KAZINCZY FERENC: AZ ÉN ÉLETEM. 0069

(lat.-ném.): hatás ) frappant ( (lat.): meglepõ, feltûnõ ) [p 0074] volt. Itt sem talála határt naturalistaságom. Lefestém az Izland s Szicília mappájit, ( (lat.): térkép ) mind azért, mert a sziget sok ürességet hagya, mind mivel a vízszéleken eléggé csinosan rajzolgatá kezem, s a régibb abroszok ( (rég.): földabrosz, térkép ) ízlése szerént a cím mellé marhákat s embereket festék. Egynehány szelet regálpapirost ( (lat., rég.): fényes, finom papírféle ) heraldikai ( (lat.): címertani ) rajzolatokkal tarkítottam el. Szilágyi hallá, mely csudák esnek, s magához hívata rolljaimmal. ( (fr.-ném.): (irat)tekercs ) Elvittem hozzá. Jobbaknak lelte, mint gondolá, de rosszabbaknak, mint én reméltem. Megdicsérte igyekezeteimet, kimutatta, hol a hiba, de leckéji alá nem vett. Én annak örvendtem leginkább, hogy perspektívai rajzolataimban kimutattatá, mit tesznek a vonások, s látta, hogy ésszel dolgozám.

Az egyik Szilasinál végig hányván az egymás hátán álló könyveket, Clavigó-ra ( a nagy német író, Johann Wolfgang Goethe szomorújátéka ) találtam. Mely kincs! Feledve vol t a világnak minden Kartigám-ja, s rettegtete az a gondolat, hogy valaha oly valamit találhatok, ami Kartigám-má teendi Clavigó- mat. De még benne sokat nem értettem. Ugyanitt találtam a Bessenyei György Amerikáner-jeit. ( a magyar felvilágosodás nagy írójának eredetileg német nyelvû munkája, amelyet Kazinczy diákként magyarra fordított Az amerikai Podocz és Kazimir keresztyén vallásra való megtérése címmel (Kassa, 1776) ) - Van ez magyarul? - kérdém hirtelen. - Nincs. - De igazán nincs? - Nincs. - Add nekem e könyvet! - Nekem adta. Mentem vele, s le vala fordítva. Elvivém professzor Szilágyihoz, kértem, tekintené meg munkámat. Örömmel cselekedte, s azon tanáccsal bocsáta el, hogy rövid lévén a munka, írassak társaimmal versecskéket elébe, s dedikáljam magának Bessenyinek. Az 1776-ban ismét kiosztogattatott. Címje ez: Az amerikai Podocz és Kazimir keresztyén vallásra való megtérése. Minthogy ez már jobb volt a tavalyinál, egy kevéssé elhittem magam vele; ( (rég.): elbíztam magam vele ) Puky Ferencet haza kellene küldenünk, nagyatyjához, konziliárius Darvas úrhoz, s ez reábeszélé az anyámat, küldene Pest és Pécel s Pilis ( Podmaniczky József, Ráday Gedeon, Beleznay Miklós, a tudománypártoló protestáns fõurak lakóhelyei ) felé, s így meglátám ismét e kedves helyeket.

Zemplény vármegye deputációt rendele helytartónkhoz, Albert lengyel királyi herceghez, Teréziának [p 0076] vejéhez, mely a herceget s a helytartó tanácsot kérné, hogy a nagy megye osztassék egy járással többre. Az onkelem, András, jó elõre megszólíta, hogy kövessem, s én kértem anyámat s nagyanyámat, s õk eleresztének. Márciusban induxltunk még 1777. A társaság álla konziliárius Szirmay Tamás Antalból, az onkelembõl, perceptor Bernáth Ferencbõl, ki késõbb viceispán leve, s ennek hitvesébõl, Pankotai Jósa Lászlóból s mostani konziliárius téglási Beck Pál úrból és belõlem. Én inkábbára Jósával ültem, kinek sokféle olvasása volt. Nagy kultúrával bírt konziliárius Szirmay is, de csak a maga nemében: németül nem tuda, s Argenis ( John Barcley 552-162 skót származású humanista író magyarul is népszerû államregénye ) volt legkedvesebb könyve. A bátyám lelket ada a társaságnak. - Midõn elindulánk, tavaszi meleg idõk kezdének jáérni, s a bátyám reá nem beszélheté magát, hogy bundát hozzon, s Szirmay csaknem kifakada makacskodásán. Már Szerencsen nem tûrheténk a hideget, s Szirmay a cousinjét ( (fr.): unokatestvér ) ingerleni kezdé. - Lesz nekem bundám, felele az. - De hol? De miként? De mikor? az az én gondom. - S béérénk Gesztelyre, hogy Szirmay Orosznak, a második alispánnak általadhassa a pecsétet. Másnap búcsúzáskor a bátyám magára vevé az Orosz vilcsurját, ( (ném., rég.): farkasbunda, meleg utazóbunda (Wildschur) ) s felült a szekérbe. Hogy bunda vala rajta, csak akkor vette észre Szirmay, mikor ez a forspontosok ( (ném., rég.): elõfogat ) által megizente, hogy Orosz ne keresse bundáját. - Embert, aki szerencsésebben tudjon kifesleni bajaiból, s panasz nélkül, nem láttam. Egész utunk alatt csudáltuk ez irigylést érdemlõ talentomát.

