoknak is. - Így nekem az a szerencse
adatott, hogy négy idegen nemzetbeli társamat, tudniillik
Riedelét, Ruzsicskait, Angiolinit és talán Schédelt négy
holnapig mindég tápláltam. Riedele mindennap egy butellia
tejet, egy darab csokoládét, tészta-süteményt, sódart,
pecsenyét kaptak a többiek.
Menz, aki N 1. volt szállítva,
azalatt, míg én kinn jártam a folyosón, mindég a maga
ajtajánál leskelõdött, ha nem nyílik-e a rostélyajtó
(lásd a delineáción ( (lat.): vázlat ) a b. betût), s ha
nyílt, verte a vaspléhet, s az nekem jel volt, hogy szökjem
be.







