GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0255


Cancelláriustúl ki ki kap egy flintát,
Egy font port, négy font ónt, és egy éles lántsát.
Egy fejszét, fúrókat, sok féle késeket,
Átsnak, Asztalosnak, illö több szereket.
Hogy minden magának házat építhessen,
A' mellybe lakhasson, 's ha lesz mit, ehessen.
Elsö esztendöbe ezen szerszámokért,
Vadaknak börit kell bé adni, úgy mint bért.
De szükség száz rublit hogy ezek érjenek,
Ne talántán annyi ütleket nyerjenek.
A' várostúl lesznek ök egy mést-földnyire,
Fundust kap, szüksége kinek lesz mennyire.
Egy nap minden héten mennek Úr dolgára,
A' Gubernátornak parancsolattyára.
Huszon négy óránál a' ki tovább kint lesz
Házátúl: az illyen kemény bünttetést vesz.
Cancelláriához minden esztendöbe,
Ezen vadak böri, ennyi számmal jö-be.
Hat nyusztnak, és ötven tarka Petymegeknek,
Két Rókának, huszon négy Harmelinnek.
A' Secretárius itt el- botsájtotta,
Strázsájokat mindjárt ö ki-is osztotta.
Azon szerszámokat, mellyek meg-mondottak,
Kilentz font száraz halt, három napra kaptak.
Innét ök el-menvén húsz számkivettettek,
Ollyan barátságot mindjárt velek tettek,
Hogy leg-ottan jöttek frissen nem kullyogva,
Szánakkal: mellyekbe kutyák vóltak fogva. ( Bizonyos dolognak tészem itt, hogy az világnak éjtszaki részén, föképpen az fagyos Tenger táján, Norvegiába, Laplandiába, a' kútyák bé-fogattatnak szánakba, kettö, négy, söt hat-is, és éppen akkor enni nem adnak nékik, hanem az út el- végzése után, hogy restek ne legyenek. )
[p 0256] Mindent a' mit kaptak, azokra fel-tették,
Magok házaihoz velek eggyüt vitték.
Kérték-is, másoknak jó szót se adjanak,
Míg házok kész nem lesz, nálok maradjanak.
Meg-is tartóztatták minnyáját ebédre,
Asztal felett jöttek sok féle beszédre.
Leg-inkább szóllottak mostani sorsokrúl,
Kik erre ítélték, azoknak voksokrúl.
Számkivettetteknek kemény itt törvénnyek,
Mert természet felett szenvednek szegények.
Végtére egymással olly barátok lettek,
Hogy meg-nem-másollyák, arra hitet tettek.
Itt a' szabadságnak a' Gróf Plánumárúl,
Nem szóltt: halasztotta holnapra ezt márúl.
Tartott; ne talántán közttök ollyan légyen,
El- árúlván öket, maga hasznot végyen.
Jól-is esett, mert mint fel-költek ebédtül,
Házokhoz vitettek, ki amattúl, ettül.
Egy Krustyiev nevü vitte szállására,
A' Grófot: vált-is az minnyájok hasznára.
Mert egy bölts ember vólt, és testébe olly szív
Lakott, melly erös volt, 's mint Achates, olly hív.
Szóllott ehez a' Gróf; én meg-nem-foghatom,
Sem okát én annak ki nem gondolhatom,
Hogy az Urak eddig valamelly Plénumot
Nem tsináltak, melly a' kínos fátumot,
[p 0257] Igyekeztek vólna magokrúl le- vetni,
Mellyt mint hoszszas halált, máskép' nem nézhetni.
Szóltt Krustiev: illyen dolgot tenni féltö,
Mert bár sok kö fénylik, még sem mind gyémánt kö,
Senkinek aztat ki-venni, mi lakik lelkébe.
Itten az árúló nagy szerentsét tészen,
Szabad lesz, még felül jutalmat-is vészen,
Az el-árúltattak úgy meg-vannak vetve,
Hogy bár élnek, még-is el vannak temetve.
De látván jó szívét, Gróf maga Plánumát
Közlötte ö vele, ki-is adta magát,
Söt Társaságokba kérte, hogy bé-állyon,
Bízzon bennek, 's velek szerentsét próbállyon.
Ö ezen ajánlást örömest bé-vette,
Térden álva hitét mindjárt-is le-tette.
Ígérte: még huszat társaságokba hoz,
Kikkel tudja, hogy kárt nékiek nem okoz.
E' szavait a' Gróf örömmel hallotta,
És ajánlására ezeket mondotta:
Salak emberekbül eggyet se végyünk-bé,
Így teszszük magunkat sokkal erösebbé.
Mert ki díb dáb, az olly mindég erköltstelen,
Pénzért, ajanlásért változik hírtelen.
Tsak ö bóldogúllyon, más alá vermet ás,
Meg nem tér mint Saul, hanem marad Júdás.
Illyen minnyájunkat könnyen el-árúlna,
Virradni kívánó napunk bé-borúlna.
