KAZINCZY FERENC: AZ ÉN ÉLETEM. 0113
Oda [Eperjesre] 1781. január 11-dikén értem. Magunk
szállásunkon éltünk, kosztban a ház gazdájánál, azután
két rettenetesen öreg kisasszonynál, kiknek neveket is
elfelejtettem, s csak reggelenként járánk Toperczer
prókátorhoz, s leírtuk, amit elõnkbe adának. Mely
megbocsáthatatlan vétek, hogy a szülék vagy azoknak
rokonaiknak megelégszenek azzal, hogy a fiatalember patvariára
küldessék, s fel nem vigyáznak, hogy ezek tanulnak-e, s azt-e,
ami cél? Tanultam én éjjel-nappall, de sohasem törvényt,
hanem egyebet; táncot, flauttavert; ( (?ném.): fuvolázás )
eljártam Hellner és Neustädter predikátorhoz, kik közül az
elsõbb Kézsmárkon iskolai tanítóm vala a grammatikában. A
festésben is vevék leckét Krámertõl; de ez abbahagyá,
megvallván, hogy nem tud rajzolni, olajjal pedig dolga ritkán
vala.
Eperjesen töltött idõm veszett idõ volt volna, ha a
táncmester és egy minden tekintetben tiszteletes leány pataki
vadságomból ki nem faragtak volna; s ez is haszon Steinmetz
Náni, egy özvegy katonai orvosné leánya s egy kapitány
testvére, közönséges tiszteletben álla ifjak és öregek,
férjfijak és asszonyok elõtt. Gráciai növése s lelkes, de
nem nagy szépségû arca, szép kultúrája, igen nemes
gondolkozása s feddhetetlen erkölcsei õtet elõttem annak
nézeték, akit haszonnal szerethetek. Alyány éppen oly
szerelmes vala belém, s boldogságomnak nem volt egyéb hija,
mint az, hogy Keczer György is ége a lyányért, s bizonyos
szerelme felõl, nevettem bosszantásait. Náni azt óhajtá, azt
reménylé, hogy õtet elveszem. Én Pestre menék, sokára
elfelejtém a kedvest, mert új szerelmeim eltolák a régibbet,
a távollakót; s Keczer a kesergõt végre is elvevé.
[p 0114] Egy délután Náni nem vala honn. Hiába vártam, s
emennem kelle. Elunván anyja mulattatását, bémentem a Náni
szobájába, s ezt írtam:
Sie siehet dieses Blatt, und
lächelt es froh an.
Villeicht o ... welche Lust!
Vielleicht
drück Sie 's an ihre Brust.
Götter, lasst mir den süssen
Wahn,
das höhste Glück auf dieser Erde,
und macht, dass ich
dies Blatt jetzt werde.
( (ném.): Ön megtalálja e
lapot, s derûsen mosolyog majd rajta,
Talán ... ó, micsoda
gyönyör!
Talán keblébe takarja.
Istenek, hagyjátok nekem
ezt az édes önáltatást,
E legfõbb szerencsét nekem.
S
tegyétek, hogy versem helyett a drága hely enyém legyen! )
A papirot dolgozóasztalának fiókjába tevém, s késõ estve
eljöttem.
De hogyan van az, kérdém magamtól, hogy ezek az
én legelsõ német verseim mind jambusokból állanak, és ha
a német verset nem skandáljuk, ( (lat.): idõmértékkel lát
el, illetve ütemezve olvas fel ) az nem is vers: a magyar pedig
skanzió ( (lat.): idõmérték ) nélkül is vers, s magyarul
nem lehet oly könnyen skandálni a rímes sort, mint németül.
Még akkor semmi szövetkezésben nem valék Rádayval, és hogy
õ skandálja a rímes magyar sorokat, nem tudtam; magamtól s
az itt elmondott német soraim által jutottam e gondolatra.
Elkezdém a próbát, de az egészen kifáraszta. Még most sem
ismerek nehezebb nemû dolgozást. De nem szebbet is, ha
szerencsés a munka, és ha a tárgyat francia könnyûséggel
öntjük versekbe. Ráday Pálhoz írt episztolám ezt
bizonyítja. Késõbb az öreg Ráday tüzelt, hogy próbálnám
ezt; valamint Verseghyt ( jeles költõ és író, Kazinczy
rabtársa 757-182] ) is õ. Én nem boldogultam benne: de
igen Dayka, ( Kazinczy által nagyra becsült költõ 762-
1796) )kinek én adtam által a Rádaytól vett leckét, s
késõbb Szemere ( Pál: író, költõ, Kazinczy barátja
785-186 ) és Szent-Miklósy ( Alajos: ügyvéd, író, aki
Kazinczy útmutatására kezdett írni 793-184) ) s mások.
