GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0074


Sok iffiú juthatt veszély örvényébe,
Ha észre nem veszi magát hevenyébe.
Hogy már meg-van vetve, ötet fogó háló,
Mellynél-is a' sátán, nem más, az ört álló.
Szép szín alatt ez ád néki bátorságot,
Ajtót nyitt, és mutat alkalmatosságot
A' roszra; de aztat mind addig szépíti,
Míg a' vért ö benne jól meg- nem-hevíti.
[p 0075] Eszén túl van akkor, a' roszba bé-merül,
És így a' meg-vetett hálóba bé-kerül,
Ó Iffiak! kérlek benneteket árra,
Vígyázzatok azon alkalmatosságra:
Mellyben a' jó erkölts számkivetést szenved,
De ott a' hívságnak minden ember enged.
Kerüllyétek fökep' ti a' vad Nimfákat,
Mint meg annyi mérges, 's gyilkos viperákat.
Ezek szemetekbe bár szépen nevetnek,
De végtére még-is veszélybe vezetnek.
Nem bírtok Salamon nagy böltsességével,
Nem bírtok Sámsonnak az ö erejével.
Ha meg-tudták még-is ezeket buktatni,
Hát tik; nékik ellent, mint fogtok álhatni?
Sas szemmel nézzétek; az alkalmatosság
Ollyan-é, a' mellyben virtus 's ártatlanság
Uralkodnak? mellyek tsak egyedül jóra
Vezetnek: nem tündér, 's hímes mulandóra.
Ezen névért, Vitéz; mennyit szenvednétek?
Hogy a' ditsöséggel eztet meg-nyernétek?
Itt a' ditsöségre nagyobbak az okok,
Itt gyözvén, úgy lesztek valódi Bajnokok.
Amott mulandóság híreteket éri,
Örökké tartandó bóldogság itt béri.

(2 ... ] Meg-indúltunk hamar, Szóllnokon termettem,
Egerbe nem tudta senki, hová lettem.
Én egész gunyámat itt mindjárt el-adtam,
De egy pár sarkantyús tsizsmámat meg-hadtam.
[p 0076] Az árán egy bundát vettem, 's egy katzagányt,
Kezembe viseltem egy jó fokos tsákányt.
Puladert húztam-fel, vóltam tsak gatyába,
Új tsákót tettem-fel, öltöztem bundába.
Szóllnokbúl ki-mentem Új Szászi pusztára;
Értem; Báro Ortzi Úrnak jószágára.
A' tsikós tanyára, a' mint ide értem,
Ennek a' gazdáját igen szépen kértem:
Maga bojtárjának engemet fogadgyon,
Eggyik, avagy másik ményeshez hogy adjon.
Gyengéllett kevessé, valék-is iffiú,
Szóltt: hallod-é! hova való vagy te fiú?
Feleltem: hogy Sajó Keresztúri lennék,
Árva vagyok; azért szolgálnom kellenék.
Látta Virgantz vagyok, és hogy jól termettem,
Le-ültetett, 's vele sokká beszéllettem.
Meg-szeretett engem, végre bé-fogadott,
Azonnal a' tarka ményeshez-is adott.
Egy Kereszt-fás nyerget, törött szí szerszámmal,
Adott; ezek után szóllott ímmel, ámmal.
Mondván; hogy az ignem olly fejér, mint az hó,
Bojtárhoz nem illik, nem-is vólna az jó.
Azért aztat zsírral végtül végig kente,
A' kormos bográtsot osztán hozzá fente.
Bundám külsö részit szint' így púderoztam,
Lábravalómat-is végig bé- zsíroztam.
Két üstököt hoszszú hajambúl kötöttem,
Mindent, mint kivánta magamra öltöttem.
Barna bonta tsikót adott ö én alám,
Ha meg-eresztettem, úgy ment mint a' villám.
[p 0077] A' más bojtár hozott ide egy más barnát,
Kóborló vólt, sokszor ált úszta a' Tarnát. ( A' Tarna vize nemes Heves Vármegyébe vagyon, sok rák vagyon benne. )
Vettem jobb óldalom felé vezetékre,
Vad nem vólt, kötöttem tsak egy kötöfékre.
Mit akar a' Gazdám, nem tudtam, elöl ment;
Fakó, mellyt vezetett, a' farát hányta fent.
