KÁRMÁN JÓZSEF: FANNI' HAGYOMÁNYAI. 0201

Az Zránia' Szerzöinek Bóldogságot!

Forróan köszönöm, hogy ti-is Fannimat kedvellitek;... hogy azt Urániátokba befogadtátok, 's így fenn tartttátok Emlékezetét, onnan fellyül háládó Mosolygással köszöni Ö... Óh melly Meg-elégedéssel láttam érette már egynéhány Könnytseppeket húllani. Mivel ezek reményltetik velem az Olvasó Közönség' Részvételét, hátramaradtt Írásait, mellyek mint szent Hagyományok, Hólta után nálam le-téve vóltak, imé itt küldöm... Ha jónak álítjátok, tegyétek közönségessé. El-szakadozott Töredékek, apró Gondolatok - de a' mellyekböl [p 0202] eggy szép Egészet öszverakhat a' - Gondolkozó. Isten veletek 's Munkátokkal."

[p 0203] Oh be jó itt!... Veteményes Kertünk' Ajtaja megett, mellyen a' Gyümöltsösbe járnak, a' Sövényt vastagon beutotta a' Komló, a' melly általfonódik eggy szép Kökényfátskára, és ezen nyájas Bóltozat alatt áll az én kis Asztalkám, a' mellynél olly Jó-ízü az Olvasás. Ide lopom ki magamat sok Vasárnap' Délutánján, és sok Korán Reggelen, mikor, senki sem lát, senki sem bánt. Itt olvasok orozva, itt írok, itt sírok orozva.

Oh te kedves zöld Setéttség, Titkaim' Meg-hittje! melly édes alattad az Ábrándozás, szabadabb alattad a' Pihegés, és midön alád érek, Malom-könyi nehéz Teher esik le Melyemröl. A' Nap- súgárok tsak hellyel-hellyel fütnek Papírosomra, és baráttságos Tsalfasággal látszanak hozzám [p 0204] beleselkedni;.. eggy Komlószár nyájassan, 's hízelkedve nyúlik által hozzám Vállamon keresztül, 's látszatik esmértt Barátnéját általölelni... Oh be jó itt! Ez a' Hely engem' olly jó Szívvel fogad, mások - tölem mind idegenek... Kedves Szomorúságú Dongása hallik a' Méhetskéknek, mellyeknek Kassai túl a' Sövény mellett vagynak ki-rakva, barátságos Mormolások ollyan, mint a' Forrás álomhozó Tsergedezése... Néha eggy eltévelyedett, lezengöMéh rövid Látogatást ád Hajlékomba'... Kedves kis Vendégem, Örömmel látlak. Állapodj meg itt, nyúgodj itt ki nálam. Nem félek én Fúllánkodtúl... oh mérgessebb annál az Embereké. Te azzal tsak a' Bántót bünteted, eggyezö Társaságtokba köz-szerelemmel munkáltok... Az Ember, pedig az Embernek teszi Napjait keserükké... Itt távól vagyok tölök... Azért, oh azért olly igen jó itt!

[p 0205] Amott, titkos Rejtekemmel általellenbe nyugoszik le a' Világ' Királynéja pompás Felséggel, és veres Lángot gerjeszt setét Magánosságomba', az én Ortzám-is, mind Tüze' Visszaverésétül, mind a' Gyönyörüségtül gyúladt. Jövel édes Borzadások Órája! estvéli Szürkellett, mikor az Elmém olly mélyen elandalodik, és Képzelödésem a' véghetetlenek Tartománnyait járja!... A' Nap' tüzes Kereke lesüllyedtt a' Hegyen túl. A' Szellök hivessebben lengenek. Tsak eggy, két magános szállangó Bogárka repül Fülem mellet el, és annál jobban neveli az Est-hajnal dítsö Tsendességét... A' Képzeletek' Országlása kezdödik...

Suhog az Est-szél a' Fa-levelek között. A' magas Tölthóld függ a' Levegöben. Tsipö Hívséget harmatoz le.. MInden homályos Szegletéböl a' Bokroknak tsuda Árnyékformák ballagnak elé!... Az én Szívem [p 0206] megtelik szomorú Emlékezettel szerelmes Halottaimról... Ott a' Hóld felett dítsöült Anyám! ott vahy te; eggyetlen Leányodat itt hagytad az Emberek' Keménységének. Nézz le reám, kísírj mindenütt, légy örzö Angyalom. Ha békétlenkedik ez a' Szív, nyugtasd meg. Oh ha a' Szomorúság rágja, jelenj meg eggy gyenge Estszellöbe, fúvalj Ortzámra Jelenlétedül, és vídám leszek. De ha lehet - Anyám, én édes Anyám, végy-fel hamar magadhoz....

Telhetetlen Szív! mikor lesz Vége Vágyódásidnak, mellyek olly akaratosok, mint a' makats Gyermek' Kedve. Mit kívánsz? Mit óhajtasz? -

Valamelly édes nehéz, titkos, nem tudom melly Érzés, fekszik kifejtetlen, homályossan Melyem' Rejtekébe! Ha az Éjj' Titkokkal tellyes Árnyéka beteríti a' földet, midön a' Természet elszenderedett, és innepel - [p 0207] akkor támadnak fel leghatalmassabban Érzései... Olly édes bájoló Érzés - és még is fájdalmas. Az Örömtül dobog Szívem - és még is Könnyel telik Szemem.

Megfoghatatlan magának is az Ember! Ha a' távól lévö két Hegyekre nézek - oh melly óhajtanék túl rajtok reppenni... Ha az Erdö' temérdek Bükfái közzül a' Kakuk barátságossan kibeszéll - kívánn ám Árnyékai' Ölébe magamat... Mikor a' kis Pataknak, melly Gyümöltsösünket elzárja, apró Habjai eltünnek - oh melly örömest rajtok én is eltsúszamlanék... Illyeneket kívánok, és még is, ha mind ezeket megtenném is magamnak, hijja vólna Bóldogtalanságomnak... és mi ez? azt újra nem tudom. - Makats, akarataos Szív! ki gázol keresztül Érzéseid' Zürzavarján?...

