KÁRMÁN JÓZSEF: FANNI HAGYOMÁNYAI' FOLYTATÁSA. 0136


Az Éjj sebes és enyelgö Szárnyakon elreppent. A' Gyertyák lassanként kialudoztak; gyenge és pislogó Lángjaik, mintegy erölködve kapdosták utólsó Világotskájokat. Nehezedtek a' Szemek, a' Párok ritkúltak, a' Palota tágasodott... Óh rövid, igen rövid Éjj! miért nem kötötted fel most Ónlábaidat, mellyekkel sokszorr körültem restenn hevertél, és a' Hajnalt átalkodva letartóztattad!...

Mint halálos Szentenzia úgy hangzott Fülembe a' - Készülj! Vontatva szedtem öszve Felsöruháimat, és ebbe' a' Foglatosságomba' hüséges, és kedveltetö Segítöm vólt T-ai....

[p 0137] "Mint a' Test a' Lélektöl úgy esik megválnom a' Kisasszonytól" azt mondá, és a' Bánat láthatóképpen festette magát kékellö magas Szemeiben.

Vídámságot vontam Ortzámra nagy Eröltetéssel, és ha szinte kelletlen is, Mosolygást húztam Számra, és tréfálva azt feleltem: "Hiszi az Úr a' Feltámadást?..

Kevessé meghökkenve, de magát öszveszedve, 's Kezem' indúlatossan megtsókolván: "Ha a' Kisasszony reménylenem engedi - hiszem."

Karja alá ötöttem Karomat, és barátságossan elhúztam, 's mondám: "A' ki hiszen, idvezül... Mennyünk!"

A' Kotsi zörgött a' Kapu alatt, és az én Szívem reszketett... Mindent elnyomott kevés Idö múlva a' Kotsiban az Álom, egyedül én valék ébrenn. Elöttem [p 0138] mindenkor az ö Árnyéka lebegett, Fülembe a' Muzsika' Zengése tsengett. MInden Mozdúlása, Hangja, Fordúlása Szemem elött állott. Nehéz vólt Melyem', és Vérem' Járása nyughatatlan. A' Reggel' Harmatja eggyaránt borzongatott, mint Indúlatom belsö Hánykódása... Már Ágyamba' feküdtem, és mindég ezen eggy Állapotba' hevertem elöttem tolyongott a' Képzeletek' Temérdeksége, és illy Állapotban nyomott el a' Szúnnyadás - a' mellybe' meg újra mindég tsak T--ait láttam....

Az egész Nap rendetlenül foly. Fejem nehéz az Álmatlanságtól, öszvetörött minden Tetemem a' Lankadtságtól, és Szívem - öszve megöszve rontsoltt. Mi lessz belölem?... Ö talán felét sem érzi annak, a' mi engem' úgy magamon kivül ragad... Ha ö - tsak Szokásból, tsupa Hízelkedésböl, tsak mutatta, a' mit nem érzett... vagy óh ha talán tsak tréfáltt velem szegény Próbálatlannal.. Vad Lángot gerjesztett [p 0139] belsö Részembe, hogy Kínjaimon nevessen; hízelkedett - hogy Magaszeretetét temjénezze; Szerelemmel kendözte Ortzáját, hogy - eggy Éjjelt Únalom nélkül tölthessen; és most - talán most, midön én itt törödöm, midön magammal veszödöm, másnak ugyan azon Aüjánlásokat fogadja... Távól tölem távól rettenetes Félelmek! Ha megigazodtok - óh akkor bizonyosnál bizonyossabb Halálom....

Nem! a' Tettetés nem hazudhat olly mesterségessen... Melly édes Tüz fénylett Szemébe', melly Erö, m4elly éles Béhatás vólt szakadozott Szavaiban, indúlatos Felkiáltásiban, melly gyönyörü Zavarodás bátortalan Rebegésében, melly kibeszélhetetlen vonszó Gerjedelem mély Sohajtásaiban, melly titkos, és reábeszéllö Láng szemérmes Felpirúlásában! melly gyözedelmes Könny reszketett Szemében, midön elváltt, melly ragaszkodó vólt az a' Kéznyomás, midön a' Kotsiba felemeltt - nem! a' Színlés [p 0140] nem majmol illy természetessen; és - ha ez Állortza vólt, úgy mitsoda Köntösbe' mutatod magad' dítsö Igasság?..

Sürü Kínn a' Levegö, a' Pelyhek szaporábban húllnak, és nevelik a' Havat, melly az Éjjel beterítette a' Földet.... Én Ablakomnál ábrándozom, és késérik Szemeim a' leesö Hópelyheket... A' Gondolatok kifogytak tölem, mert tsak eggy Gondolat, hatalmas mint a' halálos Fájdalom, elfoglaló, mint a' kívánkozó Reménység, erös mint az Értz, és édes, mint a' mennyei Gyönyörüség, egy Gondolat maradtt meg nékem, és ez a' Gondolat - Ö

Vendég jön Fanni! bekiált az Ötsém, Sok Szán áll tele Emberekkel a' Kapu elött."

[p 0141] Már az Újságkívánás is elhagyott,. Mintha taszigáltak vólna, 's alig hogy tudtam, úgy mentem én is a' többiek után, de Gondolatim másutt kovályogtak. Az Ebédlöszobánn kiléptem, hogy a' Vendégeket elfogadjam, hát - mint a' Villám, és mint az éjféli Jelenés, váratlanúl, és megfoghatatlanúl állott elöttem - T--ai. Szinte elárúltam magamat, és az éjjeli Álmatlanságot kellett okoznom Fejem' Szédelgésének. -

Itt vette Kezdetét Esmérettsége Házunkkal. Mindenek' Szívét elfoglalta, mindeneket magához kaptsoltt. Igyekezett az Anyámnak tetszeni, 's - megtetszett. Testvéreimet megelözö Udvariassággal tetézte, és - Reménységeket indított; - mert engem' elfelejteni látszott, és tsak azoknak Kedveket keresni.... Engem' eleinten ugyan megbántott ez a' Hátravetés, de gyözött végtére nálam az Okosság... mert óh! jól láttam én azt magamról, hogy szorgossan kerüljük azt az Emberek elött, a' kit [p 0142] szeretünk... Az Atyámmal országos Dolgokról beszéltt, eggy két Anekdotákat Titokban megsúgott, és nyomos Ábrázattal, az Ország' Nagygyainak házi Állapottyokat, mellyeket a' Városban minden Tzioövarga tud, nagy Szorgalmatossággal, és szinte olly nyomos Ábrázattal elészámlálta - és midön elmentt, mindnyájan meghasonlottak Dítséretében... Testvéreim hátmegett katzagva dítsekedtek Tréfáival, és pirúlva mondták: "szép Legény az! Az Anyám bízakodó, 's bíráló Hanggal, 's 'Ábrázattal ítéltt: "Tud Emberséget! - Az Atyám éppen olly nyomos Ábrázattal, mint a' millyennel ö beszéltt, azt állította: "Tanúltt eggy Ifjú, és nem alávaló Esméretsége van! -- Az én Szívem kevély Megelégedéssel azt dobogta: "Az én T--aimnak nints Párja! ---

Az Únalom bántotta Társaimat. - A' lármás városi Örömhöz szoktatott Képzelödések Sírt, és Tömlötzöt ábrázoltt a' mezei [p 0143] Tsendességben. Ezért szaporították, a' mint tölök lehetett, magok körül a' Sokaságot. Ha az Udvar tele állott Kotsikkal, akkor vóltak a' Vígság' legnagyobb Tetöjénn. Megfogadtatták azokkal, a' kik a' Városból hozzájok kijöttek, hogy eggynehány Hetet nálok kivül töltenek. Engemet is beírtak a' Vendégek' Laistromában. Addig esdeklettek az Atyám körül, mig megengedte, hogy én is vélek és nálok töltsek eggy kis Idöt.... óh szegény Magánosságot kedvellö Lyánka, mit tsinálsz te ott a' tolongó Zivatarba! Az én Örömeim, nem ollyak mint a' Tieitek... De hiszem én ö vele, ö körülte töltök majd eggy kis Idöt! T--ai isott lesz....

Még eggy Napot! még-még eggyet! azután értem jön Teréz, azután - meglátom ötet... Rest Örökkévalóság! miért mászol olly szenvedhetetlenül lássan!! -

[p 0144] Tele, rakottan ezen eggynehány Napok Történeteivel futottam Barátnémhoz..... Aprólékos Szorgalmatossággal lebeszéltem azokat. Szemre vett!... Lángoló Etsettel festettem T--ait. Elmosolyodott... Tréfás Dorgálással rázogatta Fejét - én elpirúltam... Ujjával fenyegetett - megzavarottam. De midön Kezét pajkos Visgálódással Szívemre tette, ha dobog é? - Szememet eltakartam.