Menésébe ez-is hamar meg-lassodott,
A' más három ló-is mind meg-tsillapodott.
Látván, hogy Pest felé, tarttya kantár szárát,
Tudtam, ott veszi-fel mind a' négynek árát,
Mert épen vásár vólt, 's a' mint oda érénk,
A' ló vásár felé, az útbúl ki-térénk.
Itten egy örménynek a' hármát el-adta,
Hamar; mert árokat drágára nem szabta.
Véletlen hozzánk jött egy sáfrány hordozó,
Meg-látván meg-tetszett nékie a' Fakó.
Itt Pesten meg-döglött hirtelen a' lova,
Mert nagy terhet hordott, járván ide 's tova.
Meg-alkudt Gazdámmal, hamar a' Fakóra,
Mivel nagy szüksége vala most a' lóra.
Az úttúl fáradt vólt, magát meg-nyergelni
Engedte; tsudáltam, a' hátát terhelni.
Egy abrakot adott néki, 's meg-itatta,
Ez meg-esvén velem fel-kantároztatta.
Nyúgodt vólt már a' ló, fel-ült a' hátára,
A' szegény sáfrányos jutott itt tsatára.
Fejét lába közzé a' Fakó szegezte,
Bárány ugrássait jobbra balra kezd'te.
[p 0079] A' sáfrányos retát ( A' Tótok, ha veszedelembe vannak Retár kiáltanak, ezen szó szabadító óltalmat tészen. ) szüntelen kiáltott,
El-zöldült, és tám már szemével sem látott.
A' mint egyszer a' ló farát fel-vetette,
Egyszer 's mind szökését jobb oldalra tette,
A' Tóthot láttam itt a' levegö égbe,
Onnat le-zuhanni a' földre egy végbe.
A' sok iskátulya retsegett, ropogott,
Annál jobban szökött a' ló, és hortyogott.
Minden felé a' sok tzitron hempelyedett,
Fövénnyenl a' sáfrány, gyömbér egyveledett.
Vastag papirosra fel-vart németh gombok
Szóródtak, húllottak téttúl a' dorombok.
A' sok keszkenyöktül az úttza tarkállott,
Mivel mindent le- hányt, a' ló-is meg-állott.
Kárt nem vallott; a' nép mindenét fel-szedte,
Oda vitte néki, 's eleibe tette,
Tsak iskátulákat kellett néki venni,
Ezeknek kelletett pozdorjává lenni.
El-adta ezt mindjárt Barkó káplárának,
A' ki-is el-vitte eztet Rimondának.
Gazdám hat forintot nékem-is juttatott,
Többször-is ád serény, ha leszek bíztatott.
Vásár után mentünk mi a' Bátskaságra,
Akadtunk itt kies, sok nagy pusztaságra.
Itten egy ményesbül négy lovat fel-füzött,
Mentünk-is, mint olly ment, a' kit Tatár üzött.
Huszon négy óráig nem ittunk, 's nem ettünk,
De hogy szerentséssen a' tanyánkon lettünk.
[p 0080] MIndjárt a' négy lovat ményes közzé tsaptuk,
Tüzet raktunk, 's frissen a' bográtsot kaptuk.
A' hús vagdaláshoz bojtár Getzi fogott,
Mert míg oda jártunk, ö egy tinót lopott.
A' meg-tölt bográtsot itt a' szolga fára
Akasztottuk; veres hagymát böven árra
Aprított a' Gazdánk, sót-is reá hintett;
Kevés idö múlva már én nékem intett.
Szóltt: meg-fött már a' hús, a' bográts fenekén,
Pedig még mind nyers vólt, melly vólt a' tetején.
Bográtsal katzagány felett egy rázást tett,
A' melly hús alól vólt, egybe mind felül lett.
Hozzája-is láttunk nagy apetitussal,
Ettük mind frikaszét, sokkal jobb gustussal.
Bojtár Getzi addig fel-ült a' lovára,
Nyargalt egy kulattssal a' szomszéd tsárdára.
Borral meg-töltette, hamar-is viszsza-tért,
Ittuk, mert jó bor vólt, mérték négy garasért.
Mivel Bátskaságrúl jövén, el-fáradtunk,
Négy nap a' tanyánkon hevertünk; 's nyúgodtunk.
