KÁRMÁN JÓZSEF: A' FEJ-VESZTESÉG. 0157


Sereglik a' Papság halotti Köntösében; a' Vár- piatzán Gyász-palástban kovályognak fátyolos Emberek; halgatva, és le-szegzett Fövel takarodik a' Népség a' Vár felé... Zeng a' Szív-hasító Síralom-ének, mellyet a' Vár- kapuk' öblös Bóltyai kettözve viszsza-hangzanak. A' Trombita' kesergö Harsogása nyög, és a' Síralmasok' Jaj- kiáltása közbe elegyedik ezen szomorú Zürzavarnak... Meg- kondúl a' Harang; és rekedten kong a' mohos Toronybúl alá. A' Vár' Kápolnájához ballag a' Gyász-sereg. Fekete sürü Füsttel gözölnek a' lobogó Fáklyák, kik köztt lassan vonúl-elé a' Koporsó, melly Zongor Balás' Hitvesét tartja.

Két Kezét Öve mellé eresztve, Süvegét Karjai alá szorítva, Üstökének fürtje Homlokára [p 0158] függve, komoran öszve-rántzoltt Szemöldökkel, a' Koporsótúl szorgalmatossan távozó Tekíntettel, duzzadt, de nem kesergö Ortzával kísíri a' Szent-Mihály' Lovát Zongor. A' szomszéd Nemesek, és Urak 'zibongva követik.

Meg-hagyta a' Hóltt, hogy az Óltár eleibe takaríttsák. Midön ide érkeztek, és a' Koporsónak Fedelét szegeztxék - a' Kalapáts' elsö Koppanása meg-rázta a' kemény Zongor' Szívét, és eggy nagy Könny váltt-ki hosszú Szem- szörei alól, le-görgött rántzos Ortzáján, és sürü hoszszú Bajuszsza között el-tüntt. Rezegö Szóval azt mondá a' mellette álló Betétsinek: "Szegény! még-is jó Aszszony vala!"

Emez kesergö Formára vontt Szem-hunyorítással, eröltetett pityergö Száj-vonítással, Keze-fejével lassan száráz Szemét törülve, feleli: "Szegény!

[p 0159] Az alatt zörög le- felé a' Sírba eresztett Koporsó, mély Zuhanással meg- állapodik, és a' Körül-állók meg-borzadnak.... Oszol tolongva a' Nép.

Zongor szótalan, de nem illetödött; komor, de nem szomorú; inkább a' Szokás, és a' Példa- által el-ragadtatván, meg háborodott, de meg-nem indúltt. Kéntelen Fohászkodás szalad-ki Mellyébül, és némán, szegett Nyakkal, Süvegét mélyen benyomva el-távozik.

Ö elöl - utánna a' síralmas Felekezet. A' Kö-gráditsokon, tsattog a' Kard, pereg a' Sarkantyúk' Kereke, zajog a' késérö Sokaság, az aszszonyi Sereg sopánkodik.

Terhessen rakott Asztal áll a' Palotában... Középen Vendégeivel be-kerítva Zongor - Szék - sárgájárúl beszéll.

Zördülnek a' Székek, le-telepednek Eggy Szó sem hallatik, tsak a' Tányérok [p 0160] tsörgenek. Ki-ki általl elsö lenni, ki felbontsa ezen mély Halgatást.

"Itt ül vala utólszor a' Meg-hóltt" mondja eggy az Aszszonyok közzül. "Ki gondolta vólna, hogy illy hamar itt hágy Szegény!, mond a' másik... Egész Élte-folyta, végsö Nyavalyája, végsö Szavai, mind elö- számláltattak. -

A' Tsendesség fel-bomlott. A' szorgalmatossan körül-járó Kantsók fel-melegítették a' Vendégeket. A' Zaj nagyobbodott. -

Könnyü az emberi Szívnek egy Indúlatból, más ellenkezöbe az Által-menetel. A' szomorú Képek által Mozdúlásban hozatott Szív hamar el-ragadtatik az Örömre... A' Bor sebes, és fenn-szálló Ereje, a' Társaság' édes Példája, azon Erölködés eggy kedvetlen Érzéstül meg-szabadúlni, mind annyi Indít-okok a' Vígasságra.