"El vagy árúlva jó Lyányka! úgy é, elvesztetted Szívedet?"

Karjai közzé estem, és Kebelében rejtettem Ortzámat.

"A' mi megesett, azt ki változtatja meg? - Forr már az édes Tüz Ereidebn, azt az én hideg Okoskodásim többé el nem fojtyák.... De nem - édes Fannim! nem is akarom én azt elfojtani. Egyet, Eggyet, kér töled Barátnéd, fogadd meg azt nékem!"

[p 0145] Mindent! mindent!

"Elmégy most majd oda, a' hol ö van. Vele leszel, vele társalkodol. Légy szemes! - vagy inkább én vígyázok helyetted. ne titkolj el tölem semmit; szabadon írj, és írd meg Szíved' Állapottyát. Én leszek az a' vezérlö Kéz, a' ki a' Botlástól megmentelek. Légy hozzám egyenes!"

Olly egyenes, fogadom szentül, mint Istenemhez, midön az Éjfel' Óráiban Szívem elötte kiöntöm. Vezessen! tanítgasson! én szófogadó leszek!

"Ez a' Tsók legyen Petsétje Barátságunknak és Fogadásunknak. Írj gyakran, szabadonn és egyenessen. T--aidat szeretem, mert Te is szereted."

Teréz elérkezett, de jaj! Ö nem jött vele!.... Halgassatok Kéttségek! El innen! [p 0146] el! mennél elébb hogy ötet megjálhassam.....

R--tzrúl Decemb. 28án 17-

Fanni Báró L--néhez.

Szokatlan, új Játékpiatz van körülöttem édes Barátném. Az én házi, magános Tsendességem, mint a' könnyü reggeli Álom elszállott.... és én egy lármás, tolongó Sokaság között ébredtem fel. Nem tagadom, hogy ezen Változásba nehezen eggyengethetem magamat. Az én félénk Szemeim, azt a' szabad és Zavarodás nélkül való Forrást, meg nem tanúlhatják. Az én Ortzám a' Pirúlást el nem felejtheti. Titkos Halgatásra szoktatott Nyelvem, arra a' kedves Fetsegésre, arra az üres Hangverlésre, mellyet mint Tulajdonságát a' kellemetes Társalkodásnak kíván tölünk a' nagy Világ, hijába! tsak nem tud indúlni.... Mint ha [p 0147] be vólnék szorítva, úgy érzem magam. Nekem itt minden Szempillantásom nagy Áldozat! -

Tudom én, szerelmes Barátném! hogy az Emberekért élünk, és velek kell élnünk.... hogy az egész körültünk élö Világot a' mi Mértékünkre húzni akarni, nagy Balgatagság és Kegyetlenség. Ezerszer mondom magamnak, hogy mindent, mindeneknél ne keressenek. És még is - mit tehetek róla, hogy azt a' Szorongatást, melly a' Társaságban környül vesz, le nem vetkezhetem? 5 Óh melly más vagyok én különössen. Mint valami erös Zár, úgy esik le Szívemröl, ha azokkal vagyok, a' kiket szeretek. Megnyílik Szívem és Ajakám. ... Imé itt eggy Vallástételem Hibámról. ... Óh! ha tsak e' vólna a' legnagyobb!...

De - tele vagyok Szemrehányásokkal magam eránt. Ö - a' kit nevezni átallok, [p 0148] T--ai egészszen elfoglaltt... Vígyázzak, szemes leszek, próbáljam meg ötet!-- Óh Lelkem Barátném hol vegyem én azt az Eröt, ezen Indúlatok' Szélvészében, a' melyben vergödöm. - Hányszor elárúltam már magamat. Eggy óhajtozó Tekíntetét sem hagytam viszonzatlanúl. Eggy Sohajtását sem vígasztalatlanúl....

Ha rajtam értem magamat, 's visza akartam vonni Vígyázatlanságom. Hideg Tekíntetet tsafartam ki, haragos lett - és ezt újra megbántam, 's annál engedelmesebbet tettem, a' mellyen megzavarodtam - elpirúltam - Helyem' sem találtam. ... Jaj! tudja ö bizonyosnál, bizonyossabban hogy én ötet - Vér futja el Ortzámat midön ezt írom! - tudja ö, hogy én ötet szeretem. -

De melly Tisztelettel, melly tartózkodó Indúlattal viseli magát!... Ez, tsak ez meg érdemli, hogy én ötet betsüljem. Minden Mozdúlásában festve van a' Szerelem; minden Tekíntetébül súgárlik ez az édes [p 0149] veszedelmü Szikra - és ö halgat, szemérmes tisztelö, és szenvedö Halgatással...

Én ezt a' Halgatást kedvellem! - De kedves Barátném! imhol eggy Hibám újra. Ez a' Halgatás nekem ezer Gyanút, ezer Kétséget okoz. Betsülöm ezen Viseletéért, de - mi Tagadás benne! Szívem kívánná hogy felbontsa ezt a' Halgatást. ...

Most belépett. ... Látván engem' foglalatossan megállapodott, és Fejét hajtva akarta magát viszszavonni.

"Háborítom talán?" -

Eggy Barátnémnak írok, a' ki megbotsátja, ha eggynehány Szempillantással késöbb' veszi Iürásomat... és megbotsássengedelmes Lelkü Aszszony! én a' Levelet félre tettem.

[p 0150] Fanni B. L-néhez

--Jánuar. 3. 7.--

Eggyütt hagytál minap vele; az T-ai' Társaságáért elhagytam a' TIédet. ... Óh melly külömbözö ez a' két Társaság eggymástól! - Özönnel ömlik a' Szó Számon, ha veled vagyok jó Asszony!.... És ha Éjfélig a' Fáradásig tsevegtem is nálad, meg sem beszéltem az Elégedésig. - De nézd el millyen vóltam vele!

Székre íntettem, hogy fogna rajta Helyet. - Az az ö kedves Bátortalansága, az a' magával való Küszködése, az az Eröszak, mellyet elárúltt Ortzája lelálntzolta a' Szókat. ... Némák lettünk. ... Kerestem én is a' Gondolatot, és az elölem elsuhantt; a' Hangot és az, Torokomon akadtt. Tsak hogy az Idörül nem kezdtem beszélleni. - Készakarva való Késedelmeskedéssel hajtogattam a' hozzád írtt Levelet, tsak [p 0151] hogy valamit tegyek... azután Munkám' vettem elöl - és még sem jutott semmi Eszembe.

Az Asztalkánn, melly mellé ültt Geszner Idilláji feküdtek. Forgatta levelenként, és Szeme néhol megakadtt... Éppen tsak hogy az Ürességet betöltsem, kértem hohy olvasson belöle. -

Ha Te öt' hallanád olvasni - Életet 's Hathatosságot nyer minden Szó Szájában. Az a' Tüz - az a' jól alkalmaztatott Hangdás, - ehez az ö rezzegö férjfiúi Szava - oh hallanod kellene ötet, hogy ezt jól képzelhesd. -

És melly alkalmatossan választott!

"Sápadtt tsendes Hóld! légy Bizonysága Sohajtásaimnak! - Ti pedig tsendes Árnyékok, hányszor sohajtottátok ezt: Dafne! Dafne! utánnam!... Édes illatú Virágotskák! Harmattsep fénylik Leveleitekenn, mint [p 0152] az én Ortzámon a' Szeremel' Tsepje..... Óh bár - bár tsak megvallhatnám néki, hogy inkább szeretem mint a' Méh a' Tavaszt.... A' minap a' Kút mellett öszveakadtam vele, eggy nehéz Korsót merített meg Vízzel. "Engedd, hadd vigyem Kunnyódhoz ezt a' nehéz Korsót! "Így szóllék ákadozva. - Igen is jó vagy, felelé. Reszketve vettem fel a' KOrsót, 's némán sohajtozva, Földre sütött Szemmel mentem mellette, 's nem mertem néki megvallani, hogy inkább szeretem mint a' Méh a' Tavaszt."

Reszketni kezdett itt Szava, és Szeme' Zugollyába' eggy Könny reszketett.

"Be szomorúan hanyatlasz Te kis Nártzis elötem; Délbe még virágoztál, már el vagy fonnyadva. Így áh majd így fogok én is elfonnyadni, én fiatal Pásztor, ha megveti Szerelmemet."

Akadozott; 's eröltetve, 's zokogó Szóval mondhatta ezt ki. Megállapodott, és úgy folytatta....

[p 0153] "Ha megveti azt, kis Virágok, ezer nemü Füvem, eddig való Gyönyörüségem, fö Gondom!... akkor majd orvosló Kéz nélkül fogtok elfonnyadni, mert nekem nem virít semmi Gyönyörüség...."

