KAZINCZY FERENC: AZ ÉN ÉLETEM. 0113


Oda [Eperjesre] 1781. január 11-dikén értem. Magunk szállásunkon éltünk, kosztban a ház gazdájánál, azután két rettenetesen öreg kisasszonynál, kiknek neveket is elfelejtettem, s csak reggelenként járánk Toperczer prókátorhoz, s leírtuk, amit elõnkbe adának. Mely megbocsáthatatlan vétek, hogy a szülék vagy azoknak rokonaiknak megelégszenek azzal, hogy a fiatalember patvariára küldessék, s fel nem vigyáznak, hogy ezek tanulnak-e, s azt-e, ami cél? Tanultam én éjjel-nappall, de sohasem törvényt, hanem egyebet; táncot, flauttavert; ( (?ném.): fuvolázás ) eljártam Hellner és Neustädter predikátorhoz, kik közül az elsõbb Kézsmárkon iskolai tanítóm vala a grammatikában. A festésben is vevék leckét Krámertõl; de ez abbahagyá, megvallván, hogy nem tud rajzolni, olajjal pedig dolga ritkán vala.

Eperjesen töltött idõm veszett idõ volt volna, ha a táncmester és egy minden tekintetben tiszteletes leány pataki vadságomból ki nem faragtak volna; s ez is haszon Steinmetz Náni, egy özvegy katonai orvosné leánya s egy kapitány testvére, közönséges tiszteletben álla ifjak és öregek, férjfijak és asszonyok elõtt. Gráciai növése s lelkes, de nem nagy szépségû arca, szép kultúrája, igen nemes gondolkozása s feddhetetlen erkölcsei õtet elõttem annak nézeték, akit haszonnal szerethetek. Alyány éppen oly szerelmes vala belém, s boldogságomnak nem volt egyéb hija, mint az, hogy Keczer György is ége a lyányért, s bizonyos szerelme felõl, nevettem bosszantásait. Náni azt óhajtá, azt reménylé, hogy õtet elveszem. Én Pestre menék, sokára elfelejtém a kedvest, mert új szerelmeim eltolák a régibbet, a távollakót; s Keczer a kesergõt végre is elvevé.

[p 0114] Egy délután Náni nem vala honn. Hiába vártam, s emennem kelle. Elunván anyja mulattatását, bémentem a Náni szobájába, s ezt írtam:
Sie siehet dieses Blatt, und lächelt es froh an.
Villeicht o ... welche Lust!
Vielleicht drück Sie 's an ihre Brust.
Götter, lasst mir den süssen Wahn,
das höhste Glück auf dieser Erde,
und macht, dass ich dies Blatt jetzt werde.
( (ném.): Ön megtalálja e lapot, s derûsen mosolyog majd rajta,
Talán ... ó, micsoda gyönyör!
Talán keblébe takarja.
Istenek, hagyjátok nekem ezt az édes önáltatást,
E legfõbb szerencsét nekem.
S tegyétek, hogy versem helyett a drága hely enyém legyen! ) A papirot dolgozóasztalának fiókjába tevém, s késõ estve eljöttem.