Pesten elég idõm vala beköttetni azt az egynéhány könyvet, melyet Weingandnál vásárlottam. Ezek közt vala Musarion ( Christoph Martin Wieland XVIII. századi német író mûve ) és a Gráciák. ( Wieland másik mûve ) Wielandnak nevét még soha nem hallottam, s a nem ismért könyvek megvételére a szép kiadás s a rezek inditottak, nem a tisztelt név. A Gráciák-at megszerettem, de Musarion- t nem értem fel.

Bécsben a Belvedert ( bécsi palota, a képtár otthona ) lángoltam látni, s Bessenyei [p 0077] Györgyöt és a mostani generális báró Vayt, ki esztendõ elõtt hagyá el Patakot, s most a laingrúbeni Indzsinír Akademiában ( mérnökkari fõiskola ) neveltetett. Legutóbb említett kívánságomnak legelébb láttam beteljesedését; a fiacre ( (fr.): lovas bérkocsi, fiáker ) elvitt a házhoz. Midõn a grádicson felmenénk, egy tiszt úr jöve elõmbe, s én bátor valék neki jelenteni, hogy idegen vagyok s kit keresek. Rajtam fekete magyar nadrág volt, setétkék brillantérozott ( (fr.): fényesített ) acélgombos ruhával. - Az úr is magyar, mint a mi Vaynk? - kérdé a tiszt. - Ez az úr társa becsületét tesz az úr hazájának s azon iskolának, melyben ott neveltetett. Menjen az úr, most kertünkben fogja találéni, s tanuljon úgy, mint õ. - Vayt a kertben leltem, s elbeszélém neki történetemet a tiszttel. - Ezek itt, mondá, midõn az Akademiába léptem, examenre vontak. Láttam, hogy tõlem nem vártak ennyit, s ez pikkírozott, ( (fr.-ném.): csipked, ösztönöz ) becsületet akartam tenni hazámnak. Végre kérdé, kitõl tanultam ezeket, s feleletem ez volt: - Bernoullinak tanítványától ( Szilágyi Márton sárospataki fõiskolai tanár, aki külföldi tanulmányútján Daniel Bernoullit, a híres fizikust is hallgatta Bázelban ) - mely õket még nagyobb csudálkozásra ragadta.

Bessenyei már ekkor kilépett a gárdából, ( (fr.): testõrség ) s a Józsefvárosban lakott; késõn tudtam meg, hol akadhatok reá. Nem leltem házánál. De képét, pasztellben-e vagy olajban, íróasztala felett találtam. Szép, nagytestû, barna férjfi, fekete szemekkel; dámája nem választott roszul. Asztalán írtam meg hozzá levelemt, s eljöttem. - Báróczinak ( erdélyi származású bécsi testõr-író 735-180) ) és Barcsaynak ( Barcsay Ábrahám 742-1806), erdélyi származású testõr-író Bécsben ) neveik még ismeretlen nevek voltak elõttem.

Megláttuk, amit az ily utazók szeretnek látni, egy kapucinus ( (lat.): az egyik kolduló rend tagja ) elvezete a császári kriptába; tisztelettel közelíték az 1. Ferenc sírjához, ki a tudományokat szerette, s bosszankodtam, hogy Szirmay ismét akará látni a kapucinusok kincstárját, mely felõl atyámtól mindent tudtam. A Szent István templomában megemlékeztem, hogy nagyatyám itt lépe ki atyja s anyja vallásából, mégpedig vallását soha el nem hagyott anyjának erõltetésére; s egy nap kimenénk Szépkútra, ( Schönbrunn, a Bécs melletti császári lakosztály nevének magyarítása ) végig jártuk a szobákat, s kertet, a [p 0078] menageriet, ( (fr.-ném.): állatsereglet, állatkert ) s az elefánt kevésbe múlt, hogy karomat meg nem kapta, el nem szakasztotta; a gondviselõ sikoltva rántott félre onnan. - Végre egy szép nap sok unszolásaimra kimenénk a Belvederbe is.