Titkossan kapott Keszkenöjéhez, és orozva törülte ki nedves Szemét.

"Megfojt a' vad Gyom, 's dögletes Árnyékkal borít a' Dudva bé! - Te is oda leszel szép Gyümöltsös, Kezem' Ültetése, melly eddig a' legédesebb Gyümöltsöt termetted; szomorúan állanak majd ki Levél és Gyümölts nélkül kihóltt Törsökeid a' Gazból; én pedig alattatok fogom hátra lévö Napjaimat Sohajtások között eltölteni.... Te az alatt, mig Hamvam itt nyúgszik, érdemesebb Férj' Ölelései között, élj a' legtökélletesebb Bóldogsággal....""

Szörnyü Felháborodással olvashatta ezt, alig mondhatta ki már az utólsó Szókat a' Zokogás miatt. Elvette a' Könyvet, sürüen [p 0154] folytak le Könnyei; megragadta Kezemet és Homlokát reá eresztette.

Én ki mondhatatlan kínossan gyötrettem. A' Szánakozás ö eránta, az én belsö eránta való Hajlandóságom, ezen váratlan Fordúlás, ez az új és kedves Meglepés, magamon kívül ragadtak. Én is zokogni kezdtem.... Segéteni magamon nem tudtam, felugrottam és sebessen kiszaladtam az Ajtónn.

Óh de mihylet kívül vóltam, melly Rettegések fogtak körül, melly Óhajtások!... Ö kínlódni fog Akaratosságomon!.... Ö megfog bosszonkodni illy Megvetésemen.... Ö Kétségben esvén Szeretetem' Megnyerésérül, nem fog többet merni, szóllni is a Szerelemröl.... A' Szemérem visszatartóztatott, másként, meg ne ítélj Szívem Barátném! Kívántam vólna ebbe' a' Szempillantásba' kinyítni az Ajtót, be rohanni, Nyakába esni, és töle Engedelmet kérni, hogy az elébb töle kiszaladtam.

[p 0155] Óh Szív! Szív! a' te ellenkezö Érzésidet ki festheti le! -

Beszaladtam Teréz' Szobájába. Azt véltem, hogy a' Társaság helyrehoz. De mint a' Kísértet, ide is kergetett az ö szenvedö, Kétségben esö, vagy bosszús Ábrázattya.... Vad Zürzavar, és Háborodás vólt festve Ortzámon, mellyet Szerentsémre észre nem vett, mert mélyen bé vólt merülve eggy új Fejre való Öszvetözésében.... Beszéltt szakadatlanúl, én semmit sem hallottam. Ledülve a' Kanapén, Fejem' Karomra támasztva, merö Szemmel itt ültem, és - nála vóltam Lelkemmel.

Hátra tekínt Teréz; Látja mély Andalodásimat..... Gonosz Tréfával, mellyet soha néki meg nem botsátok, eggyszerre sebessen elrikóltja magát. Itt jön T-ai!

Ijjedtt és hangos Síkóltással felugrottam. Ö kinevetett, és én,elárúltt, kinevetett [p 0156] Lyánka, nem tudtam mit tegyek Zavarodásomban. 5 Ekkor kitekínték az Ablakonn, hát ö Lovon üll, és erös Nyargalással vágtat ki a' Kapunn.

Óh szerettél valaha te is, úgy é Barátném! Tudod, hogy nem sokat mondok, ha azt állítom, hogy az Ájúláshoz közel vóltam.... Visszatántorogtam Szobámba; letsaptam magam' Ágyamba, és keserves Zokogással sírtam.

Elmentt! gondolám magamban. Talán igen érzékeny Kevélységét megbántotta kemény, sebes, hírtelenkedö Magamviselete, és ezt ki nem állhatván a' Szégyen elüzte... Vagy talán nem reménylvén Szeretetemet megakar kímélleni, és nem akar üldözni Szerelmével, mellyet nékem kedvetlennek lenni gondol. - Talán, hogy a' Távozás által Szívét meggyógyítsa, elmentt. -- Óh bóldogtalan én! én magam kergettem el ötet Gondolatlanságommal.

[p 0157] Lassán jövök magamhoz; felveszem könyves Szemekkel Gesznert és olvasom, és ismét olvasom azt az elfelejthetetlen Helyet, mellyet ö olvasott, és újra sírok... Óh Barátném segélj! most segélj Tanátsoddal

Szegény Fannidon.

Az Nap késö Estve.

A' fagyos Essö vág oda kinn, a' Szél rettenetessen süvölt. Eggy Óránál tovább várakoztunk reá a' Vatsorával. És ö meg nem jött. - Már itt veszödöm magam, több két Órájánál, és még sem jött meg.... Óh talán, talán, soha meg nem jön!-- Fanni B. L-néhez

Januar 5én 17....

Minden rossz Éjjelim' Félelmeit öszveolvasztva, minden Kínok' Gyötrelmeit öszveragasztva, [p 0158] sem találom Képét az Éjjnek, melly azt az Estvét követte, mellyen Leveleimet írtam... Rettenetes Álmok, rút Ijesztöképek terjesztették ki fellettem Denevérszárnyaikat... Hideglelös vólt Erem' Járása, Fejem nehéz és forró, és minden rettenetes Álmaimnak Foglalattya - Ö... Elijedtem magamtól, midön a' Tükör' elejébe léptem. Szemem béesett, Ortzám sárgás Halvánnyal beterítve, 's Lépésem tántorgó és erötlen... Hívattak Fölöstökömhöz; én Engedelmet kérettem, 's a' Szobámban maradtam. Fellármázódott a' Ház, mindnyájan hozzám tódúltak, és Okát kéárdezték Változásomnak. a' többek között belépett T--ai is... és Kezem' tsókolván, megilletödött Tekíntettel kiálta: "Istenem! mi OKa ezen hírtelen Változásnak?"

"Aprólékság! a' melly sebessen jö, és sebessen elmegy.

Mozdúlás nélkül felettem állott, és látszott magának Szemrehányásokat tsinálni...

[p 0159] Én pedig - mit mondjak egyebet? - elevenedtem; kiszéllyedtek a' Lát9ogatók. Hálóruhámban a' Kanapéra heveredtem.

Melyjénn Karjait öszvekaptsolva, lefüggesztett Szemmel mint eggy Márványoszlop úgy állott elöttem.

Nem akartam kérdezni, hol járt? nehogy elárúljam magamat - és tudni melly igen kívántam.

"Az Istenért kedves Kiasasszonykám, mi Baja?"

"Kitsiny Változás, a' melly mind öszve sem sokat tesz."

Ez a' halvány Ortza - nekem sokat tesz. --

"Rút Ideje vólt a' Lovaglásra tegnap?"

[p 0160] Igazán megvallván, én jóformán nem is tudom. Az én Szívemben nagyobb vólt a' Szélvész, és nem is ügyeltem a' másra, melly körültem zuhogott...

"Jádzik az Úr az Egésséggel, pedig azt könnyebb el-veszteni, mint sem gondolná."

A' hol a' Nyugodalom elveszett, minek ott az Egésség is.

Evvel az Ablak felé fordúlt, és a' Könyöklöre borúlva eggy Székre vetette magát.

A' Szánakozás, - ellene állhatatlanúl vonszott... Az a' Gondolat, hogy ez a' hasonlíthatatlan Ifjú én értem szenved.... miattam kínlódik, elfelejtetett velem minden apró Gondoskodást, úgy érzettem hogy szoros Tartozásom enyhíteni Szenvedését, mellynek Oka én vagyok....

[p 0161] Vállánál gyengén megrántván, elkezdém: T--ai mi Baja?

Minden Felelet nélkül megfogja Kezemet indúlatos Ragadással Szájához kapta, érzettem reá húllani meleg Könnytseppjeit.... Nem bírtam többé magammal, semmit többé nem érzettem... hanem erös, édes, és Talpamtól Fejemig Véremet pezsegtetö, Ölelését Karjának Derekám körül, Száját, forró Tsókját Ajakamon - a' mellyet - óh lehetetlen vólt máskép'! - én is viszonoztam.

Ugyan az, ugyan ahoz.

Jan. 10. 17...

Szerettetni - eggy Szívvel, melly a' mienkkel eggyezö Hangon ver, öszveolvadni; minden Érütését, minden Gondolatját eggy atyafias Lélekhez kötni; magát avval [p 0162] öszvekaptsolni, olly édessen! olly bonthatatlanúl! magát más Teremtésben egésszen általöntve érezni - szerettetni! magyarázhatatlan, megfoghatatlan és még is olly tüzes Elevenséggel érzett Szó.. Szó, a' melly olly sokat jelent! olly sokat, hogy azt Szó ki nem beszéllheti!... Botsásd meg ezen édes Tébolyodásom. Érthetetlen vóltál te énnékem eggykor - érthetetlen minden Szerelmes annak, a' ki hidegenn, a' Szerelem' ígézö Vidékjein kívül, tsak természetessen lát, és hall.... Únalmas, tudom! a' Szerelmesek' Tsevegése. Türd el az enyimet jó Lelkü Barátném. Megreped Melyejm, ha azt ki nem üresíthetem....