Mint tsudálkoznak kisírtt Szemeimen? Nem tudják a' Bóldogok! mi szorongat belöl, mi fojt el sokszor, mintha a' Levegö kiapadtt [p 0208] vólna körülttem... Hijjamot érzem, eggy Része Szívemnek nints betöltve... Én mindenhez ollyan jó vagyok, és engem' senki sem szeret! Szeretetlenség! a' te Hideged kínzób' az Elkárhoztak' Kénköveinél... Ott fenn - ott a' Szerelem' bóldog Hajlékiban, ott majd szeretnek; ott találom majd azt a' jó Anyát, a' kinek Képe elött annyit sírok. Ott az angyali Ifjak között Bátyámot...

Oh ha még ö élne! ITt ülne majd gyakran velem, itt beszélgetnénk elköltözött édes Anyánkról, eggymásnak könnyeznénk ki, hogy ellopták tölünk édes Atyánk' Szívét... Ö benne tenném le minden Reménységeimet, ö nála minden Panaszimat. Ö vólna Óltalmam, ö vólna Bóldogítóm; az ö Bóldogulása az enyim is lenne, vólna kinek örülnöm, kikk, és kivel szomorkodnom. Ö! - talán ö betöltené Szívem' Hijjánosságát. Szeretne ö engem', én ötet! és a' mi Bóldogúlttunk mennyei Vídámsággal mosolyogna le a' Felhökböl.. Ee így - egyedül! 33

[p 0209] Miért nints annyim, a' mennyi elég lenne jól tehetni másokal. Miért fogy ki Tehettségem elébb, mint a' Jótételre való Kívánságom! Oh Atyám ott fenn! köszönöm néked ezeket a' Szenvedéseket, a' mellyek Szívem' érzékenyé teszik a' mások' Nyomorúsága eránt. A' jó Állapot öszveszorítja az Érzést, bebörödzi a' Szívet - Tsak magát szereti a' Gazdag, fut Látása elöl is a' Navalyásnak mint a' kényeztetett Gyermek. Ezek én körülttem mind ollyan Köszívüek....

Eggy Özvegy vonta meg magát, két szép Gyermekeivel eggy alatsony 'Séllér Kúnyhóban Falunk' Végén.... Senki sem tudja, honnan jött... Állásában, 's Viseletében hajdani jó Állapottyának Maradványi jelentik magokat. Beszédje jó Nevelést mutat. A' Szomorúság 's Bánat könyörögnek a' Szánakozásért le-függesztett Tekíntetéböl. [p 0210] Szerettem elsö Látásra ezt a' szenvedö Anyát. Gyermekei Tesvéreim lettek.... A' Bóldogtalan olly örömest tsatolja magát, a' Bóldogtalanhoz; itt talál eggyetértö Szívet, mellyet a' bal Sors' Tsapdosásai meg-lágyítottak. A' Bóldog hideg Tekíntettel megy-el mellette, és szalad azon kedvetlen Érzéstül, melly belsö Részében titkossan mozog: Neked is így eshet! - Senkinek sem alkalmatlankodik. Gyermeki 's Bánatja Társaságában eggyedül él

Mi az, hogy engem' kerül? Midön találkozunk, miért hogy eggy tsendes Jó Nap' Mondással odább megy. Engem-is ollynak' vél, mint a' többek... vagy talán kevély? még Nyomorúságában fel-emeltt Szívü... Oh ha az, szeretlek nagy Lelkü Asszony ezen nemes Kevélységedért-is. Ne épitts az Embereken; semmit sem reménylj A' Szerentsétlenség el-veszti Fúlánkja' leghegyesebb Éleit azokon, a' kik el-felejtették a' szemfényvesztö Reménységeket. ... De talán szégyenled - hogy nyomorúltt vagy. [p 0211] Jer Karjaim közzé kedves Bóldogtalan! én is a' vagyok!

Szomszédságunkban Gyermekségem' Társait ma, sok Idö múlva meg-látogattam. Közel eggy Idöben vannak velem, eggyütt laktunk eggy Tanítónénál... Kellemetes Tavaszra az elsö emberi Életnek, mint a' reggeli Álom el-tünsz! Ártatlanúl éltünk, nem vájta Kívánság Szívünket, nem szédítettek a'Reménységek. Szorgoskodás nélkül láttuk felkelni 's le-nyugodni a' Napot; a' Jelen-való betöltötte kis Szívünket könnyen szerezhetö Ohajtásaival. Eggy Báb vólt legbetsesbb Jószágunk, eggy szabad Óra legbóldogabb Idönk, és eggy tzifra Tsekélység leg-nagyobb Örömünk... Fel-támadtak ezek az Emlékezetek Szívembe', midön hozzájok készültem. A' nyájaskodó Barátkozás' Képzelései kísírtettek kozzájok...

[p 0212] Módos, de hideg vólt a' Fogadás. Az Emberség' szoros Köteleivel lebékozva minden Szó. A' Mesterség' eröszakosTörvényei szerént minden Mozdúlás. Buzgott a' Száj a' szép üres Hangoktúl, a' Sziv - halgatott. Akkor nem régen jöttek vissza a' Városból. Tele vóltak annak Bóldogságaival. Unalmas vólt itt kinn nékik minden. Nem vólt Játékszin, nem Báll, nem körültök sürgölödö 's enyelgö Ifjak. ... A' Ruhatartóbúl minden Módikat elészedtek, és belsö Kevélységgel mutogatták... Hívtak a' Farsangra, a' mikorra Attyok, Kedvekért Bállt ígért tartani. ... Újonnan megtréfáltak Képzelödéseim, én Gyermek-társaimat nem találtam.