A bátyám belépvén a márvány szálába, ( (ném.): terem ) kérte a cselédet, vezetne a két öreghez, s az megnyitá az Alföldi Iskola ( a németalföldi festõiskola ) ajtaját, s a Denner Boldizsár ( Balthasar Denner német festõ 685-174) ) két örege elébe vezetett. De engem az elsõbb szobákban egy Van Dyck ( kiváló flamand festõ 599-164 ) pillanta meg, a maga komoly, oldalt nézõ, dagadt héjú szemeivel; nem felejthetém azt a pillanmtást, s visszamentem hozzá, míg az arannyal gazdag ruhájú magyarok a Denner két feje elõtt állának, s mintha meg akarna szólalni! - kiáltozák. Most a Huysum ( Jan van: ünnepelt holland virágcsendélet-festõ 682-174) ) virágait nézelék, s bátyám, ki nem vala lélek nélkül, megsejté, hogy elvesztem, s szaladt keresni. Van Dyckem feje elõtt rám akada. Az a Rósa katalógusában (Gemaehlde der k. k. Gallerie: ( (ném.): A Császári és Királyi Galéria festményei ) Wien, 1796. II. Band, Seite 52.) Nro 4. áll. Megértvén, hogy engemet ez a kép elvona Dennertõl, kárhoztatta ízlésemet, s a Hoogstraten ( Samuel van: holland festõ 627-1678), Rembrandt tanítványa ) Zsidaja elébe állított, ki ablakából kiüti fejét (Rósánál lap 13. Nro 3.). de én ismét Van Dyckhez tértem vissza. A behatás rajtam oly nagy volt, hogy a fõt Corregiónak ( az olasz reneszánsz nagy festõje 489-153 ) Ívfaragója ( (rég): Íjfaragó ) s Iója ( (gör.): argoszi királylány, Zeusz egyik kedvese az ókori mitológiában ) mellett sem felejthetém, s valamikor Bécsben vagyok, kibeszélhetetlen örömmel állongok itt. Társaim még egyszer elmentek Denner elébe, s az úton persziflíroztak ( (fr.-ném.): gúnyol ) Van Dyckommal.

Kértem bátyámat, juttatna Teréziának ( Mária Terézia ) meglátásához, s az udvari képolnába vitt. Késõn jövénk. Láttam azt a nagy és jó asszonyt, kit szíve s erkölcsi kalyibábn is tiszteletessé tehettek volna, de éppen azon pillanatban, amidõn áhitatosságát elvégezvén, kifordult.

Kevés napokkal lévén Bécsben húsvétnál, a teáteren ( (gör.-ném.): sz6ínház ) csak muzsikai akademiákat ( (gör.-ném.): hangverseny ) láttam, s elragadtatásom felõl hallgatok, mert az nem lel szót.

Engedjünk egy-két sort egy gyermeki emlékezetnek. - Egy nap az egész társaság gyalog méne egy [p 0079] utcán, talán a Burg ( (ném.): Vár ) körüxl, s két székhordó imhol jõ az üres machinával. ( (lat.): eszköz; itt: hordszék ) Egyikünk szónak áll velek, s a zemplényi óriási növésû hajdút a székbe ülteti, meghagyván a vivõknek, hogy azt, akármit kezdjen, a Szarvasnál tegyék ée; jól fizetett, s a két vivõ mindent ígért. A hajdú beléült a székbe, s amint felemelték, kirúgta a szék fenekét, sikoltott, de ki nem ereszteték. Cselédünk követte szállásunkig.

Öt napi ittmúlatás után hajóra ültünk, s nagypénteken Girincsen ebédelénk, fõispánunknál.