Változhat é annyit vallyon olly kevés Idö alatt az Ember, mint én változtam? Mi lett belölem? Ha engem' most látnál, nem a' vagyok, a' ki vóltam! Magam, magamt nem esmérem.

Az egész Világ vídám Formát öltözött magára. ... Leesett a' homályos Fátyol, [p 0163] az a' kedvetlen Fedél, melly eddig minden Dolgot beborított. ... A' Föld, ez elött, eggy tágas Írtóztatóságok' Barlangja, most az édes Örömek, - nem! az gyönyörü Elragadtatások, Lakhelye lett... A' Zúzmarázzal beterített Fa, a' Fagytól tsikorgó Hó - szebb mint az elött a' virító Ró'sabokor. A' hideg Szeretetlenség, melly az elött Szívemet olly keserüen nyomta, elmúlt! Szeretet, forró, édes Szeretet akad elömbe minden Léptten.... MInden Élöállat Barátom! - mindem Ember Testvérem - általölelhetném mind azt, a' mi él, megtsókolnám most, és szívessen megtsókolnám még Mostohatestvéreimet is, és még abban a' Szempillantásban is, a' mellybe' kínoznak..... Nem találok ezen Indúlatnak elég Helyet Szívemben; szoros az, eggy illy hatalmas Indúlat' Elfogadására!-- Mivé lettem'.... Az én Szívem - óh Barátném, nem esmérjük mi a' magunk' Szívét!... Azok az Érzések, azok a' leírhatatlan Érzések, mellyek benne minden Órapertzen [p 0164] termenek, - sejdíteni sem mertem vólna, hogy azok benne lehetnek... Mint a' szép Arany a' Földrögben, eltakarva, befojtva, öszveelegyítve, úgy feküdtek, azok eddig benne. Rajjal zúdúlnak most elé, kifejtödnek Zürzavarjokból és engem' minden Pillanatban bóldogabbá, és bóldogabbá tesznek. -

Mi ez? - Mi a' Szerelem? - nem fogok hozzá Leírásához! A' Szó, tsak üres Jelenés nélkül való Hang. Hideg mint a' Réz, a' melly tseng, de nem érez, hóltt, megmerevedett Állat. Elégtelen a' Szív' véghetetlen, eleven, erös, meleg Érzésinek Lefestésére. - Óh mi az Élet Szeretet nélkül? Iszonyú, mint a' tágas Vadony, a' mellyben nem jártt Embernyom. Borzasztó mint az Éjfél' hasgató Hidege.... Nem éltt az, a' ki Szeretet nélkül éltt!

Nem Emberekért, nem romlandó Emberekért való az a' véghetetlen Érzés. Öszveroskad ez a' Test, a' Lélek' édes Eröszakja [p 0165] alatt.... Illyen Szerelem, mint a' melly engem magamon kivül ragad, a' Menny' világos Palotájiba, a' Bóldogúltak' dítsö Karai között tarthat tsak örökké. Itt alatt, rövidnek kell neki lenni, mert az Elegyítés és Keserüség nélkül való Öröm, és tartós Bóldogság nem e' Világ' Örökségrésze.

Eltévelyedtem! Bosszús vagyok, hogy Pennám nem ír olly tüzes Vonásokkal, mint a' millyekkel ezen Érzések Szívemben írva vannak. Szük, néma, bádjadt a' Nyelv, a' midön gazdag, és tellyes Érzéseket kell neki magyarázni... Nem ítélsz meg óh Szeretettel tellyes Lélek, ezen szabadon festett Szívem' Állapottyáért.. Óh olly emberi - olly édes - olly jó így szeretni. - Jól aludj!

Ugyan az, ugyan ahoz.

Ez az Állapotom, rendkívül- való Állapot, óh de - bóldog - bóldog Állapot. Az én Józsim' Tekíntete nékem eggy tágas [p 0166] Nézöszin, a' mellybe' számlálhatatlan Jelenéseket látok. Eggy Szava - eggy egész Világ, eggy egész Gondolatok' Világa, a' mellybe' bolyongok, és édes Tévelyedéssel bolyongok... Minden Kitsinység Betset nyér, ha arra tartozik, a' ki szeretünk. Eggy Kéznyomás, nagy és nyomos Történet... Eggy Mosolygás, Szívet rezzegetö Látás... eggy Tsók, mennyei Gyönyörüség....

Ha mellettem lopva elsuhan, és orozva Karomat, vagy Kezemet szorítja, és Tapíntásának édes Melege keresutültsap egész Testemen, - ha Lábam' Feje Történetböl az övével öszveakad, és én azt hírtelen Háborodással visszarántom, és ö tsendes Elpirúlással félremosolyodik,... ha Kezemen Ajakit érzem, és Szívem megrázódik, vagy ha Zálogát a' Játékban eggy Tsókkal kiváltani tartozik, és én - elolvadok... Óh ezeket nem festi le emberi Penna.

[p 0167] Vagy ha estvénként Szobámba' meglátogat. Szemeiben olvasom számlálhatatlan Érzéseit, midön egész Órákat némán töltünk el, és a' Szoba tsendes mint a' síralmas Ház, és még is olly tele van Szívünk; a' Gyertya' magas Lángja' Közepében, homályossan nevelkedik meg hosszú Hamva, - és magunkról elfelejtkezünk... Óh Lelkem! mit hasonlíttsak ehez a' Bóldogsághoz? 5 Minden Szó fontossá lesz, minden Mozdúlás sokat jelentövé, a' hol Szíved' Verését, eggyezö Szívverés visszonozza, Érzésedet költsönös Érzés, Szeretet, Szeretetedet....

Hát az az édes Nyúghatatlanság, mikor Szemem elöl eggy kis Idöre elvész, midön a' Társaság ötet tölem, engem ö töle elvon, az a' Repesése az Ismétlátásnak, a' melly ennél újra édesebb!

Azok a' Képzeletek, mellyeket a Reménység a' Jövendöröl elömbe pepétzsel!... [p 0168] Az a' nyúghatatlan Várazozás, midön Szobámba' ülök, és minden Zördülést övének lenni gondolok, minden Ajtónyíláson öt' belépni vélem, és alig türöm - midön osztánn esmértt Járását, Lépésének Dobogását, vagy Szavát kivül rezegni hallom, és Szívem repes elejében, én Karjai közzé szállok -- Itt jön Édesem! itt jön!... Isten veled!

Atyám ott fenn! a' te Újjaid nyomták az emberi Szívbe a' Szerelem' édes Törvénnyét! Te, a' ki a' te Teremtésidet az ö Bóldogságokért teremtetted, és a' ki örülsz az ö Örömeiken, kimondhatatlanúl jó, és Mérték nélkül kegyes Atyám ott fen! Látod az én Szívem' minden Mozdúlásait, látod, mint és mit érez az!... Óh nem - nem kárhoztatod Te azt, Te, a' ki magad is Szeretet vagy! Káromol a' téged, a' ki azt hiszi, hogy Te az Embernek Szívét érzékennyé alkottad a' tiszta Szerelemre, és [p 0169] annak Mozdúlásain kegyetlenkednél, és annak Élését tiltanád. Szidalom ez, iszonyú Szidalom ellened Te tsupa Jóság! -- Légy Bírája Te az én Szeretetemnek. Örízz a' Tévelyedéstöl, és a' Botlástól! Tiszta minden Szívverés, mellyel én ötet szeretem, üres minden Salakjaitól a' Testiségnek! Légy Segítöje, légy Vezérje tiszta Szeretetemnek - óh az erötelen, a' vígyázatlan Ártatlanság olly közel van az Eleséshez!... Te tartsd fenn Karomat, ha rogyni akarok. Az ö Szívébe is fuvaly tiszta Érzéseket, és tartsd meg azokat állandóan... Isten! Isten! mindenek felett add bóldog Véget Szeretetemnek....

Fanni B. L-néhez. Az Ember, az Embernek legföbb Ellensége.... Nints olly tiszta Öröm, melyet keserüvé nem tésznek. Mint a' Pók az édes Gyümöltsöt megmásszák úndok Lábaikkal, és tsúf Mérgeikkel béköpik... Eredjen bár Hajlandóság nálad, és légy bizonyos, hogy [p 0170] eggy idegen, eggy ellenséges Ábrázat közibe hág Szívednek, és azt széllyelmartzongolja. Óh miért van az a' kegyetlen Részvétel az Emberek között, mások' Szíve' Állapottya eránt! Sokat ábrándoztam én ezen édes Barátném! és soha ki nem találhattam valóságos Okát!