A' Hiba az enyim, én vagyok rosz és igasságtalan. Az Atyák szeretik Gyermekeiket. Társaimat tetézi Attyok sok Ajándékkal, minden Vágyódásaikat be- tölti, még mikor azok ki-sem fejtödtek. Azok Kedveltetök - [p 0213] én látom komor, kedvetlen, békételen vagyok. Nem közitekbe illem, én azt magam-is látom... Miért, óh miért öntött belém a' Természet olly visszás Indúlatokat? - -

Lám én titkonn sírok. Ha Atyám éjféli Álmomból menydörgö Szavaival felrezzent, vagy általverö Tekíntettel mordann néz, én halgatok, készen teszek mindent. Ha Testvéreim fennyen parantsolnak, mert van Pártfogójok, én Ellenszóllás nélkül, legmakattsabb Akaratjokban szolgálok. De ki lenne az a' Gondolatlan, a' ki illy Állapotban, vagy buta ne lenne, vagy szomorú?

Szép vólt a' Reggel. A' Hajnal könyvezö Szemmel költtfel. Frissítö Szellök lehellettek. ASz Illatok' Fellegei széllyel haboztak a' nedvesített Mezökön. A' megvídított egész Teremtés mosolygott. Víg vólt az én Szívem is. - Határos a' Mezökkel, mellyek Kertünk mellett elterülnek, eggy [p 0214] kedves Fiatalas. Az Allya puha zöld Hanttal kipárnázott, és tiszta. Az én sok reggeli Szarándokságim' Helye. Eggy Könyvvel Kezembe' lépegettem elé a' Gyönggyel kirakott Térenn, míg az Erdötskének Bóltozatjai alá jutottam. 5 Szívet felemelö Jelenés! Az Özvegy két Gyermekeivel itt térdepeltt eggy Hanthal motskán; Kezeiket az Égre emelték ezen Kisdedek, és végezték Annyok után reggeli Áldozatjokat. - Ott, a' hol állottam, leestem én is, és imádtam az Örökkévalót...

Eggy Fának Árnyékában ültt le ez a' jó Anya; kissebb Gyermeke' Fejét Ölébe eresztette, a' nagyobb Fennszóval olvasott... Leszegezett bús Tekíntetét függesztette kis Gyermekére, eggy Könny reszketett Szemében, és eggy Sohajtás mellett, kérlelö Tekíntettel az Egekre nézett...

Gyönyörü Tsevegéssel meg-állította a' KIssebb a' Nagyobbat... "Mért sírsz édes [p 0215] Mámi! Majd megjön Atyuska! úgy-é megjön? Én elmegyek a' kis Kertetskénkbe, és néki Bokrétát kötök, ö pedig nékem hoz sok-sok Holmit, a' Nagyobb, a' ki tudta valamennyire érteni, mit vesztett el: "Nem jön meg Atyuska többet szegény! Bezárták eggy setét Bóltban, és a' fekete Emberek el-vitték.;, Szívét szaggatták ezek, és Szemét Keszkenöjével eltakarván felállott.

Az én Szívem majd megrepedt. Sürün szakadnak Könnyeim, és a' nélkül, hogy tudtam vólna, közelítettem és eggyszerre sírva, zokogva eggymás Karjai között találtuk eggymást.

Esmérettségünk egyetlen a' maga Nemében. Házatskájához kísírtettem. Szívemet hasogatta, midön láttam Házi Eszközeiben azt a' szomorú Elegyítését a' városi Tisztaságnak a' falusi Szegénységgel... Itt eggy Tükör állott, nagy, és gazdag, elötte eggy fejér rossz Asztal... amott eggy Selyem [p 0216] Kanapé, és körültte Szalmaszékek... Halvány széép Ortzáját gyenge Pirúlás futotta-el... Ágya felett függött eggy szép Férjfiú' Képe... MInd ezeket én felejteni, 's eggyeztetni nem tudtam.

A' szánakozó Irgalmasság számkivettetett. Miért meresztenék Szemeiket az Emberek, midön látják, hogy valaki áldozik az Emberiségnek? Ritkaságának ez a' Bámúlás Bizonysága. A' Paloták' Rézzárjai a' Nyomorúltt elött legerössebbek. Együgyü, egyenes Lelkével - nem síránkozik, de segít.

Alattomba' vartam egynéhány apró Ruhátskát Barátném' Kitsinnyeinek. Sok Éjjel midön mélyen hortyogott a' Háznál minden, és eggymást felváltva hangzott a' Kakas4sszó eggy Végtöl a' más Végig, szorgalmatossan öltögettem; elöre képzeltem azon kis Lelkek' Repesésit, mint fognak benne magoknak tetszensi... Óh ez a' Képzelödés [p 0217] szebb vólt eggy szép Álomnál, jobban megnyúgtató eggy éjjféli Hortyogásnál!.. Készen vólt Ajándékom. Lopva felöltöztettem a' kitsinyeket, kikaz alatt is, nehezen tarthatták vissza lármás kis Örömöket, és nagy szorgossan titkoskodtak. Énm elöre bementem, és meghagytam, hogy nem sokára utánnam jöjjenek be új Köntösökben...