De hogyan van az, kérdém magamtól, hogy ezek az én legelsõ német verseim mind jambusokból állanak, és ha a német verset nem skandáljuk, ( (lat.): idõmértékkel lát el, illetve ütemezve olvas fel ) az nem is vers: a magyar pedig skanzió ( (lat.): idõmérték ) nélkül is vers, s magyarul nem lehet oly könnyen skandálni a rímes sort, mint németül. Még akkor semmi szövetkezésben nem valék Rádayval, és hogy õ skandálja a rímes magyar sorokat, nem tudtam; magamtól s az itt elmondott német soraim által jutottam e gondolatra. Elkezdém a próbát, de az egészen kifáraszta. Még most sem ismerek nehezebb nemû dolgozást. De nem szebbet is, ha szerencsés a munka, és ha a tárgyat francia könnyûséggel öntjük versekbe. Ráday Pálhoz írt episztolám ezt bizonyítja. Késõbb az öreg Ráday tüzelt, hogy próbálnám ezt; valamint Verseghyt ( jeles költõ és író, Kazinczy rabtársa 757-182] ) is õ. Én nem boldogultam benne: de igen Dayka, ( Kazinczy által nagyra becsült költõ 762- 1796) )kinek én adtam által a Rádaytól vett leckét, s késõbb Szemere ( Pál: író, költõ, Kazinczy barátja 785-186 ) és Szent-Miklósy ( Alajos: ügyvéd, író, aki Kazinczy útmutatására kezdett írni 793-184) ) s mások. Hiába mondja Berzsenyi, ( Berzsenyi Dániel a versformákról írott tanulmányában 826) a "rímes metrumokat" festett szobrokhoz hasonlítja ) hogy ez a neme is verselésünknek nem egyéb, mint leoninizmus: én úgy hiszem, hogy amit én e tárgyra nézve a Berzsenyihez írt episztolában mondottam, ( e verses levelében Kazinczy is elítéli a leoninusokat
("Nyert a magyar dal, a midõn görög
Tetõkre léptetett.
De veszte, a régi,
Midõn új éket raggatának rá.
A lagzisoknak részegült cigányaik
Tibullnak mennyei kellemû leányát
Piros csizmába búni kényszeríték..."),
de védelmére kel az idõmértékes lejtésû, ún. nyugat-európai verselésnek (pl. a jambusi lejtésû szonettnek) ) nem szenved ellenmondást. Más a görög és a római sémájú sorokra csengõket rakni: más a rímes soroknak a skanzió által egy bájjal többet adni, azokat megnemesíteni.

[p 0115] Az én tisztelettel szeretett Nánimnak én ezenfelül azt köszönöm, hogy az õ szerelme, mint egy mennyei géniusz, megóvta társaim vad örömeiktõl s veszedelmeiktõl, még akkor is, midõn már tõle eljöttem.

Pestre 1782. augusztusában menénk le. Az anyám velünk jött, hogy László öcsémet generális gróf Wartenslébennének született gróf Teleki Klárának általadhassa, mert a grófné megnyerte férjétõl, hogy az öcsém a katonai szolgálatot az õ brigadájában kezdhesse. Bernáth József úr veve fel patvaristájinak számokba, de úgy, hogy szálláson és asztalon máshol legyek, s így ismét magamra valék hagyva. Ha más fekheték neki a törvénynek, s prókátori cenzúrára elkészülhetett, az, bár ezen elhagyatásban, nekem sem volt volna lehetetlen; de senki sem volt, aki elõmbe adja, hogy az szükséges; magam pedig arra vágytam, hogy mint vicenótárius ( (lat.): aljegyzõ, segédjegyzõ ) szolgálhassak, nem mint fiskális, s így a törvény tanulása legutolsó gondom vala.

Addig protestáns ifjak nem eskettetének fel a Királyi Tábla jurátusságára: Jţzsef most parancsolá, hogy ezeket is eresszék oda. A Királyi Tábla reskribált, ( (lat.): tiltakozik ) de annak nem vala haszna. Így én is az öcsémmel felesketteténk, azon nevezetes napon, mely a protestáns ifjaknak ide utat nyitott, szeptember 21d. 1782. Én így protonótárius ( (gör.-lat.): fõjegyzõ ) Sághy Mihálynak kanfcelláriájára vétettem fel, de amelynek semmi hasznát nem láttam; igen azt az alkalmatlanságát, hogy egy nap palotásává ( (rég.): belsõ szolgálattevõ, csatlós ) tevének a bosszankodó pápista jurátusok, ( (lat.): jogász joggyakornok ) s így, minthogy Sághy mást nem tarta, midõn kiment a hintaján, a bakjára kelle felállanom, s neki annak ajtaját megnyitnom. Kornis István, késõbb abaúji fõszolgabíró, tudakozá tõlem, ha úrfinak tetszik-e, hogy protestáns ifjú csatlósodik ott? - kérdém, de csak magamban; mert mire való volt volna az elkeseredteket ingerleni?