Hiába mondja Berzsenyi, ( Berzsenyi Dániel a versformákról
írott tanulmányában 826) a "rímes metrumokat" festett
szobrokhoz hasonlítja ) hogy ez a neme is verselésünknek nem
egyéb, mint leoninizmus: én úgy hiszem, hogy amit én e
tárgyra nézve a Berzsenyihez írt episztolában mondottam, (
e verses levelében Kazinczy is elítéli a leoninusokat
("Nyert a magyar dal, a midõn görög
Tetõkre léptetett.
De veszte, a régi,
Midõn új éket raggatának rá.
A
lagzisoknak részegült cigányaik
Tibullnak mennyei kellemû
leányát
Piros csizmába búni kényszeríték..."),
de
védelmére kel az idõmértékes lejtésû, ún. nyugat-európai
verselésnek (pl. a jambusi lejtésû szonettnek) ) nem szenved
ellenmondást. Más a görög és a római sémájú sorokra
csengõket rakni: más a rímes soroknak a skanzió által egy
bájjal többet adni, azokat megnemesíteni.
[p 0115] Az én
tisztelettel szeretett Nánimnak én ezenfelül azt köszönöm,
hogy az õ szerelme, mint egy mennyei géniusz, megóvta társaim
vad örömeiktõl s veszedelmeiktõl, még akkor is, midõn már
tõle eljöttem.
Pestre 1782. augusztusában menénk le. Az
anyám velünk jött, hogy László öcsémet generális gróf
Wartenslébennének született gróf Teleki Klárának
általadhassa, mert a grófné megnyerte férjétõl, hogy az
öcsém a katonai szolgálatot az õ brigadájában kezdhesse.
Bernáth József úr veve fel patvaristájinak számokba, de
úgy, hogy szálláson és asztalon máshol legyek, s így ismét
magamra valék hagyva. Ha más fekheték neki a törvénynek, s
prókátori cenzúrára elkészülhetett, az, bár ezen
elhagyatásban, nekem sem volt volna lehetetlen; de senki sem
volt, aki elõmbe adja, hogy az szükséges; magam pedig arra
vágytam, hogy mint vicenótárius ( (lat.): aljegyzõ,
segédjegyzõ ) szolgálhassak, nem mint fiskális, s így a
törvény tanulása legutolsó gondom vala.
Addig protestáns
ifjak nem eskettetének fel a Királyi Tábla jurátusságára:
Jūzsef most parancsolá, hogy ezeket is eresszék oda. A Királyi
Tábla reskribált, ( (lat.): tiltakozik ) de annak nem vala
haszna. Így én is az öcsémmel felesketteténk, azon nevezetes
napon, mely a protestáns ifjaknak ide utat nyitott, szeptember
21d. 1782. Én így protonótárius ( (gör.-lat.): fõjegyzõ
) Sághy Mihálynak kanfcelláriájára vétettem fel, de
amelynek semmi hasznát nem láttam; igen azt az
alkalmatlanságát, hogy egy nap palotásává ( (rég.): belsõ
szolgálattevõ, csatlós ) tevének a bosszankodó pápista
jurátusok, ( (lat.): jogász joggyakornok ) s így, minthogy
Sághy mást nem tarta, midõn kiment a hintaján, a bakjára
kelle felállanom, s neki annak ajtaját megnyitnom. Kornis
István, késõbb abaúji fõszolgabíró, tudakozá tõlem, ha
úrfinak tetszik-e, hogy protestáns ifjú csatlósodik ott? -
kérdém, de csak magamban; mert mire való volt volna az
elkeseredteket ingerleni?