Mely változást teve bennem ez az út. könnyû elképzelni. Hogy én a Belvederben jobban láttam, mint azok, akikkel együtt léptem fel ott, hogy én ott némely képnek jelentését magamtól és elsõ pillantással kitaláltam, az nekem szintoly hatalmas ösztön volt tanulnom, mint midõn az tapasztalám, hogy azok olyakat is tudnak, amiket én nehezen fogok valaha, s eltökélém, hogy Patakaon minden idõmet hasznomra fogom fordítani, hogy meg nem szünök, míg magamat egy vagy más nemben tekintetöl ( (rég.): tekintély ) nem hozom. Érzettem, mivel tartozom ennyi kegyekért szüléimnek, hogy szent tisztem megholt atyám eránt teljesíteni, amit õ óhajtott, reménylett; hogy anyám számot tart reá, hogy neki örömet adandok. Nekifeküdtem tehát, s tudják társaim, hogy ott, míg sokan szilaj vígasságoknak eredtek, én szobámban ültem, olvastam, dolgoztam, s rajzolgattam s gyakorta két s három gyertya mellett éjfélig, úgyhogy végre szemeim majd elvakultanak. Egy barátom, kivel késõbb együtt olvasgatám Kartigám-ot, egy hasonló vinnyébõl ( (táj.): kovácsmûhely (különösen cigányoké) ) került könyvvel ajándékoza meg, csakhogy az kevésbé abentheuerlichnak ( (ném.): kalandos ) tetszett, s kért, hogy fordítanám. A könyv neve Der verliebte Eremit ( (ném.): A szerelmes remete ) volt. Hozzáfogtam, eléggé cikornyásan, s a munka készen vala. Nincs meg többé sem a könyv, sem a fordítás, s elveszések nem nagy kár. - A verselés lelke ismét megszálla; társaságom Szathmári Mūzes volt, biblotekáriusa a kollégiumnak, s Sámuelnek [p 0080] testvére. Kimenék vele a vetések közé, a hegyekre, a Bodrog partjaira, s elmondánk, elolvasánk Virgilnek Eclogáji-t, s Orpheus-át a Georgicák-ból, ( Vergilius ókori római költõ verses mûve a földmûvelésrõl ) Didó-ját ( karthágói királynõ, Vergilius Aeneis címû hõskölteményének szereplõje ) s Horácnak megkedvelt Ódáji-t, s Tibullból, Catullból, ( Catullus, ókori lírai költõ ) Anacreonból amit tudtunk. Egyikübnk segédjére költ a másiknak, s magyarázta, amit jobban értett. Ezzel a korán elholt barátommall mindenben egyeztem, de volt egy pont, amelyben egymást ellenségi tûzzel néztük; semmi sem volt elõtte megfoghatatlanabb, mint az, hogy eszes ember mint tulajdoníthat valamit muzsikának, s ilyenkor egy hangot ereszte ki torkán, s egy másodikat, s harmadikat, s negyediket, s azt kérte, ha az rám teszen-e kedves hatást.

Párniczky egy nap hozzám jöve, s beszélé, amit professzor Szilágyitól halla, hogy midõn az Göttingában tanult, Kästnernek ( A. G.: német matematikus s epigrammaköltõ a XVIII. században ) ez az epigrammja: - Auch du, mein Sohn?" ( (ném.): Te is, fiam?

Az epigramma így hangzik:
Auch du mein Sohn? sprach Julius.
Rom meine Mutter! - dachte Brutus.
Und stiess diech tiefer, Dolch det Freiheit-
Kazinczy diákkori fordításában:

" Fiam, te is? mond Julius;
Anyám de Róma! - mondá Brutus,
S mélyebben döfe meg, szabadság szent vasa!
) mindentõl vsudáltatott. Én neki lefordítám azt, s ha azok, akikkel azt õ közlötte, a második sorban erõlködést leltek is, a harmadikkal annál inkább meg valának elégedve. Talán éppen ezen almanachban megláttam Gessnernek Két Zephyrjeit is, s ut vidi, ut perii! ( (lat.): megláttam és elvesztem ) Tudtam, hogy Gessner egyebet is írt, s kértem nagyatyámat, hozatná meg a könyvet; de még akkor nem tudtuk, hogy könyvet hozatni nem nehéz. Kleistot ( Ewald Christian; német költõ 715!175) ) és Rabenert ( Gottlieb Wilhelm: verses szatíráiról híres német költõ 714-177 ) már ismertem, s õk feledteték velem Kartigám-ot és a Szerelmes remeté-t. - Egy nap anyámmal Kázmérba menénk, Nedeczkyné asszonyhoz, ki akkor ott lakott. Megláttam az óra mellett egy rakáska könyveket, s gyanítottam, hogy mind nem lesznek imádságok; engedelmet kértem, hogy végigforgathassam. A szinopei Diogenesz ( Wieland felvilágosult szellemû munkája, amelyet késõbb Kazinczy is lefordított (s fordítását elkobozták) ) akada kezembe, Wielandtól, úgy nyomtatva, mint a Gráciák. Színem elváltozott, s a négy arasznyi asszony megértette változásomat, s nekem adta. Soha kedvesebb dolgot négy arasznyi asszony még senkinek nem adott.