Én Barátnémmal beszéllgettem, várván öket. Eggy jó Lelkü, Öreg, falubeli, tehetös Gazda belép, és engem' ott látván kevessé megháborodott, de magát öszveszedvén "Feleségem, úgy mond, szerentsés vólt a' Len-termesztésben; az ifjú Asszony az Idén nem vetett: a' kis Tselédek sokat elnönek; ne útálja meg szegény Ajándékomat; ha pedig Ideje nints megfonni az én Er'sim azt is megteszi." ... Zavarodva vólt az Aszszony, eggy Könny görgött le Ortzáján, Kezét az Öregnek megfogta "köszönöm édes Szomszédom" Ennyit mondhatott. Ekkor -

[p 0218] A' Ktsinyek kiáltozó Örömmel berohantak. "Nézd Mámi! nézd, be szépet hozott Nénink!... Szótalan állott, általöleltt, és Ábrázatját Kebelembe takarta. "Barátném, ez az én Szívem rossz, nem tanúlta még meg a' Jótételt Pirúlás nélkül elfogadni."

Ez az epesztö Eggyformaság kiemészt Unalmával. Eggy ollyan, mint más... Azon Baj, azon Kínzás, azon Reménytelenség... Az Idö' Szakassza felváltja a' mást. A' Nyári Hö-meleg öszveolvad már a' Hivességgel, melly az Ösz' Közellétét jelenti. A' szürke napok sokasodnak. A' gyenge Felhökkel bevontt Ég, gyakrabban meglátogat édes Melánkóliájával... Az én Állapotom mindég ugyan eggy. Így kell-é nékem vallyon mindég élnem? -

Szükséges az Embernek az Ember. Ki rontja öszve azt a' hatalmas Kívánkozást, [p 0219] hogy eggynemü Valóságokkal élhessünk? Ez a' Kö-szirt visszáhangzja Panaszimat, de nem érti, az Estvéli Szél széllyelhordja Szárnyain Sohajtásimat, de nem érzi, az én Lelkem atyafias Lélek után vágyódik, Szívem keres véle eggyezö Szívet....

Óh mind illy fagyos, és Gyémátszívüek-é az Emberek?... Hol az a' szeretö Teremtés, a' mellyhez mindég közelébb és közelébb szorúlhatnék, a' melly még is szívessebben reám halgatna mint mások, és óh - a' melly még-is sokban jobban megértene mint ezek, a' melly követné Érzéseimet, és el-fogadná, és a' melly minden mások felett én-hozzám, és tsak én hozzám, és ö-hozzá én lennék kaptsolva?...

Az Ember' Nyomorúságai véghetetlenek! - Szegény szenyvedö Barátném! Most már el-hiszem, hogy Vég nélkül nyomorúltt vagy. Még most-is hallom Szavaidat, midön Történetedet le-beszéllted.

[p 0220] "Az Atyám (úgy mond) Gróf[p oacu] te;szágainak Fö-tisztje vólt. Nagy Fizetése mellett, nagy vólt Jövedelme is. A' Pompa, és az egész Városi Bújaságok' véghetetelen Serege nálunk tartottak Szállást. Sok Gyermekei közzül a' leg-ifjabb én vóltam.

Fennyen láttam, bízván Atyám' nagy Értékében; gondolatlan Képzeleteim a' Lehetetlenségekkel hízelkedtek Magam-szeretetének. Vidékünk' leg-szebb, leg-tehetössebb Ifjai körültem udvaroltak. Az én Szívem gyermekes Képzelödéseimtöl vezettetvén, nem érzett egyebet a' szilaj Mulattságok' Kedvellésénél. Nevettem az Indúlatot és a' Szerelmet tsak Nevéröl esmértem.

Az Anyám nagy Születésü vólt, erántam való Szeretete nálam-is olly Házasságot kívántt. A' Közép-rend még tsak igen nyájas Tekíntetet sem érdemelhetett töle. Az ö magas Képzeletei az anyimeket-is elragadták, 's el-szédítettek engem tellyességgel. Minden Bóldogságom, a' külsö Fény - [p 0221] a' Rang', és a' Névtöl függött. Az Ember nálam Gondolóba sem jött... Úgy rendelte a' jó Ég, hogy a' kettöt, egybe megtaláljam.

Báró[p ek&e] acute;ly Értékü lévén, elöször talán a' hasznos Házasodásának Reménysége alatt jött hozzánk, de azután indúlatossan meg- szeretett. Az ö le-írhatatlan kedves, okos Módja, szép Vezetése, és érleltt Bánása, de leg-inkább eránta égö Szerelmem a' szeles gondolatlanból, eggy jó, 's tisztán szeretö Lyánkáz, és végre eggy hív Feleséget formáltak... Mennyei Bóldogság vólt öt esztendei Házasságom. Ezek a' Könnyek az ö Emlékezetének folynak, és koránt sem Panaszok az Ég ellen. A' ki szerfelett bóldognak engedett lennem öt Esztendeig, nints Jussom ellene zúgnom, ha most nem a' vagyok.

Meghóltt nemsokára az Atyám Nagynak véltt Értéke, Adósságai' Kifizetése után kevés vólt: Számos Gyermekei között [p 0222] ez a' Maradék fel-osztatván igen-igen tsekély lett. Férjem, hogy Haszon- keresés néxlkül is szeretett, és hogy nem ez Inditokból vett el azt tudom; nem várta ugyan ezen véletlen Kimenetelt, de türte, és Szememre soha sem vetette.

