KÁRMÁN JÓZSEF: FANNI. 0150
Az Uránia' Szerzöjének Bóldogságot!
Áldott
légyen az a' Gondolat, a' mellyel nemesebb Hazánk'
Leányainak Életeket 's Tselekedeteket fel-maradandó
Emlékezetül 's Példáúl akarjátok fel-jegyezni.
Élek ezen Alkalmatossággal arra a' Végre, hogy közöljem a'
Világgal eggy ifjú Személynek Életét, a' kinek Emlékezetét
én örömest fel-tartanám, mivel én el-mondhatom ö felöle,
a' mit Petrárka mondott Laurájáról: "A' Világ
ötet nem esmérte, valamíg véle bírt, és tsak azoknál
esméretes, a' kik itt maradtak, hogy ötet sírassák."
[p 0151] Nem arra született ugyan ö, hogy
Tsudálkozást indítson, de arra termett, hogy Szeretetre
buzdíttsa-fel azt, a' ki látta. Tsendes és jó, tellyes
Szeretettel, mellyet mindég magában el-zártt, félénk, és
kellemetes vólt az az Asszonyi Angyal, a' kiröl itt
beszéllek.
Eggy kis alatsony Falutska vólt
Születésének, 's Nevelésének Helye, még-is Gondolkozása-
módja szép vólt, józan Ítélettétele, és Szíve
Világokat értt; mert a' legnagyobb Oskolába' tanúltt - a'
Szenvedések' Oskolájában.
Édes Annyát még ifjú gyenge
Korában, Dajkája' Karjain késérte az El-múlás' Helyére.
Édes Attya nem édes Atya vólt. El-felejtett minden emberi, 's
atyai Érzékenységet, mert azt hitte, hogy a' Gyermek tsak
Keménységgel neveltethetik jól, és nem tudta, hogy ez
az áldott Lélek úgy jött-ki, mint leg-jobb a'
Természet Kezéböl...
[p 0152] Szaporította az ö
Szenvedéseit még Mostoh-Annya-is, a' ki azon fellyül, hogy
Attya nem úgy tartotta mint Leányát, még Test-véreinek
Szolgálójává tette. Soha jó Szót nem hallott, ö, a' ki
mindennek jó Szót adott. Parantsoló, és rettentö dörgö
Hang vólt Attyának Hangja, a' mellynek tsak Hallására-is
reszketett. És ezért maradtt Maga-viselésében valamelly
Félénkség, és maga Vissza-húzása. Ezen fellyül
valamelly kedves Melánkolia, és szomorú Halgatás, mellyet
tsak némelly jobb Barátnéji elött tett-le.
Ennyi
Szenvedések meg-tanították mindazáltal, mint kell magát az
Ég-rendelésinek alá-adni. A' Nyomorúságok soha le nem
nyomták, még erösítettek. Soha sem panaszolkodott, tsak
néha a' Magánosságba' folytak keservessen Könyvei, tsak néha
kívánkozott meg-bóldogúltt Annyához.
Ezt a' Kedves Lelket
hozta elömbe eggy szerentsés Történet, tízen-hatodik
Esztendejében. [p 0153] Ö, és én, eggyszerre érzettük
a' Szeretetnek bóldog Fel-indúlását. Hogy-is ne örültt
vólna ez a' Szánakozásra méltó kedves Lélek azon, hogy van
még Teremtés a' Nap alatt, a' ki ötet szereti?
De kevés
Ideig-való Nyájasságunkat-is meg-keserített kegyetlen Attya.
Ez a' Tyrannus, a' kinél esméretlen vólt minden
Érzékenység, hogy láthatta vólna azt, hogy Leánya bóldog
eggy ötet szertö Ifjúnak Karjai között, és el-ne
rontotta vólna Bóldogságát, ö, a' ki a' Szeretetet tsak
úgy esmérte mint minden Állat.
Ezt az elegyített
Bóldogságot-is nem soká érezhettük. A' Fatum minket
eggymástól el-szakasztott. Ezt egyedül el nem viselhette;
ö, a' kit a' Szerentsétlenség' Hidege meg-nem emésztett,
el-hervadott a' Szeretet' édes Melege alatt.
Az El-válás
után minden Bú kettös Erövel nyomta, mert nem vólt, a' ki
azt [p 0154] véle osztotta vólna. - Végre eggy sebes
Forró-hideg Ágyba ejtette.
Közel a' Kétségbe-eséshez
mentem, hogy leg-alább utolsó Óráiban véle lehessek, és
Tanúja vagyok én Halálának, a' melly ötet én elöttem
örökké el-felejthetetlenné teszi.
Halálos Ágyában
mutatta-meg Heroismusa magát egész Méltóságába'.
Tsendes Szenyvedéssel töltötte-ki egész Betegségét.
Söt, minthogy Attya, a' kinek fájt, hogy Leánya soha sem
érzette azt, hogy ö Atya, és a' ki szorgalmatos
Ápolgatással akarta az Életre vissza-hívni, és ez által
helyre-hozni Vétkét, hogy Attyát vígasztalja, ez a'
szelíd Lélek mosolygott, ha Attya be-jött, mosolygott, ha
el-mentt, holott szörnyü Kínt szenvedett. - Egész
Betegségébe' soha sem panaszolkodott. - Néha én reám
nézett nedves Szemekkel, és - tsak én érttem kívántt vólna
még élni. Így égett Teste, és Tekéntete Vígságot
mutatott. Mosolygott; mikor a' Halál közelgett, mosolygott;
mikor meg-hólt, az én Karjaim között!







