KÁRMÁN JÓZSEF: FANNI. 0150


Az Uránia' Szerzöjének Bóldogságot!

Áldott légyen az a' Gondolat, a' mellyel nemesebb Hazánk' Leányainak Életeket 's Tselekedeteket fel-maradandó Emlékezetül 's Példáúl akarjátok fel-jegyezni.

Élek ezen Alkalmatossággal arra a' Végre, hogy közöljem a' Világgal eggy ifjú Személynek Életét, a' kinek Emlékezetét én örömest fel-tartanám, mivel én el-mondhatom ö felöle, a' mit Petrárka mondott Laurájáról: "A' Világ ötet nem esmérte, valamíg véle bírt, és tsak azoknál esméretes, a' kik itt maradtak, hogy ötet sírassák."

[p 0151] Nem arra született ugyan ö, hogy Tsudálkozást indítson, de arra termett, hogy Szeretetre buzdíttsa-fel azt, a' ki látta. Tsendes és jó, tellyes Szeretettel, mellyet mindég magában el-zártt, félénk, és kellemetes vólt az az Asszonyi Angyal, a' kiröl itt beszéllek.

Eggy kis alatsony Falutska vólt Születésének, 's Nevelésének Helye, még-is Gondolkozása- módja szép vólt, józan Ítélettétele, és Szíve Világokat értt; mert a' legnagyobb Oskolába' tanúltt - a' Szenvedések' Oskolájában.

Édes Annyát még ifjú gyenge Korában, Dajkája' Karjain késérte az El-múlás' Helyére. Édes Attya nem édes Atya vólt. El-felejtett minden emberi, 's atyai Érzékenységet, mert azt hitte, hogy a' Gyermek tsak Keménységgel neveltethetik jól, és nem tudta, hogy ez az áldott Lélek úgy jött-ki, mint leg-jobb a' Természet Kezéböl...

[p 0152] Szaporította az ö Szenvedéseit még Mostoh-Annya-is, a' ki azon fellyül, hogy Attya nem úgy tartotta mint Leányát, még Test-véreinek Szolgálójává tette. Soha jó Szót nem hallott, ö, a' ki mindennek jó Szót adott. Parantsoló, és rettentö dörgö Hang vólt Attyának Hangja, a' mellynek tsak Hallására-is reszketett. És ezért maradtt Maga-viselésében valamelly Félénkség, és maga Vissza-húzása. Ezen fellyül valamelly kedves Melánkolia, és szomorú Halgatás, mellyet tsak némelly jobb Barátnéji elött tett-le.

Ennyi Szenvedések meg-tanították mindazáltal, mint kell magát az Ég-rendelésinek alá-adni. A' Nyomorúságok soha le nem nyomták, még erösítettek. Soha sem panaszolkodott, tsak néha a' Magánosságba' folytak keservessen Könyvei, tsak néha kívánkozott meg-bóldogúltt Annyához.

Ezt a' Kedves Lelket hozta elömbe eggy szerentsés Történet, tízen-hatodik Esztendejében. [p 0153] Ö, és én, eggyszerre érzettük a' Szeretetnek bóldog Fel-indúlását. Hogy-is ne örültt vólna ez a' Szánakozásra méltó kedves Lélek azon, hogy van még Teremtés a' Nap alatt, a' ki ötet szereti?

De kevés Ideig-való Nyájasságunkat-is meg-keserített kegyetlen Attya. Ez a' Tyrannus, a' kinél esméretlen vólt minden Érzékenység, hogy láthatta vólna azt, hogy Leánya bóldog eggy ötet szertö Ifjúnak Karjai között, és el-ne rontotta vólna Bóldogságát, ö, a' ki a' Szeretetet tsak úgy esmérte mint minden Állat.

Ezt az elegyített Bóldogságot-is nem soká érezhettük. A' Fatum minket eggymástól el-szakasztott. Ezt egyedül el nem viselhette; ö, a' kit a' Szerentsétlenség' Hidege meg-nem emésztett, el-hervadott a' Szeretet' édes Melege alatt.

Az El-válás után minden Bú kettös Erövel nyomta, mert nem vólt, a' ki azt [p 0154] véle osztotta vólna. - Végre eggy sebes Forró-hideg Ágyba ejtette.

Közel a' Kétségbe-eséshez mentem, hogy leg-alább utolsó Óráiban véle lehessek, és Tanúja vagyok én Halálának, a' melly ötet én elöttem örökké el-felejthetetlenné teszi.

Halálos Ágyában mutatta-meg Heroismusa magát egész Méltóságába'. Tsendes Szenyvedéssel töltötte-ki egész Betegségét. Söt, minthogy Attya, a' kinek fájt, hogy Leánya soha sem érzette azt, hogy ö Atya, és a' ki szorgalmatos Ápolgatással akarta az Életre vissza-hívni, és ez által helyre-hozni Vétkét, hogy Attyát vígasztalja, ez a' szelíd Lélek mosolygott, ha Attya be-jött, mosolygott, ha el-mentt, holott szörnyü Kínt szenvedett. - Egész Betegségébe' soha sem panaszolkodott. - Néha én reám nézett nedves Szemekkel, és - tsak én érttem kívántt vólna még élni. Így égett Teste, és Tekéntete Vígságot mutatott. Mosolygott; mikor a' Halál közelgett, mosolygott; mikor meg-hólt, az én Karjaim között!