HATVANY PÁL: NÉMELLY FEL-JEGYZÉSRE MÉLTÓ TÖRTÉNETEK. 0255


Sigmond Tszászár, és Magyar Királyról, és a' Szolgájáról.

SIGMOND Tsászárnak vólt egy régi hív szolgája, a' kinek õ igen keveset ajándékozott, noha különben, elég bõv kezû fejedelem vólt. Történt egykor midõn a' Tsászár útazott, és az úton valamelly sáros vizen kellett által menni ló háton; a' Tsászár paripája meg-állott vizelleni, és a' vizbe peselt. Hogy ezt az említett szolgája meg látta, magába igy szóllott: Ennek a' lónak éppen ollyan szokása van mint a' Tsászárnak. Ezt az õ beszédét meg-találta a' Tsászár hallani történetbõl, 's azt tudakozta, hogy mit jelentene az az õ beszéde? A' szolga így szóllott: Valamint a' lova az álló tóba peselt, a' mellybe úgy-is elég viz van, azon módon tészen a' Tsászár-is, hogy azoknak adgya a' sok ajándékot, a' kiknek a' nélkûl-is elég van.

A' Tsászár mindgyárt észre vette hová néz a' szolga ezzel a' beszéddel, hogy tudniillik emberségessen azt adja elõl, hogy még néki ámbár régi szolga-is, de igen keveset ajándékozott régi hív szolgálattyáért. Azért-is így felelt néki: Hogy ez a' dolog eddig-is nem õ rajta múlt, hanem a' fejedelmek ajándékjának ollyan dólga szokott lenni, hogy azt õk nem annak adgyák a' ki meg-érdemli, hanem a' kinek az Isten, és a' jó szerentse engedi. És hogy az úgy légyen kevés nap múlva meg-fogja mutatni. Kevés nap múlva, két egy forma nagyságú és nehézségû katuját tsináltatott a' Tsászár, és az egyikbe ónat, a' másikba pedig aranyat rakott: És az, említett szolgát maga elibe hivatta, és a' [p 0256] két katuját elibe tette, azt parantsolván, hogy a' kettõ közzõl egyiket a' mellyiket akarja, válaszsza-el magának. A' szolga ezen a' dolgon el-tsudálkozott, és majd egyik, majd másik katuját emelgette, soha se tudta hogy mellyiket válaszsza, míg egyszer ntóllyára, [!] tsak ugyan azt választotta el-magának a' mellyikbe az ón vólt. Ekkor így szóllott hozzá a' Tsászár: Ime már most világosan látod, hogy nem engemet okozhatsz, hanem a' szerentsét, hogy az én ajándékomból semmit sem kaphatál.

CXLIX.

Euklidesröl és Sokratesröl.

AZ Athénásbeliek egy idõbe azt a' parantsolatot adták ki, hogy a' Mégara Városbéli laosok közzûl, fejének el- vesztése alatt, senki az õ Várossokba ne mennyen. Azon közbe Euklides Mégarába lakott, a' ki-is sok idõkig halgatója, és Tanítványa vólt annak a' híres Philosophusnak Sokratesnek, a' ki pedig Athénasba lakott. Minthogy tehát néki minden féle útja és alkalmatossága el fogódott, hogy Athénásba mehessen Sókrateshez, és szokása szerént az õ tanitását halgathassa: hogy õ ennek Bõlts tanitását tovább-is halgathassa, ollyan fortélyt gondolt-ki, hogy Aszszony ruhát vett magára, a' fejét mint az Aszszonyok szokták viselni, fökötõvel fedezte be, és mindég estve felé az est-hajnalon Athénásba ment, hogy Sókratésnek a' tanitását leg-alább éjtzaka halgathassa, és ismét reggelre kelve haza ment, és öt kis német mért fõldet útazott; és sem az útnak hoszszas alkalmatlansága, sem pedig az élete veszedelme, a' mellyben forgott, [p 0257] õtet az õ bõlts Tanitó-Mesterének halgatásától el-nem ijjeszthette, és a' Tudományokhoz viseltetõ nagy indúlatját, meg nem tsonkithatta.

CL.

Árkhiásról a' Thebánusok' Királyáról.

PLUTÁRCHUSNÁL e' következendõ históriát olvashatni. Arkhiás a' Thebánusoknak Királya, minden udvari Tanátsosait egykor ebédre hívta, és õket igen gazdagon meg-vendéglette, és minden féle drága étkek és italok bõven hordattak-fel a' vendégek elibe. Elõl hozták azután a' nagy sellegeket, és egymásnak az egésségéért, hogy annál nagyobb vigasságok légyen, sorjába ittak az asztal körûl, és a' nagy poharak az asztalt körûl járták. Azomba éppen akor érezett egy posta a' irályhoz be-petsételt levéllel, a' mellybe a' Királynak egy régi hív baráttya, a' Király ellen lett öszve esküvést nyilatkoztatta-ki a' melly szerént egynehányan öszve esküdtek, hogy a' be-követezendõ éjtzaka meg-öllyék. Ezt a' levelet a'-követ által adta a' Királynak, és a' mint meg vólt nékie mondva, a' Királyt kérte, hogy azt minél elébb olvassa-meg, mivel abba fontos és sürgetõ dolog vólna meg-írva. Ha a' Király ezen kérésnek helyet adott vólna, jól lett vólna a' dolog, mivel a' gyilkosok nevei abba mind fel-vóltak írva, és azokat meg- fogattatván az életét meg-menthette vólna. De a' Király a' nagy vigasságba el-merûlve lévén, és az õ Országának a' nagyjai között ülvén, nem engedett idõt magának annak az olvasására, hanem azt a' párnája [p 0258] alá tette így szóllván: Seria in crastinum: Hólnap fogok én a' terhes dolgokról gondoskodni, és azokat olvasni, ma jó kedvnek kell lenni. De azon az éjtzakán õtet Pélopidas szánakozásra méltó módon meg-ölte.

CLI.

Hollós Mátyás Királyról.

Midõn egykor Mátyás Király a' havas alfõldi Vajdával véres ütközetet tartzán meg- gyözettetett, és szaladással kéntelenittetett gondot viselni magáról, két egész nap mindég lóháton jött, és sem evett sem ivott az idõ alatt. Utóllyára a' székelly fõldre jutott, és éppen egy oskola elõtt a' melly a' falu végin vólt meg-állott, és lováról le- szállott, be-ment a' szobába 's hát éppen szerentséjére káposztás-húst talált az asztalon, és jóllehet hogy õtet senki sem kinálta, de õ hívatlan- is tsak az asztal mellé ûlt, és valameddig tetzett addig lakozott és evett, de õ nem adta i-magát hogy Magyar Király, hanem tsak Királyi Tanátsosnak lenni mondotta magát; és ezen jó akarattyáért az oskola mesternek, a' lovának a' nyergérõl le-vett egy ezüst engyelt, és azt ajándékba oda adta a' mesternek. Mivel õ nála semmi egyéb nem vólt; azt igérvén hogy õ azt még jobban-is meg-fogja jutalmaztatni: melly ígéretét meg-is tartotta. Mert sokat emlegetvén, hogy millyen jól esett néki akkor az a' káposztás hús, és hogy õ az által mennyire meg-újjúlt vólt erejébe: tehát a' Rectort magához hívatta, asztalához ültette, és utóllyára szép jószággal-is meg-ajándékozta, és így a' szegény legénybõl nagy uratett. [!]