[p 0116] Soha ember több tisztelettel azok eránt, akik tiszteletet kívánhattakm nem viselteték, mint én, s egy-egy nevetségesebb vád nem lehet, mint az, hogy én nem imádok egyebet, mint magamat, mert azokat, akik lopott bíborban fénylenek, nevetem, s oltárjaikat szerettem döntögetni. Rádayhoz, Orczyhoz templomi érzéssel közelítettem mindég. Ráday ritkán mulasztotta el a játékszínt, mely akkor még a város kerítésének egyik rondellájában tartá mutatványait, s Duna partján. Én háta megett fogtam ülést a parterren, noha házához is eljártam, s azért ott, hogy minden szavát hallhassam, ítéletét vehessem. Azok, akik õtet szerették volna ismerni, de általam nála magokat felvezettetni nem akarák, mellettem vettek ülést; s midõn a kárpit leereszteték, elkezdék közleni velem ítéleteket a játszott darab felõl. Ráday azonnal hozzánk csatlá magát, javallotta vagy megigazította ítéleteinket, s leckéket tarta a dramaturgiai három egység (temporis, loci, actionis) felõl, s elbeszélé, mit csinála Goethe a maga Götz von Berlichingen-ével. ( (ném.): a XVI. századi német parasztháború kapitánya, Goethe drámájának hõse ) Engem Rádaynak a szép menye is s ennek férje, tovább asszesszora ( (lat.): ülnök ) a Királyi Táblának s végre koronaõr, azzal a figyelemmel láttak mindég, amely azt árulá el, hogy õk annak tudnak nézni, ami egykor majd leszek; úgyhogy ez az õ szótalan figyelmek gyakran megzavara. Mélyen érzettem, mi nem vagyok, s jóságok nem elbátorított, hanem elszégyenített.

Ismert az öreg generális és abaúji fõispán, Orczy is. Egy estve õ is teátrumba ment, gyalog és egyedül; csak akkor sejtém meg, hogy jõ, midõn mellettem elméne. Plundirban, ( (ném., rég.): tárdnadrág, plundra ) azaz térdig érõ német nadrágban, viaszos nehéz stibliben ( ném., rég.): rövid csizma ) láta meg, felkötött ezüst sarkantyúval, mely a mágnás fickóknál ugyanazon elnémetesedni kezdõ világban módi ( (fr.-ném.): divat ) volt, de bnem oly elhatalmazott, hogy nekem is úgy kellett volna öltözködnöm. - Kisfiú, mondá Orczy, mit mondana erre a tisztes öltözetre a nagyatyád, az [p 0117] én lovagló pajtásom (Bossányi Ferenc), ha így látna? No jó, no jó! Ám legyen német a seggetek, ha veszni indultatok: de szívetek magyar legyen. - Elnyelt szégyenletemben a föld.

Gróf Teleki József a koronaõr és ugocsai fõispán, akkor talán csak békési adminisztrátor még, magához hívata. Megjelentem. - Öcsémuram jó gazda-e? - kérdé a tudományos beszélgetések után. - A jó gazdaság, felelék, kettõbõl áll: sokat beszerezni, s keveset adni ki; nekem az elsõhöz módom még nem vlt. - Bár szóllott volna világosabban a gróf, most köszönném tanácsát; mert az én jó anyám valóban véte, midõn nemcsak megengedé, hanem akarta is, hogy a nagyobbakkal együtt lebegjünk. A gróf megparancsolá László és István fijainak, hogy velünk fonjanak szorosb tanítójok által, gyakran valának nálunk; én gyakran nálok; mert Dienes öcsém inkább szereté pataki barátjainknak társaságokat. Cornides, a historikus, Telekinek bibliotekáriusa, késõbb professzor vagy inkább bibliotekárius a pesti Univerzitásnál, ( (lat.): egyetem ) engem szeretett, s neki sok jó intést, sok tanítást köszönhetek.

