HÁZI KERESZT VAGY SZABAD AKARATBÓL FEL VÁLLALT HOSZSZAS TORTÚRA. 0023


Bizony a' melly asszony olly félelmet formál,
Maga tsalárd sokszor ö mellette más hál,
Melly dologra illyen szabadságot talál,
A' költsönt fizetem, mert az uram vekszál.

Gavallérok ugyan tsak arra vigyáznak,
Hol félti gazdáját az asszony a' háznak,
mert ezt a' ki okos tartya tsupa máznak,
Mellyel tágas apu nyittatik sok száznak.

Van a' ki kérkedik igaz szerelmével,
Pedig a' hivségnek bir tsak a' szinével,
Még is veszekedik osztán a' férjével,
Kérdvén, mint múla'tta magát kedvesével.

Láttam ki urához szerelmét mutatta,
Eggyet fordúlt azzal magát máshoz adta,
Az után a' férjét még ö pirongatta.
Azt, hogy szeretöt tart, azzal sanyargatta.

So a' férjét tsupán azért is vekszálja,
Merttudja a' vekszát nem örömest álja,
El mégyen elöle, ürül háza tálja,
Az alatt mi tettzik maga azt tsinálja.

Midön érzi hogy majd férje haza kerül,
Az ablakon lesi honnét jö és merül?
Hogy soha nints otthon, azt veszi fel perül,
Még ö pirongatja osztán meg emberül.

[p 0024] Bajj otthon lenni is, el távozni is baj,
Jaj túl, jaj innen is, elöl hátúl is jaj,
Mennyi veksza éri fején nints annyi haj,
Bánat tsatáz szívén mint tengeren a' zaj.

Igy szokta hordozni a' vert a' veretlent,
Sok asszonyt láthatunk illy szenvedhetetlent.
Jó férjén kotzkázó déltzeges kegyetlent,
Ö vétkezik, mnég is más bünös, de ö szent.

A' szegény férjfinak kell lenni némának,
Szótalan tökének, érzéketlen fának,
mert ha leg kissebbet szóll az asszonyának,
Esztendö sem éri végét a' pletykána.

A' mit tud, hall, lát is, még arról sem szólhat,
Mert álnok az asszony soképpen tromfolhat,
Tsalárd praktikákat újjakat gondolhat,
Hogy éggy szót száz annyi vekszával pótolhat.

Kivált a' ki mérges nem gondol semmivel,
Angyallal, ördöggel, emberrel senkivel,
Háza, ura, maga, 's más betsületivel,
Fel forgat, ha lehet mindent fenekivel.

Sok nehezen hajlik ura kérésére,
Tetteti a' játék hogy van ellenére,
Ha pedig idegent kerithet kezére,
Annak gusztusának maga lessz vezére.

[p 0025] Nem kell, úgymond, nékem Vénus édessége,
E' játék szivemnek, nem gyönyörüsége,
El hiszem; mert meg únt férje kedvessége,
Másként pedig nem vón sem hossza sem vége.

Még is azt állittya, hogy férjét szereti,
Pedig a' szerelmét tölle rejtegeti,
Noha idegenre könnyen vesztegeti,
Ezt már szerelemnek, ugyan ki hiheti?

Ha vele nem hálnak, azért dörög morog,
Ha mellé feküsznek, akor farral forog,
Az illy feleség már az a' mérges horog,
Mellyre akadt férfi mindenkor nyomorog.

Minden féltö asszony eképen tselekszik,
Kedvét nem találja férje, bár igyekszik,
Újj lármával kél fel, este újjal efekszik,
Hogy férjét mustrálja, még azzal ditsekszik.

Ha valamelly személyt vett szóba férjével,
Ö annak nem gondol hirével, nevével,
Nézi komor szemmel, motskolja nyelvével,
Aztat el vesztené éggy kalán levével.

Utálatos annak minden mottzanása,
Szemet szúr elötte tsak eggy pillantása,
Állása, járása, vétkes mozdulása,
A' féltö asszonynak illyen a' szokása.