Az olvasó sejti, hogy aminek fõnek kellett volna [p 0081] lenni tanulásomban, másoddá leve, és megfordítva. Ez valóban és anélkül, hogy vétkemet menteni akarnám, onnan jöve, hogy nem vala vezérlõm, és akinek privatáimban ( (lat.): magántanulás, magánóra ) tanítani kellett volna úgy, ahogy kellett, maga sem tudott, s én és társaim azt értettük. Osztán ez az ember felette víg volt. - De kérlek, az istenért, tanuljatok valamit. - De mit tanuljunk hát? - Algebrázott, s megvallá, hogy nem bújhat ki belõle. - Tanuljatok teológiát, hogy el ne tántorodjatok. - Azt tanulánk tehát, és egyedül azt, mint penzumot. ( (lat.): feladat, lecke ) - Egy szüretre hazaeresztvén kezembe adá, talán Vitringának, ( Campegius: németalföldi református teológus 659-172] ) valamely vastag quartanját, s ígérte, hogy ha azt elolvasandom, egy könyvvel ismertet meg, melyet elég jutalomnak fogok venni a quartant ( (lat.): negyedrét (alakú, méretû könyv) ) elolvasásáért. Lehetetlen vala azt még így is! Engede csakugyan kéréseimnek, s kezembe adá Morhofnak Polyhisztor- át, ( Daniel Georg Morhof német költõ, irodalmár 639- 169 Polyhistor literarius címû munkája ) de nagy kárára, mert úgy még kevésbé kellenek a quartantok. Karácsonyi vakaációnkon Werenfelset ( Samuel: svájci református teológus 657-1740) ) ajánlotta, s mithogy azt nemcsak végigolvastam, de nagyon megszerettem is, a Janus Secundus ( Joannes Secundus, híres németalföldi újlatin költõ 511- 1536) ) verseivel ajándékoza meg, a legundokabb kiadásban ugyan, melyet képzelhetni, de Secundus így is Secundus. Ki nem ismeri neki legalább Csókjai-t? ( Joannes Secundus Basia címû verses mûve ) -

Theocrituszt ( Theokritosz: ókori görög költõ, a pásztorköltészet klasszikusa ) olvasván s öszvehasonlítván a göröggel, valamely kétségemet professzor Szent-Györgyinek elébe terjesztém. Ez a tiszteletre méltó ember nagy nyájassággal teljesíté kérésemet, vádolt, hogy studiumomat ( (lat.): tanulmány, tanulás ) abbahagytam, s azt kívánta, hogy Luciánnak Holtak Beszélgetései-t ( Lukianosz ókori görög bölcselõ és szatíraíró Halottak párbeszédei címû munkája ) vegyem elõ, s hordjam le hozzá dolgozásaimat. Ha az õ vétke, hogy velem szorgosabban nem bánt, bizonyosan az enyém, hogy egy nem tudom mely suta átallás tartóztatott több hasznát venni. Kért, higgyek neki, három hónap alatt annyira megyek, hogy Homért ( Homérosz, az Iliász és az Odüsszeia költõje ) érteni fogom; de engemet a név fénye s a munka nagysága elvakíta, s csak Anacreont kívántam; mintha az, aki a vékony testû görög könyvet érti, a [p 0082] vastagot nem értené. Azonban tagadhatatlan, hogy ha Szathmári Paksi Sámuel volt az, aki lelkembe az elsõ szikrát lökte, ez az, akinek pataki múlatásom alatt legtöbbet köszönheték s most is köszönök. Hogy professzor tanítványával ott sétáljon, az akkor példátlan volt; ez engem kihorda szõlejébe, és a peripatetikustól ( (gör.-lat.): sétálva oktató ) többet tanultam, mint a katedrában állótól, s ekkor elõmbe adáa filozófiai systemákat, szólott Kantról, ( Immanuel: a kriticizmust megalapító német bölcselõ 724-180 ) Semlerrõl, ( Johann Salomo: német evangélikus teológus 724-179 ) Döderleinról, ( Christian Albrecht: német lutheránus teológus 714-1787) ) s intett, hogy most még csakl tanuljak, késõbb pedig kételkedjem, de tiszteletlenség nélkül, s beszélte egyenességgel, mely utat teve õ maga. Hogy a Seneca episztolájit ( (gör.-lat.): (verses) levél ) végigolvassam, excerptáljam, ( (lat.): kivonatol ) kézikönyvemmé tegyem, azt tõlem szorosan kívánta, s excerptáimat elõmutattatá.