Ha két Szeretö hív eggymáshoz közelít és Esméretségek melegebb Társalkodássá általváltozik, ezer asszonyi Ajakak hírdetik, bírálják, és ótsárlják Szívednek tsendes Indúlásáit.... ezer Tzirkálók szemfüleskednek minden Mozdúlásaid körül, és irgalmatlanúl bánnak veled a' Szeretetlenek!... Olly tsuda Látomány lett é a' Szeretet, hogy az illy Zendülést okoz?... Olly ritka, olly természetlen Dolog é az, hogy az Ember szeressen?... Olly Mód nélkül hibás Tett é az, ha szeretsz, hogy arról, mint híres Gonosztételröl tsevegjen az egész Környék... Olly kevés Bajjal rakta é öket meg az Ég, hogy a' magokén fellyül, a' másokét is még magokra válallyák?... [p 0171] Tudja Isten, édes jó Barátném! de azt látom, hogy én rólam, és T-airól mindenütt beszéllnek... Uh! Mitsoda Szemeket vetnek reám!... Mitsoda Íntézeteket gondolnak! Mitsoda Hazugságokat terjesztenek rólunk, olly iszonyú Hazugságokat, a' mellyhez nints más mit hasonlíttsak, hanem az ö Könnyenhívöségeket... Melly mohon kapnak rajta, ha jó Nevemet letapodhatják?... Melly gonsz, kártékony Örömmel adja a' Hazugságot eggy Fetsegö által a' másnak!... Óh Szívem! talán nem is méltó az Emberek között élni, ha ennyi Jelenségét tapasztaljuk rossz Szívüségeknek!... Rosszabb lettem é én az által, hogy érzékeny vagyok eggy Férjfiúnak Érdemei eránt, a' kit ök nékem alattomban mind irígylenek, és sok lotska Leányka magának, sok sopánkodó Anya Leányának kívánná!... Többet ne erröl! mert hidd el a' Betüt alig látom Könnyeiem miatt, mellyeket nem tartóztathatok az Igazságtalanság' meggondolása mellett, mellyet méltatlanúl szenvedek... Beállott be! a'-Szenvedések' Ideje [p 0172] a' rövid és kedves Örömeket itt az Idö, hogy hosszú és keserves Gyötrelmek kövessék! - Semmi az! Ö érette szenvedem, és ez a' Gondolat legyen minden Vígasztalásom....

Mint élsz te szerelmes Barátném? Mint vannak Kitsinyeid?... Rólatok sokat gondolkozom, és megvallom - sokat beszéllek. Tudom én, hogy magadat fedezed; nem is árúlom én el Titkodat, de hogy ne örüljek azon, ha velem eggyütt más is szán, elrejtett Módon ne beszéljem el Történetedet - tégy velem, a' mit akarsz, azt nem tagadom.

Keresztülútazott e' Napokban itt nálunk Gróf É-ne, és hozzánk beszállott. Örömmel fogadtuk ezt a' minden Tekíntetben érdemes Dámát... és még ma is itt múlat Kérésünkre. Azon kevés Szeélyek közzé, a' kik elsö Látásokra elragadnak, ezt is beírom... Nem az a' megalázó Felfúvalkodtság, a' mellybe' sokan nagy Rangjokat [p 0173] helyhetik, nem is az a' még jobban lenyomó, és megalázó Leereszkedés, melly a' tisztes Alatsonyságnak inkább fáj, mint a' kevély Megvetés, nem az az, eröszakos és természet ellen való Viselet, az a' tsömöröltetö Gyermekeskedés - nem! mind ezt benne nem találod. Melly nyájas Magatartása, hozzá vonszó, mert Szívétöl veszi Eredetét. OKos és méltóságos minden Külseje, érett is természetes minden Szva...

Félóra alatt tele vóltam hozzá Tisztelettel... Erántam is benne némelly Hajlandóságot tapasztaltam. Örömest látszott velem lenni, és én úgy hozzá szoktam kis Idö alatt mintha régtül fogva esmértem vólna. Tartalék nélkül beszélltem mindent, a' mire Szívem kíszétetett. Ebbe' a' Helyheztetésbe', nem tudom mitsoda Alkalmatossággal kiszaladtt Számból - a' te Történeted is. A' Baráttság, és Szánakozás elevenen festette velem Érdemed', és attól olly igen külömbözö Állapotod. Sokszor nedves lett Szeme a' Grófnénak, és mivel nem neveztelek, [p 0175] nagy Bajba' vóltam véle, mig megtagadhattam töle, hogy ne nevezuzelek. -

"Ha Titok, (úgy mond sokszor ez a' nagy Lélek,) és annak is kell néki maradni, én nem kénszerítem a' KIsasszonyt hogy elárúlja Barátnéját.. De ha szereti ötet - talán használna néki ezen kis Hüségtelenségével... Nem tsupa Újságkívánás, a' miért kérdezöskedem! én segíthetek, és örömest segítenék! - Gondolja meg ezt Lelkem! és ha meggyözödik felöle hogy nem sérti meg a' Barátságot, - akkor bízzon meg Titkában....

Meg nem tudom magamat állítani... Megtörjem é Szavamat? avagy eleresszem ezen Alkalmatosságot, melly talán soha többé vissza nem jö? Szabad Bánására bízzam é a' Grófnénak, a' mit te tsak az én Kebelembe rejtettél? Te futsz, te elrejtezel, és én - felfedezzelek, megpiríttsalak?... Ha ö talán tsak tsupa - nem! nem mondom ki ezt a' Szídalmat ezen igazán Tiszteletet [p 0175] érdemlö Dámárúl - nem él ö viszsza a' mi Titkunkkal!... Kérjem é Engedelmedet, mellyet bizonyos vagyok, hogy gyenge és kényes Érzésedtül meg nem nyerek... vagy Engedelmed ellen eröltesselek arra, hogy bóldog légy, és legalább avval is kevesíttsem Hibámat, hogy Engedelmed ellen nem vétettem... Ezen Zavarba' Szívemet választom Vezérnek, ezen Kötelességek' Tsatájában ö a' legbizonyossabb Bíró... Hogy az nem erös, azt tudod - de hogy nem rosz azt is esméred... ha tehát elárúllak, Gyengeségbül esik, de tudom aztis elfogod hinni, hogy azt tsak jó Szívböl tselekedtem. --

Fanni Báró L-néhez. Bár bünös legyek - elszenvedem Haragodat, tsak te bóldog légy. Megtörtem Szavamat! - alárúltalak. Esmérted Te Gróf É-nét és még is halgattál. Esmér ö téged', szeret, és szán... Kotsija, mellyet éretted küld, viszi ezen Levelkémet. T--ai [p 0176] pedig felválalta éretted a' Követtséget. Látni kívánunk mindnyájan, de senki olly szívszakadva nem vár mint

Fannid.

Gróf É-né Báró L-néhez.

Kedves Baróném!

Miért kellett illy szörnyü Elszánásra vetemedni? - Miért nem esmértt engemet jobban, és miért nem bízta meg azt, a' ki nem tsupán tsak Társalkodását kedvellette egykor, de mint Barátnéját is szerette?... Én Szekeremet küldöm, és kérem, ne tagadja meg tölem ide általjönni, 's vélem egyenessen, és minden Tartalék nélkül jövendö Állapottyának Meghatározásáról értékezni, és meghinni igaz Baráttságomat, mellyel vagyok

tökélletes Barátnéja Grófné É...

[p 0177] Fanni Báró L-néhez

B...ra.

R...tzrúl 17--Febr.

Elmentél, és itt hagytál engem' eggyetlen Barátném! - Elvesztettem benned, Meghittemet, Tanítónémat - Mindenemet!... Nem panaszolkodom! Kevesebbé kellene téged' szeretnem, ha a' magam Gyönyörüségét a' te Bóldogságodnak áldozatúl vinni nem tudnám. Légy bóldog! - én szenvedni fogok... Nem kérem Barátságodat! A' ki úgy szeret mint Te, nem tud elfelejtkezni. Retteghetnék, mert a' nagy Világ' tollongó Vígsági között könnyen elrepül a' Távollévök' tsendes Emlékezete; de te tudsz szeretni - azért tudom, hogy magtartom Szívedet....

Óh Kedvesem! nem tudod Te, melly nagy Szükségem lesz nekem Távollétedben is Vígasztalásodra.... A' Szeretetnek Zavar nélkül való Aranyórái elmúltak, a' Szerelem' [p 0178] Kínnyai várnak... A' kártörülö Hír, megrútítva, és hazug Nagyításaival megbövítve vítte Esmérettségemet Anyám' elejébe... Tudod, melly hallatlan Jelenés e' Tájjon kettönek tiszta Szerelme, tudod, melly tele vannak Elöítélettel azok eránt, a' kik szeretnek, mert a' Szerelem nálok vad Tüz - és a' Házasság, haszonvadászó Alku; amaz nagy Gonosztétel, ez szabados, illendö Mód.... Képzeld innen Atyám' Felíndúlását! Itt termett, és kegyetlen szemrevetéseket tett. Egyedül vóltam Szobámban, hová Ebéd utánn bejött....