Ötöd napon szóllott, fogjad köteledet,
Mutasd-meg már egyszer te mesterségedet.
Azon négy ló közzül fogd ki az eggyikét,
Kedvedre hagyom azt, fogd ki bár mellyikét.
Mint a' ki e' dolgot már régen próbállya,
Sok esztendök által régen praktikállya.
Úgy tudtam, mert titkon én eztet próbáltam,
Midön a' ményessel tsak magam járkáltam.
Azért mind a' négyet hamar egymás után
Ki-fogtam, lovakhoz kötöztem szaporán.
[p 0081] Meg-ditsért, mondotta, hogy a' másik bojtár
Ezt illy jól nem tudja, bár rég vagyon itt már.
Szóltttovább [!] üljünk-fel, mennyünk Debretzenbe,
Szabadság (A' Debretzenyiek magok vásárokat szabadságnak nevezik. ) lészen ott, a' hol- is én szembe
Sok ló árosokkal, értek jó pénzt veszek.
El-mentünk; a' lovak Ura már ott vára,
Igazítva vólt ö ezeknek nyomára.
Egy Tiszt-tartó vólt ez, kezünkön-is érte,
Tudtam; mind a' ketten, meg-lakozunk érte.
Meg-is fogtak, 's dugtak város tömlötzébe,
Én soha sem vóltam még illy keleptzébe.
Vásár után mindjárt Törvény szolgáltatott,
És illy szententzia fejünkre hozatott:
Mivel hogy a' lovak el-nem-adattattak,
De még-is a' Gazdám által lopattattak,
Azért is másoknak intö példájára
Száz páltza veretik a' Gazdám farára.
Nékem, mivel nem olly nagy a' vétkezésem,
Harmintz korbáts tsapás lészen büntetésem.
Más nap ki-is vittek város piatzára,
Gazdám elsö feküd't a' deres hátára.
El- verték a' százat, tsak egy sem vólt híjja,
E' vólt a' négy lopott lónak itt a' díjja.
Engem-is utánna helyére fektettek,
Meg sem mozdúlhattam, úgy bé-rekesztettek.
[p 0082] Vágtak kegyetlenül, nehezen-is áltam,
Mert illy distraktziót soha sem próbáltam.
Hogy fel-botsájtattam, eggyet sem léphettem,
A' Gazdám vezetett, tsak alig mehettem.
Pályinkával mostuk osztán meg farunkat,
De végtére borral öbliténk gyomrunkat.
Éjtszakára mentünk az Angyal pusztára,
Lovaink kötöttük jó fübe pányvára.
Nehezen szenvedtük mi nagy fájdalmunkat,
Fel- tettük, hogy rajtok ki-töllyük boszszúnkat.
Jól tudta a' Gazdám, a' Bíró két lova
Hogy e' pusztán legel, nem adja másova.
Hamar r'ájok talált, fogta kötelére,
A' mint már ezekkel gyorsan mene fére,
Láttuk a' négy ló-is békozva itt vagyon,
A' mellyekért minket meg-vertek olly nagyon.
Egy Suhantz örzötte, melly most jól hortyogott,
De bezzeg a' Gazdám itten nem motyogott.
Békóit ezeknek tsendesen le-vette,
Frisen lovainknak nyakához kötötte.
Bár fájt alsó részünk, de még-is lódúltunk,
Hajnal hasadtakor, nyóltz mért földre vóltunk.
Erdélynek vettük mi mostani útunkat,
Örültünk, állhattyuk rajtok mi boszszúnkat.
Más nap jókor bé-is hajtottunk Zsibóra,
Akadtunk itt egy jó Liveráns Zsidóra.
Mind a' hat lovat ez mi tölünk meg-vette,
Tsászár aranyakat olvasott érette.
Egy kis jó Vatsorát frissen készíttettünk,
Lovainkkal szénát abrakot étettünk.
[p 0083] Mondtuk, nints mód benne, hogy ne keressenek,
Tarthattunk-is méltán, hogy itt ne lépjenek,
Azért-is fel-ültünk, a' mi lovainkra,
Még a' nagy veréstül fájós inainkra.
Városbúl ki-menvén, mi útat vesztettünk,
Hegyeken, völgyeken bár sokat ügettünk.