A' társaság akkor nem állt még többekbül,
Hanem tsak, kiket itt ki teszek, ezekbül.
[p 0258] A' Gróf vólt, Baturin, Panov, és Stefanov,
Krustyiev, Vintplattal, Vasili (Rontó Pált adta itt bé a' Gróf mint régi szolgájat Vasilinek a' többi pártosok elött, de okát által nem látom, mért. ) Salmanov.
Szóltt a' Gróf hozzájok, fejünknek kell lenni,
Szükség minnyájunknak ennek hitet tenni.
Hogy valamit kíván, mi mindent meg-teszünk,
Életünk fogytáig hozzá hívek leszünk.
Szint úgy egymástúl-is soha el3nem- válunk,
Hogy ha történne-is minékünk halálunk.
Szabadság dolgába, testével, lelkével,
Igyekszik munkálni, tellyes erejével.
Titkunkat meg-tartsa ki ki, 's ne jelentse;
A' ki ki-fetsegi, életét veszejtse.
Valaki közzülünk, ha el-árúltatna,
A' Birodalomtúl fogságra adatna.
Minden tehetségünk mi arra fordíttyuk,
Nem nyugszunk, míg ötet ki nem szabadíttyuk.
Hogy ha tellyességgel ez meg-nem-eshetne,
A' Társáság ebbe semmit sem tehetne,
Az ollyannak méreg kéz alatt küldessen,
Általa a' titok hogy ki ne jöhessen,
Tartozzon leg-otten ö aztat bé-venni,
Mint sem hogy ki- mondja, inkább meg-gebedni.
Ki ki a' Gróf szavát itt szentnek tartotta,
Tsak a' választáshoz fogjunk, kiáltotta.
Minnyájának voksa száltt a' Gróf fejére,
Maga pedig voksolt a' Krustyievére.
[p 0259] Mind le- térdeplettek, el-mondták a' hitet;
De maga a' Gróf-is itten eképpen tett.
A' kik vele jöttek, más nap el-menének,
A' Gubernátornak köszöntést tevének.
Hallotta, hogy a' Gróf beszéll több nyelveket,
Szóltt, gyermekeinek tudni kell ezeket.
Melléjek-is adta ötet tanítónak,
Ez vala kezdete, nem más, minden jónak.
Ezzel minden terhtül fel- szabadíttatott,
És mint katonáji, szintén úgy tartatott.
Cancelláriusnak látogatására,
Mentek ettül, értek hozzá olly órára,
Mikor Kozákoknak az ö Hetmánnyával,
Schakot ( Rontó Pált kérdeztem, hogy igaz vólna-é? hogy ezen játékkal olly sokat nyert vólna a' Gróf, erre az vala felelete, hogy aztat nem látta, de pénze mindég lett vólna, de mivel a Németh fordításba így vagyon ki-téve, én-is aztat követtem. ) jádzott: mene éppen egy Tornyával.
Két száz rubli vala egy Parthia díjja,
Roszszúl ált játékja, sok vólt annak híjja.
Észre vette a' Gróf, tudván e' játékot,
Ötven rublit ígért, úgymind ajándékot.
Ha meg-fogja nyerni ö ezen Parthiát,
Mivel által-látta, tett abba sok hibát.
Az Hetmány sem vala ennek ellenére,
Nem vélte, játékja mehetne vesztére.
Azomba tsak hamar aztat el-vesztette,
A' Cancellárius nevetett felette.
[p 0260] Kénszerítette még két Parthi jádzásra,
Vigyázott az Hetmány itt minden vonásra.
A' szerentse most sem állott ö mellette,
Mivel mind a' kettöt hamar el-vesztette.
Nyert tehát tsak hamar ezer öt száz Rublit,
Ebbül száz ötvenet adott nékie itt.
Az Hetmány reája ezért nem neheztelt,
Söt meg-határozott egy illyen fel-tételt.
Némelly Kalmárokkal hogy jádzon helyette,
Mivel már ezekkel sok pénzét vesztette.
Hogy ha nyár, az övé lészen az ötöd rész,
Másokban-is vele, ha tsak lehet, jól tész.
A' Gróf tiszta szívvel magát ajánlotta,
Meg-is láttyuk tovább, kárát nem vallotta.
Meg-örült ö ezen, hívta ebédjére,
Mindeneket tenni kívánt már kedvére.
Rizs-kását, égett-bort, raktak húst szánkára,
Dél után ezekkel küld'te szállására.
A' Gróf több társai mind ezeket látván,
A' száz ötven rublit nékik meg-mutatván,
Szívekbül minnyájan azon örvendettek,
Már arany várakat rajta építettek.
A' Gubernátornak más nap magzattyait,
Olly szépeket, mint az égnek harmattyait,
Egy külön szobába asztalhoz ültette,
Nyelvek' tanúlását velek el-kezdette.
Egy Leánya vala tizen-hét esztendös,
Eszébe olly érett, bár akár mint melly nös.