Rántzos Szemlöldökkel, mellyeken komor Szemrehányás feküdtt, Szembe fogván engem' azt kérdé sebessen:

-Ki az a' T--ai? he...

Az Attya Kapitány - ennél a' Háznál kedvellik.

[p 0179] "'Te is úgy é?

Lesütöttem Szemeim.

"He - Hallottam szép Híred'.. Nézd el ötet. Alamuszmatska nagyot ugrik, Egeret fog.... Azt tudtam hogy Vízet sem tud zavarni... Szerelmeskedni! Várj rá! - Szed öszve magad', mert velem eljösz -

A' mint parantsolja Uram Atyám.

"Úgy is! - ittt nekem nem maradsz... Hát mi Ember már ö? Ingyen élö, koborló, se' Kenyere, se' Háza... Majd bizony! most pellyhesedik, már is a' Szoknyák után futoss. Már abból mi lesz... Azt se tudja az Ember mitsoda, kitsoda? - Ej - virgás néki nem szeretö...

Nem olly alatsony ö mint gondolja Uram Atyám!

"No - 's hadd haljuk hát? Hol fekszik a' Jószága? Neme? Hát-hol a' Familiája? [p 0180] Nem hallottam én se' Hírét, se' Nyomát... Nem olly alatsony? Hát, mi hát, mitsoda Tisztséget visel, hogy Hólnapszámra tsak a' Bállok után jár... Nekem nem maradsz eggy Szempillantásig is.... Készülj! -

Reám tsapta az Ajtót... és én óh Barátném! elfogyott a' Könny Szemeimböl... a' tsak az apró Bajok' Enyhítése, az iszonyú Gyötrelemnek az a' Bóldogsága sints, hogy sírni tudna... Szívem öszveszorúltt, és mozdúlatlanná lettem. - 5 Bejött Teréz, látta nagy Zavarodásomat. Ekkor Nyakába estem, zokogó Szóval köszöntem Szívességeiket, mellyeket ennél az elfelejthetetlen Háznál vettem.

Nem mégy oda eggy Tapottat is- Hol az Öreg? - (Itt belépett T-ai.) Tudja é T-ai? Elmegy Fanni, nem akarja ítt hagyni tovább az Öreg....

[p 0181] Elhalványodott, és Ajkai reszkettek.

Mennyünk mindnyájan, essünk az Öregre, itt hadja ha tsak két Hétig is.... Mit tsináljunk itt mi magunk... Abból bizony semmi sem lesz.

Elfutott... Szegény Jó'si! most láttam mennyire szeret. Szóllni sem tudott, mint a' Kö, meröen úgy állott, és a' legszörnyübb Fájdalom festette magát egész Artzúlatján:

Istenem! felkiáltott, illy véletlen, illy hamar. Lehetetlen! én nem élhetek nálad nélkül...

No ne szomorkodjatok! - berohant Teréz. Rá vettük már az Öreget. Itt marad Fanni még két Hétig...

Tehát még eggy kis Idöt - még két Hetet, tsak két Hetet, leszek véle. Mint a' Halálra Kárhoztatottnak azok a' kegyetlen [p 0182] Napjai, mellyet Bíráji irgalmatlan Szánakozással Halála elött engednek, olly két Hét ez... Mit nyerek vele? Azután tsak ugyan elválunk... Nem tik a' Kést eggyszerre Szívembe, tsak lassan öszveszorongatják, öszvekínozzák... Ez is Irgalmasság - nem panaszolkodom, - Óh de ha ezek elmúlnak, ezek az igaz kevés, igen rövid Napok akkor örökre - örökre elválunk! Istenem! azért vóltam é kevés Ideig bóldog, hogy örökre bóldogtalan legyek. -

Ugyan ahoz.

Fenyegetö Veszedelme Elválásunknak felvertt bátor Szunnyadozásunkból... Edd8ig, mint a' bóldog Gyermekek, nem is gondoltuk Lehetöségét annak, hogy elválaszszon bennünket valamelly Történet. Minden Gondjainkat eloszlatta, eggy Látás, eggy Tekíntet... a' bóldog Jelenvaló nem is engedte sejdítenünk a' lehetö bóldogtalan Jövendöt... Ez a' mérész Gondatlanság elenyészett; írtóztató Ábrázatjai a' következö [p 0183] Idöknek, elszéllyesztették szép Álmainkat. Látjuk, bizonyossan látjuk mind ketten azt a' szerentsétlen Kéntelenséget, hogy eggymást elhadjuk... Könny és Síralommá változott a' Mosolygás, a' TRéfa Gyötrelemmé.... Nem lehetünk eggyütt soká! Minden EStve, ezzel a' Gondolattal fekszem le: Eggy Nappal kevesebb a' kirendeltt Idö, mellybe véle lehetsz. - És álmatlan töltöm Jajjal és Zokogással az Éjjelt. 5 Messze, messze van T-ai Elrendelésétül, és most Sírással panaszolta, hogy Attya a' tábori Életre szánta. Kedves Remények, mellyekkal magamat ketsegtettem, és a' mellyeket könnyenhívö Szerelmem, olly mohon elfogadott, nem - nem látom én soha Tellyesedéseket!

Óh melly kevéssel megelégednék én! ggyy [!] tsendes Telek, mellynek Termése mezei Asztalomnak szolgálna, eggy alatsony Házatska, a' melly engem' és öt' befedné, [p 0184] elég vólna nékem, tsak ö véle élhetnék. Minek nekem Böség, a' ki pazérolni nem tudok; minek Fény és Tzifra, a' ki az elött mindég futottam!... Másként akarja az Ég! Így a' mint ö van, rendes Állapot és Jövedelem nélkül, soha sem reménylhetjük Szüléink' Megeggyezéseket...

Azt mondja ö: hogy az ö Attya olly jó! hogy ötet szereti; fogja ötet kérni megeggyezéseket, és ha azt megnyeri, azután az enyimektöl is fogja azt kinyerni igyekezni...

Óh hiszem én, hogy ö engem' szeret... de még is borzasztó Érzelések fojtogatják Melyemet. Úgy látszik az a' Nap, a' melly minket elválaszt, mint a' melly elfog választani Életemtöl. Barátném! örökké bóldogtalan lesz

Fannid.

[p 0185] Ugyan az, ugyan ahoz.

Hazúrúl 17 -- Febr.

Sírass engem' szerelmes Barátném! az én Örömeim eltemettettek. Itt vagyok, egyedül, elhagyatva, magam' Kínzásinak, és Síralmimnak kitéve... 5 Óh az Estve, az Éjjel, melly Elválásunk' Reggelét megelözte, mint a' Hajdoklók' bús Éjjele, rettenetes vólt. Az a' nyájas-Ház, a' mellybe' a' barátságos Szívesség, a' Szokás, és a' Bóldogság otthonivá tettek, a' mellynek Ölébe, élétem egyedül bóldog Napokat mint szomorított most! Minden Szeglet, minden Házieszköz, kedves Emlékezeteket ébresztett fel. MIndeniket által kívántam vólna ölelni - sokra közzülök reá borúltam, 's keservessen sírtam felettek.

A' Tseléd a' melly annyira szeretett, és minden Kívánságimat Szememböl eltalálta - [p 0186] ha reám nézett szomorú lett, nehezen vesztett el - és ez az eggyügyü, eggyenes Szeretet nehéz Könnyeket nyomott ki Szememböl. Itt engem' minden szeretett - ott majd minden kínoz és gyötör...

Ö vele - féltem öszvetalálkozni. Ö is magát elölem elrejtette. A' Hóval beterített Kertbe bolyongott, magán kívül és közel a' Kétségbeséshez. Bezárkoztam, és Vígasztalás nélkül Ágyamba fetrengettem; a' sok Síralomtól kiveresültt Szemeimböl a' Könnyek kiapadtak.

IÓgy értt az Estve. Besetétedett már, én bús' Merevedésemben így feküdtem, a' midön Kopogás esett Ajtomon és T--ai megszóllaltt; Szava melly elgyengültt, és ollyan vólt mint a' hosszas Betegségböl felköltté, áthasította Szívemet. Felnyítottam az Ajtóz, belépett, némán dültt eggy Székre, és keservessen zokogott. A' Gyertyánál mellyet éppen behoztak egymást meglátván mind ketten visszahökkentünk. Halvány [p 0187] Ortzája, a' Sírástúl felpüffedtt Szemei, egész Formája Szánakozást indított... Én Kezemet törtem, és magamon kívül vóltam.

