GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0116


Pajtársok! ha mindég mi így éni fogunk,
A' krumpliba ugyan ki-nem-törik fogunk,
De utóbb jártányi erönk sem fog lenni,
E' roszsznak kellene eleit hát venni.
A' leg- öregebbnek neve vólt Búszerzö,
Hamar meg-is-érzém, hogy nem vala más ö.
Szóllott: az biz' igaz, hogy mi roszszúl élünk,
De tsak azért, mivel nints kurázyénk, 's félünk.
Ide tsak fél óra Uraság' majorja,
A' mellybe sok ökre, juha vagyon, 's borja.
Menjünk holnap éjjel, egy ökröt az ólból
Hozzunk-el, avagy hat juhot az akolból.
Holnap úgy-is lészen Karátsony astvéje,
A' Plébánusnak lesz éj-félkor miséje;
A' majorból ki ki a' templomba lészen,
Akkor senki minket észre sem-is vészen.
Dallos, 's Gyúró Pista mindjárt reá álltak,
És hogy én mit mondok, már tsak arra vártak.
Szólltam: ha ökör lesz, ugyan hová teszszük?
Hol üttyük-le, annak vérit-is hol veszszük?
Felelt itt Búszerzö: a' falu' végin áll
Egy puszta ház, abba senki fel-nem- talál.
Ha meg-nyúzzuk, húsát majd haza emeljük,
Gazdánk' sok szalmája között helyéyt leljük.
Ez okos embernek rá álltunk szavára;
Jutván Karátsonynak szent éjtszakájára,
Az óra két fertályt ütött éj-fél után,
Kardunkat fel-kötvén, el-mentünk szaporán.
A' majoros gazda két legény szolgáját
Otthon hagyta, örzék ezek a' marháját.
[p 0117] Észre vették ezek, hogy mi ólálkodunk,
És hogy az ól felé lassan lopakodunk.
Kardjaink' tsörgését a' mint ök meg-hallák,
Ki-tanúlták abból, hogy vólnánk katonák.
Ök tsak ketten lévén, nem mertek ránk ütni,
Féltek, ne talán tán pistolyt fognánk sütni.
Búszerzö az ólba ment Dallos Miskával,
Én strázsán állottamm kint Gyúró Pistával.
Az ólba ök soká éppen nem motoztak
Egy meddö tehenet abból ök ki-hoztak.
Két futrás kötelet szarvára hurkoltunk,
Így osztán prédánkkal innét el-indúltunk.
Itt az egyik legény fel-üle lovára,
Más rövidebb úton nyaka szaklattára
A' faluba nyargalt: hol az Adjutánssal
Szemköztt akad't, szóllott hozzá nagy sirással;
A' majorból hogy egy marhát négy katonák
El-loptak, és aztat erre felé hoznák.
Maga az Adjutáns itt négy katonával
Lóra ült, és el-ment ezzel a' szolgával.
A' mikor mi értünk a' falu végére,
Adjutáns-is éppen akkor oda ére.
Holt! Berdó! kiáltott, 's minket körül fogott,
Rútúl meg-íjedtünk, a' szívünk dobogott.
Szolgának a' tehént mindjárt viszsza-adta,
Addig-is, míg több ér, hátunk' jól meg-rakta.
Maga elött hajtott ö mind a' négyünket,
A' Profúznál vasra tétetett bennünket.
Reggel Raportumát Obesternek tette,
A' ki-is fel-indúlt ellenünk felette.
[p 0118] MIvel egymás után most sok ünnep vala,
Dolgunk' fel vétele továbra halada.
Víz- kereszt napjával ünnepek' vége lett,
Major Obestertöl parantsolatot vett,
Hogy Fehért, Krigs Rechtet ( Fehér, Krigsz-Recht: Hadi ítélö-széket tészen. ) mi felettünk tartson,
Tartott-is: a' lopást mi nem tagadhattuk,
Még jó vólt, a' tehént, hogy viszsza- adhattuk.
Mert már így könnyebb lett sokkal szententziánk,
De a' Törvény még-is így hozta azt reánk:
Hogy száz tíz ember köztt farmatringot futunk,
Négyszer fel, 's négyszer le, osztán haza jutunk.
Más nap ki-is rukkolt az Exekútzió,
Tudtam, keserves lesz a' mai portzió.
A' Profúz bennünket mint oda vezete,
Szóltt a' Major: ma van a' fársáng' kezdete,
Búszerzö vetkezze-le! te mégy elsö tántzra,
Bánom, nem adhattunk, roszsz ember, a' sántzra.
Le-is-veté ingét, tántzát mint kezdette,
A' Májor ló háton vágtatott mellette,
Hau tzú! üssed! üssed! mindég kiáltotta;
Adjutáns más felöl jól meg-tapintotta
Páltzájával aztat, ki ötet nem tsapta,
Avagy-is vál közbe döfését illy kapta.
El hiszem többször-is ö eztet próbálta,
Mert ezen sok tsapást jaj nélkül ki-állta.
Dallos vólt a' másik, ki utánna futott,
A' Kalupáda tántz ennek-is ki-jutott.
[p 0119] Három a' tántz, jöve itt Gyúró Pistára,
Valahányszor tsapás esett a' hátára;
Mind annyiszor böri szegénynek meg-repedt;
Gyenge, tsiklándós vólt, sok szív rajta epedt.
Én utolsó vóltam, rajtam vólt már a' sor,
Gondoltam, hátamat ha bé-lepte a' por,
Majd le-seprik a' sok farmatring tsapások,
Néztem: hármok hátán mint vólt tsattogások.
Nagy szamarún én-is indem le-vetettem,
Olly nagy sebességgel futásom kezdettem.
Hogy eleint kevés tsapás értt engemet,
De harmadszor futván, fullasztás szívemet
El-fogta, és gyakran orromra húllottam,
A' Májor vágatott, mig fel-nem ugrottam.
Tántzomat végezvén, le-dültem, pihegtem,
Szív szorúlás miatt tsak alig lehegtem.
Aszszonyok meg- kenték hátam' pályinkával,
Mellyet meg-vagyiték szappannak habjával.
Mond'tam: Debretzenbe farom jól ödzötték,
De itt a' hátamat jobban köppölyöszték.
Más nap daganattya gyült matériával,
Fel-vágta a' Feltsér aztat lántzétával.
E' Bált meg-köszöntük mi az Obesternek,
Kúrholt minket, engem' mondott rosz embernek.
A' Kapitányom-is, úgy le-pirongatott,
Hogy szívem gyökerén a' szava ált' hatott.
El is szaggattatott egymástúl hármunkat,
Mind külön gazdáknál, kaptunk quártéllyunkat.
Több részit a' télnekk nem töltöttem másba,
Tsak keserüségbe, és nagy búsúlásba.