A tanulni így szeretõ s tanulni így tudó ifjú mennyire mehetett volna Pesten, aha a jobb fejek egyesületben voltak volna már akkor is, ha akkor is volt volna már Trattnerünk, ( János Tamás: pesti nyomdász és könyvkereskedõ 789-1825) ) ki most az írókat vacsorára, ebédre gyûjt; ha volt volna Jankovichunk, ( Miklós: régiségbúvár, mûgyûjtõ, történész 773-1846) ) Fejérünk, ( György: történetíró, egyetemi tanár 766- 185 ) Kultsárunk; ( (Kulcsár) István: lapszerkesztõ 760-1828) az elsõ opesti magyar újság, a Hazai Tudósítások kiadója ) ha Horvát István ( történész, nyelvész, a Széchenyi Könyvtár õre 784-1846) ) volt volna, a késõbb alkotott Múzeum ( a Magyar Nemzeti Múzeum ) bibliotekáriusa; ha Szemere, Vitkovics, ( író, jogász, a pesti irodalmi élet egyik vezetõ személyisége 778-182) ) Kisfaludy Károly gerjesztették volna a pislogó szikrát. Mostani ifjaink nem képzelhetik, mely pusztaság volt akkor Pesten, s mely nehéz volt akkor tanulni, s mennyivel boldogabb az a szép kor, ( Kazinczy 1823-ban írta ezt az önéletrajzát ) amelyben õk élnek.

Egy estve egy barátomnál gyûlénk öszve, tiszta és tisztátalan lelkek, mint a Szent Péter lepléé, ( a bibliai hagyomány szerint Szent Péter fogadja a jó és a roszz lelkeket a mennyország kapujában ) s a beszéd a kõmívességre ( (rég.): szabadkõmûvesség; a XVIII. század elején keletkezett, vallási-etikai színezetû titkos mozgalom, amely az emberiség testvéri egybetartozását vallotta ) fordult. Mely bolondság, mondá [p 0118] az egyik, oly társaságba, oly titkos társaságba lépni, melynek célját, törvényit, tagjait egyen-kettõn kívül nem ismerjük, s csak azért, hogy ezáltal pillonghassunk; ( (táj., rég.): társadalmilag csillog, hivalkodik ) csak azért, hogy azt mondhassuk magunknak, hogy mi jobbak vagyunk, mint mások. Én pedig, mondám azzal a nagy tûzzel, mely engem, hatvannegyedik esztendõmben, most is ifjúvá teszen; én pedixg nem ismerek nagyobb szerencsét, mint azt, ha valaki kõmívessé lehetett. És hogy valaki közületek azt ne gondolja, hogy én magamat kõmívesnek akarom nézetni, kimondom, hogy az nem vagyok, de hogy meg nem szûnök indent elkövetni, ami szükség, mindaddig, míg azzá lehetek. Nem elég-e az a biztatás, hogy ott minden vallás tiszteletben van, s mindenki azt követheti e részben, amit lelkiismerete javall? Nem elég- e, hogy az uralkodás ellen munkájokban seemi nincs? és hogy õk új tisztet s kötelességet senkire nem tesznek, de azt, amire minden köteles, még szentebbül kívánják? Rossz és érdemetlen tagot seemi társaság nem óhajt, semmi nem tûr. A kõmívesség tehát jókat keres, jókat vesz fel. És osztán az a szép egység, mely nem születést, mely nem fényt, hanem érdemet tekint. Ferenc császár, a Mária Terézia férje egy lózsibvan ( (fr.-ném): páholy; a szabadkõmûvesek páholyoknak nevezett szûkebb egyesülésekben, klubokban mûködtek ) egy konziliáriussal, egy koncipistával, ( (lat.): fogalémazó ) egy hadnaggyal, egy franciskánussal, ( (lat.): ferences szerzetes ) egy kálvinista vagy egy rác pappal, s ott feltett süveggel mindenike, s ott mint barát és barát, mint testvér és testvér. Képzelhettek-e istenibb pillantást, mint az volna, ha õket így látnátok a virtus ( (lat.): erény ) nevében egyesítve? - Ketten-hárman ellenem kiáltának. - Én meghagyom, mondám, kinek-kinek a maga vélekedését, s elégnek nézem, ha a magamét elmondhatom. De még egyszer: meg nem szûnök mindaddig zörgetni, mihelyt megtudhatom, hol kell, míg azzá nem leszek. Gyönyörûség annak a társaságnak lenni tagjává, melyben Kelemen pápa, a XIII. és XIV. s Friedrich ( Nagy Frigyes porosz király ) Ferenc ( I. Ferenc osztrák császár és magyar király ) és Swieten ( Gottfried: a bécsi császári könyvtár igazgatója, az iskolaügyi udvari bizottság elnöke, miniszter 739-1803) ) voltak.