Zemplényi fõispán gróf Dõry Ferenc, királyi pohárnok, 1777 májusában vejét, gróf Andrásy Istvánt bihari fõispánnak installálta, ( (lat.): beiktat ) s Zemplénybõl igen sokan menének le Váradra. Az anyám nem tartotta veszett idõnek, amit így az iskolától ellopunk, s bennünket a maga szekerén oda lekülde. Keresztülmenvén Debrecenen, látni akarám professzor Varjast, ( Varjas János, a teológia s a keleti nyelvek professzora a debreceni Kollégiumban 721-1786). Az Attila latintudására vonatkozó anekdotikus történetet Kazinczy Varjas "E vocálisú énekének" kiadásában írta meg: "Én még életben értem a sok-érdemû Öreget. Iskolai pályámnak utolsó esztendejében Sáros-Patakról Biharba utazván, meglátogatám. Nékem szökött papirosával, mihelytt magamat megneveztem. Hiszem e' kérdé, hogy Atila tudott deákul? Íme úgymond, ez az írás ezt mutatja. Azt kívánta, hogy olvasnám.
"Amari ait fel;
Cela casta nive.
-----
-----
--- Ius esto
Ruenti Romae. St
Atila."
Nem értetem mit akar. Maga oldotta fel-elõttem a' titkot, a' deák textust magyar hangon olvasván:
" A' Marjait fel
kell akasztani. Ve...
-----
-----
--- Ius és
Törvényt írom ezt.
Atilla."
's (2 ... ] (heuréka) örvendezéssel örvendett a' rendes találmánynak!" (Magyar régiségek és ritkaságok. Kiadta Kazinczy Ferencz I. Pesten, 1808. 191-192. l.) ) ki akkortájban adá ki a Szent Péter Énekjé-t. ( alkalmasint Varjas professzor Péter szeretsz e' engemet? címû, másik "E vocálisú" mûve ) Fiatal valék, s kis növésem még fiatalabbnak képzeltete; nem vártam, hogy a professzor nevem eránt tudakozódjék, s a szeretetre méltó ember nagy nyájassággal fogada, egyet fordult, kezembe ada egy papirosat, s azt kérdé, ha hiszem-e, hogy Attila tuda deákul. Úgy hittem, hogy valamely helyre akadt, mely ezt bizonyítja, s azt felelém, hogy az nem lehetetlen, minekutánna deákul tudókkal sok dolga volt, s õtet annak a barbarusnak, ( (lat.): barbár ) aminek nézni szokták, néznünk nem lehet. A többit elmondám az említett Szent Péter Éneke elõtt, s Sylvester grammatikája ( Sylvester János XVI. századi humanista tudós magyar nyelvtana ) megett. - Professzor Varjas továbbá engem holmi zsidóságokkal, a többek közt a Kennikot Bibliájával ( Benjamin Kennicott 718-1783) angol bibliakutató híres mûve Vetus Testamentum Hebricum cum Variis Lectionibus (Héber Ószövetség, különféle szövegváltozatokkal) ) ismertete meg, de amelyekre többé nem emlékezem.