[p 0116] Soha ember több
tisztelettel azok eránt, akik tiszteletet kívánhattakm nem
viselteték, mint én, s egy-egy nevetségesebb vád nem lehet,
mint az, hogy én nem imádok egyebet, mint magamat, mert azokat,
akik lopott bíborban fénylenek, nevetem, s oltárjaikat
szerettem döntögetni. Rádayhoz, Orczyhoz templomi érzéssel
közelítettem mindég. Ráday ritkán mulasztotta el a
játékszínt, mely akkor még a város kerítésének egyik
rondellájában tartá mutatványait, s Duna partján. Én háta
megett fogtam ülést a parterren, noha házához is eljártam,
s azért ott, hogy minden szavát hallhassam, ítéletét
vehessem. Azok, akik õtet szerették volna ismerni, de általam
nála magokat felvezettetni nem akarák, mellettem vettek
ülést; s midõn a kárpit leereszteték, elkezdék közleni
velem ítéleteket a játszott darab felõl. Ráday azonnal
hozzánk csatlá magát, javallotta vagy megigazította
ítéleteinket, s leckéket tarta a dramaturgiai három egység
(temporis, loci, actionis) felõl, s elbeszélé, mit csinála
Goethe a maga Götz von Berlichingen-ével. ( (ném.): a
XVI. századi német parasztháború kapitánya, Goethe
drámájának hõse ) Engem Rádaynak a szép menye is s ennek
férje, tovább asszesszora ( (lat.): ülnök ) a Királyi
Táblának s végre koronaõr, azzal a figyelemmel láttak
mindég, amely azt árulá el, hogy õk annak tudnak nézni, ami
egykor majd leszek; úgyhogy ez az õ szótalan figyelmek gyakran
megzavara. Mélyen érzettem, mi nem vagyok, s jóságok nem
elbátorított, hanem elszégyenített.
Ismert az öreg
generális és abaúji fõispán, Orczy is. Egy estve õ is
teátrumba ment, gyalog és egyedül; csak akkor sejtém meg,
hogy jõ, midõn mellettem elméne. Plundirban, ( (ném.,
rég.): tárdnadrág, plundra ) azaz térdig érõ német
nadrágban, viaszos nehéz stibliben ( ném., rég.): rövid
csizma ) láta meg, felkötött ezüst sarkantyúval, mely a
mágnás fickóknál ugyanazon elnémetesedni kezdõ világban
módi ( (fr.-ném.): divat ) volt, de bnem oly elhatalmazott,
hogy nekem is úgy kellett volna öltözködnöm. - Kisfiú,
mondá Orczy, mit mondana erre a tisztes öltözetre a
nagyatyád, az [p 0117] én lovagló pajtásom (Bossányi
Ferenc), ha így látna? No jó, no jó! Ám legyen német a
seggetek, ha veszni indultatok: de szívetek magyar legyen. -
Elnyelt szégyenletemben a föld.
Gróf Teleki József a
koronaõr és ugocsai fõispán, akkor talán csak békési
adminisztrátor még, magához hívata. Megjelentem. -
Öcsémuram jó gazda-e? - kérdé a tudományos beszélgetések
után. - A jó gazdaság, felelék, kettõbõl áll: sokat
beszerezni, s keveset adni ki; nekem az elsõhöz módom még nem
vlt. - Bár szóllott volna világosabban a gróf, most
köszönném tanácsát; mert az én jó anyám valóban véte,
midõn nemcsak megengedé, hanem akarta is, hogy a nagyobbakkal
együtt lebegjünk. A gróf megparancsolá László és István
fijainak, hogy velünk fonjanak szorosb tanítójok által,
gyakran valának nálunk; én gyakran nálok; mert Dienes öcsém
inkább szereté pataki barátjainknak társaságokat. Cornides,
a historikus, Telekinek bibliotekáriusa, késõbb professzor
vagy inkább bibliotekárius a pesti Univerzitásnál, ( (lat.):
egyetem ) engem szeretett, s neki sok jó intést, sok
tanítást köszönhetek.
A tanulni így szeretõ s tanulni
így tudó ifjú mennyire mehetett volna Pesten, aha a jobb fejek
egyesületben voltak volna már akkor is, ha akkor is volt volna
már Trattnerünk, ( János Tamás: pesti nyomdász és
könyvkereskedõ 789-1825) ) ki most az írókat vacsorára,
ebédre gyûjt; ha volt volna Jankovichunk, ( Miklós:
régiségbúvár, mûgyûjtõ, történész 773-1846) )
Fejérünk, ( György: történetíró, egyetemi tanár 766-
185 ) Kultsárunk; ( (Kulcsár) István: lapszerkesztõ
760-1828) az elsõ opesti magyar újság, a Hazai
Tudósítások kiadója ) ha Horvát István ( történész,
nyelvész, a Széchenyi Könyvtár õre 784-1846) ) volt
volna, a késõbb alkotott Múzeum ( a Magyar Nemzeti Múzeum
) bibliotekáriusa; ha Szemere, Vitkovics, ( író, jogász,
a pesti irodalmi élet egyik vezetõ személyisége 778-182)
) Kisfaludy Károly gerjesztették volna a pislogó szikrát.