Királyi Tisztsége, mellyet viseltt tsekélyebben táplálétak a' Középszerüségnél. A' nagy Világ értetlen, és véghetetlen Prétensióinak eleget nem tehettünk, sokszor kellett apró Adósság'-szerzéshez folyamodnunk. Várta, munkálta ez a' jó Férj Elömenetelét, mellyet olly példássan megérdemlett, de ezn Reménységek' közepette; elragadta tölem, 's Gyermekitöl eggy sebes Forróhideg. -

Nyomtak kémélletlenül Költsönzöink. Kevés Értékem azoknak kemény Kezeiknél hagytam. Elsö Idömkori Érzéseim egésszen el nem hagytak, a' külsö Fényhez hozzászoktatott Szívem, a' Szegénység' Pirúlását a' Városban ki nem állhatta, és ide jöttem [p 0223] Gyalázatomat eltemetni, és szegény lenni legalább esméretlenül. De kedves Barátném! ez még nem mind, a' mi bánt::: Nevelésem magas, és pompás vólt, az örökkétartó Bóldogsághoz szabott, és Kézimunkával magam' 's ártatlan Árvaim' nem tarthatom; szolgálni - oh Barátném! nem hogy azt tudnám... A' legszükségessebb Dolgok ma hólnap nálam kifogynak. Én! - de Gyermekeim éhen nam láthatom, halálos Fájdalom nélkül... Óh én vagyok szegény Gyermekeimmel a' leg-nyomorúltabb Teremtés!"

Miért nem vagyok én Gazdag?.. Istenem! miért nem áldottál meg Tehettséggel, én oda adnám néki mindenemet.... Mit kívánok? Ha szabad kívánnom: Isten! Segítts te ö rajta!.. így elkerüli a' Jótétel' Elfogadásánál a' Felpirúlást. - [p 0224] Illy édessen szenvedni, szomorkodni, a' nélkül hogy tudnád - miért?... az Egyedülvalóságot jobban kedvellni, minden Múlattságnál; örömest magánossan lenni a' világos Tavaknál, a' Kö-szálakon, és a' homályosErdöségben, minden Gyönyörüséget tsak az kies Természetbül szívni; vagy tsak eggyetlen eggy Léleknek Társaságát kívánni, a' kinek ezt mind megmondhatod, és a' ki azt mind elfogadná... Mitsoda, oh mitsoda Állapot ez? Itt olvadnak eggybe a' Meny' Gyönyörüségei, a' Kínok' Helye' Gyötrelmeivel....

Mi könnyebbek azólta a' SZenvedések, hogy azokat kiönthettem. Barátnémmal eggyütt sírunk, eggyütt panaszolkodunk. Oh ha visszateszem magamat hajdani Állapotjában, melly bóldog vólt ö akkor, és melly bóldogtalan most... De még is, lám én [p 0225] soha jó Napokrúl semmit nem tudok. - Az ö Károlyja (így nevezi vólt Férjét legörömestebb) ha ö azt festi, eleven, 's színte látható Színekkel rajzolja, látom, ésmérem, 's szeretem én Öt'!... ha lebeszélli azt az Eggyességet, azt az eggymás' Lelkébe 's Gondolkozásába való Általolvadást, azokat az apró, és még is olly igen-igen édes házi Örömeket, az ö határozhatatlan Érzéseiket, azokat az alig tapogatható, és még is olly igen hatalmas Érzéseket - velek élek, velek vagyok. Bóldognak mondom Barátnémat, mert tapasztalta a' Bóldogságot, és bóldogtalannak magamat, mert lám én soha jó Napokrúl semmit sem tudok.

Epét öntenek még ezen kis Örömömbe is. "Nem kell a' tsínos Társaság néked, azt mondják, már a' Kóldusokhoz kaptsolod magad'" - Istenem! botsásd meg ezt a' Káromlást nékik, azt a' mérész Rövidlátást, a' melly a' te Útaidat keresztülhatni akarja, és a' Nyomorúságot a' Megvetés' méltó Okának [p 0226] tészi. Nem ver ollyan Szív sok drága Fedél alatt, mint ennél az Asszonynál, és vallyon olly igazán verne-é ez a' Szív a' drága Fedél alatt... Ez a' melegen érzö Kóldús, kedvesebb nekem, a' ti hideg, tsínos Kevélységteknél...

Botsáss meg Természet, hogy kis Ideig elfelejtettelek. Hiszem a' Barátság' Érzése olly igen közel van a' te Szépségeid' Érzéséhez! Szép vagy te midön Kellemeidet elhányod-is. - Az én kis Hajlékom' Temérdeksége ritkúl, lassanként elveszti már zöld Koronáját, és midön így írok, eggy öszvefonnyadott sárga Levél panaszolva 's bútsúzva esik Pennám alá. Az puha sétáló Útakon hallik a' lehúltt száraz Levelek szomorú Zörgése, mellyeket a' sivatag öszi Szél öszveráz.. Magános Tsevegéssel repdes a' Madár a' puszta, 's lefosztott Ágon, mellynek titkos Barlangjai alatt a' bóldog Tavaszkor, Párjával a' Szerelmet érzete, 's éneklette. A' Természet' Szünnapja beáltt. -

[p 0227] Nehéz Szívvel váll el tölled Barátnéd, és nehezebb Szívvel engedi magát bezáratni az emberek' szorossabb Társaságába. A' te édes Örömeidnek Emlékezete szép Természet, vígasztaljon meg, mikor te nyúgszol: azoknak Megérkezésének Reménysége, vídámíttson meg, ha az Emberek keserítnek!

Barátnémban Tanítónét találtam. Melly sok újj esméretlen Igazságokat hallok Szájából. Látta az Emberek' Tselekedeteit, esméri a' Világ' Ítéleteit, és Szokásait. Az ö széles Tapasztalása Föoskola nekem itt az én félre való Szegletembe... Az én Vágyódásaim tellyesedni kezdenek! Mi történik túl a' mi Határinkon, azt ö tölle hallom. Millyek az Emberek más Környülállásokban, azt ö töle tanúlom... Söt magamot- is, ki magammal eggyezö nem vóltam, magamat - ezt a' nagy Mesét, magamnak felfejteni nem tudtam, jobban esmérem, jobban megfogom. Újj Világ, újj [p 0228] Titokszín nyíltt meg Szemeim elött, és én - oh melly jól érzem magamat, ebben az újjban, mivel az eddig való olly türhetetlen vólt.