[p 0083] Professzor Sinai Miklós ( klasszika- filológus és történészprofesszor Debrecenben 730-1808) ) úr egészen másként fogada. Ámbár siettem, közel lévén a ház, melyben lakott, a Varjaséhoz, általmentem ehhez is. Egy magas, csontos, nehéz és mozgásaiban ügyetlen ember. Megszeppentem, hogy hozzá mrtem jönni; de a vadság csak módjában volt, nem szívében. Midõn beszélt, syllabizált; ( (gör.): magánhangzó; vokális ) nyelve minden vokálból külön szót csinála; én, aki arra voltam gyermekségem olta szoktatva, hogy a nagyokat tiszteljem és szeressem, ha bennek, gyengeségeket látok is, tisztelve állottam elõtte> de nem volt volna csoda, ha sokan kacagásra fakadtak volna, elkészülés ( (rég.): elõkészítés, elõre való felkészítés ) nélkül látván. Tes-sék-le-bo-csát-koz-ni, monda, s meghajtám neki magamat, s leültem. Társaságunk ( (rég.): társalgás ) e szaván kezdõdék: A pa-ta-ki pu-bli- ku-sok, vagyis úr-fi-ak, gon-do-lom, el-vé-gez-vén is-ko-la-i pá-lya-fu-tá-so-kat, ma-go-kat a ha-za tör-vé-nye-i-nek meg- ta-nu-lá-sá-ra for-dít-ják. Nehezen állhatám meg, hogy ki ne pattanjak, ( (rég.): megpukkad, kipukkad (nevetéstõl) ) s egy rövid igennel felelvén a rettenetes kérdésre, mentem. Az én nagytestû, hasas és víg Szent-Györgyim hanyatt dõlt nevettében karszékéba, midõn neki ezt elbeszélém. Becsületre mondom olvasóimnak, hogy az elõadás egy syllabával sincs kitoldva, és hogy éppen e szókat mondá. Csuda-e osztán, ha ez a nagy, valóban nagy és jó s szerencsétlensége miatt is tiszteles ember tizennyolc esztendei tanításai után a III-dik századig juta? Mert õ egyetemi históriát ( (rég.): egyetemes történelem ) tanított és - - ékesen szólást, melyre tollal alkalmatos vala, ha a deklamációban igen gonosz példány volt volna is. A Molière szcenáji közt nincsen egy is rázkódtatóbb, ( (rég.): mulatságosabb, nevettetõbb ) mint midõn az idegen a szapora beszédû egyik professzort, s ezt a másik ízenként beszélõt, és egy harmadikat, kinek szólása csupa affektáció ( (lat.): kényeskedés, mesterkéltség ) volt, együtt hallotta.

Egy ilyen látogatásomnak köszönhetem azt a szerencsémet, hogy egy falusi predikátornak könyvei közt reáakadtam a Kartigám német origináljára. Annak egész címje ez: Der unvergleichlich schönen [p 0084] Türkin wundersame Lebens- und Liebesgeschichte zur angenehmen Durchlesung aufgezeichten von Menander. Zur finden in der Frankfurter und Leipziger Messe, 1723. ( (ném.): A hasonlíthatatlan szépségû török leány csodálatos életének és szerelmének története, kellemetes olvasmányul legyejegyze Menander által. Kapható a frankfurtxi és a lipcsi vásárban, 1823-ban. [!] ) A könyv nyolcadrétben van nyomtatva, 375 lapból áll, s a Kartigám török kisasszony rézbe metszett képe ékesíti. Azt most a pataki kollégium bibliotékája bírja.

