GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0444


Meg tetszik, Magyar szív vér a' te melylyedbe,
Nemes azon lélek, melly éleszt testedbe.
De hátra vagyon még két fekete leves,
Azért fiam Rontó kérlek, ne légy heves.
Meg-vallom itt néked, hogy Királynénk ellen
Én nagyot vétettem; törödöm a' mellyen. ( Ezen vétkérül tettem egy kis homályos emlékezetet, elö járó beszédembe. )
Te pdig ellene még többet vétettél,
Mert kétszer Desertor egyszer gyilkos lettél,
Hazánkba mi ketten ha mennünk vaktába,
Hidgyed; hogy majd esünk ottan galyibába.
Dolgunkat akarom én jó karba hozni,
És abba kivánok már mostan dolgozni.
Két esztendö alatt bóldogúlásunkat
Érjük; én intézni úgy fogom dolgunkat.
Az Frantzia Király, Királynénknak veje,
Ez reménységemnek leg- nagyobb ereje,
Már eddig-is néki sok hasznot hajtottam, ( A' nyóltzadik Tzikelybe NB. jegyzésbe ki-tettem, hogy sok szigetbe Gróf Benyoszki ki-tétette a' Frantzia Király tzímjét, ezen hasznok értetodnek itt. )
Mert hatalma alá sokat hódítottam.
Reménylem dolgunkba magát közbe veti,
Meg-enged Királynénknak, ezt véghez viheti.
A' más leves ez; hogy pénzre kell szert tennünk,
Hazánkba szégyen lesz, puszta kézel mennün.
Ha már eddig Fiam mellettem szenvedtél,
Mindenkor hív vóltál, nékem sok jót tettél;
[p 0445] Két esztendö nem lesz örökké valóság,
Most engem el-hagyni, lenne nagy bolondság.
Dolgunkat végezvén, el-fogunk mi menni,
Hazánkba; fogunk ott békességbe lenni.
Felelt erre Rontó, meg-tsapván homlokát,
Mért marad itt Nagysád, most értem az okát.
Úgy segéllyen régen már el-felejtettem,
Hogy kétszer szötem-el, és gyilkos-is lettem.
Igaz biz' az, hogy ha én hazánkba mennék,
Majd muksi fejemet, had el, hadra vennék.
Pedig már a' halál egyszer Cseh Országba
Kötelen vezetni akart más Világba.
Hogy ha eszembe jutt, még most- is izzadok,
Jobban mint a' tenger habjátúl borzadok.
Itt a' Grófnak az ö lábaihoz borúlt,
Tsókolta azokat, könnye mint essö húlt,
Szólltt: kegyelmes Grófom! életem gyámola,
Enged! lábaidnak lehessek zsámolya;
Mert te vagy én véddöm, te vagy én Istápom,
Mindenkor jót tenni kívánsz velem, látom.
Két esztendöt kívánsz, hogy még szolgállyalak,
Óh kevés az, hogy tsak addig urallyalak.
Hét esztendöt szolgált Iákob Rachellyáért, ( Gen. Lib. I. cap. 29. )
Lábánnál; hogy társúl adgya néki azért.
Óh sokkal többet ád Nagyság néem ennél,
Drágább semmi sintsen az ember élténél.
Azért-is én nem két, vagy hét esztendeig
Szolgálom Nagysádat, de éltem végéig.
[p 0446] Erre azon ládát Rontó bé-vitette,
Mellybe a' Gyöngyöket 's aranyakat tette,
Szólltt a' Grófhoz: pénze hogy vagyon tudná-é?
Itt az alamisna, ez mint Nagyságodé,
Ki- nyitván a' ládát, e' kíntset tsudálta
A' Gróf, a' mint ennek nagy számát meg-látta.
Rontó miként questált, mind el-beszéllette,
Dítsérte Gróf ötet, hogy ezt böltsen tette.
Adott-is néki abbúl alkalmas részt,
ILlö jutalmazni a' fel-találó észt.
A' gyöngyöt Grófnénak maga adta Rontó,
Szólltt térd meg-hajtással, ez Nagysádnak lesz jó.
Meg-köszönte néki, tsudálta nagyságát,
Azonak érdemre való méltóságát.
Egy ezüstbe foglalt szép pípát nyert azért,
Szóltt, hogy nem adna azt ö egy köböl gyöngyért.
Ezek után történt Rontónak illy dolga,
Mivel a' Gróf mellet vólt ö, úgy mint szolga.
A' Gróf Fraimaurer vólt, 's míg itten mulatott,
A' Hertzegnél igen nagy Lózsi ( Midön a' Fraimaurerek gyülést tartanak, aztat ök Lózsinak nevezik. ) tartatott.
Estve a' kastélyba a' Grófot kisérte,
Majd hogy a' fényes nap öket ott nem érte.
Látott egy szálába sok Urat bé-menni,
Sok gyertyákat égni; vélte bál fog lenni.
De mivel nem látott bé-menni Dámákat,
Zengeni sem halott itten muzsikákat;
Nem tudta, oda bent hogy mit mivelnének,
Ha vatsorálnának, étkeket vinnének.