HÁZI KERESZT VAGY SZABAD AKARATBÓL FEL VÁLLALT
HOSZSZAS TORTÚRA. 0023
Bizony a' melly asszony olly félelmet formál,
Maga
tsalárd sokszor ö mellette más hál,
Melly dologra illyen
szabadságot talál,
A' költsönt fizetem, mert az uram
vekszál.
Gavallérok ugyan tsak arra vigyáznak,
Hol
félti gazdáját az asszony a' háznak,
mert ezt a' ki
okos tartya tsupa máznak,
Mellyel tágas apu nyittatik sok
száznak.
Van a' ki kérkedik igaz szerelmével,
Pedig
a' hivségnek bir tsak a' szinével,
Még is veszekedik
osztán a' férjével,
Kérdvén, mint múla'tta magát
kedvesével.
Láttam ki urához szerelmét mutatta,
Eggyet
fordúlt azzal magát máshoz adta,
Az után a' férjét még
ö pirongatta.
Azt, hogy szeretöt tart, azzal sanyargatta.
So a' férjét tsupán azért is vekszálja,
Merttudja a'
vekszát nem örömest álja,
El mégyen elöle, ürül
háza tálja,
Az alatt mi tettzik maga azt tsinálja.
Midön érzi hogy majd férje haza kerül,
Az ablakon lesi
honnét jö és merül?
Hogy soha nints otthon, azt veszi
fel perül,
Még ö pirongatja osztán meg emberül.
[p 0024] Bajj otthon lenni is, el távozni is baj,
Jaj túl,
jaj innen is, elöl hátúl is jaj,
Mennyi veksza éri
fején nints annyi haj,
Bánat tsatáz szívén mint tengeren
a' zaj.
Igy szokta hordozni a' vert a' veretlent,
Sok
asszonyt láthatunk illy szenvedhetetlent.
Jó férjén
kotzkázó déltzeges kegyetlent,
Ö vétkezik, mnég is más
bünös, de ö szent.
A' szegény férjfinak kell lenni
némának,
Szótalan tökének, érzéketlen fának,
mert
ha leg kissebbet szóll az asszonyának,
Esztendö
sem éri végét a' pletykána.
A' mit tud, hall, lát is,
még arról sem szólhat,
Mert álnok az asszony
soképpen tromfolhat,
Tsalárd praktikákat újjakat gondolhat,
Hogy éggy szót száz annyi vekszával pótolhat.
Kivált a' ki mérges nem gondol semmivel,
Angyallal,
ördöggel, emberrel senkivel,
Háza, ura, maga, 's más
betsületivel,
Fel forgat, ha lehet mindent fenekivel.
Sok
nehezen hajlik ura kérésére,
Tetteti a' játék hogy van
ellenére,
Ha pedig idegent kerithet kezére,
Annak
gusztusának maga lessz vezére.
[p 0025] Nem kell,
úgymond, nékem Vénus édessége,
E' játék
szivemnek, nem gyönyörüsége,
El hiszem; mert meg únt
férje kedvessége,
Másként pedig nem vón sem hossza
sem vége.
Még is azt állittya, hogy férjét szereti,
Pedig a' szerelmét tölle rejtegeti,
Noha idegenre könnyen
vesztegeti,
Ezt már szerelemnek, ugyan ki hiheti?
Ha
vele nem hálnak, azért dörög morog,
Ha mellé feküsznek,
akor farral forog,
Az illy feleség már az a' mérges horog,
Mellyre akadt férfi mindenkor nyomorog.
Minden féltö
asszony eképen tselekszik,
Kedvét nem találja férje,
bár igyekszik,
Újj lármával kél fel, este újjal
efekszik,
Hogy férjét mustrálja, még azzal ditsekszik.
Ha valamelly személyt vett szóba férjével,
Ö annak
nem gondol hirével, nevével,
Nézi komor szemmel, motskolja
nyelvével,
Aztat el vesztené éggy kalán levével.
Utálatos annak minden mottzanása,
Szemet szúr elötte
tsak eggy pillantása,
Állása, járása, vétkes mozdulása,
A' féltö asszonynak illyen a' szokása.