GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS
KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0255
Cancelláriustúl ki ki kap egy flintát,
Egy font port,
négy font ónt, és egy éles lántsát.
Egy fejszét,
fúrókat, sok féle késeket,
Átsnak, Asztalosnak, illö
több szereket.
Hogy minden magának házat építhessen,
A' mellybe lakhasson, 's ha lesz mit, ehessen.
Elsö
esztendöbe ezen szerszámokért,
Vadaknak börit kell
bé adni, úgy mint bért.
De szükség száz rublit hogy
ezek érjenek,
Ne talántán annyi ütleket nyerjenek.
A'
várostúl lesznek ök egy mést-földnyire,
Fundust kap,
szüksége kinek lesz mennyire.
Egy nap minden héten
mennek Úr dolgára,
A' Gubernátornak parancsolattyára.
Huszon négy óránál a' ki tovább kint lesz
Házátúl:
az illyen kemény bünttetést vesz.
Cancelláriához minden
esztendöbe,
Ezen vadak böri, ennyi számmal jö-be.
Hat nyusztnak, és ötven tarka Petymegeknek,
Két
Rókának, huszon négy Harmelinnek.
A' Secretárius itt el-
botsájtotta,
Strázsájokat mindjárt ö ki-is osztotta.
Azon szerszámokat, mellyek meg-mondottak,
Kilentz font
száraz halt, három napra kaptak.
Innét ök el-menvén
húsz számkivettettek,
Ollyan barátságot mindjárt
velek tettek,
Hogy leg-ottan jöttek frissen nem kullyogva,
Szánakkal: mellyekbe kutyák vóltak fogva. ( Bizonyos
dolognak tészem itt, hogy az világnak éjtszaki részén,
föképpen az fagyos Tenger táján, Norvegiába, Laplandiába,
a' kútyák bé-fogattatnak szánakba, kettö, négy, söt
hat-is, és éppen akkor enni nem adnak nékik, hanem az út el-
végzése után, hogy restek ne legyenek. )
[p 0256] Mindent
a' mit kaptak, azokra fel-tették,
Magok házaihoz velek
eggyüt vitték.
Kérték-is, másoknak jó szót se
adjanak,
Míg házok kész nem lesz, nálok maradjanak.
Meg-is tartóztatták minnyáját ebédre,
Asztal felett
jöttek sok féle beszédre.
Leg-inkább szóllottak
mostani sorsokrúl,
Kik erre ítélték, azoknak voksokrúl.
Számkivettetteknek kemény itt törvénnyek,
Mert
természet felett szenvednek szegények.
Végtére
egymással olly barátok lettek,
Hogy meg-nem-másollyák,
arra hitet tettek.
Itt a' szabadságnak a' Gróf
Plánumárúl,
Nem szóltt: halasztotta holnapra ezt
márúl.
Tartott; ne talántán közttök ollyan légyen,
El-
árúlván öket, maga hasznot végyen.
Jól-is esett, mert
mint fel-költek ebédtül,
Házokhoz vitettek, ki amattúl,
ettül.
Egy Krustyiev nevü vitte szállására,
A'
Grófot: vált-is az minnyájok hasznára.
Mert egy bölts
ember vólt, és testébe olly szív
Lakott, melly erös
volt, 's mint Achates, olly hív.
Szóllott ehez a' Gróf; én
meg-nem-foghatom,
Sem okát én annak ki nem gondolhatom,
Hogy az Urak eddig valamelly Plénumot
Nem tsináltak, melly
a' kínos fátumot,
[p 0257] Igyekeztek vólna magokrúl le-
vetni,
Mellyt mint hoszszas halált, máskép' nem
nézhetni.
Szóltt Krustiev: illyen dolgot tenni féltö,
Mert bár sok kö fénylik, még sem mind gyémánt kö,
Senkinek aztat ki-venni, mi lakik lelkébe.
Itten az árúló
nagy szerentsét tészen,
Szabad lesz, még felül
jutalmat-is vészen,
Az el-árúltattak úgy meg-vannak
vetve,
Hogy bár élnek, még-is el vannak temetve.
De
látván jó szívét, Gróf maga Plánumát
Közlötte ö
vele, ki-is adta magát,
Söt Társaságokba kérte, hogy
bé-állyon,
Bízzon bennek, 's velek szerentsét
próbállyon.
Ö ezen ajánlást örömest bé-vette,
Térden álva hitét mindjárt-is le-tette.
Ígérte: még
huszat társaságokba hoz,
Kikkel tudja, hogy kárt nékiek
nem okoz.
E' szavait a' Gróf örömmel hallotta,
És
ajánlására ezeket mondotta:
Salak emberekbül eggyet se
végyünk-bé,
Így teszszük magunkat sokkal
erösebbé.
Mert ki díb dáb, az olly mindég erköltstelen,
Pénzért, ajanlásért változik hírtelen.
Tsak ö
bóldogúllyon, más alá vermet ás,
Meg nem tér mint Saul,
hanem marad Júdás.
Illyen minnyájunkat könnyen el-árúlna,
Virradni kívánó napunk bé-borúlna.