Literatúránk ezen esztendõkben már becses produkt ( (lat.-ném.): termék, mû ) okkal dicsekedhetett; de még akkor nem bíránk magyar újságleveleket, ( (rég.): hírlap, újság ) melyek azoknak megjelenéseket hirdesse; Weingand magyar könyveket nem árult, s Kis István pesti könyvkötõ nem jára a debreceni vásárokra, s alig tudom olvasóimnak s önmagamnak megmondani, publikumunk mint juta új könyveink isméreteikre; ez az idõ a Theszpisz targoncájára ( (gör.): a vándorszínészet jelképe (Theszpiszrõl, az elsõ tragédia állítólagos megalkotójáról) ) emlékeztet bennünket. Gróf Teleki Ádám 1773. kiadta vala Cid-jét, ( Corneille, XVII. századi francia drámaíró híres mûve a XI. századi spanyol hõsrõl; elõször Teleki Ádám fordította magyarra, 1773-ban ) Zalányi ( Péter: felvinci református lelkész; Belisarius-a 1773-ban jelent meg Kolozsvárt ) Marmontelnek Belisair-jét, ( a XVIII. századi francia író regénye a VI. században élt kelet-római hadvezérrõl ) elõtte esztendõvel Bessenyei az Eszterházi Vigasságok-at, Ágis-t Hunyadi László-t, az Embernek Prábájá-t, azaz Próbáját az ember felõl, Zechenter ( Antal: színmûfordító a XVIII. században ) Geklen Adelajdá-t ( Zechenterenek Voltaire nyomán fordított szomorújátéka (Bécs, 177] ) a Faludi ( Ferenc: a XVIII. század jeles költõje és próazaírója 704-177) ) a maga Dorell ( William Darrel XVII. századi angol jezsuita író; az õ ûveinek olasz fordításából készült Faludi Nemes ember és Nemes úrfi címû munkája ) és Gracián ( Baltasar: spanyol jezsuita író a XVII. században; az õ mûvének német és francia fordításaiból ültette át magyarra Faludi az Udvari ember-t ) után dolgozott munkájit, s mi ezeknek híreket sem hallánk, a Kollégium bibliotekája magyar könyvekért még nem adott pénzt. Ha csak azok a deákok, kik innepekre Pest mellé nem küldettek, ( az ún. legátusok, akik karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor a kollégiumból kiutazva a lelkészek mellett szolgáltak országszerte, s adományokat gyûjtöttek ) nem hoztak valamit, az új magyar könyvek esztendõkig ismeretlenül maradtak elõttünk. A bibliotekárius ( (gör.): könyvtáros ) egy nap megszólíta, ha nem venném-e meg a Marmontel Erkölcsi meséji-t, ( a francia író elbeszélései Báróczi Sándor testõr-író fordításában jelentek meg Bécsben, 1775-ben ) melyeknek talán két nyomtatványait kapta, s én, aki sem Marmontelnek, sem Báróczinak neveiket soha nem hallottam, látván, hogy a munka franciából van fordítva, nagy örömmel fizettem le érte az egy tallért. Az Erkölcsi Levelek-et ( J. J. Dusch német író érzelgõs levélsorozata ugyancsak Báróczi fordításában jelent meg Bécsben, 1790-ben ) sok esztendõk múlva láttam meg. Tanítóm, ki engem Vitringának olvasására serkengete, jozzám jöve, Marmontellel talála; elragadtatások közt mutattam azt neki, õ kezébe vevé, s felkapta a szót: Alcibiades ( Alkibiadész: állhatatlanságáról,elvtelenségérõl hírhedt athéni államférfi és hadvezér (i. e. V. sz.) ) vagy a Magam, s a szó [p 0085] kötõdéseinek tárgyává vált. Kezébe vevé a könyvet megint, s elolvasá a Barcsay verseinek ( Barcsay Ábrahám testõr-író verses elõhangot írt a kötethez ) két elsõ sorát, s minthogy a rím ott szível és kedvel vala, és mithogy az a articulus ( (lat.): névelõ ) el vala hagyva az elsõ sor bölcs Minervája elõl, lecsapta azt ismét, s nevette ízlésemet és Báróczit s Barcsyt. Meg kell adni, hogy Poocs tisztább rímekkel élt, s az a'-kat el nem hagyogatta. Így ítélnek akkor csaknem mindnyájan Patakon és Patak körül.

Azonban Baróti Szabó Dávid, ( paptanár, költõ, mûfordító, az idõmértékes verselés egyik meghonosítója. 1777-ben kiadott kötete: Új mértékre vett külömb külömb verseknek három könyvei ) Kassán az akadémiai gimnáziumnál retorikát tanító professzor, 1777. kiadá rímetlen verseinek kötetét, s én új világba voltam általtéve. Láttam, mely út nyílt meg elõttünk, láttam, kevés esztendõk alatt hová fogunk eljutni, s lángoltam meglátni a halhatatlan embert. Egy nyavalyás versezetem megvitte neki tiszteletemet, s a tisztelt férjfi nyájasan felelt, buzdított. Mások ismét kacagtak, s elolvasván egy hexameterét, tudakozták, ha vers-e az? S van-e benne valami, ami szépnek mondathatik? De miért szép hát a görög és deák hexameter? - kérdém. Õk azzal vádoltak, hogy én a Szabó verseit csak azért tartom szépeknek, mert a görög és római példányok után vannak pörölyözve, s ha görög és római hexametereket nem ismernék, versnek sem mondanám ezeket, én viszont õket azzal, hogy õk Virgilt és Horácot csak azaért bescülik, mert hallották, hogy becsülni kell, s nincsen fülök. Minthogy az ízlés felett haszontalan minden villongás, õk is, én is azok maradánk, akik voltunk, s én próbáimat az egy Szathmári Mózessel láttatám, ki felemen állott. Szabónak versei Patakon nem szültek semmi jót, de rosszat szültek, mert emlékezetbe hozák a leoninusokat, ( (lat.): rímekkel cifrázott idõmértékes vers ) melyeket a tordai Gyöngyösi ( Gyöngyösi János tordai lelkész, a magyar leoninusok hírhedett mûvelõje 741-1818) ) már írogata. Valahol az õ Házasodol, látom-ja ( Gyöngyösi János alkalmi leoninusa ) találtaték, ott minden igyekezék annak mását venni, s a néznapi köszöntõk most inkábbára magyar leoninusokban irattattak, s nagy vala az öröm közöttünk, hogy a székely poeta ( Baróti Szabó Dávid 739-181) ) homályba temettetik.