"Ne gyötörd magad' Egyetlenem! - elkezdé, és Vígasztalást akartt adni, Ö, a' ki maga is a' nélkül szükölködött - "Irgalmas az Ég, bóldoggá teszi Szerelmünket... Légy - hozzám - hív! -"

Nyakára borúltam, eggymás' Könnyei közzé elegyedtek Könnyeink, és töle elszakadni nem tudtam...

Miért - óh miért nem halhatok itt meg! itt a' te Öleléseid között... Erötlen lettem, minden Tetemem elesett. Torkomat, mint a' fojtó Méreg elállotta; Melyem elszorúlt, és a' Levegö után kapdostam... eggyszerre minden eltünt elölem, és magamrúl semmit sem tudtam.

[p 0188] Eggy Ágyon eszméltem fel, mellyet körülállott ez a' kedves Háznép és éleszgetett. T-ai mint a' megtestesültt Kétségbeesés, öszvekótsolt Karokkal, Ágyam' Lábánál állott...

Fanni! az Istenért jöjj magadhoz. Ne engedd magad' annyira elragadni a' Fájdalomtól... Így kiáltozott Teréz - és kiküldte T-ait, a' kit többé látnom nem engedtek ezek a' kegyetlen Szánakozók... Végre az Erötlenség elszúnnyasztott. Zavarttak vóltak Álmaim, magamat láttam Árnyékká változva, Halottiköntösbe, néha T-ait Öleléseim alól elhúzni tetszettek írtóztató Képek, és félrevonúltt Ábrázatok, minden Szempillantásban felrezzentem.

A' Reggel - ez a' Keservek' Reggele elérkezett. Sürü, temérdek Köd nyomta a' Földet, a' Lehellet nehéz vólt, mint a' fojtogató Fájdalom' Lehellete. Gyászoltt még a' Természet is, két szeretö Szív' Elszakadásánn. Óh Reggel! illettél te ezen Elválás' Napjához.

[p 0189] Magamon kivül vóltam, és így érkeztem meg Anyám' Házánál, a' hol minden Szem, a' melly reám nézett, tsúfolódó vólt, vagy - annak látszott. Leszállani a' Kotsiról alíg tudtam, annyira el vóltam erötlenedve.

"Nézd a' megszomorodott Lelket! Nem szégyenled annyira kimutatni azt, a' mit titkolnod kellene. A' Kedves bánt úgy-é? Szép vagy -- "Illy Köszöntésekkel fogadott az Anyám, és gúnyoló Nevetése Testvéreimnek követte.

Tántorogva, lerogyó Lépésekkel mentem Szobámba, és Betegségemet alíg tudtam elhitetni vélek. Még midön Ágyamba' feküdtem is, és Fejem égett, Érverésem iszonyú vólt, akkor is dörgö Szóval Anyám, - óh ez az igen kemény Anyám, felettem Szemrehányásokat mondott, és meg nem kéméllett. -

[p 0190] Távozzatok, távozzatok tölem édes Képzeletek, a' mellyek tsak azért jelentek meg Emlékezetembe' olly kedves, olly bájoló Színben, hogy Szívemet emésszétek. Óh des, tsendes kis Szobátskám, elsö és forró Szeretetemnek Temploma! melly elevenen állasz most is Képzelödésem elött. Az a' Tükör, melly alatt Asztalkám állott, az az Ablak, a' mellyen a' Majorba vólt a' Kinézés, és melly mellett annyit varrogattam, és ö mellettem állott - és a' mellynél én olly sokszor boldog vóltam... Az a' Kanapé, mellyen vele sok Órákat töltöttem, - mind ezek elöttem álnak. Ki nem tudom vetni Fejemböl ezeket a' Képeit rövid Bóldogságomnak, és tsak annál jobban, annál világosabban látom jelenvaló Bóldogtalanságomat! Sírass engem szerelmes Barátném! az én Örömeim eltemettettek.

Mártiusban.

Derül a' KIkelet. Elevenség és Élet terjed mindenfelé töle. Én bennem az éltatö [p 0191] Erö Napról Napra fogy. Elestek Tetemeim, szegény Szívemet durva Héjj borította-bé... Mint repdesett másszor Tavasz' Eljöttére! A' legelsö Fetske, melly mellettem eltsapongott, a' legelsö Gólya, melly a' Levegöbe' evezett édes Andalodásba hozott... A' Patsirta fennyen járó tsavargó Éneke Öröm-Hírmondó vólt. A' Rózsabimbó' a' Kikirits, mellyet legelöször megláttam, örvendezö Kiáltásra fakasztott. Most megrezzent a' Fetske, a' Gólya Képzelödésem' félrevezeti, és a' Messzeség, Elválás, Elreppenés Képeit támasztja fel bennem. A' Patsirta halálos Éneket dalol. A' Kikirts, és a' Rózsabimbó (így sohajtok) talán a' jövö Tavaszkor Síromon nyílik. -- Hová lettél gazdag Képzelödésem! a' melly akkor is gyönyörködtetö valál, midön édes Szomorúsággal árnyékoztál be! KIapadott e' szép Folymatod? - vagy ki zavarta meg tiszta Kristályodat? -- A' tavaszi Fellegek, mellyeket a' Magasság' Üregében a' Szellö renget, bús Árnyékot hánynak a' tsirádzó Mezöre, és széllyelszaladoznak [p 0192] zöld Tábláján... Mint ezek, eggy Pillanatban, úgy múlik el az én Életem is. A' Múlandóság' szomorú Képei követnek itt, a' hol Lábam alatt, Fejem felett 's körültem ezer Élet ered, és minden új Életre felkél. --

Nem találom ötet sohol... Reggel midön egész Éjjel vele vóltam, vele múlattam, és szinte az Erötlenedésig vele tépelödtem, Szememet felnyítom, és ötet sohol nem találom. --

Hijába! Nints más Gondolatom tsak Ö... Botsáss meg szánakozó Isten! midön téged' imádlak, midön hozzád felnyögni akarok eggy kis Enyhülésért, tsak eggy pertzenyésnyi Szabadúlásért - akkor is közbelép az ö Ábrázatja, és elragadja, tsak magának, egyedül tsak magának minden [p 0193] Érzéseime.... Hová, hová visz ez a' dühös Indúlat?... MIkor két, három Órát eggy Helybe' mozdúlhatatlanúl ültem, forró Képzelödésem az elmúltt Örömeket, minden apró Környülállásaival, festette, ö elöttem áll, egésszen úgy mint vólt, minden Mozdúlatja, minden Fordúlása Szemem elött van - azonba' nekem úgy tetszik, mintha tsak a' más Szobába' vólna, én felugrom, utánna indúlok - és azután látom, hogy magamat megtsaltam, és sírok Megtsalattatásomonn - mikor így emésztem magam': akkor óh akkor llátom, hogy így - nem soká viszem:::

Bezárom Számat, és nem panaszolkodom. Ne tudja más, hogy én olly szerentsétlen vagyok. A' legalatsonyabb Parasztleány bír Attyának Szívével, én tölem az is el van ragadva. Halgatni tudó Papiros! te egyedül zárd magadba Könnyeimet, mellyek reád húllnak Atyám' Keménységéért... [p 0194] Mit vétettem én, hogy az ö Szeretetét elvesztettem. Rossz Nven veszi, hogy szomorkodom, és minden Órában kifatsarja Könnyeimet... Szilaj és kényeztetett Testvéreim gúnyoló Gyözedelmeskedéssel tapodják Fájdalmimat, és ö azt - jóvá ne hagyja, de elszenvedi.... Kimílletlen Anyám! gyönyörködik Keserétésemenn, és ö - Istenem! Ö tódítja Keserveimet.... Ha Fejemet Melyemre vonnya a' Fájdalom, - ötet - ötet - hánnyák Szememre. Ha Gyengülésem az Ágyba szegez - Szerelemü Betegének tsúfolnak!... Óh annak a' Betege vagyok az igaz! de annak a' Halottja is leszek... Ez a' gyenge Kéz a' Szerelem, a' Koporsóhoz vezet és megszabadít Kínzásaitoktól... 5 Báró L--néhez B--ra.