Mint omlik a' Zápor kivül, mint tsapdossa az Üveget. Vak Setéttség fekszik a' Falunn. - Melly édesdeden esik ezen keskeny Kamarátskában, a' pislogó gyenge Világnál a' Beszélgetés; melly jó ízün esik itten belölrül halgatni az Essö' Zuhogást, és közel öszveszorúlni jó Barátnémmal... Gyermek Koromba' illy Estvén, ha a' Rokka' Kerekei zörgöttek, és Dajkám Iszonyúságokat meséltt, én pedig félénkenn hozzá ragaszkodva, hátratekínteni is rettegtem, és még is olly örömest halgattam; - illy formán érzem most magamat! Különösen emelödiuk Melyem; homályossan érzeltt Képei a' Jövendönek lebegnek elöttem; A' Kitsinyek alusznak; Barátném Károlyjának Képére függeszti Szemét, 's lassú Sohajtással szenteli Emlékezetet.

[p 0229] "Oh Barátném, (meg-fogá eggyszerre nagy Indúlattal Kezemet) a' Gyötrelem és Gyönyörüség határossak, és minden Szempillantásban öszve találkoznak. A' Szerelem legmagassabb Tetöje a' Bóldogságnak, de változhat a' Bóldogtalanság' legmélyebb Örvénnyévé."

Legelsö vólt ez a' Szó, mellyet a' Szerelemröl hallotta. Ez az Indúlat, mellyet magamnak ki fejteni ne tudtam, érzettem, hogy bennem lakik. Figyelmetes lettem. 5 "Kozelít ahoz az Idöhez, a' hol ezt a' Szív Fel-indúlását tapasztalni fogja. Hagyj magát jókorán tapasztaltabb Barátnéjátúl megínteni. Nem vagyok én sem olly érzéketlen, sem olly irígy, hogy tíltsam azt, a' mi Életemnek leg-szebb Részét bóldoggá tette. De - esmérje meg azt! A' Titkolás itt helytelen, és annak Rejtegetése, tsak eggy Indít'okkal több annak Kívánására.

[p 0230] Szemérmessen leütöttem Szememet, és belsö Kívánással vártam, hogy folytassa Beszédét.

"Ha kérdi tölem: Mi a' Szerelem? alig ha azt megmondhatom, holott azt olly elevenen érzettem. Sokat mondok róla majd, de nem fogadnám fel, hogy azt meg- értse, míg magát benne nem érzi. Sok Részben megfoghatatlan leszek most, a' mit annak Idejében olly világossan meg fog érteni. De a' messzirül villámló Dörgés elött, nem hasztalan az idejénvaló Óltalom' Keresés. Érkezése bizonytalan, de Jövetele bizonyos. Fegyverkezzen fel Édesem! az Értelem jö Elszánásaival, hogy azt Veszedelem nélkül várhassa.

"Ne rettegjen elötte, ne szaladjon elöle, - de vigyázzon. Ittlétének eggy fö Tzélja a' Szerelem: de Bóldogtalanságának legföbb Eszköze is lehet a' Szerelem."

[p 0231] "Nem kárhozatos Indúlat az; a' jó Természet óltotta azt Szívébe. Szeressen! de a' Természet', és a' józan Értelem' Törvénnyei szerént; a' Szerelem jó! - de a' vak Szerelem veszedelmes."

"Ez az édes Szédelgés, ez a' Szemfényvesztö Elbódulása a' Szívnek, nem a' mi Hatalmunkban áll. Nem Kkaratunktúl függ, hogy szeressünk - de az OKosság azt megelözheti, hogy azt ne szeressük, a' ki arra nem érdemes."

"Jobb Formálást, és helyessebb Gondolkozást találok benne édes jó Barátném! mint sem hogy azon Leánykák' Száma közzé elegyíttsen, a' kik ezt az Indúlatot nemessebb Részérül nem esmérik. A' kiknek minden Kívánságok a' Férj, és minden Félelmek a' hosszú, és megvénültt Szüzesség. A' kik minden Megfontolás nélkül, a' legelsönek, a' kinél Élelmeket találják, és a' ki-által Szüléinek Hatalmokat lerázhatják, Karjai közé vetik magokat. Azok a' Gondatlanok, [p 0232] a' kik Férjeiket minden Elörenézés nélkül választják, és azt a' Lakodalom után kezdik esmérni. Megbotsáthatatlan Gondatlanság! Egész Éltek' Bóldogságát, eggy Órának vak Rendelése alá vetni... Oh Barátném! ne szégyenljen erröl az Élet' nyomos Pontjárúl magában gondolkozni, ne szégyenljen vélem róla értekezni....

"Fontolgassameg, melly Férjfival gondolja magát legbóldogabbnak; mellyet képzel ollyannak, a' ki Vágyódásainak minden Részének megfelel. Tsináljon magának eggy eleven Képet, és - most, midön az Indúlat vakító Fellege nem tévelyíti, hidegenn, egyenes Szívvel húzza Próbára ezt a' Képet; vesse, ha bízik Értelmembe, 's Egyenességembe az én Próbakövem alá-is; legyen hozzám Bízodalommal, és ne titkoljon el semmit... Így, ha ez a' Kép áll, így megmarad, - ne botsásson meg eggy kissebb vonást-is, a' melly ettöl eltávoz. Keressen ehez a' Képhez hasonló Valóságot - keressen, és feltalálja!..."