Negyed nap pénteken késö éjtszakára
El-értünk fáradtan még-is a' tanyára.
Ittunk, ettünk, 's aztat vígan beszéllettük,
Bírót, 's a' Tiszt-tartót, mi miként rá szedtük.
Én hány ütést kaptam, annyi forintokat
Adott Gazdám; meg- is érdemlém azokat.
Ezekhez még egy négy esztendös tsikót-is,
Meg-köszöntem mind ezt, mind a' pénz adást- is.
Nem tetszett én nékem már a' tsikós élet,
Nagyobbra vágyódás én bennem fel-éledt.
Féltem, hogy meg- rontom ebbe egésségem,
Utóllyára lészen akasztó-fa végem.
Meg-hallottam: hogy most lovas katonának,
Jászberénybe, Pesten-is verbuválnának.
Fel-tette, magamba, hogy közikbe álok,
Ott jobb szerentsére, mint itt, tám találok.
A' Palatinális híres, 's szép Regement
Vólt ez: mellybe mint raj, a' sok szép legényt ment.
A' Gazdámnak Örsre kellett el-menni,
Lovak számadását kellett ott le-tenni.
Én lovamra ülvén, gyorsan el- léptettem,
Jászberénybe érvén, katonává lettem.

[p 0084] ÖTÖDIK TZIKKELY.

Rontó Pál Katona lévénn egyszer, minden-némü dolgait, a' mellyek vele történtek mind addig, a' meddig Tseh Országból, Saxónia Országába ellenség' eleibe méne, elö-adja.

Mihent köteleztem magam' katonának,
Mindjárt egész mundírt én reám adának.
Az Angyal böröket ( A' katonák a' Pantalért és Lódingot Angyal börnek szokták nevezni. ) vállamra függeszték,
Óldalomra kardot tarsollyal kötözték.
Sarkantyús tsizsmákat lábaimra vontam,
A' két üstökömböl már most tzopfot fontam.
Káplár füleimnél két huntzsutlikat nyírt,
Kent azokra rózsa vízzel meg-kevert zsírt.
Mint a' kátsa farkát, úgy fel-görbítette,
Kétt villás tök közzé mind a' kettöt vette;
Az egész fejemet bé-is-púderozta,
'S így a' tsikós bojtárt Úrfiságra hozta.
A' Kapitányhoz ö azután vezetett,
Ki-is engem' fötöl talpig nézegetett.
Tetszettem ö néki, vállam' veregette,
Bátran szólltam, szemét rólam le sem vette.
[p 0085] Kértem adatasson alám jó paripát,
Úgy gondját viselem, hogy nem talál hibát.
Szóllott a' Kapitány: láttam nékem örül,
Menj fiam! és válasz' száz rimondák közzül.
A' Káplárral mentem, közöttök járkáltam,
Egyszer egy szár lábú vértsénél meg-álltam.
Káplár Uram! szólltam: én eztet választom,
Tudom; hogy egy könnyen azt ki-nem-fárasztom
Négy tagba szakad't ló, Mokány lesz a' neve,
Esmérem bélyegét, tudom, hogy van heve.
Az Egri Káptalan ményéséböl való,
Ritka vagyon abba melly roszsz vólna, olly ló.
Káplár Reportumot tett a' Kapitánynak,
Hogy vértsét választám, 's neveztem Mokánynak.
Bundámat, katzagánt jó pénzen el-adtam,
Lovamért tizen-két aranyakat kaptam.
Tsináltattam mindjárt szép hat gyólt ingeket
Tsínossan meg-varta egy aszszony ezeket.
Ezzel egy tsákót-is meg- pántlikáztattam,
Selyem vitéz-kötést erre munkáltattam.
Király szín anglia posztót bóltba vettem,
Mellyböl a' szabóval nadrágot mérettem.
Száz rév selyem sújtást, mond'tam, fog rá varni,
A' tzifraság térdig fogja bé-takarni.
Egy pár sárga tsizsmát én ahoz varrattam,
Ónos sarkantyúkkal meg-sarkantyúztattam.
A' mint mind készen vólt, Vasárnap tsínosan
Fel- öltöztem, minden állt rajtam módossan.
Tsörgött börgött kardom, hogy útszán sétáltam,
Hogy sok szem néz reám, aztat-is jól láttam.