Hazúrúl 17--Mar. --

Elöre láttam, elöre érzettem, hogy így történik. Nem fojthatom magamba', kipanaszlom, [p 0195] ki kell panaszolnom Szégyenvallásomat; megöl, ha magamba zárom!.... Nem hagytak Békét, míg ki nem vontzoltak tsendes Magánosságomból, a' mellybe' legalább Kínjaimon legeltem meghasadtt Szívemet. Kirángattak az Emberek közzé és még gyógyíthatatlanabbá tették Sebemet. 5 A' szomszéd Városkába bementek, hogy Únalmokat rövidítsék. Házallottunk egész Dél utánn, én is velek tsavarogtam. Tudod mennyi itt a' nemes Ház, mindenikhez bekellett eggy kitsinyt kukkanni. -- né Innepnap lévén öszvehívta a' Félvárost, és Vatsorát adott, minket is megtartóztatott. Én nem akartam OKot adni gonosz Örömöknek, hogy ne hízlalják magokat Szomorúságokonn, öszveszedtem Erömet, hogy azt palástollyam, hol egygyel, hol mással beszélltem... Hideg, és hátráló vólt mindeniknek Viselete.

Esméred [p acut] e;t, a' ki olly híres Ájtatosságárúl. Itt vólt ö is két gyáva Leányival. [p 0196] Ö beléjek is belebotlottam. Édes Asszonyannyok' lakodalmi Köntösök vólt rájok szabva, és mint a' Karóba húzottak, mozdúlni sem mertek, mert minden Szempillantásban várhatták édes Asszonyannyok' jobbító komor Tekíntetét. Alíg kezdek velek eggy két Szót szóllani, láttam, ínteget a' tisztes Matrona - én azt nem értettem, és azok zavarodva vóltak, 's még meröebben tartották magokat. Tovább szóllok 3 és észrevehetöképpen láttam, hogy Íntése azt jelenti, hogy tölem tartózzanak?... Megütödtem rajta, és feltettem magamba', hogy abba' nem hagyom a' Beszélgetést. Folytattam tehát, és még annál inkább igyekeztem öket belevezetni a' Tsevegésbe, mellyet oly örömest tettek vólna, ha nem féltek vólna a' komor Tekíntetektöl... Eggyszerre mint a' felbosszontott Fúria felugrék édes Asszonyannyok Székéröl, felénk rohan, és mind két Leányát, a' kik nagy Figyelemmel halgattak, két anyai Taszítással elkergeti mellölem... Megzavarodtam. Nem tudtam mit gondoljak, és nem érthettem [p 0197] el, mit akart jelenteni ez a' Gorombaság!... De midön az egész Frequentzia' Ábrázatjainn olvastam, a' sokféle Indúlatokat, láttam sok lapító Anyának Jóváhagyó Szájfatsarását, soknak kártörülö Örömét, némellynek üres Fejénn a' Bámászkodást - e'kor kezdett a' Dolog bántani, e'kor kezdtem látni, mit akart jelenteni az a's Történet... MIntha Kést forgattak vólna Szívembe'. Nwem türhettem, és kimenttem, elrejtettem magamat, és keserves Könnyeit sírtam, a' megsértett Ártatlanságnak. -

"Itt ládd é Haszna Esmérettségednek Gaz Leány! egész Házam' Tsúfjára vagy... Szegény ártatlan Testvéreidnek is Szerentséjeket öszverontod. Ládd szaladnak elöled az emberek. Bújj el szemtelen! bújj el! ne is mutasd magad' többé az Emberek elött..."

Így öntötte reám Titkait az Anyám, a' ki utánnam jött, és magán kivül vólt a' Harag miatt. MInden Szó általjárta Szívemet, [p 0198] mintha ketté metszették vólna... Ezt a' Gyalázatot értem, és még én élek. - Mint a' dögletes Nyavalyában Kínlódótúl, úgy futnak é már én elölem? Mint a' ragaó Mreg ollyan é az én Társalkodásom? MInt Erköltstelent úgy mutassanak é engem' az Anyák Leányaiknak, engem' - a' ki a' jobb nevelés' Pldája vóltam?.... Ez a' Szégyenvallás lerontja tudom, még kevés hátra lévö Erömet. Legyen bár! Mint Völegénynek, úgy mégyek a' Halál' Angyalainak elejébe. Háláadással, és Öl2léssel fogadom el ezt a' Szabadítót. Nem! nem az a' rettentö Váz ez, mint a' hogy ötet nékünk festik, Eggy szép és kedves Ifjú, a' ki barátságossan általvezet innen, a' Keservek közzül a' Nyugodalomra. -

Miért halgatsz eggykori Barátném! Hát tsak ugyan igaz az, hogy a' szerentsétlennek nints Barátja? Nálad is igaz az? - Ládd édesem T-ai sem ír. Miólta elváltunk nem feleltt. Hát ö is? - ö is? - Lehetetlen! -- Tsak eggy Szót, Nyugodalmamra [p 0199] Kénszerítlek írj tsak eggy Szót róla és rólad. --

Ha én az övé lehetnék? -- Istenem! elérem é én valaha azt a' Bóldogságot. Ne kísértsetek hasztalan Vágyódások!..... Ö az enyim! A' legszebb, a' legtökélletesebb Ifjú az enyim! Eggy tisztes, érdemes Férjfi az én Férjem... Ne nyögj, Tündérképektöl elámított Szív! Ez a' Borzadás, a' melly Hátamot általfutja, ez, az a' jövendölö Sejdítés, hogy öt' - örökre elvesztetted...

Mindennapi estvéli Fohászkodásim lett ez: Bár ne érném Hólnapot. Ez a' Gondolat kísér Ágyamba, és reggel, midön felébredek, szomorkodom azon, hogy Fohászkodásom meg nem halgattatott.... Jól van! az én Órám még el nem érkezett - - [p 0200] Mire vagyok én itt? A' Sírverem olly híves, olly tsendes, olly megnyúgodtató. A' Földbe' a' Gyötrelmek mind elmúlnak! MIkor a' Fü megnevedkedik Sírhalmomonn, mellynek Ölébe én elrejteztem, és azt a' Szél lengeti, ott - vége lesz Gyötrelmimnek!

Körültem minden elváltozott. Hijába' éled a' Fiatalos, Hijába' sarjaz a' Rét; nékem nem kékülnek többé a' domború Hegyek, nekem nem tsereg a' Patak, nem virít a' Rózsbaokor... Nem lehellnek ezek többé Nyugtatást ebbe' a' széllyelmorsoltt Szívbe', nem folynak belöllök többé Örömek... Óh ártatlan édes Örömek! MIkor a' Természet' Kebelében feküdtem, mikor azokat hörpölve szívtam jóltévö Poharából - édes Örömek oda vagytok! Kedves Helyem ezutánn a' Temetökert... Ott a' hol a' BOdza bóltos Gallyaival eggy Sírhalmot árnyékoz, ott üllök most legörömesteb' [p 0201] és szívszakadva kívánnék oda leszállni a' hol Gyökere eltün. -

Nem zúgolódom! az én Mértékem még meg nem töltt. A' keserü Pohár még ki nints üritve... Nem! ne múljon az el én tölem! Legyen meg a' te Akaratod! --

Elfelejteni!... Lehet é elfelejteni?... Miért nem tudok én elfelejteni? --

Itt - Szívem mellett, itt rágja eggy Féreg... Érzem,mint mardossa azt!... A' Halált én magammal hordom! - Szárazak Szemeim, mint a' Mezö az Aszály' Idején! Ortzám sárga, mint az érett Kalász. Élelödöm én is a' Betakarításra. Lehúllott Testem, mint a' megszedett Szölötö. [p 0202] Közel van a' Lemetszés' Ideje - Légyen meg a' te Akaratod...

Miért költöttek fel Álmomból? Olly tsendessen aludtam, és Szunnyadozásomba' a' legszebb Álmok lézzengettek elöttem. Óh miért vertek fel?.. De mi az, hogy Tollamat nem foghatom? MIért nem vólt ez a' jó Álom megnyugtató? Miért reszketek?... Azt mondják, hogy egész Éjjel a' Forróhideg kínzott, és én - olly jól aludtam; hogy tépelödtem, és Vígyázóim' Kezekböl kiragadtam magamat - és én, még is olly jól aludtam... Az én Oszlatásom közelget...

Utóljára teszem reád Titkaim' Meghittye! Sorvadó Kezeimet - és tsak azért, hogy véle szóllyak... Eggyetlenen [!] ! midön ezek a' Jegyzelékek Kezeidbe jutnak, akkor már engem' a' híves Föld takar... [p 0203] Bepetsételve hagyom neked azokat a' Könnyeket, a' mellyeket ide húllattam, ezekt a' Gyötrelmeket, mellyeket ide kiöntöttem... és néked hagyom azokat. Értted szenvedem azokat... Nem Szemrevetésül mondom azt! Sírom' Szélérül mondom, hogy örömest szenvedtem... AZzal a' Gondolattal szállok le Tsendességem' Bóltjába, hogy hív vóltál... és ha az nem vóltál, - én megbotsátok... Ott, a' hová én megyek, nints Haragtartás! Ott majd öszvetalálkozunk, és ott majd - bátran szerethetünk.