[p 0233] Nyughatatlanság vólt az Éjj, melly ezt az Estvét követte. Öszveszorította Szívemet Barátném' Tanítása. Vágyódásaimnak sok érthetetlen Mozgásait, láttam felébredni. Sok homályos Érzéseimet eggyszerre mint a' Semmiségböl elömbe toppanni... Sok Álmaimból öszveszövött Kép lebegett elöttem, mellynek valóságos Mássát az Emberek' Fiaiközött még nem találtam, melly Szívem' Rejtekébe vólt edzve, és mellyet tsak halkal érzettem, és magamnak tsak vakon tudtam kifesteni... A' Reggel ébren lepett meg... - A' keskeny, és magános Völgy' Lakossa, mikor a' Hegynek, melly Lakhelyét keríti, Tetejére legelöször felhág, látja a' Térséget, melly Lábai alatt elnyúlik, a' Messzeség' Homállyába' beborított Vidéket, és a' Tárgyakat mint Árnyékokat szemléli, eggy nagy Véghetetlenség, és Zürzavar nyílmeg elötte, néz, lát, de semmi meg nem külömböztet: - Így vagyok én most! -

[p 0234] Fagyossan fújt az Essö után a' reggeli Szél. A' Dér lepusztította a' Vetemények', és a' Virágok' Leveleit, szomorú Feketével vonta be memartt Áldozatjait... Friss vólt a' Levegö; Vídámságot szívott bé minden Lehellet. - Víg Ortzával tértem meg Atyám' Házához; még minekelötte Ideje lett vólna a' Pirongatásra, hogy Házán kivül töltöttem el az Éjjelt, Kezét tsókolván a' le szaladó Záport okoztam Kimaradásomért.

"Mi Asszony az, a' kit mindnyájan nem esmérünk, és a' kivel barátkozol! vagy te sem esméred, vagy mi is!"

Ha megengedi kedves Uram Atyám örömest. Megfogja tapasztalni, hogy megérdemli a' Betsülést. -

Mi féle hát? ki vólt az Ura? Miböl él? Mitsoda Nemböl származott!...

[p 0235] Maradj a' te Magánosságadban betsülhetetlen Asszony, itt a' te Szívedet nem fogják nézni. --

"Ne fussok a' Társaságtól édes Barátnném, de nem is helyheztesse minden Bóldogságát a' Társalkodás Mulattságaiban. Éljen magának - de másoknak is. Oh tudom én melly édessek a' Magánosság' Örömei. Ellensége vólnék, nem Barátnéja, ha ezektöl, mellyek olly kedvessek, minden érzö, minden szép Szívnek, meg- fosztani akarnám. De olly igen elszoktatjuk az Egyedülvalóságba a' Szívet, elkényeztetjük és fajtalanná teszszük magunknak a' Társalkodás' Örömeit. Vannak még sok jó Lelkek, a' kikkel az Élet' Útján öszveakadunk, oh! melly szép azokkal barátságossan Kezet fogva keresztül vándorlani az Életen... vannak, a' kikkel ha nem Napokat, de Órákat kiessen eltölthetünk. A' Magánosságba' öszveszorúl a' Szív, és megakaratoskodik.... holott [p 0236] Lelkem Barátném! mi szegény Asszonyemberek Akarat nélkül vagyunk, legalább a' nélkül kell lennünk, ha szeretjük a' magunk Nyugodalmát, másért vagyunk teremtve, nem magunkért, mások által, és magunkba semmik vagyunk. - Fogadja el örömest Társai' Hívogatását. Örüljön, míg Ideje van. Nézzen körül, és hidje el, mindenütt talál ollyakat, a' kiknek Találásán örülni fog."

Így bátorított Barátném, midön Társaim közzül eggy Neve-napját innepelte, és Bállba engem'-is hívogata... Kimondhatatlanúl kedves Tréfával, és mosolyodva így ereszte-el magátúl: "Keressen és fel-találja! Isten hozzá! (meg-tsókolva és tréfás Fenyegetéssel) Meg-haragszom kedves Fannim! ha Szívét épen Haza nem hozza."

A' Nap eltöltt a' Készületekben. Testvéreimre minden Drágaságait fel-rakta Annyok.

[p 0237] Én ö körülttek szolgáltam; az ö Tsínosgatások úgy el-vette az Idöt, hogy magamra kevés maradtt, 's minthogy nyughatatlankodtak, abból örömest semmit sem engedtek vólna... Nem tagadom, itt felbúzdúltt Magamszeretete: Miért áljak én hátra? miért tsak azoknak minden és nékem semmi sem? - Óh Képzelödés, a' te Írod mindenkor gyógyító. Nem tsak eggy Módja vana' Tetszésnek, gondolám allattomos Ravaszsággal magamba', legyen tiétek az eggy Út: Vakíttsatok! a' Fény nem Kellemetesség, a' Tzifra nem Szépség. Én az Egygyügyüséget választom.... Fejér tiszta Ruhát vettem-ki, Hajam természetes Színében, Szorgalom nélkül Rendbe szedve, eggy Rósa minden más Ékesség helyett belé szúrva, Derekamon eggy Öv-pántlika - 's így kész vóltam....

[p 0238] elönkbe lobogott. A' Musika, tsendes és alatsony Zengése, mint a' reggeli Álom' Árnyéka, messzérül hangzott elönkbe. Rendkívül érzettem magamat. Szívem Akaratom ellen dobogott. Rettegés és valamelly nem tudom mi? el-fojtott. Félénkségemet, 's parasztos Szemérmemet dorgáltam magamba', Azt vétem az Sokaság írtództatott, és bátorítottam magamat....

Meg-érkeztünk. Elönkbe futottak Társaim, a' kik az Öröm miatt magokon kívül vóltak: Lám Uram Atyám Farsáng elött betöltötte szavát! vígan leszünk; úgy-é Fanni Kis-Asszony víg lessz velünk? Vannak itt sokan, sokan! a' Városbúl-is jöttek-ki egynéhányan"... Így tsevegtek nyájassan és én miattam el-felejtették Mostoh'anyámat 's Leányait. Már is eggy meg-botsáthatatlan Vétek!