Mostani ifjaink nem képzelhetik, mely pusztaság volt akkor
Pesten, s mely nehéz volt akkor tanulni, s mennyivel boldogabb
az a szép kor, ( Kazinczy 1823-ban írta ezt az önéletrajzát
) amelyben õk élnek.
Egy estve egy barátomnál gyûlénk
öszve, tiszta és tisztátalan lelkek, mint a Szent Péter
lepléé, ( a bibliai hagyomány szerint Szent Péter fogadja
a jó és a roszz lelkeket a mennyország kapujában ) s a
beszéd a kõmívességre ( (rég.): szabadkõmûvesség; a
XVIII. század elején keletkezett, vallási-etikai színezetû
titkos mozgalom, amely az emberiség testvéri egybetartozását
vallotta ) fordult. Mely bolondság, mondá [p 0118] az egyik,
oly társaságba, oly titkos társaságba lépni, melynek
célját, törvényit, tagjait egyen-kettõn kívül nem
ismerjük, s csak azért, hogy ezáltal pillonghassunk; (
(táj., rég.): társadalmilag csillog, hivalkodik ) csak
azért, hogy azt mondhassuk magunknak, hogy mi jobbak vagyunk,
mint mások. Én pedig, mondám azzal a nagy tûzzel, mely engem,
hatvannegyedik esztendõmben, most is ifjúvá teszen; én pedixg
nem ismerek nagyobb szerencsét, mint azt, ha valaki kõmívessé
lehetett. És hogy valaki közületek azt ne gondolja, hogy én
magamat kõmívesnek akarom nézetni, kimondom, hogy az nem
vagyok, de hogy meg nem szûnök indent elkövetni, ami
szükség, mindaddig, míg azzá lehetek. Nem elég-e az a
biztatás, hogy ott minden vallás tiszteletben van, s mindenki
azt követheti e részben, amit lelkiismerete javall? Nem elég-
e, hogy az uralkodás ellen munkájokban seemi nincs? és hogy
õk új tisztet s kötelességet senkire nem tesznek, de azt,
amire minden köteles, még szentebbül kívánják? Rossz és
érdemetlen tagot seemi társaság nem óhajt, semmi nem tûr.
A kõmívesség tehát jókat keres, jókat vesz fel. És osztán
az a szép egység, mely nem születést, mely nem fényt, hanem
érdemet tekint. Ferenc császár, a Mária Terézia férje egy
lózsibvan ( (fr.-ném): páholy; a szabadkõmûvesek
páholyoknak nevezett szûkebb egyesülésekben, klubokban
mûködtek ) egy konziliáriussal, egy koncipistával, (
(lat.): fogalémazó ) egy hadnaggyal, egy franciskánussal, (
(lat.): ferences szerzetes ) egy kálvinista vagy egy rác
pappal, s ott feltett süveggel mindenike, s ott mint barát és
barát, mint testvér és testvér. Képzelhettek-e istenibb
pillantást, mint az volna, ha õket így látnátok a virtus (
(lat.): erény ) nevében egyesítve? - Ketten-hárman ellenem
kiáltának. - Én meghagyom, mondám, kinek-kinek a maga
vélekedését, s elégnek nézem, ha a magamét elmondhatom. De
még egyszer: meg nem szûnök mindaddig zörgetni, mihelyt
megtudhatom, hol kell, míg azzá nem leszek. Gyönyörûség
annak a társaságnak lenni tagjává, melyben Kelemen pápa, a
XIII. és XIV. s Friedrich ( Nagy Frigyes porosz király )
Ferenc ( I. Ferenc osztrák császár és magyar király ) és
Swieten ( Gottfried: a bécsi császári könyvtár igazgatója,
az iskolaügyi udvari bizottság elnöke, miniszter 739-1803)
) voltak.