A' társaság akkor
nem állt még többekbül,
Hanem tsak, kiket itt ki teszek,
ezekbül.
[p 0258] A' Gróf vólt, Baturin, Panov, és
Stefanov,
Krustyiev, Vintplattal, Vasili (Rontó Pált adta
itt bé a' Gróf mint régi szolgájat Vasilinek a' többi
pártosok elött, de okát által nem látom, mért. )
Salmanov.
Szóltt a' Gróf hozzájok, fejünknek kell lenni,
Szükség minnyájunknak ennek hitet tenni.
Hogy valamit
kíván, mi mindent meg-teszünk,
Életünk fogytáig hozzá
hívek leszünk.
Szint úgy egymástúl-is soha el3nem-
válunk,
Hogy ha történne-is minékünk halálunk.
Szabadság dolgába, testével, lelkével,
Igyekszik
munkálni, tellyes erejével.
Titkunkat meg-tartsa ki ki, 's
ne jelentse;
A' ki ki-fetsegi, életét veszejtse.
Valaki
közzülünk, ha el-árúltatna,
A' Birodalomtúl fogságra
adatna.
Minden tehetségünk mi arra fordíttyuk,
Nem
nyugszunk, míg ötet ki nem szabadíttyuk.
Hogy ha
tellyességgel ez meg-nem-eshetne,
A' Társáság ebbe
semmit sem tehetne,
Az ollyannak méreg kéz alatt
küldessen,
Általa a' titok hogy ki ne jöhessen,
Tartozzon leg-otten ö aztat bé-venni,
Mint sem hogy ki-
mondja, inkább meg-gebedni.
Ki ki a' Gróf szavát itt
szentnek tartotta,
Tsak a' választáshoz fogjunk,
kiáltotta.
Minnyájának voksa száltt a' Gróf fejére,
Maga pedig voksolt a' Krustyievére.
[p 0259] Mind le-
térdeplettek, el-mondták a' hitet;
De maga a' Gróf-is itten
eképpen tett.
A' kik vele jöttek, más nap el-menének,
A'
Gubernátornak köszöntést tevének.
Hallotta, hogy a'
Gróf beszéll több nyelveket,
Szóltt, gyermekeinek tudni
kell ezeket.
Melléjek-is adta ötet tanítónak,
Ez vala
kezdete, nem más, minden jónak.
Ezzel minden terhtül fel-
szabadíttatott,
És mint katonáji, szintén úgy
tartatott.
Cancelláriusnak látogatására,
Mentek ettül,
értek hozzá olly órára,
Mikor Kozákoknak az ö
Hetmánnyával,
Schakot ( Rontó Pált kérdeztem, hogy igaz
vólna-é? hogy ezen játékkal olly sokat nyert vólna a'
Gróf, erre az vala felelete, hogy aztat nem látta, de pénze
mindég lett vólna, de mivel a Németh fordításba így vagyon
ki-téve, én-is aztat követtem. ) jádzott: mene éppen egy
Tornyával.
Két száz rubli vala egy Parthia díjja,
Roszszúl ált játékja, sok vólt annak híjja.
Észre vette a' Gróf, tudván e' játékot,
Ötven rublit
ígért, úgymind ajándékot.
Ha meg-fogja nyerni ö ezen
Parthiát,
Mivel által-látta, tett abba sok hibát.
Az
Hetmány sem vala ennek ellenére,
Nem vélte, játékja
mehetne vesztére.
Azomba tsak hamar aztat el-vesztette,
A' Cancellárius nevetett felette.
[p 0260]
Kénszerítette még két Parthi jádzásra,
Vigyázott az
Hetmány itt minden vonásra.
A' szerentse most sem állott
ö mellette,
Mivel mind a' kettöt hamar el-vesztette.
Nyert tehát tsak hamar ezer öt száz Rublit,
Ebbül
száz ötvenet adott nékie itt.
Az Hetmány reája ezért
nem neheztelt,
Söt meg-határozott egy illyen fel-tételt.
Némelly Kalmárokkal hogy jádzon helyette,
Mivel már
ezekkel sok pénzét vesztette.
Hogy ha nyár, az övé
lészen az ötöd rész,
Másokban-is vele, ha tsak lehet,
jól tész.
A' Gróf tiszta szívvel magát ajánlotta,
Meg-is láttyuk tovább, kárát nem vallotta.
Meg-örült
ö ezen, hívta ebédjére,
Mindeneket tenni kívánt már
kedvére.
Rizs-kását, égett-bort, raktak húst szánkára,
Dél után ezekkel küld'te szállására.
A' Gróf több
társai mind ezeket látván,
A' száz ötven rublit nékik
meg-mutatván,
Szívekbül minnyájan azon örvendettek,
Már arany várakat rajta építettek.
A' Gubernátornak más
nap magzattyait,
Olly szépeket, mint az égnek harmattyait,
Egy külön szobába asztalhoz ültette,
Nyelvek'
tanúlását velek el-kezdette.
Egy Leánya vala tizen-hét
esztendös,
Eszébe olly érett, bár akár mint melly
nös.