Kedvetlen Ortzával lépett- bé a' Palotában. Én eröszakoskodtam magamon, hogy vídám legyek. - Minek tulajdoníttsam nem [p 0239] tudom. Meg- jelenésünk Figyelmetességet okozott. Társaimtól és más sokaktúl körülkerítve, mindjárt az Ajtonál el- szakadtam az Anyámtól... Még öszve sem szedhettem magamat, midön Felsörúhám rólam lefosztva vólt, és tántzolnom kellet. 5 A' Tántz' Mozgása, a' Vér' sebesebb Kerengése, a' sokféle Tárgyak, a' Ritkaság Újság és a' Musika meg-vídámítottak. Aü Köz-öröm engem-is el- ragadtt, és a' mi régen nem vóltam, víg lettem. Enyelgettem, szökéllettem Társaimmal. Nevettem, a' mit ritkán teszek egész Szíveböl. Hány megbotsáthatatlan Vétek, mellyekért magánál a' Lakoltatást feltette Mostoh' anyám...

Ki-fáradtam. A' Személlyek', és Tárgyak' Sokasága széllyel ragadozták Képzelödésem', a' melly még eddig Nyugvo-helyet nem találtt. Le-ültem, és itt vólt eggy kis Idöm magamat körülnézni.

[p 0240] De - óh! Látás a' melly minden Inaimon mint Láng keresztül tsapott, Látás, a' melly Életem' minden Pontyait be-töltötte.... Eggy Ifjú! óh -- millyen Ifjú! - Háttal az Ablakhoz támaszkodott, két Karját öszvekaptsolta, és Gondolatokba merültt. Tévelygett Tekíntetem, mindenfelé nézett, tántorgott, és újra--,a hatalmassan, minden Erön felül, vissza rántódott hozza -- a' Hasonlíthatatlanhoz. Ortzám veres Tüzzel égett, és Szívem rettenetessen vertt...

Reám tekíntett... Mi az? a' mit a' Teremtö eggy Tekíntetben helyheztet? Ez a' Szó, minden Hang nélkül, az a' beható értelmes, és minden Hangot haladó Beszéd, a' mi eggy Tekíntetben fekszik... Óh ez a' Tekíntet, úgy érzem, úgy! - minden Tetemimben, mit mondott ez a' Tekíntet, és ki-nem mondhatom....

Az én Szívem repdesett elejébe annak a' kit nem láttam, és most elsö Látásra enyimnek esmértem, a' kit Szívem, hangossan [p 0241] érthetöen kiáltott: Ez az! El- tüntt elölem minden, az egész Világ körültem semmivé lett, öt' láttam, öt' érzettem tsupán tsak ezt a' kívánva kívántat. -

Bátortalanúl, Ortzája gyenge Pirúlással bevonva, minteggy magán Eröszakot téve, felém jö... Óh Isten! az Ég, és a' Föld feküdtt rajtam. Az Öröm, a' Félelem, Bóldogság, Rettegés - minden, minden Indúlat tolongott Melyemben. Mit szóltt nem tudom. Én mit szólltam, azt sem tudom... A' Tántzba ezer Hibákat, ezer Zavart tettem - míg magamhoz jöhettem. --

Ki ez az Idegen, a' ki mint felsö Valóság megjelen sebessen, és Szívem' meglepi, ez az esméretlen, a' ki olly egésszen - egésszen elfoglal. Ifjak akadtak elömbe szeb'nél szebbek, Elmémbe sem ötlöttek, számtalanok hízelkedve Kedvem' keresték, én meg nem inúltam... Erem myugodalmassan [p 0242] vertt, Szívem halgatott, mint soha nem Élttek, Emlékezetemben Nyomot sem hagytak... Ez a' tsudálatos Esméretlen elömbe tün, és bájoló, titkos Erövel magához ragad, Tekíntete öszveolvaszt, Tapintása Tüzet önt Ortzámra - 's szegény Szívembe. Félénkenn tekíntek mindenfelé, mert rettegek, hogy már talán magamat el is árúltam. Szemébe nézni senkinek sem merek, mert tartok, hogy Titkomat Szemembe olvassa... Kérdezni sem mérészlem, - mert az Okát eltalálnák.. Óh ki az az Idegen?

Teréz, kinek Névnapján itt vígadtunk, mellém érkezik.

"Megint szomorkodik, Már is oda Kedves?"

-Fáradtt vagyok Lelkem Tartsám! nem szomorú."

[p 0243] "Dítsösségesen tántzol az a' T - ai Jó'si. Úgy-é? Úgy száll mint a' Gondolat. A' Taktust úgy tartja mint Mester. Lám bezzeg a' ki Városbúl jön... Ezek itt, tsak úgy tántorognak, hol a' Sleppem szaggatják Sarkantyújokkal, hol a' Lábújamra hágnak mint részegek, hol a' Térdemet koppantják, hol a' más Párhoz tsapnak, majd ki ugrik az Agyvelöm... De ö a' Levegöbe viszi a' Tántzosnéját, azt hinné az Ember, hogy úszik? Úgy-é?

"De, ki az a' T - ai?

"A' kivel tsak most tántzoltt. Az Attya Kapitány. Minket jól esmér a' Varosbúl, azért jött ki a' többekkel.

Itt Tántzba hívták.

Én gyermekes Teremtés, én! - Kivallom Gyengeségem'... A' Könnyek fojtogattak, Szívem Ólommá változott, 's majd leszakadtt, mert láttam, hogy - Teréz is [p 0244] kedvelli. Óh ha más vele nyájassan beszéltt, mint nyílamlott melyembe', ha ö mással egygyet szóltt, mint hasította Szívemet!...